Jónéhány metropoliszban már érezhetjük is ennek hatását. A lakosság nagy számban menekül az elővárosi területekre és az agglomerációba, ráadásul sok közösség kezdeményezéseket is indít a belső migráció ösztönzésére, mint például a portugál Rural Move vagy a spanyol COCEDER. A Lexus Élje át a pillanatot! című beszámolója szerint, bár a városi élet ö
Összeütközött két személyautó a 7-es főút 43-as kilométerénél, a Fejér megyei Kápolnásnyéken. Az ütközés következtében az egyik jármű az árokba csapódott, és a tetejére borult. A balesethez a pusztaszabolcsi hivatásos és a pázmándi önkéntes tűzoltókat riasztották. A helyszínre a mentők is kiérkeztek. Az érintett szakaszon forgalmi akadályra kell
Herbert Diess, a Volkswagen vezérigazgatója egy elektromos szörfdeszkáról küldött videóüzenetet. A szörföt bárki megvásárolhatja, az Audi fejlesztése potom 12.500 euróba kerül – írja az auto-motor-und-sport.de Herbert Diess balról. A képre kattintva megnézheti a videót. Fotó: Volkswagen Diess úr szívesen kipróbál bármilyen közlekedési eszközt, ami
A közleményben kiemelték, a tengeri szállítmányozás díjának extrém emelkedéséhez hozzájárul az is, hogy a konténerek ára a 2020. nyári 3000 dollárról mostanra 20 000 dollár körüli szintre emelkedett. A fuvardíj-emelkedés először a kicsi árréssel dolgozó, alacsony hozzáadott értékű árukra - például hűtőgépekre - gyakorolt kedvezőtlen hatást, azon
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytatott egy Fejér megyei településen élő nővel szemben bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség miatt. A nyomozás adatai szerint a 31 éves sofőr 2020. november 3-án délután szenvedett közúti közlekedési balesetet Velence irányából Adony felé tartva a 6208-as számú út
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást folytatott egy Fejér megyei településen élő nővel szemben bódult állapotban elkövetett járművezetés vétség miatt. A nyomozás adatai szerint a 31 éves sofőr 2020. november 3-án délután szenvedett közúti közlekedési balesetet Velence irányából Adony felé tartva a 6208-as számú út
Az utóbbi években számos város központjában megnövekedett a forgalom, miközben a lakosok mobilitással kapcsolatos elvárásai változatlanul magasak maradtak. Az egyéni mobilitás prémium szolgáltatójaként a BMW Group aktívan kíván részt venni a jövő élhető városainak megteremtésében. A mobilitás alább vázolt megközelítése jóval túlmutat a vállalat ala
A televízió szerint a sérültek közül hét ember állapota válságos, több mint harmincan nincsenek életveszélyben. További részletek nem ismeretesek. A cseh rendőrség fotója. A szerencsétlenség helyszínére számos mentőkocsi és két mentőhelikopter is érkezett - közölte a televízióval Petr Poncar, a tűzoltóság regionális szóvivője. Poncar azt mondta
Ugyan nem az autózás világából, de bizonyára sokaknak ismerős a mára már hazánkban is elismert Xiaomi név, amely főleg az okostelefonok, de más okoseszközök piacán is sokat találkozhatunk. Most pedig úgy tűnik, hogy a semmiből pár év alatt világszerte elismert márkává vált számítástechnikai cég hamarosan az autóiparba is belép, hiszen rengeteg új p
Az Európai Bizottság nemrég új javaslatot nyújtott be az Európai Unió területén történő károsanyag-kibocsátás szabályozására. Az új tervezet 2035-től tiltaná a belső égésű vagy hibrid motorral hajtott modellek értékesítését. Noha a gyártók keményen lobbiznak az új ütemterv ellen, számos márka bejelentette, hogy 2030-ig Európában a teljesen elektro
Karel Havlícek közlekedési és ipari miniszter megszakította munkaprogramját, és a helyszínre utazott. A Twitter közösségi portálon megjelent bejegyzésében azt írta: a baleset oka valószínűleg az, hogy az expressz Domazlicénél nem állt meg a továbbhaladást tiltó piros lámpánál. Csehországban az utóbbi időben több hasonló vonatbaleset is történt, á
Kedvezett a nyári nyitás a használtautó-importnak: a DataHouse adatai szerint júliusban 11.588 használt autót hoztak be az országba, ez csupán 2 százalékkal marad el az év eddigi legmagasabb értékének számító júniusi szinttől - közölte a JóAutók.hu.
Szeretnénk azt hinni, hogy a pénteken esedékes árcsökkentés nem csak egy pillanatnyi fellélegzés, hanem egy hosszantartó tendencia kezdete lesz, de sajnos erre kicsi esély mutatkozik. Mindenesetre a benzin literenkénti átlagára 4, a gázolajé pedig 2 forinttal csökken majd a munkahét utolsó napján.
Rekordmértékű üzemi nyereséget termelt a Toyota Motor japán autógyár a második negyedévben, mivel jelentősen nőtt értékesítése, ráadásul jobban vészelte át a termelést veszélyeztető globális chiphiányt, mint vetélytársainak többsége.
A rendelkezésre álló adatok szerint 2021. augusztus 4-én, 10 óra 48 perc körüli időben Sárváron, az Ikervári út 42. szám előtt egy személygépkocsi kerékpárossal ütközött. A balesetben a kerékpáros olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A helyszínelés teljes útlezárás mellett zajlik, a közlekedőket a rendőrök Bögöt belterületé
Novák Katalin kifejtette: azoknak, akik nagycsaládban élnek vagy már úton van a harmadik kisbabájuk, a kormány támogatást ad, hogy megvásároljanak egy legalább hétszemélyes autót. Ehhez legfeljebb 2,5 millió forintos anyagi segítséget nyújtanak, s ezt nem kell visszafizetni, sőt "egyenesen a Magyar Államkincstártól az autókereskedőhöz érkezik ez
A Jeep marketingesei nem is olyan régen állítottak össze egy látványos videót, amiben a márka jövőbeli terveit mutatták meg nekünk. A videóban 2025-ben már elektromos Wranglerrel fedezte fel a vadont a főszereplőpáros, ám nemrég hivatalossá vált, hogy már 2023 első felében megérkezik majd az első tisztán elektromos Jeep – igaz, az egyelőre nem bizt
A közlemény idézte Halász Bertalant, a JóAutók.hu vezérigazgatóját, aki elmondta, az év korábbi hónapjaiban 10 ezer körül alakult a behozott használt autók mennyisége, most azonban már világosan látszik, hogy az előző havi csaknem 12 ezres érték nem egyedi kiugrás volt, hanem egy új trend kezdetét jelezte. Egyelőre bizonytalan, hogy a koronavíru
A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján két kamion ütközött frontálisan Szolnok külterületén a 4-es számú főút 92+330 kilométerszelvényében augusztus 4-én 12 óra 40 perc körül. Az elsődleges információk alapján a balesetben érintett járművek vezetői a helyszínen elhaláloztak. A baleset helyszínelése teljes útlezárás mellett folyamatban van, a
Növelte forgalmát és nyereségét pénzügyi éve első negyedévében a japán Honda autóipari konszern, megemelte éves bevételére és nyereségére vonatkozó előrejelzését is.
Gyorsan híre ment Skóciában annak a 44 tonna összsúlyú pótkocsis teherautónak, amelyet olyan üzemanyag hajt, ami a whisky-gyártás egyik melléktermékéből származik. Nem kocsmai maradékról van szó, hanem igazi ütős hajtóanyagról, mely közvetlenül a híres Glenfiddich finomító Speyside gyárából érkezik. A vállalat a teljes termelési láncát úgy alakítot
Az áldozatok között van a két szerelvény mozdonyvezetője, valamint az utasok közül egy középkorú asszony. A két személyszállító vonat - a Münchenből Pilsenbe tartó Nyugati express és egy helyi járat - szerda reggel Nyugat-Csehországban, a német határ melletti Domazlice közelében ütközött össze. Hárman a helyszínen életüket vesztették, míg a sérülte
A Honda Motor Co., Ltd. honlapján szerdán publikált jelentés alapján a júniussal zárt negyedévben, pénzügyi éve első negyedévében 3,583 ezer milliárd jen (egy japán jen=2,74 forint) az egy évvel korábbi 2,123 ezer milliárd jennél 68,7 százalékkal magasabb értékesítési árbevételt ért el. Az első pénzügyi negyedévi bevételhez a személygépkocsi üzletá
Ez a felhőalapú szolgáltatás a valós forgalomban érzékelők segítségével gyűjtött adatokat használ a többrétegű, nagyfelbontású térképek elkészítéséhez és folyamatos frissítéséhez, ami alapvető fontosságú az egyre magasabb fokon automatizált vezetés számára. - Örömmel készítjük elő partnereinkkel már ma a holnap mobilitásának útját” – hangsúlyozta D
A 23 éves Valter Attila nevét idén már az is megismerhette, aki nem követi az országúti kerékpárversenyeket: Attila ugyanis 3 napig viselhette a rózsaszín mezt a Giro d’Italia rangos országúti kerékpáros körversenyen, sőt, végül a 14. helyen is végzett, ezzel ő lett a verseny történetének legsikeresebb magyar kerékpárosa. Egy évvel korábban, 2020-b
A Porsche az utóbbi két évtizedben sikeresen összeszedte magát annyira, hogy mára az egyik leginkább keresett sportautómárka lett. Legdrágább modelljeik
A válság elérte a legnagyobb gyártókat is, a General Motors és a Volkswagen is korlátozásokra kényszerült. Az AutoForecast Solution (AFS) piacelemző szerint ugyanakkor a kínai gyártókat kevésbé érinti a csiphiány. A General Motorsnál legutóbb 13 331 Chevrolet Malibu gyártását (fairfaxi gyár, Kansas City), valamint 11 687 Cevrolet Equinox szabadidő-