Ágh Attila politológus szerint az MDF és az SZDSZ nem konfrontálódott következetesen és tartósan a miniszterelnökkel, Gyurcsány Ferenc ezért tudott alkalmi válságkoalíciót kötni a két kisebb parlamenti párttal. A szakértőt annak kapcsán kérdeztük, hogy bár az MSZP kisebbségben kormányoz, az adótörvényekhez és a költségvetéshez mégis támogatást szerzett.
Az Országgyűlés 203 igen, 152 nem és 9 érvénytelen szavazat mellett, titkos szavazással, nem választotta meg Havasiné Orbán Máriát, a Győri Ítélőtábla elnökét a Legfelsőbb Bíróság elnökének hétfőn.Havasiné Orbán Máriát Sólyom László köztársasági elnök jelölte a posztra, miután korábbi jelöltje, Baka András, a strasbourgi emberi jogi bíróság korábbi magyar bírája májusban nem kapta meg a szükséges…
A Fidesz szerint a szocialisták már a jogállam alapintézményeinek működését veszélyeztetik, amikor "mondvacsinált indokokkal blokkolják" a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztását - mondta Navracsics Tibor, a Fidesz frakcióvezetője a hétfői sikertelen parlamenti szavazás után újságíróknak.
Újra Havasiné Orbán Máriát jelöli a Legfelsőbb Bíróság elnökének az államfő. Sólyom László azután mondta ezt, hogy az Országgyűlés nem választotta meg a tisztségre a Győri Ítélőtábla vezetőjét.
A pénzügyi válság jó érvet szolgáltatott az MDF-nek és az SZDSZ-nek ahhoz, hogy támogassa az adótörvényeket, illetve a költségvetést - véli a Vision Consulting igazgatója. Török Gábor az InfoRádiónak azt mondta, a Fidesznek nem célja, hogy azonnal megbuktassa a kormányt, ezért nem vet be minden megoldást ennek érdekében.
Nem érkezett Magyarországra a rákkeltő dioxinnal szennyezett ír disznóhúsból, ám a történtek miatt a magyar élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság ellenőrzi a potenciálisan érintett termékek körét. Az utóbbi évek egyik legnagyobb élelmiszerszennyezési ügye még szombaton pattant ki; ekkor jelentette be Írország, hogy visszanvonja a boltokból, éttermekből és feldolgozó üzemekből a szeptember óta…
- Magyar, ez magyar. Mi más lehetne? - merednek tágra a hentes szemei, hiszen a Reál üzleteiben hazai húsok kaphatók. Húsvizslató körútunk első állomásán, a Lurdy ház első emeletén egy idős úr azt mondja, még nem vitt el úgy terméket, hogy ne nézte volna meg legalább a lejárati időt. Az írországi esetre azonban meglepetten reagál.
Az Országgyűlés a jövő évi költségvetési előterjesztéshez benyújtott kapcsolódó módosító javaslatok szavazása során hétfőn hiánynövelő javaslatokat szavazott meg.