A CNAIR 2015-ben a román Straco Group által vezetett konzorciumra bízta az A3-as pálya Aranyosgyéres és Maroskece közötti 15,7 kilométeres szakaszának megépítését, de a cég a munkálatoknak alig 40 százalékát végezte el, majd pénzügyi gondjai miatt leállt az építkezéssel. A Straco ellen csődeljárás indult, a CNAIR végül tavaly felbontotta vele a sze
A 25 éves Verstappennek ez az idei 14. - és pályafutása 34. - futamgyőzelme, mellyel megdöntötte a legendás hétszeres vb-győztes Michael Schumacher 2004-es, valamint a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel 2013-as rekordját, múlt vasárnap óta ugyanis ők hárman voltak, akik egy szezonon belül 13 versenyen is nyertek. Verstappen mögött a héts
Porsche Macan Lipcsében. Fotó: Porsche Az IG Metall véleménye szerint a kelet-németországi fém- és villamosipari vállalatok jó úton haladnak a munkaidő nyugati szinthez igazítása terén. Körülbelül egy évvel a munkaadókkal kötött megfelelő keretmegállapodás után a szakszervezet mostanra "kikényszerítette a munkaidő fokozatos 35 órára csökkentését a
Idén első teljes szezonján vett részt a németországi NLS-szériában Molnár Bendegúz és Lengyel Ádám. Senki nem hibáztatta volna a fiatalokat, ha tanulással, akklimatizálódással töltik az időt, a két magyar pilóta azonban az első perctől fogva hatalmas tempót diktált. Három futamgyőzelem és három kategória második helyezés után az élről futottak neki
A Rhétai Vasút (RhB) új világrekordjának apropója az, hogy idén ünnepli 175. születésnapját a svájci vasút. Szombaton ezért egy közel két kilométer hosszú szerelvény haladt át a graubündeni Albula-völgyön. A vonatnak – amely 4 db 25 részes Stadler Capricorn motorvonatból állt, hossza 1906 méter, a tömege 2990 tonna volt – sikerült a közel 25 kilomé
Ezúttal nem a Használtautó.hu felületén, hanem üzemeltetőnk, az Adevinta holland apróhirdetési oldalán, a Marktplaats felületén leltünk arra a tűzoltósági Mercedes
A budapestiek számára az oroszlán fontos jelkép, a Lánchíd hídfőin található kőoroszlánok ráadásul népszerű látványosságnak is számítanak, amelyeket a felújítás miatt az itt élőknek és az ide látogató turistáknak hosszú ideig nélkülözniük kellett. Október 18-án megkezdődött az oroszlánok visszaköltöztetése a budai oldalra, azonban csak később válna
Személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 4-es számú főút 294. km szelvényében Nyírbogdány külterületén, hajnalban. Elsődleges információk szerint egy tehergépkocsi előzés közben leszorított egy személygépkocsit, ami az úttestről letért és az út menti vízelvezető árokba hajtott. A rendőrség a baleset helyszínelését megkezdte, az érinte
Már a 2023-as szezonban, gyári csapatként fog részt venni a Ferrari a Hosszútávú Világbajnokság futamain a 499P-vel, amely a Le Mans Hypercar szabályok szerint épült. A 499 az egy henger lökettérfogatára utal a V6-os ikerturbós motorban, a P pedig azt jelenti, hogy prototípusról van szó. A versenyautó motorja ugyanúgy 120 fokos hengerszögű, mint a
Az idős asszony szeptember 23-án délután a 75-ös számú főúton közlekedett személyautóval, amikor Rédics és Lenti között a vasúti átjáró fényjelző készülékének tilos jelzése ellenére a sínekre hajtott. A nő az érkező vonatot látva ijedtében lefullasztotta a gépkocsiját, ami miatt a szerelvény nekiütközött. A baleset során szerencsére nem történt sze
Teljesen megújult és jelentősen megváltozott a Teréz körút és a Bajcsy-Zsilinszky út közötti szakasz. A bontási és építési munkák idén márciusban kezdődtek, a folyamatban lévő műszaki átadás-átvételi eljárás során a még fennmaradó apró hibákat javítja a kivitelező. A beruházás során a BKK • megújította az útpálya és a járda burkolatát, így az ott l
A vádirat szerint a nő 2021. július 17. napján, reggel közlekedett egy faluban a Toyota Priusával. A vasúti átjáróhoz közelítve, a fény-és félsorompó szabad jelzésre körbenézett, hogy meggyőződjön arról, valóban nem érkezik-e vonat, ennek során azonban figyelmetlenségből ráhúzta a kormányt a sorompó tartóoszlopára. Az ütközés következtében a Toyota
Az előző rész végén ott hagytuk abba a beszélgetést, hogy milyen sok kárt okozhatunk azzal, ha rendszeresen hidegüzemben, extrém rövid, 1-2 kilométeres távokra használjuk az autónkat. Vajon megakadályozhatjuk, lassíthatjuk az ekkor bekövetkező kopást, vagy 1-2 kilométerre ne is indítsuk el az autót? Valóban, ha lehet, kerüljük ezt a típusú használ
A szigonyos olasz luxusautó-gyártó október elején mutatta be hivatalosan az új GranTurismót, a márka történelmének első 100%-ban elektromos hajtáslánccal szerelt modelljét (azért van 550, illetve 490 lóerős benzines is), most pedig a szintén villanyhajtású változatban is piacra kerülő GranCabrio prototípusairól készültek fotók. Az új modellekkel d
Talán még sokan emlékeznek a 80-as évek utókorszakára, amikor a König Special akkorát hódított, hogy mindenki Ferrari Testarossát akart csinálni a hétköznapi autójából. Virágzott a bundestuning, de nem gondoltam volna, hogy Amerikába is átgyűrűzött ez az ízlésficam. Márpedig valaki hasonló elven gyártott szélesített, hosszított farú Honda Civicet a
Az adatok a kínai, németországi és szlovákiai leányvállaltokban gyártott autókat nem tartalmazzák. A kereskedők 645 500 autót vettek a cégtől, ami éves szinten 8,3 százalékos növekedés. Másfelől háromnegyed év alatt csak 544 500 Skoda kocsit vettek a vásárlók, ami éves szinten 22,3 százalékos csökkenés - mutat rá a német Volkswagen konszern kötelék
Érdemes lassan megnézni, hogy mégis mi a fene történik az új- és használtautó eladások terén, mi van a javítóiparban, mert a koronavírus által megborított szegmens gyakorlatilag 3 éve kapálódzik és mindig jön valami új körülmény, amire senki sem számított. Hogy történt a 2008-as válság idején? A rendszerváltástól eltelt csaknem 20 évben viszonylago