2005-ben a győri Széchenyi István Egyetem hallgatói és kutatói megalapították az energiahatékonyságra optimalizált elektromos járműveket fejlesztő SZEnergy Team-et, amely 2008 óta vesz részt rangos nemzetközi versenyeken, és ért el kiemelkedő eredményeket többek közt a napelemes kategóriában. A csapat. Fotó: SZEnergy Team A 30 fős csapat lassan tí
A Toyota általában nem követi a trendeket, hanem a saját feje után menve formálja azokat. Manapság, amikor a legtöbb autógyártó megszünteti sportos modelljeit, és kivonul a motorsportból, a japán márka minden korábbinál szélesebb sportautó-kínálattal rendelkezik (GR Yaris, GR Corolla, GR 86, GR Supra) a gyári sportrészlegnek köszönhetően. Ráadásul
Teljesítményben és tömegben is veri a Forma 1-es gépeket, mégis kevesebben ismerik a magyar csapat autóját és többszörös bajnok pilótáját, akinek nevét királykategóriás győztesek is megtanulták. Méghozzá nem is akármilyen körülmények között. Első kamionos Európa Bajnoki címének bezsebelése után meghívták a FIA-gálára, Dohaiba, ahol gokarttal győzte
Az orosz autópiac gyakorlatilag kiürült, valahonnan autókat kellene szerezni. Az orosz autógyártók a Moszkva elleni szankciók drámai hatásainak enyhítésére megpróbálnak kínai partnereikkel közös autófejlesztési projekteket indítani. Feltételezik, hogy a hazai piacon olcsó modelleket gyártó BAIC kínai – állami tulajdonú - autógyártó partner lehet az
Interjú Vér Eszterrel (Engineering Center Manager – Nefab) és Tóth Bálinttal (Sales Manager – Nefab) a Nefab környezetbarát megoldásairól, a csomagolástechnika fejlődéséről, valamint az iparág jelenlegi trendjeiről.
Az eddigi információk alapján 2022. június 28-án 8 óra körül a 3-as számú főút 89-es kilométerszelvényében Visonta közelében, eddig tisztázatlan körülmények között két személygépkocsi összeütközött, melynek következtében a helyszínen egy ember életét vesztette. A helyszínelés ideje alatt teljes útlezárás van érvényben. Kerülni Abasár, Markaz, Domos
A-osztály A német üzleti lap bennfentesekre hivatkozó beszámolója szerint a Mercedes-Benz csoport - korábbi nevén Daimler - döntött a középkategóriás autókból álló kínálatának szűkítéséről. Az olcsóbb A-, és a B-osztályt három-négy éven belül kivezetik, de öröm az ürömben magyar szempontból, hogy megtartják a kizárólag Kecskeméten készülő CLA Coupé
A kép illusztráció. Forrás: MÁV csoport A Nyíregyházáról Vásárosnaményba tartó szerelvény ütközött össze a Lapály utcai andráskeresztes vasúti átjáróban egy autóval - közölték. A helyszínelés miatt a vasútvonalon kedd délelőtt pótlóbuszos közlekedésre és késésekre kell számítani. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
Teljesítményben és tömegben is veri a Forma 1-es gépeket, mégis kevesebben ismerik a magyar csapat autóját és többszörös bajnok pilótáját, akinek nevét királykategóriás győztesek is megtanulták. Méghozzá nem is akármilyen körülmények között. Első kamionos Európa Bajnoki címének bezsebelése után meghívták a FIA-gálára, Dohaiba, ahol gokarttal győzte
A Mercedes-Benz nem titkoltan vonultatja vissza két kompakt modelljét: az A-osztyál és a B-osztály aktuális generációjának gyártása 2025-ben ér véget, s ezzel maga a két modell is búcsút int a palettától. Ezzel párhuzamosan a németek bejelentették, hogy a belépő szintű modellek karosszéria-változatainak száma hétről négyre csökken.
A társaság 2021-as belföldi értékesítéséből származó nettó árbevétele 264,9 millió euró (amely 6 százalékkal növekedett a 2020-as évhez képest (242,8 millió euró), az összértékesítésből származó nettó árbevétele pedig 1754,2 millió euró volt. A profit (48,9 millió euró) több mint kétszerese volt a 2020-as értéknek. Ahogy eddig sem, 2021-ben sem fiz
A rendőrség tweetje szerint a brit rendszámú Porsche 911-est az ír származású sofőrje 285 km/h-s sebességgel hajtotta az egyik autópályaszakaszon, amelyen a megengedett sebesség 120 km/h volt. Az El Mundo jelentése szerint a sofőrt egy másik útszakaszon 224 km/h sebességgel is lelkapták. Madrid felé tartva az ír sofőrt az egyik útdíjkapunál fogták
Hangsúlyozták: az akvizícióval a Magyar Vagon Befektetési Vagyonkezelő Zrt. célja, hogy a Dunakeszi Járműjavító Kft. a magyar nemzeti vasútipari gépgyártás egyik vezető szereplőjeként további piaci expanzióba kezdhessen, és piaci részesedését jelentős mértékben növelhesse. A tájékoztatás szerint a Magyar Vagon Befektetési Vagyonkezelő Zrt. megszere
A Honda Civic árának megjelenésével végre valóban megérkezett az 50 éves múltra visszatekintő slágermodell 11. generációja Magyarországra. Az elődjénél praktikusabb
Az frissített DS 7 külső megjelenése mind a front-, mind pedig a hátsó részen jelentős fejlődésen ment keresztül. A karakterisztikus világítás még kifejezőbb tekintetet kölcsönöz az új modellnek. A kifinomult LED fényszórók és a nappali menetvilágítás harmonikus kombinációja az francia haut-couture szellemében készült. A márka jellegzetes formajegy
Egy 61 éves helyi nő közlekedett Audi A3-asával Mosonmagyaróváron a Szél utcában június 27-én 14 óra 40 perckor. A Gyári utca kereszteződéséhez érve - a figyelmeztető tábla ellenére - nem biztosított áthaladási elsőbbséget egy neki balról érkező, 26 éves sofőr által vezetett Hondának, és nekiütközött. A balesetben személyi sérülés nem történt, azon
Noha hivatalos megerősítés sokáig nem volt, már elég régóta pletykálnak egy limitált szériás M modellről, amellyel azoknak kedvezhetnek a bajorok, akiknek a szervezete nem vette be az XM-et. Legutóbb arról lehetett hallani, hogy a 3.0 CSL Hommage koncepció vonásai köszönnek majd vissza a különleges modellen, amely az M4 CSL alapjaira épülhet. Most
Bizonyos szempontból páratlan összeállítású járművet teszteltünk az idei év első igazán nyárias hetén. A Ford Explorer ugyanis egy hétüléses, hathengeres, nem prémium autó. Egyúttal konnektoros hibrid, ezért hatalmas és súlyos karosszériája, illetve a már-már döbbenetesen erős motorja ellenére zöld rendszám viselésére jogosult. Természetesen SUV, ö