Szerdán az esti órákban az északnyugatira forduló szelet az északnyugati határ mentén néhol 70 km/h-t elérő, esetleg azt meghaladó lökések kísérhetik - írja a meteorológia honlapja. Főként az Északi-középhegység nyugati felén, illetve a magasabb térszínein a reggeli, délelőtti órákban előfordulhat kis mennyiségű, átmeneti ónos eső. Kérjük, vezessen
A hazai gazdasági társaságok tisztán elektromos személygépkocsi, kisteherautó vagy kisbusz megvásárlásához igényelhetnek vissza nem térítendő állami hozzájárulást. A 30 milliárd forintos keretösszegből egy jármű beszerzéséhez az akkumulátor kapacitásának függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el - közölte az Energiaügyi Minisztérium (E
Amíg a HWA egy Mercedes 190E Cosworth átdolgozásán ügyködik, addig úgy tűnik, hogy Japán sem szeretne lemaradni a restomod hullámról. Ha valaki követte a japán Super GT-t 90-es években, vagy csak szimplán játszott a korszak akármelyik autós játékával, többek között a Gran Turismoval, akkor biztosan ismerősen cseng a Tom’s Racing név. Ők feleltek ak
Azt írták, a railjet xpress vonatok a németországi szakaszon kimaradnak, a müncheni járatok csak Budapest és Salzburg között közlekednek. A Hungária EuroCity vonatok csak Budapest és Prága között járnak, a Metropol EuroNight vonatok pedig nem továbbítják a berlini kocsicsoportot. A Kálmán Imre EuroNight vonat stuttgarti kocsicsoportja csak Budapest
A haszongépjárművek piacán a fényűzés nem igazán bevett szokás, hiszen ebben a szegmensben inkább munkaeszközt, mintsem státuszszimbólumot keresnek a vásárlók.
Kilépésre jelentkezett 2024. január 23-án 12 óra 20 perckor egy norvég állampolgárságú férfi egy Mercedes-Benz GLC 350 típusú jármű vezetőjeként Röszke autópálya-határátkelőhelyen. Az ellenőrzés során a határrendészek megállapították, hogy a gépkocsi szerepel a körözési rendszerben, azt a norvég hatóságok keresik. A 14 millió forint értékű autót a
A BMW, mint márka fontos mérföldkőhöz érkezett: napjainkat a digitális tartalomfogyasztás, az online jelenlét és a közösségi média határozza meg, ami az autós világra is erőteljesen rányomta bélyegét. A gyártók reakciója pedig jól mutatja, hogy manapság mennyire más igények, vagy esetleg látens igények merülnek fel a szektorban. Az 5-ös sorozat gen
A közlemény ismerteti: a pozíciót tíz évig betöltő Keszte Róbert továbbra is a Continental Magyarország országigazgatói pozíciójban marad, emellett a vállalatcsoporton belül, a német technológiai vállalat Architecture and Networking termelésért felelős vezetői posztját is ellátja. Irányítása alatt megújultak a termelési rendszerek, a létesítmény Ip
A baleset az Ostrava-Karviná vasútvonalon egy sorompóval védett, szintbeli közúti kereszteződésben történt. Az Intercity Ostravan gyorsvonaton 35-an utaztak. A sérülteket a helyszínen látták el a kiérkezett mentőknek. Illusztráció: hirado.hu Az ütközés hatására kisiklott és oldalra dőlt a gyorsvonat három kocsija. Emiatt a szóban forgó vonalon leál
A Formula-1 manapság rengeteg pálya közül válogathat, hiszen a legmagasabb minősítésű, úgynevezett Grade A besorolású aszfaltcsíkok mindegyike szívesen látná a
Ismertetik, hogy 2023-ban a Wizz Air közel száz új útvonalat indított el, 32 vadonatúj Airbus A321neo repülőgéppel bővítette flottáját, járatai pedig összesen 263 millió kilométert repültek. A Wizz Air tavaly a menetrend szerinti járatainak 99,31 százalékát teljesítette, amely szám jóval az iparági átlag felett jár, a magyarországi járatoknál ez az
A baleset következtében az egyik jármű az árokba borult, a másik két kocsi az úttesten okoz forgalmi akadályt. A kisvárdai hivatásos tűzoltók mellett a mentők is kiérkeztek a helyszínre, ahol teljes útlezárás mellett végzik a munkálatokat - írta a katasztrófavédelem. Az Útinform szerint helyben, mellékutakon lehet kerülni. Van baj máshol is: az 5-ö
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésben azt írták: szerdán az esti, késő esti óráktól északnyugaton, majd északon inkább csak a magasabban fekvő részeken óránkénti 70 kilométeresnél erősebb széllökések is előfordulhatnak északnyugati irányból. Csütörtökön napközben északon és a középső részeken a maximális széllökések sebessége elérheti az óránkén
Michael Breme jelenleg a Platform és Modulmanagement területét vezeti Ingolstadtban. Ebben a pozícióban a platform- és modulmanagement jövőorientált megtervezésért és megvalósításáért felel. "Michael Breme több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik az Audi termelési világában. Már eddigi munkaköreiben is segítette és nagyban hozzájárult a győri g
Japánban nincs hiány különleges kiadású WRX modellekből, és a Subaru most egy újabbat mutatott be. A WRX S4 STI Sport megtartja a megkérdőjelezhető műanyag burkolatot, de néhány új, sportos fejlesztést is tartalmaz. Ez nem egy teljes értékű STI modell, így nem jár hozzá semmilyen teljesítménynövelés. Az agresszívabb karosszéria-készletet azonban mi
Az utóbbi években érdekes lépésváltáson ment át az autógyártás felsőháza. Az ügyfelek egyre nagyobb számban igényelnek kivételes bánásmódot, azaz várnak el valami különlegeset, megismételhetetlent, és ezért hajlandóak tetszőleges összeget megfizetni. Speciális anyagokat, egzotikus dekorrészleteket, olykor teljesen egyedi karosszériát kérnek és kapn
Három kamion ütközött össze, az M0-s autóúton, a déli szektorban, az 5-ös főúti csomópontban, az M5-ös autópálya felé még kora délutén. A 29-es km-nél a forgalmat megállították. Az Útinform 17 óra 21 perckor frissített híre szerint az M51-es autóútnál még mindig kiterelik a járműveket. A képre kattintva megnézheti a katasztrófavédelem videóját. A k
Jens Bühler gépészmérnöki tanulmányait követően 2003-ban csatlakozott a vállalathoz a Mercedes-Benz sindelfingeni gyárában gyártási folyamatokért és anyagtechnológiáért felelős szakemberként. A folyamattervezésben betöltött különböző szerepek után 2014-ben vette át a pekingi Beijing Benz Automotive Company (BBAC) üzemben az MRA sorozat (GLC és E-os
Rovanperät idén kevesebbet fogjuk látni A Toyota 23 éves finn versenyzője, aki az elmúlt két bajnoki címet zsinórban megnyerte, a 2024-es szezonban csak részmunkaidős állást vállalt a gyári csapatában, hogy "feltöltődjön", mielőtt 2025-ben visszatérne a teljes munkaidős raliversenyzéshez. Már biztos, hogy az első 2024-es világbajnoki futam számára