2021. december 23. csütörtök

dec. 23
0:09
Repülőgépalkatrész-javító céget hozott létre a Tungsram csoport (Autószektor)
Az új, budapesti székhelyű, kisvárdai telephelyű üzem 125 ember foglalkoztat, alapítója Joerg Bauer, a Tungsram csoport elnök-vezérigazgatója és Herdon István, a Xanga csoport tulajdonosa. Az új cég a Tungsram csoport gyorsan növekvő divíziója, amely a repülési és energiaágazat számára nyújtott MRO (maintenance, repair, overhaul; magyarul légiközle
dec. 23
0:13
A Skoda szankciókkal fenyegeti az árfelhajtó orosz kereskedőket (Autószektor)
A levél másolatát az orosz Banksta Telegram orosz gazdasági portál szerezte meg. A leiratban a cseh márka szankciókkal fenyegette meg az eladókat az engedély nélküli áremelések miatt, mivel ez sérti a kereskedői megállapodást és az orosz törvényeket. A levél hivatkozik az Orosz Föderáció fogyasztóvédelmi törvényére. A dokumentum tartalmazza a szank
dec. 23
0:17
A Renault újra nekiveselkedik a kínai piacnak (Autószektor)
Autóipari információk szerint a Renault szeretné megerősíteni jelenlétét Ázsiában, és a Geely-vel közös vállalatot alapítana elektromos járművek gyártására Dél-Koreában, ahol a franciák birtokolják a Renault Samsung Motors céget. Az együttműködés így kiegészíti a Renault, a GT New Energy Automotive és a Jiangxi Jiangling Group Electric Vehicle közö
dec. 23
0:21
Terepjáró legenda: Rába Botond... Magyar hadiipar 2. (Autószektor)
Mottó A változó geopolitika mellett háborúk és katonai szövetségek formálták a magyar hadiipart, melyben több zseniális mérnök alkotott úttörő járműveket, ezek nemcsak a katonai mezőnyben voltak világelsők, róluk szól technikatörténeti sorozatunk. Katonai szerelvény, 1940          Forrás: Miklós Lajos/Fortepan Gyártóbázis a focipályán Az I. világh
dec. 23
4:39
A Geely-vel hódítaná vissza Ázsiát a Renault (autopro)
Sokrétű, technológiamegosztást és közös gyártást is magába foglaló együttműködés van kirajzolódóban a kettő OEM között.
dec. 23
5:45
Felejtsd el az X-et – Opel Crossland GS Line teszt (Autónavigátor)
Beleolvad környezetébe a Crossland, de nem csak a szürke, bocsánat kéttónusú, (azért többnyire szürke) fényezése miatt. Mintha még a névváltozással
dec. 23
6:21
Halálos balesettel kezdődött a csütörtök (Autószektor)
Eddig tisztázatlan okból és körülmények között december 23-án 0 óra 45 perc körül Pécsett, a Siklósi úton összeütközött két személygépkocsi. Az elsődleges információk alapján mindkét autó Siklós irányából közlekedett a belváros irányába, majd az egyik jármű megcsúszott és a mellette haladónak ütközött. A balesetben hárman megsérültek, egy 21 éves
dec. 23
6:39
Haszonjárművek önvezetővé tételébe fektet a ZF (autopro)
A német vállalat egy partnerével együtt fog a forgalomtól elzárt területeken működő járművekhez önvezető rendszereket fejleszteni.
dec. 23
7:03
Alig marad terep a terepjáróknak Olaszországban (Autószektor)
Jelentősen beszűkültek a sport és szabadidős „off road” terepjárművek mozgási lehetőségei Olaszországban december 16-tól. A terepkirándulások kedvelői - legyen szó két- vagy négykerekűekről – komoly korlátozásokkal találják szembe magukat, aminek nincs köze a terepviszonyokhoz. A környezet és talajvédelemhez annál inkább. Az olasz mezőgazdasági min
dec. 23
8:03
Ma csak kilépésre használható a röszkei közúti átkelő (Autószektor)
Azt írták, hogy csütörtökön 7 órától 19 óráig tart a korlátozás a röszkei közúti határátkelőhelyen. A belépő utasok a Röszke autópálya-határátkelőhelyet használhatják. Az utazók a gyorsabb határátlépés érdekében választhatják a folyamatosan működő tompai és hercegszántói átkelőt is. Emellett használhatják a bácsalmási, a bácsszentgyörgyi, a tiszasz
dec. 23
8:33
Németországban is beveti új szervizkocsiját a Ford (autopro)
A német flottaüzemeltetők is élvezhetik a Ford pilotprojektjének előnyeit.
dec. 23
8:51
Túl a millión: igazán sikeres a Peugeot 3008 második generációja (Autónavigátor)
A Peugeot központi gyártóüzemében, a franciaországi Sochaux-ban 2021 őszén legyártották a 3008-as szabadidőjármű egymilliomodik példányát. A kompakt SUV mindössze öt
dec. 23
8:51
Csúcsszereplők a Bmw karácsonyi filmjében (Autószektor)
Hollywood kimagasló sztárja a videóban két régi ismerőssel is találkozik: a BMW AG igazgatótanácsának elnöke, Oliver Zipse mellett a BMW iX is brillírozik. Feltűnik még a Supercar Blondie néven ismert Alex Hirschi, Alexa Chung sztártervező és Kai Langer, a BMW i divízió vezető formatervezője is. A BMW Group Christoph Waltz-zal kialakított, gyümölc
dec. 23
9:33
Büntetésre számít a Vitesco (autopro)
A Continental dízelbotránya miatt kell fizetnie az anyavállalatból kivált cégnek.
dec. 23
10:03
Egy korszak vége – elkészült az utolsó Lotus Elise, Exige és Evora (Auto Pult)
A Lotus igen nehéz időszakokon ment keresztül az elmúlt években, ám most úgy tűnik, hogy sikerült teljesen kilábalniuk a gödörből, amiben persze az új, kínai tulajdonosnak is nagy szerepe van – a Geely 2017-ben szerzett 51 százalékos tulajdonrészt az angol sportautó-gyártóban. Ugyan már 4 éve megvan az új tulajdonos, az igaz generációváltás csak mo
dec. 23
10:09
Túl az egymillión a második generációs Peugeot 3008 (Autószektor)
A Peugeot központi, történelmi gyártóüzemében, a franciaországi Sochaux-ban 2021 őszén legyártották a 3008-as szabadidőjármű egymilliomodik példányát. A kompakt SUV mindössze öt év alatt érte el ezt a fontos mérföldkövet, az Európán kívül (55 milliméterrel nagyobb tengelytávval) Kínában is készülő modell iránti fokozott piaci kereslet azonban egyál
dec. 23
10:39
Szoftverek javíthatják a CNC-gépek kihasználtságát (autopro)
A megfelelő szoftverek kiválasztása azonban nem elég, ugyanis a gépek és a programok közti stabil kommunikációt is biztosítani kell.
dec. 23
11:21
Sztrájkra készülnek a szentgotthárdi gyárban? (Autónavigátor)
Az Opel gyárban a Járműgyártók Szakszervezeti Bizottsága és a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete három-három fővel alapított sztrájkbizottságot a 2023-as
dec. 23
11:21
Old Skull Garage: interjú Knezsik Istvánnal, az Ank elnökével (Autószektor)
.
dec. 23
11:33
Túlszárnyalja a várakozásokat a Bosch (autopro)
Volkmar Denner szerint a Bosch jobb évet zár a vártnál.
dec. 23
11:51
Sportos elektromosság - a jövőre hangol a Subaru STI E-RA (Auto Pult)
Persze közhely manapság, hogy a belsőégésű motorok négnapjaikhoz közelednek, ám attól még fokozottan igaz, és emiatt a sportosabb gyártók is igyekeznek belekóstolni abba, milyen is élményvadász villanyautót tervezni. Ezúttal a Subaru fürkészi a jövőt, ráadásul a 2022-es, év eleji Tokiói Autószalonon meg is mutatják a világnak az STI E-RA nevet vise
dec. 23
12:15
Nem csökkent létszámot a Continental makói gyára (Autószektor)
Azt írták, hogy október óta a makói gyárban megnőtt a vevői rendelésállomány, ezzel megszűnt az idei évre korábban keletkezett kapacitástöbblet. Így a gyár mintegy 1500 fővel dolgozhat tovább, megtartva a kölcsönzött munkaerőt is. A tájékoztatásuk szerint még nem született döntés a makói telephely jövő évi létszámcsökkentéséről. - A következő hóna
dec. 23
12:33
Makó városa segít a Continental elbocsátott dolgozóin (autopro)
A makói önkormányzat egyszeri százezer forinttal segíti a Continental gyártól július elseje óta elbocsátott dolgozókat.
dec. 23
13:21
Ünnepi menetrend szerint járnak majd a vonatok és a buszok (Autószektor)
Azt írták, hogy a MÁV-START vonatai december 23-án a pénteki, 24-én a szombati, december 25-én az ünnepnapi, december 26-án pedig a vasárnapi menetrend szerint járnak. Hozzátették, hogy várhatóan sokan kelnek útra vonattal is, ezért érdemes elővételben megváltani a menetjegyeket. Közölték azt is, a kiemelt, frekventált vonalakon a csúcsidőszakokban
dec. 23
13:33
Áramforrásként is működik az új Ford F-150 (autopro)
Képes tölteni más elektromos autókat a népszerű pickup elektromos és hibrid kivitele.
dec. 23
14:09
Bizonytalan Paganijának eredetiségében? – ne aggódjon, itt a Puro program (Auto Pult)
Önök is elbizonytalanodtak már valaha abban, hogy a garázsukban álló, használtan vásárolt Pagani vajon tényleg eredeti-e, és valóban kifogástalan az állapota? Mi sem… De az olaszok gondoltak azokra, akik mégis álmatlanul forgolódnak emiatt éjszakánként, ugyanis megalkották a Pagani Puro programot, amelynek célja, hogy egy elképesztően mélyre menő v
dec. 23
14:09
Elkötött autóval száguldozott, sosem volt jogsija (Autószektor)
A rendőrök sebesség-ellenőrzést hajtottak végre december 22-én 15 óra körül a 42-es számú főúton. Egy Opel típusú személyautót állítottak meg, mivel a vezetője a megengedettnél gyorsabban hajtott. Az ellenőrzés során azonban további szabálytalanságokat fedtek fel az egyenruhások. Hamar kiderült, hogy a férfi soha nem rendelkezett jogosítvánnyal és
dec. 23
14:39
Sportautókhoz gyárthat akkut az ErlingKlinger (autopro)
A Piëch GT akkumulátorait készítheti a német beszállító.
dec. 23
15:09
Intenzív havazásra figyelmeztet a Magyar Közút (Autószektor)
A közútkezelő csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzései alapján csütörtök estétől az északkeleti megyékben havazás valószínű, másutt eleinte nagyobb területen előfordulhat ónos eső is. Pénteken az északkeleti megyékben a havazás egyre inkább havas esőbe, majd esőbe vált át. Szombato
dec. 23
15:33
Nem bírja a magas energiaárakat az acélipar (autopro)
Állami beavatkozást sürget a magas energiaárak miatt a Magyar Vas- és Acélipari Egyesülés.
dec. 23
15:39
A rezsióradíj, avagy mi kerül ebben ennyibe?! (25. rész) - Alternatív hajtású járművek 1. – Biztonsági megfontolások (Autószektor)
A belsőégésű és alternatív hajtású járművek felépítését és működésének elvét tekintve kardinális különbségek merülnek fel egy általános karbantartás során is. A járműveket külsőre nem lehet egyértelműen megkülönböztetni a belsőégésű motorral szerelt járművektől, így az első és legegyszerűbb módja az azonosításnak az embléma megkeresése. Az alternat
dec. 23
16:33
Óriási napelempark épül a VW támogatásával (autopro)
Németország egyik legnagyobbja lesz az OEM támogatásával készülő erőmű, amely csaknem ötvenezer e-autó éves energiaigényét fedezheti majd.
dec. 23
16:45
Több százezren fizették rossz helyre a gépjárműadót! (Autónavigátor)
Tavaly, a koronavírus-járvány kezdete után változtatott a kormány a szabályon, amely szerint a gépjárműadót az önkormányzatok helyett egyenesen a NAV-hoz
dec. 23
17:15
Horror Záhonynál: hét órára nőtt a várakozási idő (Autószektor)
Az ukrán fél fogadóképtelensége miatt a záhonyi közúti határátkelőhelyen december 23-án 16 órától a kilépő irányú teherforgalomban 7 órás várakozási idő alakult ki. A rendőrség kéri, hogy aki teheti válasszon másik határátkelőhelyet. Elindulás előtt tájékozódjanak az alternatív határátkelőhelyekről és az aktuális várakozási időről a rendőrség honla
dec. 23
17:33
Újabb részletek a Toyota leendő bev-modelljeiről (Autószektor)
Szerző: Heimer György A cégvezető nem árulta el, mikor jelenik meg az új kis-suv, csupán annyit lehet tudni, hogy a jármű a már korábban bejelentett új bZ sorozat tagja, és a jövő évre ígért közepes méretű bZ4x típust követi. (A bZ teljes emisszió-mentességre utal, az angol beyond zero, a nullán túl kifejezésből ered). Az elnöki közlés szerint a To
dec. 23
17:39
Videojáték funkciójuk miatt vizsgálják a Teslákat (autopro)
Egyes Teslák központi kijelzőin akár menet közben is játszani lehet, ami aggodalomra ad okot az amerikai hatóságoknak.
dec. 23
18:39
Megvillantotta a teljesen elektromos STI-t a Subaru (Autónavigátor)
Egyelőre még titkolózik a Subaru, ezért csak egyetlen sejtelmes képet mutatott az STI E-RA tanulmányautóról, és az adataival is adós
dec. 23
19:33
Verstappen lett az év sportolója Hollandiában (Autószektor)
Az autós gyorsasági versenyzés elitosztályának idei vb-győztese a holland NOS tévécsatorna beszámolója szerint a pályakerékpározás kétszeres olimpiai bajnokát, Harrie Lavreysent előzte meg a szavazáson, míg a nyári, tokiói ötkarikás játékokon BMX-ben aranyérmes Niek Kimmann lett a harmadik. A Red Bull 24 éves holland versenyzője az elmúlt Forma-1-
dec. 23
19:39
Ezekre a megyékre adtak ki figyelmeztetést ónos eső miatt (Autószektor)
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésük szerint Nógrád megyére adták ki a másodfokú figyelmeztetést. Emellett Budapestre, Pest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Moson-Sopron, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Komárom-Esztergom megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Azt írták: az éjféli óráktól péntek délelőttig tartó havazásból az Északi-középhegység té
dec. 23
19:51
Mi értelme csúcsra restaurálni egy veteránt? (Ii. rész) (Autószektor)
Mi volt életed legjobb „biznisze” amit csináltál? Egy lakókocsit adtam el pont azt, amiben végig szenvedtem a hat hónapot, amikor Angliát is elérte a válság, és nekem sem volt értékelhető munkám abban az időszakban. Azon a lakókocsin 1300 Fontot kerestem. És ha már a legjobb, akkor biztos megmaradt a legrosszabb üzlet emléke is. Mi volt az, ami leg
dec. 23
20:15
Fehér és csúszós is lehet még a karácsony (Autónavigátor)
Van még esély a fehér karácsonyra, ugyanis az előrejelzések alapján csütörtök estétől az északkeleti megyékben havazás valószínű, másutt eleinte nagyobb
dec. 23
21:33
Az M5-ös autópályán gázoltak halálra egy gyalogost (Autószektor)
Eddig tisztázatlan körülmények között december 23-án 20 óra 10 perc körüli időben egy jármű elütött egy gyalogost az M5-ös autópályán Röszke Autópálya-határátkelőhely közelében. A baleset következtében a gyalogos olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés idejére az autópályán a határátkelő kilépő irány

Keresés