2007. május 7. hétfő

máj. 7
0:02
Fegyverarzenál a túszejtő otthonában (Népszabadság)
Működőképesnek tűnő fegyverek kerültek elő, több száz éles lőszerrel a pénteken az OTP Széna téri fiókjában lelőtt túszejtő solymári otthonából. Cs. István állítólag hivatásos katona volt, majd harcolt a délszláv háborúban.
máj. 7
0:02
Elvi egyetértés, gyakorlati aggályok (Népszabadság)
Az egészségügy további átalakításának több kulcskérdésében megállapodtak tegnap a koalíciós pártok. Először is abban, hogy még tavasszal véglegesen megállapodnak. Továbbá abban, hogy szükség van köz- és magánbiztosítókra is, a kérdés csak az arányok megtalálása.
máj. 7
0:02
Kitörni a tematikus karanténból (Népszabadság)
Bonyolultabb lett a képlet a vezetésben. Ezt a többosztatúságot hasznosnak tartom, mivel a feleket együttműködésre kényszeríti - nyilatkozta lapunknak az SZDSZ vezetéséről Gusztos Péter, a párt új frakcióvezető-helyettese.
máj. 7
0:02
"Népgyűlés" a könnyű drog legalizálásáért (Népszabadság)
Nemzeti Legalizációs Népgyűlésként hirdette meg május 13-i, immár országos demonstrációját a Kendermag Egyesület. A szervezet az idén ötödik alkalommal tüntet a marihuánafogyasztás legalizálásáért a nemzetközi Million Marijuana March mozgalom tagjaként.
máj. 7
0:02
Debrecen: könyvtárnyitás sárdobálással (Népszabadság)
Az MSZP és a Fidesz között politikai vihart kavart az új könyvtár pénteki átadása Debrecenben. Így volt ez 2004-ben is, amikor a beruházást még csak tervezték.
máj. 7
0:02
Megalakult a Márciusi Charta (Népszabadság)
máj. 7
0:02
Kevesebb a tűz, több a tűzoltó (Népszabadság)
Húsz fővel bővül a tatabányai tűzoltóság állománya a közeljövőben. Az új belépők jelenleg a tanfolyamot végzik - közölte Janics Csaba tűzoltó alezredes, parancsnok.
máj. 7
0:02
Thürmer inkább Gyurcsánytól fél (Népszabadság)
Thürmer Gyula, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnöke élesen kirohant a kormány ellen Kádár János helyreállított sírjánál. Szerinte a baloldalnak nem Orbán Viktortól kell félnie, hanem Gyurcsány Ferenctől.
máj. 7
0:02
Mélyrepülésben a kormánypártiak (Népszabadság)
A szocialista párt táborának múlt havi szűkülése együtt járt politikusai többségének népszerűség-csökkenésével. A veszteségek jellemzően 2-3 pontosak, a miniszterelnöké viszont ennél nagyobb, 6 pontos.
máj. 7
0:02
Kezdődik az érettségi: a felvételi a tét (Népszabadság)
máj. 7
0:08
Döntött a koalíció: jön a vegyes modell az egészségbiztosításban (vg.hu)
Több órás egyeztetés után vasárnap este megállapodtak a koalíciós pártok az egészségbiztosítás átalakításának módjáról. A lovasberényi találkozó után Gyurcsány Ferenc szocialist...
máj. 7
0:20
Magyar: Bokros sok javaslata kivitelezhetetlen (vg.hu)
Az államnak nem kell belenyúlnia a felsőoktatás rendszerébe, legfeljebb azt mondhatja meg, hány diákot "rendel meg", és hogyan biztosítja ennek finanszírozását - mondta a Nap-keltében Magya...
máj. 7
0:41
"Vadállati agresszivitás" jellemezte a Széna téri túszejtőt (vg.hu)
A pénteki Széna téri túszejtő "vadállati agresszivitásáról" számolt be egy tanú a Nemzeti Nyomozó Iroda általáno...
máj. 7
1:23
Horváth jobb partner Molnárnál: nem hülyézett le senkit (vg.hu)
Több órás egyeztetés után vasárnap este megállapodtak a koalíciós pártok az egészségbiztosítás átalakításának módjáról. A lovasberényi találkozó után Gyurcsány Ferenc szocialista és Kóka Jáno...
máj. 7
2:57
Most az Antall-szobor volt soron - Kalapáccsal estek neki (vg.hu)
<kapcsolodo_tema>Ellopták Antall József, a rendszerváltozást követő első miniszterelnök pestújhelyi bronzszobrát - közölte a XV. kerület polgármestere. Hajdu László elmondta, ...
máj. 7
4:39
Százezer érettségiző birkózott a heurigerekkel (vg.hu)
Hétfőn a magyarnyelv- és irodalomírásbelikkel folytatódnak az idei érettségik. Magyarból középszinten 92 826-an, emelt szinten 4302-en vizsgáztak. Az írásbeli része egy kötelez...
máj. 7
4:58
Eltűnt Antall József bronzszobra (vg.hu)
Eltűnt Antall József, a rendszerváltozást követő első miniszterelnök pestújhelyi fejszobra, a bronz műalkotást a hét végén lopták el ismeretlenek, közölte Hajdu László, a XV...
máj. 7
5:01
Sikeres volt a választás, Kurucz nyert (stop.hu)
Kurucz Attilát választották polgármesterré vasárnap a Vas megyei Kemenessömjénben - tájékoztatta az MTI-t a település jegyzője.
máj. 7
5:19
HÍR: Az MTV vagyonbiztosítására írt ki pályázatot az MTV (Index)
Május utolsó napján jár le a közszolgálati tévé biztosítása.
máj. 7
5:32
Elvonultak a viharok, újra jön a jó idő (ma.hu)
Hétfőre virradóan elvonul a hétvégi csapadékzóna. Délelőtt a változó mennyiségű felhőzet mellett már napsütésre is számíthatunk.
máj. 7
5:34
A Gyurcsány-cégek trükkjei (inforadio.hu)
A Magyar Nemzet szerint a kormányfő üzletemberi tevékenységét nem csak a Fittelina és a Nomentana-ügyben jellemzik apróbb jogi szabálytalanságok. Az Acces V nevű kft.-je esetében is kísértetiesen hasonló trükkös megoldásokra lett figyelmes a napilap.
máj. 7
5:35
Menetrend készülhet az alkotmányozási folyamatról (inforadio.hu)
Németország egy alkotmányozási menetrendet terjeszt a tagállamok elé a június végi uniós csúcstalálkozón - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Fidesz európai parlamenti képviselője. Schöpflin György szerint egy karcsúsított, vagy egy bővített alkotmány-szerződés várható.
máj. 7
5:42
HÍR: Vasárnap hat magyar városban is kendernapot tartanak (Index)
A Kendermag Egyesület Legalizációs Kátét készített.
máj. 7
5:46
Patthelyzet a fideszes népszavazás ügyében (inforadio.hu)
Patthelyzet alakult ki a nagyobbik ellenzéki párt népszavazási ügyében. Az alkotmánybírák már megkezdték a Fidesz és a KDNP kérdéseinek elemzését. A döntés időpontja azonban még nem tudható.
máj. 7
5:47
Tölgyessy leszedi a keresztvizet a két nagy pártról (vg.hu)
"A Medgyessy–Gyurcsány-kabinet mértéket nem ismerő költekezésével alighanem a 89 utáni magyar gazdaságtörténet legnagyobb hibáját követte el. Az adósságállomány ennél is jobban utoljára a...
máj. 7
5:48
Leteszi az esküt Fodor Gábor (inforadio.hu)
Miniszteri eskütétellel kezdi háromnapos ülését hétfőn az Országgyűlés. Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszterjelölt napirend előtt teszi le az esküt. A SZDSZ-es politikus Persányi Miklóst váltja, aki 2003 óta töltötte be ezt a posztot.
máj. 7
5:54
Megállapodtak a biztosítási rendszer átalakításának menetrendjéről (ma.hu)
Horn Gábor szerint a lovasberényi koalíciós egyeztetés egyik legfontosabb eredménye, hogy megállapodtak a biztosítási rendszer átalakításának menetrendjéről; az SZDSZ ügyvivője erről az egyeztetés után nyilatkozott.
máj. 7
5:57
Szili két fideszes interpellációt tiltott le (Index)
A házelnök Szilvásy György és a parlament tekintélyének védelmében hozta meg döntését.
máj. 7
6:00
A diákok ma írják a magyar érettségit (ma.hu)
Ma a magyar nyelv és irodalom írásbelikkel folytatódnak az idei érettségik, a diákok emelt és középszinten adnak számot tudásukról. Magyarból középszinten 92.826-an, emelt szinten 4.302-en vizsgáznak.
máj. 7
6:03
Szonda: tovább zuhan Gyurcsány népszerűsége (inforadio.hu)
A Szonda Ipsos felmérése szerint a szocialista pártra szavazók számának csökkenésével egyidőben átlagosan 2-3 pontot vesztettek népszeruségükből a kormánypárti politikusok is. A legtöbbet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök veszített.
máj. 7
6:19
Egyre népszerűtlenebbek a kormánypártiak, de leginkább Gyurcsány (ma.hu)
A szocialista párt táborának múlt havi szűkülése együtt járt politikusai többségének népszerűség-csökkenésével. A veszteségek jellemzően 2-3 pontosak, a miniszterelnöké viszont ennél nagyobb, 6 pontos.
máj. 7
6:23
Orbán jön fel, mint a tej - Lapszemle (Index)
Molnár Lajost leszámítva Gyurcsány Ferenc a legnépszerűtlenebb aktív parlamenti politikus a Szonda Ipsos áprilisi felmérése szerint. A fidesz elnöke már a negyedik.
máj. 7
6:31
Megerősített őrség a kórházakban (FigyelőNet)
Folyik a leltározás a megszűnő kórházakban, ahol Munkácsy és Barabás képeket, drága orvosi eszközöket, híres személyek kórtörténeti lapjait, bútorokat véd a megerősített biztonsági szolgálat - írja a Világgazdaság.
máj. 7
6:32
Vegyes rendszer, verseny és szolidaritási elv - folytatódik az egészségügyi reform (ma.hu)
Az egészségügy további átalakításának több kulcskérdésében megállapodtak tegnap a koalíciós pártok. Először is abban, hogy még tavasszal véglegesen megállapodnak.
máj. 7
6:33
"Az egészségügy eddig mindenkié volt, és egy kicsit senkié sem" (vg.hu)
Fodor Gábor letette a miniszteri esküt, miután Sólyom László köztársasági elnök a miniszterelnök előterjesztésére Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi minisztert felmentette. ...
máj. 7
6:35
Szonda Ipsos: Orbán egyre népszerűbb (FigyelőNet)
A kormánypárti politikusok népszerűségének visszaesése jellemezte az elmúlt hónapot. Különösen sokat veszített Gyurcsány Ferenc, és a lista sereghajtójává vált a távozó egészségügyi miniszter. A legtöbbet Orbán Viktor javított a népszerűségi ranglistán - írja a Népszabadság.
máj. 7
6:35
Szonda Ipsos: zuhant a kormánypártiak népszerűsége (FigyelőNet)
A kormánypárti politikusok népszerűségének visszaesése jellemezte az elmúlt hónapot. Különösen sokat veszített Gyurcsány Ferenc, és a lista sereghajtójává vált a távozó egészségügyi miniszter. A legtöbbet Orbán Viktor javított a népszerűségi ranglistán - írja a Népszabadság.
máj. 7
7:03
Nem sikerült időben átalakítani a kormányzatot (Index)
Az Állami Számvevőszék már novemberben tudta, az átalakítás így lehetetlen, mert a koncepció kidolgozatlan.
máj. 7
7:12
KDNP: Mi köti össze Lovasberényt és Söjtört? A mutyi! (vg.hu)
Horváth Ágnes fájlalta, hogy Mikola István nem volt a parlament üléstermében az elmúlt órában, így meg kellett ismételnie azt, amit a miniszterelnök már elmondott - írja az Index.A...
máj. 7
7:15
Elítélhetik Hajdú megye korábbi rendőri vezetőit (hvg.hu)
A tanúk, a szakértők meghallgatásával és a perbeszédekkel folytatódik ma a hivatali visszaélés bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt volt Hajdú-Bihar megyei rendőri vezetők és társaik ellen indult per Szegeden.
máj. 7
7:17
Nagy a tétje az érettséginek - a jövő múlik rajta (ma.hu)
Az oktatási reform keretében 2005 óta a korábbinál is nagyobb jelentőségük lesz az érettségi vizsgáknak. Azóta ugyanis ezek eredményei egyben a felsőoktatásba való belépést is jelentik.
máj. 7
7:19
Biztosítaná vagyonát a köztévé (hvg.hu)
Vagyon- és felelősségbiztosításra írt ki gyorsított, tárgyalásos közbeszerzési eljárást a Magyar Televízió Zrt. - a felhívás a Közbeszerzési Értesítő legfrissebb számában jelent meg.
máj. 7
7:22
Nem közlekedik többé a régi 4-6-os (Index)
Megérkezett Magyarországra az utolsó Combino a vásárolt 40-es keretből.
máj. 7
7:23
Mire jó egy népszavazás? (Index)
A legsikeresebb népszavazás sem hozhatja előre a választásokat. Csak az országot megbénító megmozdulások kényszeríthetnék ki a fordulatot, ám a magyarok többsége nem akar felfordulást. Ha a Fidesz elnöke erős lenne, megmondhatná híveinek, hogy 2010-re készüljenek. Azonban már nem ura sem önmagának, sem táborának.
máj. 7
7:25
Konferencia-központ, irodák, üzletek, lakások épülnek az Árpád hídnál (ma.hu)
Egy sor látványos építészeti különlegességgel kápráztatja majd el a budapestieket az a spanyol befektető, amelyik egy új "minivárosrészt" épít fel az Árpád híd tövében, az egykori Szikra lapnyomda területén.
máj. 7
7:26
A biztosítás részleteire kevés volt a kormányülés (origo.hu)
Elvben megállapodtak a koalíciós pártok a vegyes egészségbiztosítási rendszerről, a megvalósítás részletkérdései azonban továbbra is bizonytalanok. Az Államreform Bizottságnak van konkrét javaslata: e szerint az állami alap pénzét osztanák ki a magánbiztosítóknak. A kormánypártok abban is egyetértenek, hogy gazdasági társaságokká alakítsák a kórházakat.
máj. 7
7:29
Állítólag édesapja is félt a Széna téri túszejtőtől (hvg.hu)
Solymári ismerősei szerint hivatásos katona volt, majd zsoldosként harcolt a délszláv háborúkban, utóbb biztonsági őrként dolgozott egy nagyáruházban az a 40 éves férfi, akit pénteken kommandósok lőttek le az OTP Széna téri fiókjában, ahol a bankrablás túszdrámává fajult - írja a Népszabadság.
máj. 7
7:31
Rendben megkezdődtek a magyar írásbelik (hvg.hu)
Az eddig rendelkezésre álló információk szerint rendben és minden probléma nélkül megkezdődtek hétfőn reggel a magyar írásbeli érettségik az ország középiskoláiban: a diákok emelt és középszinten adnak számot tudásukról - közölte az oktatási tárca.
máj. 7
7:35
Kisebb a kupleráj - a lomtalanítás időpontjáról előre nem tudnak a guberálók (ma.hu)
Az érintett lakóknak szóló személyes levélben tájékoztat a közterület-fenntartó a lomtalanítás időpontjáról. A "lomizó" szabadcsapatok ellen kitalált megoldás úgy tűnik, bevált: a korábbinál kevesebb a széttúrt szemét a lomtalanítások környékén.
máj. 7
8:10
Az MDF is gratulált Sarkozynek (orientpress)
A Magyar Demokrata Fórum gratulál Nicolas Sarkozy elnökké választásához, és örömmel fogadja, hogy megválasztásával is erősödik a konzervatív európai család, amelynek az UMP és az MDF is tagja.

Keresés