Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök ma reggel interjút adott az MR1 Kossuth Rádió 180 perc című műsorának. Az elhangzottakról a rádió rövid tudósítást tett közzé. A tudósítás szerint "nincs olyan e-mail, amelyre Budai Gyula kormánybiztos célzott". A később szintén nyilvánosságra hozott teljes hanganyag alapján pontosítani szükséges a tudósítást.
Barack Obama az Egyesült Államok elnöke napokkal a félidős amerikai választásokon elszenvedett vereségét követően megkezdte a 10 naposra tervezett ázsiai körútját. Mumbaiban gazdasági kérdéseken túl az iszlámról, mint a béke vallásáról is beszélt, de indiai mecsetek környékén inkább a „halál Amerikára” szlogent skandálta a tömeg.
Hétfőig még vihetik a szülők gyerekeiket a felújítás előtt álló, ideiglenesen bezáró siófoki bölcsődébe, azután egy másik ingatlanban helyezik el a kicsiket - mondta a Független Hírügynökségnek Démuth Pál, Siófok alpolgármestere. A szülők hétfőn este tüntettek amiatt, hogy az önkormányzat fél évre be akarja zárni a bölcsődét felújítás miatt.
A 18-64 évesek nagy többsége szerint az emberek maximálisan összefogtak a vörösiszap-károsultak megsegítésére, az adakozók elsősorban emeltdíjas telefonhívással és tárgyi adományokkal támogatták a bajbajutottakat - derül ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felméréséből.
A 18-64 évesek nagy többsége szerint az emberek maximálisan összefogtak a vörösiszap-károsultak megsegítésére, az adakozók elsősorban emeltdíjas telefonhívással és tárgyi adományokkal támogatták a bajbajutottakat - derül ki a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös felméréséből.
Az MSZP arcátlanságnak tartja és elutasítja, hogy miközben egy átlagosan 100 ezer forintot kereső dolgozó személyi jövedelemadója havi 2 ezer, nyugdíjjáruléka 500 forinttal emelkedik, addig a legjobban keresőknek az év második felében már nem kell járulékot fizetniük - mondta keddi sajtótájékoztatóján Török Zsolt, az MSZP szóvivője.
Saját házuk pincéjében elásva találtak rá egy abai férfi holtestére a rendőrök. Október elseje óta eltűntként keresték a 40 éves férfit. A gyilkossággal a férfi testvérét és annak barátnőjét gyanúsítják.
Agyonütött egy ötven év körüli munkást a leszakadó betonágyú Sárospatakon egy építkezésen kedden, kevéssel két óra előtt. A mentők közel egy órán át küzdöttek a sérült ember életéért.
Ajka városa nem Kolontárral kívánja megfizettetni a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatban felmerült költségeit - így reagált a médiában megjelent állításokra Ajka Város Önkormányzata.
Vádemeléssel lezárta a nyomozást az ügyészség Hunvald György, Gál György és 23 társuk ellen. Kedden benyújtották a Fővárosi Bíróságnak a 25 vádlott elleni 121 oldalas vádiratot, valamint a nyomozás alatt keletkezett csaknem 46 ezer oldalnyi nyomozati iratot.
A főügyészség kedden benyújtotta a 121 oldalas vádiratot és a nyomozás során keletkezett mintegy 46 ezer oldalnyi nyomozati iratot a Fővárosi Bíróságnak.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság kedden felfüggesztette a BKV működési engedélyét pénzügyi helyzetének bizonytalanságára hivatkozva, és hat hónapos ideiglenes engedélyt adott ki.
Viharosra sikeredett XVI. Benedek spanyolországi látogatása. Az Írország mellett leginkább katolikusnak tartott európai államban heves és többször kifejezetten provokatív tiltakozások fogadták a pápát, aki szintén éles szavakkal bírálta a spanyol társadalmi jelenségeket.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) kedden felfüggesztette a BKV működési engedélyét a cég pénzügyi helyzetére hivatkozva. A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint a közlekedési társaság hat hónapos, ideiglenes működési engedélyt kapott, ez idő alatt kell a BKV pénzügyi állapotot stabilizálni.
Kolláth György alkotmányjogász szerint több magyarországi, továbbá európai uniós szerv és bíróság előtt is jogorvoslattal lehet majd élni a 98 százalékos adóról szóló szabályozással szemben.
Az MSZP szerint a "Fidesz képmutató, aljas módon becsapta az embereket" és a kormány "dilettantizmusa és felelőtlensége miatt" emelkedő gázárak miatt "megint a dolgozó magyar embernek" kell fizetnie.
Életveszélyesen megfenyegették hétfőn Hévíz fideszes polgármesterét - tájékoztatta közleményében a kormányzó párt sajtóosztálya a Független Hírügynökséget.
Csaknem hat héttel a vörösiszapkatasztrófa után több mint húszan még mindig a devecseri zeneiskolában laknak. Az épületben nincs melegvíz, két tanteremben matracokon, adományként kapott ágyakon alszanak a családok. A Máltai Szeretetszolgálat abban bízik, heteken belül megoldódhat a helyzetük. Eközben akik albérletbe tudtak menni, azt szeretnék tudni, mikorra találnak nekik végleges megoldást.
Puhított, de a jogállamiság szempontjából még mindig súlyosan aggályos tervezetet tárt Lázár János a parlament elé. A nagy összegű végkielégítésekre kivetett 98 százalékos adót csak 3,5 millió felett kellene fizetni, nem vetnék ki a nyugdíjba vonulók járandóságára, és nem számítana bele a szabadságmegváltás. A szakszervezetek és a jogászok viszont egybehangzóan állítják: elfogadhatatlan, hogy…
A szocialisták állításával ellentétben a Belügyminisztérium és az irányítása alá tartozó szervek költségvetése 2011-ben nem csökken, hanem mintegy 12 százalékkal nő - közölte a tárca kedden az MTI-vel.
Több mint egymillió forintot kell befizetnie Lázár Jánosnak is, ha a Parlament elfogadja a különadóról szóló új javaslatát - számolt be kedd este az RTL Híradó. A Fidesz frakcióvezetője az eredeti törvény megszavazása után is fizetett, bár azt a jogszabályt később az Alkotmánybíróság megsemmisítette.
Az őszi szünet után sem kezdődött meg a tanítás a Borsod megyei Vilmányban. Már harmadik hete nem járnak a gyerekek iskolába, mert tartozás miatt kikapcsolták az intézményben a gázt.
Éveken belül hiány lesz a kémia, fizika és biológia-szakos tanárokból. Sokan közülük elérik a nyugdíj korhatárt, az utánpótlás pedig minimális. 2009-ben kémiából hárman, fizikából 14-en, míg biológiából 28-an jelentkeztek tanárnak nappali képzésre - hangzott el kedd este az RTL Híradójában.
Éheznek, a gyerekek nem tudnak iskolába menni, mert nincs miből buszjegyet venni - erre panaszkodnak a tápiószőlősiek. Több mint kétszáz ember egy hete hiába vár a fizetésére.
Befejezték a tűzoltók az M1-es autópálya Győr felé vezető sávjában, a 47-48-as kilométer közötti szakaszon kigyulladt kamion oltását; az utómunkálatok még tartanak, de egy sávon már engedik a forgalmat, nagy a torlódás - közölte a rendőrség az MTI-vel.
Kiraboltak egy patikát kedd este Budapest X. kerületében, a támadás során senki nem sérült meg. A rendőrség tájékoztatása szerint egy ismeretlen férfi a gyógyszertárban feltehetően fegyverrel megfenyegette a férfi alkalmazottat és a bevétel átadását követelte.
Évi két-háromszáz milliárd forint vándorolt Magyarországról külföldi bankszámlákra az elmúlt években - írta a Magyar Nemzet kedden a Blochamps pénzügyi tanácsadó cég becslései alapján.
Felfüggesztette a BKV működési engedélyét a cég pénzügyi helyzetére hivatkozva a Nemzeti Közlekedési Hatóság, egyben hat hónapra ideiglenes engedélyt adott ki.
Az Alkotmánybíróság csak akkor szólhatna bele a költségvetési kérdésekbe, ha azok alapjogot sértenek - mondta Lázár János. A Fidesz frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: javaslata az Alkotmánybíróság jogkörének korlátozásáról ideiglenes, mivel májusra elkészülhet az új alkotmány, és abban rendezik ezeket a kérdéseket is. Megfontolandó a többségi demokrácia erősítése is -…