„Ha szakadékba nézel, a szakadék is visszanéz beléd,” mondta Nietzsche, aki semmiképpen sem szó szerint értette a dolgot, de eme különleges BMW X6 kapcsán mégis az ő idézete jut az eszünkbe. A modell ugyanis olyan fekete, hogy jóformán a semmibe révedünk, ha ránézünk.
Bő öt évvel ezelőtt 3,6 literes V6-os turbómotorral csavarta el a fejünket a Porsche Macan Turbo - azóta viszont már sok víz lefolyt a Dunán. Időközben láthattunk 440 lóerős változatot is az eredetileg 400 lóerős modellből, majd jött a modellfrissítés és a szigorodó normák, ezzel pedig átmenetileg leköszönt a csúcsmodell. Eddig.
A Toyota és a Suzuki (és persze a Subaru) együttműködésének híre nem újkeletű dolog, de a két japán vállalat a tegnapi nap folyamán további részleteket is közölt a kooperáció természetéről. Ez pedig nagyon is érdekes lehetőségeket foglal magában.
A VW Golf nyolcadik generációjának fejlesztése szinte a végéhez ért, már intenzíven tesztelik az álcázott prototípusokat, amiről hivatalos gyári fotó is megjelent.
Alig néhány hete referáltunk Olvasóinknak arról, hogy a Mercedes-Benz már gőzerővel teszteli nemrégiben bemutatott, akár hétszemélyes – és ezáltal hazánkban a nagycsaládosok esetében a 2,5 millió forintos vissza nem térítendő állami támogatásra is jogosult – GLB kompakt szabadidőmodelljének sportos AMG változatait.