2024. március 26. kedd

márc. 26
4:36
Ezért kell akkugyárakat építeni (autopro)
Ha a jövőben is autókkal szeretnénk közlekedni, akkor szükség lesz az akkumulátorokra.
márc. 26
6:12
VW ID.7 teszt: méltó a Passathoz (Zöldjárműipar)
77 kilowattórás akkumulátorral és 286 lóerős, hátul hajtó villanymotorral teszteltem az ötajtós, sportos limuzint. Nem is egyet, hanem kis szünettel, mindjárt kettőt.
márc. 26
6:18
Így vertek át az 1983-as Golfom lakatolásával (Autónavigátor)
Az ember hibázik, ez egy ilyen dolog. És én most hibáztam. Pontosabban nem is most, hanem nagyjából másfél évvel ezelőtt.
márc. 26
6:21
Bejutott, de nem került többségbe a német szakszervezet a Tesla gyárában (Villanyautósok)
A munkatársak érdeklődésénél talán csak a médiáé volt nagyobb a választások körül.
márc. 26
6:36
A Tesla csökkenti kínai gyárában a termelést (autopro)
Az elektromos autók értékesítése miatt.
márc. 26
7:15
Az ElringKlinger új felügyelőbizottsági elnököt keres (Autószektor)
Fotó: ElringKlinger Nyugdíjba vonul a sváb autóipari beszállító ElringKlinger felügyelőbizottságának elnöke. A Dettingen/Erms-i (Reutlingeni járás) cég csütörtökön bejelentette, hogy Klaus Eberhardt a 2024. május 16-i közgyűlésen lemond mandátumáról. Eberhardt 2013 óta a Felügyelő Bizottság tagja, nemrég töltötte be 76. életévét.
márc. 26
7:21
Vajon melyik elektromos autó a leghatékonyabb a hegyek között? (Villanyautósok)
Jobb lehet-e a hegyvidéken egy közel háromtonnás BMW, mint a koplalóművész román kisautó? És mi a helyzet, ha egy Tesla is beszáll a harcba?
márc. 26
7:36
Szintetikus üzemanyagok – jól járnánk velük? (autopro)
Íme az alternatíva alternatívája, de vajon beválik?
márc. 26
8:15
Műtrágya okozta a 8-as út vesztét, az M1-esen pedig 4 kilométeres dugó okoz gondot (Autószektor)
Az M1-es autópályán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon a 30-as km-nél baleset miatt a külső sávot lezárták. Az itt kialakult torlódás meghaladta a 4 km-t. A 8-as főúton Csór közelében, a 20-as km-nél műtrágya került a burkolatra, a takarítás miatt Székesfehérvár felé haladók készüljenek sávlezárásra. Erős a forgalom a Budapest felé vezető utakon: a
márc. 26
8:21
Műtrágya okozta a 8-as út vesztét, az M1-esen pedig 4 kilométeres a dugó (Autószektor)
Az M1-es autópályán, a Hegyeshalom felé vezető oldalon a 30-as km-nél baleset miatt a külső sávot lezárták. Az itt kialakult torlódás meghaladta a 4 km-t. A 8-as főúton Csór közelében, a 20-as km-nél műtrágya került a burkolatra, a takarítás miatt Székesfehérvár felé haladók készüljenek sávlezárásra. Erős a forgalom a Budapest felé vezető utakon: a
márc. 26
8:30
Közös vállalatot hozott létre a Volvo és a Renault (autopro)
A Renault és a Volvo közös elektromosfurgon-részleget indít.
márc. 26
9:15
Villanyautó teszt: Opel Astra Electric (Villanyautósok)
Végre a népszerű családi autó is megkapta az elektromos hajtást.
márc. 26
9:21
Olyan megoldással képzi pilótáit a Wizz Air, mint senki más (Autószektor)
Fotó: Airbus A közlemény szerint a Wizz Air az Airbus által kifejlesztett, felhőalapú Mobile Airbus Training experience (MATe) Suite csomagot és a Virtual Procedure Trainer (VPT) technológiát használja fel pilótaképzésében. A MATe Suite egy felhőtechnológiára épülő szolgáltatási platform, amely e-tréninget és vizsgákat foglal magában különféle piló
márc. 26
9:30
Elkészült az utolsó Audi R8-as (autopro)
Az utolsó autó legördült a futószalagról, és egyelőre nincs a láthatáron pótlás.
márc. 26
10:30
Tényleg nem tudnak parkolni a magyarok? A Suzuki utánajárt! (Autónavigátor)
Vannak gyenge pontjaink, de 10-ből 4 sofőrnek nincs gondja a parkolással, ez derült ki a Magyar Suzuki legújabb felméréséből. A
márc. 26
10:36
Újabb európai akkugyárat építene az Eve Power (autopro)
A Debrecenben gyárat építő vállalat tovább terjeszkedne.
márc. 26
10:39
Teljes káosz az M0-áson (Autószektor)
Azt írták a baleset több járművet érint, a 15-ös kilométernél a belső sávokba terelik a forgalmat. A torlódás meghaladta az 5 kilométert - tudatta az Útinform. MTI További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
márc. 26
11:15
Elég jó a villany Mustang? (Autószektor)
Fogy az időm és még mindig nem volt igazi Mustang a kezeim között.  Hogy néz ki? Baromira tetszik, sőt, egyre jobban tetszik a villany Mustang, főleg ebben a kékben vonzó. Látványos, magasztos, kihívó - formatervében újra felfedezzük az autó és az autózás legősibb vonásait. Izmos, férfias és szexi. Méretei is tetszettek, jól elfértem benne többedm
márc. 26
11:36
Keresi a mentőövet a Fisker (autopro)
Véget értek a Fisker mentőcsomagról szóló tárgyalások a nagy autógyártóval.
márc. 26
11:57
Bekapcsolták az első Tesla villámtöltőket, melyek nem a Supercharger hálózat részei (Villanyautósok)
Olyan tetszetős az amerikai vállalat V4-es töltőoszlopának hardvere, hogy néhány cég nem is próbál házon belül fejleszteni, inkább leszerződött a Teslával.
márc. 26
12:00
Dacia Spring vetélytársat jelentett be a Volkswagen-vezér (Autónavigátor)
Négy különböző projektterv közül választ a Volkswagen az elkövetkező napokban, a 40 milliós kérdés pedig felettébb egyszerű: a győztes terv
márc. 26
12:09
Mókás terepjáró egyterű érkezhet (Autószektor)
A szabadidő-autók elsöprő népszerűsége azt eredményezte, hogy az autógyártók a robusztus dizájnjegyeket egyéb járműfajtákon is igyekeznek alkalmazni, így született meg az emelt futóműves, fényezetlen műanyag védőelemekkel és alsó védőlemezekkel ellátott terepkupék, szedánok, szupersportkocsik és ferdehátúak sora a közelmúltban. Arra azonban még nem
márc. 26
12:36
Új parkolási rendszerrel rukkolt elő a Tesla (autopro)
A Tesla új, látásalapú automatikus parkolási rendszert bocsát ki.
márc. 26
13:21
Különleges emeletes Ikarus látogat Pécsre (Autószektor)
Fotó: Volánbusz A vállalat közleménye szerint az egyik legértékesebb magyar oldtimer járművel, az egykori MÁVAUT Ikarus 556 retró buszával a pécsi Nagypénteki Oldtimer Kiállítás és Börze keretében találkozhatnak az érdeklődők. Az Oldtimer Club Pécs hagyományos veteránjármű rendezvényének attrakciójaként a "Bikarusz" reggel hét és délután két óra kö
márc. 26
13:33
Négy hónap alatt újabb millió: döbbenetes tempóban termel a BYD (Villanyautósok)
Idén meglehet a kilencmillió. Talán a tíz is?
márc. 26
13:36
Messer üzemanyaggal teszteltek hidrogénbuszt Miskolcon (autopro)
Pozitív tapasztalatokról számoltak be.
márc. 26
14:30
A BYD most a Toyotát és a VW-t veszi célba (autopro)
A legújabb marketingkampány keretében igyekszik elcsábítani a vevőket.
márc. 26
14:33
4500 kilométert futott a miskolci teszt során a hidrogénbusz (Autószektor)
Az autóbusz üzemanyagellátását a Messer Hungarogáz Kft. biztosította egy mobil hidrogéntöltő-egységgel a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. országos kísérleti hidrogénbusz projektjének keretében. A pozitív miskolci tapasztalatokról Lukács Zsolt, az MVK Zrt. autóbuszközlekedési igazgatója számolt be. A miskolci teszt első köre február
márc. 26
14:45
Elképesztően olcsó BYD Seal változat jön, aggódhat a Tesla Model 3 (Villanyautósok)
Folytatja agresszív árazási stratégiáját a kínai márka.
márc. 26
15:21
Öreg Focus nagy tempóban: traffipax előtt duplázott a fordos (Autószektor)
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság munkatársai március 24-én, vasárnap 14 óra 32 perckor mérték be azt a sofőrt, aki autójával a vármegyeszékhelyen, a Kővár úton lépte túl a megengedett 50 km/h sebességet és 96 km/h sebességgel közlekedett. Az elkövetett szabályszegés miatt a sofőrrel szemben a rendőrök eljárást indítottak. További autós tartalma
márc. 26
15:45
Sportváltozatok készülnek a Genesis autóihoz (Villanyautósok)
Két új elektromos tanulmánnyal mutatja a Genesis, mire készül a jövőben.
márc. 26
15:48
Felpaprikázott villanybusz: itt a VW ID.Buzz GTX (Auto Pult)
A Volkswagen ID.Buzz az elektromos hajtás mellett modern retró stílusával is hódít, ám a németek nem állapodtak meg ennyiben, s az egykor hippibuszként ismert modell újkori változatát izmosításnak vetették alá. A wolfsburgi villanymodellek esetében a GTX jelölést kapják a legerősebb változatok, ami ezúttal sincs másképp: 335 lóerővel jött el az ID.
márc. 26
16:06
A munkás G Astra leverte a Porschét gyorshajtás terén (Autónavigátor)
Még akár a múlt hét gyorshajtó bajnoka is lehetett volna ez a fekete Porsche, hiszen 50 helyett 109 km/órával száguldott
márc. 26
16:21
Túl nagyok és túl drágák: ezért nem tudnak áttörni az elektromos autók (Autószektor)
A villanyautók átlagosan 30-40%-kal drágábbak, mint az azonos kategóriájú, robbanómotoros gépkocsik. Ezt mindenki azonnal megtapasztalja, ha érdeklődni kezd, milyen kondíciókkal tudna váltani elektromosra. De van egy másik ok is, ami miatt a villanyautók nehezen elérhetőek az átlag autósok számára: ez pedig az, hogy a gyártók "nagyban" gondolkodnak
márc. 26
16:36
Kiderült, mi idegesíti a legjobban a magyar autósokat (autopro)
Vannak gyenge pontjaink, de 10-ből 4 embernek nincs gondja a parkolással.
márc. 26
17:03
Extrém gyorshajtó magyar villanyautóst fogtak Ausztriában (Villanyautósok)
Az autót is lefoglalták, nem csak a jogosítványt vonták be a rendőrök.
márc. 26
17:21
Kapható az új, elektromos Ford Explorer, amely rekordot állított fel 30.000 kilométeres világkörüli útjával (Autószektor)
Lexie és az új Ford Explorer egy legendás Fordokból álló konvoj élén hajtott át a nizzai célvonalon, olyan – jelenleg is kapható – modellek társaságában, amelyek megtestesítik a vállalat előremutató terveit és jövőbeli célkitűzéseit. A Ford szenvedéllyel és érzelmekkel gazdagítja az elektromos autók piacát Európában, ahol éppen elég unalmas autó és
márc. 26
17:36
Az EU engedélyezte a második szintű vezetéssegítő rendszert (autopro)
Az EU a biztonsági félelmek ellenére jóváhagyja a második szintű vezetési rendszereket.
márc. 26
18:21
Ralitragédia: meghalt az elgázolt kislány (Autószektor)
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka "Imádkoztunk egy kislányért akiért napok óta küzdenek az orvosok, sajnos sikertelenül. Ma délelőtt feladta a harcot! Mérhetetlen gyász de ugyanakkor hallgatva a nyilatkozatokat düh van bennünk, próbálunk válaszokat kapni miértekre és hogyanokra. Nincsenek szavak! Apaként, sportvezetőként a szívem szakad meg, osztozunk a ho
márc. 26
18:30
A G-osztály is hibrid lett: íme a legújabb frissítés részletei! (Autónavigátor)
Apró lépést tesz a villanykor felé a Mercedes a G-osztály legújabb frissítésével, hiszen mindhárom erőforrása lágyhibrid rásegítést kap. A legnépszerűbb
márc. 26
19:33
Így ne lopjon autót! (Autószektor)
Ha én autót lopnék, akkor azt a projektet a Mission Impossible típusú hadműveletként értelmezném és készíteném elő. Azzal a fajta precízséggel és koncentrálással, amivel a hollywoodi filmkockákon Tom Cruise az egyik sorsdöntő pillanatban még a homlokáról lecseppenő izzadságot is képes a tenyerében felfogni. Kép: YouTube képernyőfotó Szóval, én gon
márc. 26
20:21
Méltó és élő emlékhelyet kapott Makón Galamb József, a Ford konstruktőre (Autószektor)
Az ünnepélyes avatón időrendben először a "házigazda", a Maros-parti Veteránjárműveket Kedvelők Sportegyesületének elnöke beszélt a kezdetekről, amikor Galamb József hat Fordson traktort küldött haza testvéreinek Makóra, megalapozva az első hazai Ford-lerakatot. Knezsik István, Lázár János és Szilágyi László – Ez a világhírű mérnöknek méltó emléket
márc. 26
21:57
"Bocsánatkéréssel tartozom a Toyotának" (Autószektor)
A cikk rámutat arra, hogy a piaci fejlemények afelé mutatnak, hogy helyes lehet a Toyota multitechnológiás stratégiája, amelynek jelszava, hogy ’a széndioxid-kibocsátás az ellenség, nem egy-egy hajtáslánc’, és rövid- és középtávon a különböző részben vagy teljesen elektromos meghajtások és egyéb zéró vagy közel zéró emissziós technológiák egymást k

Keresés