2024. április 7. vasárnap

ápr. 7
4:30
A mesterséges intelligencia fog dönteni az önvezetés jövőjéről (autopro)
Ki kell használni a mesterséges intelligencia által adott lehetőségeket.
ápr. 7
6:12
Majdnem villanyautó ez a hibrid Honda (Autónavigátor)
Itthon már csak hibrid hajtásláncokkal vásárolható meg az új Honda CR-V, hűen az elhatározásukhoz, hogy környezetbarátabb autókat gyártsanak. A sima
ápr. 7
7:21
Úgy néz ki, mégsem jut el idén Európába a Tesla önvezetése (Villanyautósok)
Az új szabályok sem engednek sokkal többet, mint az előzőek.
ápr. 7
7:27
Autóstalálkozóval indul a gépész hallgatók konferenciája a Széchenyi István Egyetemen (Autószektor)
A Gépészeti Szakterületek Nemzetközi Hallgatói Konferenciája a Széchenyi István Egyetem egyik legrégebbi és egyben legnívósabb szakmai hallgatói rendezvénye, amely idén már több mint tizenhat éves múltra tekint vissza. A részt vevő intézmények köre a teljes Kárpát-medencét lefedi: a neves hazai egyetemek mellett Nyitráról, Kolozsvárról és Szabadkár
ápr. 7
8:09
Visszatér a Lola a motorsport színterére (Autószektor)
Minden bizonnyal az utóbbi idők leglelkesítőbb Formula E bejelentése, hogy úgy tűnik sikerült egy régi nagy motorsport nevet visszahozniuk az autósport színterére: 2025-ben a Lola is csatlakozik a villanyos formaautó bajnoksághoz. A brit márka még 2012-ben hagyott fel végleg a tevékenységével, mígnem 2022-ben egy bizonyos Till Bechtolsheimer fel ne
ápr. 7
8:21
Németországban már egy erdő fölé is napelemet telepítettek (Villanyautósok)
A mezőgazdaság mellett az erdészet is kombinálható a napenergiával.
ápr. 7
8:36
Miért nincsenek napelemes autók? (autopro)
Egyelőre csak versenyeken találkozhatunk velük.
ápr. 7
9:03
Bérbe vett luxusautókkal üzletelő csoportot számolt fel a rendőrség (Autószektor)
Azt írták, az 51 éves férfi találta ki a tervet, amelyet 32 éves cégvezető lánya és 36 éves, összekötőként, ügyfélfelhajtóként közreműködő társuk hajtott végre. A nő mint ügyvezető legalább hat, összesen 135 millió forint értékű autót vett tartósan bérbe cége nevére, majd a járműveket különböző internetes platformokon, valamint üzlettársa személyes
ápr. 7
9:57
Unalmas papírforma: Verstappen és kettős Red Bull-siker Japánban (Autószektor)
A 26 éves holland pilóta sorozatban harmadik sikerét aratta a japán pályán, az idén harmadszor, pályafutása során 57. alkalommal diadalmaskodott F1-es futamon. A Red Bull kettős sikert ünnepelhetett, Verstappen mögött ugyanis csapattársa, a mexikói Sergio Pérez ért célba másodikként. A dobogó alsó fokára Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyz
ápr. 7
10:12
Egy futam maradt Ricciardo F1-es karrierjéből? (Autónavigátor)
Egyes sajtóorgánumok szerint a Red Bull még a Japán Nagydíj előtt ultimátumot adott a gyengélkedő Daniel Ricciardónak, amely szerint ha
ápr. 7
11:09
Ebben az országban nincsenek jelzőlámpák (Autószektor)
A jelzőlámpák több mint száz éve állnak a biztonságos közlekedés szolgálatában, jelzéseiket pedig már a kicsi gyerekek is jól ismerik: ha piros, akkor tilos, míg a zöld szabad utat jelez. Ma már nemcsak a nagyvárosok, hanem a kisebbek utcaképének is megszokott része a rengeteg jelzőlámpa szerte a világban. Van azonban egy ország, ahol egyáltalán ni
ápr. 7
11:45
Itt torlódnak a hazai autópályák, van ahol már öt kilométeres a sor (Autószektor)
Az M1-es autópályán, Óbarok térségében, a Budapest felé vezető oldalon, a 43-as és a 39-es km között, tereléskiépítés miatt a leálló sávban halad a forgalom - írja az Útinform. Az M7-es autópályán, a Letenye felé vezető oldalon, Tárnok térségében, a 21-es és a 22-es km között, geodéziai mérést végeznek, a belső sávot lezárták. A torlódás közel 5 km
ápr. 7
12:18
Tuningoltatja Ford Focus RS-ét a brit rendőrség (Autónavigátor)
Nem akármilyen rendőrautó teljesít szolgálatot Anglia déli részén, Devon és Cornwall térségében: egy Ford Focus RS áll a rend őreinek
ápr. 7
12:36
Virtuális szemtanúkat fejleszt a Toyota (autopro)
Más autógyártókat is bevonnának.
ápr. 7
13:33
Hetven év után is igazi modern ikon a vadonatúj Toyota Land Cruiser (Autószektor)
A legendás Land Cruiser örökségére építve ez a vadonatúj generáció esetében is kiemelt szerepet kap a minőség, a megbízhatóság és a tartósság, melyek már évtizedek óta az ikonikus modell és úgy általában a Toyota márka alapértékei. Ahogy a Land Cruiser története során mindig tette, természetesen a legújabb generáció is, képes megbirkózni a legkemén
ápr. 7
13:45
Frontális karambol, teljes útzár és mentőhelikopter a 8-as főúton (Autószektor)
Az Útinform azt írta, a baleset Bakonygyepes térségében, a 85-ös kilométernél történt. A BM-Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság azt közölte, hogy az egyik személyautóba beszorult embert a tűzoltók emelték ki, és adták át a mentőknek. Hozzátették, a helyszínre két mentőhelikopter is érkezett. Fotók: facebook.com/ajkamentok A Veszprém Vármegyei
ápr. 7
13:57
Mi zabálja az áramot a lakásban? (Villanyautósok)
Nyolc hónapig méricskéltünk, az eredmények pedig tanulságosak.
ápr. 7
14:39
Itt folytatódik a ferihegyi repülőtérnél az útfelújítás hétfőtől (Autószektor)
A tájékoztatás szerint ez idő alatt az M4-es autóúton a Budapest felől a repülőtérre vezető kihajtóágat és a lassítósávot újítják fel. Lezárásra nem kell számítani, csak forgalomkorlátozás várható, az autósok mindvégig ki tudnak majd hajtani a csomópontban, de csak egy rövidített lassítósávon lehet majd közlekedni. A repülőtér így a jövő héten min
ápr. 7
16:21
A kannabisz legalizálása Németországban: és mi van a vezetéssel? (Autószektor)
A felnőttek legfeljebb 25 gramm kannabiszt birtokolhatnak és vihetnek magukkal. Három élő kannabisznövényt lehet legálisan termeszteni otthon, és legfeljebb 50 gramm kannabiszt tartani személyes fogyasztásra. Ezenkívül a drog termesztése és forgalmazása speciális helyeken lehetséges. Az ADAC cikke. Képernyőfotó Az eredetileg tervezett kannabisz-sz
ápr. 7
16:36
Miért beszél mindenki a humanoid robotokról? (autopro)
Jó lenne, ha lenne egy csapat „mindenes”, emberre hasonlító robot a gyárakban, de vajon mikor lesz ebből valóság?
ápr. 7
17:15
Több mint négyszáz millió forintból újult meg a szobi kisvasút (Autószektor)
Rétvári Bence, aki egyben a térség országgyűlési képviselője, a börzsönyi kisvasút felújított szobi telephelyének átadásán arról beszélt, még 2017-ben döntött úgy a kormány, hogy a Börzsöny és a Dunakanyar környékét turisztikailag kiemelt célterületté nyilvánítja és ehhez forrásokat is rendelt. Fotó: Máthé Zoltán - MTI Hozzátette, hogy ezekből a fo
ápr. 7
18:09
Ezek voltak az Amts legérdekesebb újautói (Autószektor)
Minden eddiginél nagyobb és átfogóbb autós esemény lett a 2024-es UNIX-AMTS, ahol minden benzinvérű megtalálta a neki való pavilont, legyen éppen a motorozás, a tuning, a drift vagy éppen csak a hétköznapi autózás szerelmese. Autós újságíróként én ezutóbbira, tehát a hagyományos autózás jelenlétére voltam a leginkább kíváncsi, hiszen világszerte és
ápr. 7
18:18
Benzinmotort kaphat az elektromos Fiat 500 (Autónavigátor)
Furcsábbnál furcsább fordulatokat vesz az autóipar, hamarosan a 2007 óta futó, ám még mindig népszerű Fiat 500-at egy tessékeli ki
ápr. 7
18:21
Súlyos baleset a bécsi repülőtéren, hatalmas a kár (Autószektor)
Mint az "Austrian Wings" portál beszámolt róla, szombat este tolatás közben súlyosan megsérült egy vadonatúj Airbus A320neo. Fotó: Facebook/ A Fly Guy's Cabin Crew Lounge A londoni járat 22 óra 37 perc körül szállt le Schwechatban. A baleset az F31-es parkolóhely környékén történt manőverezés közben. Az Airbus egy utasszállító hídnak és egy villan
ápr. 7
18:21
Skandináviában már ilyen töltőkkel képzelik el a jövőt (Villanyautósok)
A lengyel töltőgyártó az északi országokba szánja az új rendszert.
ápr. 7
18:27
Egymást érik a motoros balesetek: két és fél órán belül három (Autószektor)
Összeütközött egy motoros és egy személyautó Csém régiójában, a 13-as főút 10-es kilométerszelvényénél - írta a katasztrófavédelem honlapja 17:48-kor. A balesethez riasztott nagyigmándi önkormányzati és komáromi önkéntes tűzoltók áramtalanították a járműveket. A baleset helyszínén dolgoznak a társhatóságok is. A főút érintett szakaszán forgalomkorl
ápr. 7
18:51
A hét karikatúrája: Kislány, előbb boronálunk (Autószektor)
.
ápr. 7
19:21
Gumis percek #6 – Oldalfali sérülések és deffektjavítás házilag (Villanyautósok)
Ha nem muszáj, ne játszunk a kukaccal!
ápr. 7
20:03
Dízelmotorral is meggyőző volt az új Passat a próbaúton (Autószektor)
Sokat elmond az új modellről, hogy több mint 34 millió készült már a Passatból, a legutóbbi generáció pedig már csaknem 10 évig húzta. Ott voltunk, amikor megérkezett a napfény városába az új, 9. generációs Volkswagen Passat és úgynevezett statikus bemutatón ismerkedhettek vele a potenciális ügyfelek. A vásárhelyi városháza előtt Egy délelőttre és

Keresés