2011. november 24. csütörtök

nov. 24
11:06
IMF-együttműködés - Kósa: a kormány több kérdésben nem kívánja feladni álláspontját (Alternatív Energia)
Az IMF-fel folytatandó tárgyalásokon a magyar kormány több kérdésben kitart az álláspontja mellett - közölte Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke csütörtök reggel, a TV2 Mokka című műsorában.
nov. 24
11:06
Lázár tartozás esetén sem engedné kikapcsolni a villanyórát (ATV)
A szakállamtitkárság szerint az ország villamosenergia-ellátását is veszélybe sodorhatná Lázár János javaslata, amely az önkormányzatoknál, közintézményeknél és vállalkozásoknál sem engedné kikapcsolni a villanyórát, akármekkora tartozást is halmoztak fel.
nov. 24
11:08
Lövöldözés az egyiptomi-izraeli határon – 2 halott (ATV)
Szerda éjjel beduin fegyvercsempészek igyekeztek behatolni izraeli területre Egyiptomból. Az izraeli katonákkal folytatott tűzharc után visszavonultak a Sínai-félszigetre, ahol folytatták az ámokfutást, és lelőttek két egyiptomi határőrt.
nov. 24
11:10
Észak-Korea: megingathatatlan a hitünk a szocializmusban (ATV)
Az Egyesült Államok által vezényelt "becsmérlő kampánynak" nevezte csütörtökön Észak-Korea az ENSZ hét elején kiadott jelentését az emberi jogok helyzetéről a diktatórikus országban.
nov. 24
11:24
Gazdaságkutató Zrt: zsákutcában van Magyarország (Alternatív Energia)
Vértes András, szerint zsákutcában van Magyarország, ezért változtatni kell a gazdaságpolitikán annak érdekében, hogy a jövőre várható egy százalékos gazdasági visszaesés után ismét a gazdasági növekedés útjára lehessen lépni.
nov. 24
11:24
Orbán: nem tűrhetjük, hogy magyarokat megfosszanak állampolgárságuktól (ATV)
Történelmi sikernek nevezte Magyarország számára a kettős állampolgárság jogintézményének megalkotását Orbán Viktor csütörtökön, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) X. ülésének második napján. A miniszterelnök a budapesti tanácskozáson szólt arról is, hogy bár tombol az európai válság, Magyarországon - igaz, "vért verítékezve", de - sikert siker követ. Kitért arra is: nem lehet eltűrni, hogy akár…
nov. 24
12:00
A Gyermekétkeztetési Alapítvány szállít ebédet Esztergomba (Infostart)
Az összes esztergomi iskolába és óvodába szállít meleg ebédet csütörtökön és pénteken 11 és 12 óra között a Gyermekétkeztetési Alapítvány (GYEA) - közölte az alapítvány elnöke.
nov. 24
12:00
LMP: Fazekas Sándor vizsgálja felül az MVH működését (Alternatív Energia)
Az LMP arra szólítja fel Fazekas Sándor vidékfejlesztési minisztert, hogy vizsgálja felül a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) működését - mondta csütörtöki, a tárca épülete előtt tartott sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka.
nov. 24
12:00
Szétlőtték a tömeget, majd bocsánatot kértek a 37 halottért (ATV)
Több ezer egyiptomi folytatta a tüntetéseket csütörtökön is a kairói Tahrír téren, követelve, hogy a hadsereg minél hamarabb adja át a hatalmat. Az immár hat napja tartó összecsapásokban több ezren megsérültek, és több tucatnyi ember életét vesztette. A hadsereg bocsánatot kért "Egyiptom fiaitól", de közölte: esze ágában sincs lemondani, a választásokat pedig nem halasztják el.
nov. 24
12:02
Drágább lesz az élet Kósa városában (Alternatív Energia)
Díjemelésekről döntött csütörtöki ülésén a debreceni közgyűlés: a cívisvárosban jövőre drágul a parkolás, a tömegközlekedés, a temetkezés, a kéményseprés, valamint emelkednek a víz- és csatornadíjak.
nov. 24
12:04
Kartellvizsgálat - MSZP: "ez nagyon durva gesztus" (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint "nagyon durva gesztus" a bankokkal szemben a kormány részéről, hogy a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kartellgyanúval eljárást indított hét pénzintézet ellen - jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Tukacs István.
nov. 24
12:18
Számos kihívást hozott az euróövezeti válság (Metropol)
Az euróövezeti gazdaság válság számos kihívást hozott, így a növekvő adósságot csökkenteni, a potenciális növekedési ütemet helyreállítani, a magas munkanélküliséget mérsékelni, a versenyképességi hátrányt ledolgozni, a pénzpiaci stabilitás pedig helyreállítani kell- mondta Elena Flores, az Európai Bizottság gazdasági és pénzügyi főosztályának stratégiai, koordinációs és kommunikációs igazgatója…
nov. 24
12:18
Fagyasztóládába rejtette újszülött gyermekét egy nő Somogyban (Alternatív Energia)
Fagyasztóládába rejtette újszülött gyermekét egy fiatal nő egy Kaposvár környéki településen; a kicsi holttestére az anya élettársa talált rá - közölte a rendőrség csütörtökön az MTI-vel.
nov. 24
12:18
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
nov. 24
12:20
„Wittner Mária egy ikon”, a Nagy Imre érdemrendet megszüntetnék (ATV)
Személyeskedéstől sem mentes vita zajlott az állami kitüntetésekről az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi, Civil- és Vallásügyi Bizottsága szerdai ülésén. A jelenlévők Wittner Máriától hallhattak történelemórát. A fideszes képviselőnőtől például megtudtuk: hogy „Károlyi Mihály átadta egy börtönben töltött embernek a kormányt, ő meg lelépett.”
nov. 24
12:36
„Történelmi siker a kettős állampolgárság” (Metropol)
Történelmi sikernek nevezte Magyarország számára a kettős állampolgárság jogintézményének megalkotását Orbán Viktor csütörtökön, a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) X. ülésének második napján.
nov. 24
12:36
Felgyújtanák magukat a csernobili tüntetők (ATV)
Azok a csernobili likvidátorok, akik a donyecki területi nyugdíjalap hivatalánál éhségsztrájkot tartanak, szélsőséges tettekre képesek.
nov. 24
12:54
KDNP: elkészült a családok védelméről szóló törvény tervezete (Alternatív Energia)
Elkészült a családok védelméről szóló törvény tervezete, amely hamarosan a parlament elé kerülhet - mondta Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakcióvezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
nov. 24
12:54
Fitch: leminősítették Portugáliát, már nem ajánlott befektetésre (ATV)
Megvonta Portugália befektetési ajánlású államadós-besorolását csütörtökön a Fitch Ratings, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a portugál költségvetési és adósságmutatók már nem egyeztethetők össze a befektetésre ajánlott adósosztályzati sávval.
nov. 24
12:56
Elküldött négy SMS-t, 20 év börtönt kapott érte (ATV)
A thaiföldi nyugdíjast azért ítélték el, mert szidalmazta a királyi házat. Állítólag nem is tud SMS-t írni.
nov. 24
13:12
Költségvetés 2012 - Véglegesítik a főszámokat (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés jövő heti, ötnapos ülésének keddi ülésnapján véglegesítik a képviselők a jövő évi költségvetés főszámait - tájékoztatta az Országgyűlés sajtófőnöke a házbizottság csütörtöki ülése után az MTI-t.
nov. 24
13:12
Újabb neonáci terroristát vettek őrizetbe Németországban (ATV)
Újabb terroristagyanús neonáci személyt vettek őrizetbe Németországban - közölte csütörtökön a karlsruhei székhelyű szövetségi ügyészség.
nov. 24
13:14
Az ombudsman a gyermekbántalmazásokról (Alternatív Energia)
Egységes szakmai irányelvek kidolgozását javasolja a gyermekek bántalmazásának, azon belül szexuális bántalmazásának a felismerésére és a probléma kezelésére Szabó Máté ombudsman - tájékoztatta az országgyűlési biztos hivatala csütörtökön az MTI-t.
nov. 24
13:16
Végtörlesztés - 7,5 millió forintig adómentes támogatást adhatnak a munkaadók (Alternatív Energia)
Újabb segítség a devizahiteleseknek, hogy a munkaadók 7,5 millió forintig adómentes támogatást adhatnak dolgozóiknak a rögzített árfolyamú végtörlesztésre - közölte a Fidesz szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, utalva az Országgyűlés erről szóló hétfői döntésére.
nov. 24
13:30
Végtörlesztés: a munkaadó 7,5 millióig adómentes támogatást nyújthat (ATV)
Újabb segítség a devizahiteleseknek, hogy a munkaadók 7,5 millió forintig adómentes támogatást adhatnak dolgozóiknak a rögzített árfolyamú végtörlesztésre - közölte a Fidesz szóvivője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján, utalva az Országgyűlés erről szóló hétfői döntésére.
nov. 24
13:32
„Hazug k...” Kamerák előtt provokálták a politikust (ATV)
Botrány tört ki Jimmy Fallon, az egyik legkedveltebb amerikai showman műsora miatt. Az adásban a republikánus elnökjelölttel, Michelle Bachmannal beszélgetett, akinek megérkezésekor a házi zenekar a „Hazug k...” című számot játszotta el üdvözlésül. A politikus bocsánatkérést vár az NBC-től.
nov. 24
13:48
Mikor jön a hó? (Infostart)
Igazi havazás még nem volt az elmúlt hetekben, és az előrejelzések szerint a következő napokban sem várható Magyarországon - mondta Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
nov. 24
13:48
Amerikai kosarast igazolt a német bajnokságból a magyar csapat (ATV)
A német Bundesligában szereplő BG Göttingenből a Factum Sport Debrecen férfi kosárlabdacsapatához szerződött az amerikai Damian Saunders.
nov. 24
14:06
Igazi havazás nem várható a napokban (Metropol)
Igazi havazás még nem volt az elmúlt hetekben, és az előrejelzések szerint a következő napokban sem várható Magyarországon - mondta Jenki Szilvia, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa csütörtökön.
nov. 24
14:25
A leglakhatóbb bolygókat rangsorolták (ATV)
A Szaturnusz Titán nevű holdját, valamint a Mérleg csillagképben, 20,5 fényévre lévő Gliese 581g bolygót tartja a leglakhatóbb idegen világnak egy nemzetközi kutatócsoport, amely az Astrobiology című folyóiratban publikálta tanulmányát.
nov. 24
14:27
Kettétört a gép, de túlélte a zuhanást - videóval (ATV)
Teheremelés közben kettétört egy új-zélandi helikopter - a pilóta a biztonsági övének köszönheti, hogy túlélte.
nov. 24
14:29
Boldoghy-ügy: bekéretett nagykövet, tiltakozás, alkotmánybíróság (ATV)
A magyar kormány teljes támogatásáról biztosította Boldoghy Olivért, aki a múlt héten jelentette be, hogy elvesztette szlovák állampolgárságát, amiért felvette a magyart. A szlovákiai magyarok az alkotmánybíróságon küzdenek az állampolgársági törvény ellen, a magyar külügy bekérette a nagykövetet.
nov. 24
14:42
Elfogadták a nemzetpolitikai stratégiát (Metropol)
A Magyar Állandó Értekezlet (Máért) résztvevői elfogadták csütörtökön a magyar nemzetpolitikai stratégia kereteit tartalmazó dokumentumot, amelynek alapvető célja a külhoni magyar közösségek gyarapodása.
nov. 24
14:42
DK: "egyhetes gyorstalpalón" végzett bírók ítélkezhetnek büntető ügyekben? (Alternatív Energia)
A Magyar Bíróképző Akadémia (MBA) honlapján megjelent továbbképzésről kérdezi Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke.
nov. 24
14:42
"Fegyverropogás, könnygázbomba" Nincs magyar sérült Koszovóban (ATV)
A nemzetközi békefenntartók (KFOR) 21 katonája sebesült meg az észak-koszovói Dudin Krš falu közelében, amikor csütörtök virradóra megkísérelték felszámolni az egyik úttorlaszt. A KFOR az utóbbi hetekben többször is követelte a szerbektől az úttorlaszok teljes eltávolítását, eredménytelenül.
nov. 24
14:44
Pogátsa: egyetlen járható út van, a nyugatihoz hasonló bérek (ATV)
A devizahitelezés kiiktatásával a forint leértékelődése sokkal kisebb veszélyt jelentene a magyar gazdaságra nézve, vélekedett Pogátsa Zoltán közgazdász az ATV Start-ban.
nov. 24
15:00
Elfogadták a nemzetpolitikai stratégiát (Infostart)
Elfogadták a magyar nemzetpolitikai stratégia kereteit tartalmazó dokumentumot a Magyar Állandó Értekezlet résztvevői. Ebben rögzítik, hogy Magyarország támogatja a külhoni magyar közösségek területi és/vagy személyi elvű autonómiáját, és célként jelölik meg a magyar nyelvű oktatás kiterjesztését.
nov. 24
15:18
Leállhat a kereskedelmi hajózás a Dunán (Infostart)
Az utóbbi hónapok száraz időjárása miatt a Duna jelenlegi vízállása napról-napra közelebb van a negatív rekordhoz. A folyó napokon belül alkalmatlan lehet az áruszállításra - mondta a Magyar Országos Hajózási Szövetség elnöke.
nov. 24
15:18
Új titkosszolgálatot hoznak létre (Metropol)
Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) néven új belső elhárító titkosszolgálat felállítását tervezi a kormány, a szervezet az országban fellelhető minden adatállományhoz - általában közvetlen elektronikus adatkapcsolat révén - külső közreműködés nélkül, akadálytalanul hozzáférhet majd - írta a Népszava és a Népszabadság csütörtökön.
nov. 24
15:20
A kollektív szerződésről tárgyaltak a szakszervezetek a BKV-val (Infostart)
Tárgyalóasztalhoz ültek a BKV-nál működő szakszervezetek a BKV vezetésével a kollektív szerződés módosítása miatt csütörtökön.
nov. 24
15:36
Tarlós: Közösen kell fellépni a főváros turizmusának fellendítéséért (Infostart)
A szakmának és a főváros vezetésének közösen kell tenni azért, hogy a turizmus Budapesten ismét fellendüljön - hangsúlyozta Tarlós István főpolgármester a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége közgyűlésén, csütörtökön, Budapesten.
nov. 24
15:37
Martonyi szíve mélyén sohasem paterolta ki az IMF-et (ATV)
Magyarország elkötelezett megállapodni a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval egy pénzügyi támogatásról, ami biztosítékot nyújt a globális turbulenciával és a piaci támadásokkal szemben - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter csütörtökön.
nov. 24
15:39
Békesi: végtörlesztéssel nincs esély az IMF-megállapodásra (ATV)
Reális jövő évi költségvetés, a szektorális különadók kivezetésére vonatkozó pontos ütemterv és a végtörlesztés felfüggesztése nélkül nincs esély a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) való megállapodásra - mondta Békesi László volt pénzügyminiszter a Republikon Intézet "Magyar modell és esélyei" címmel rendezett konferenciáján csütörtökön Budapesten.
nov. 24
15:54
Büntetésből meggyilkolhatja családja a megerőszakolt lányt (ATV)
A fiatal lány szenvedése nem ért véget az erőszak fizikai szörnyűségeivel. Az eset további fájdalmakat okozó, évekig tartó rémálommá vált számára.
nov. 24
15:56
"44 kiló és fogy" Kegyetlen diéta sorvasztja a színésznőt (ATV)
A Magyarországon is gyakran megforduló színésznő egy kegyetlen diéta miatt fogy: alig visz be a szervezetébe tápanyagot, mindössze hatszáz kalóriányi élelmiszert eszik.
nov. 24
15:58
Öllös: A magyaroknál több szlovák veszítette el állampolgárságát (ATV)
Megfosztottak szlovák állampolgárságától egy révkomáromi vállalkozót, miután felvette a magyart. Másik állampolgárság felvételének bevallására azonban az állam senkit nem kényszeríthet, ezt a szlovák államnak kell bebizonyítania.
nov. 24
16:00
Nem mond le az egyiptomi katonai vezetés - Megtartják a választásokat (ATV)
Egyiptom katonai vezetői megerősítették csütörtökön, hogy az elmúlt napok egyre terjedő zavargásai ellenére az eredeti menetrend szerint tartják meg a parlamenti választásokat. A hadsereg egyúttal elutasította a tüntetőknek azt a követelését, hogy azonnal mondjon le a hatalomról. A döntést azzal indokolták, hogy ez a nép bizalmának elárulásával érne fel, mert az érvelés szerint a hadsereg a…
nov. 24
16:12
Uzsoki utca kórház: bizonyító erejű dokumentumok tűntek el (Infostart)
Feljelentést tesz az Uzsoki utcai kórház által megbízott ügyvédi iroda az intézményben történt állítólagos kábítószer-túladagolási esetekről szóló cikk "írásához vagy az ellenőrzés akadályoztatásához felhasznált kórlapok eltűnése miatt" - közölte az egészségügyi intézmény csütörtökön.
nov. 24
16:12
Decemberben folytatják a tárgyalásokat Athén megmentéséről (ATV)
Várhatóan december 12-én folytatódnak a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (EKB) és az Európai Unió, valamint a görög kormány képviselői között a második hitelcsomagról.
nov. 24
16:30
Decembertől ismét hatályos a kilakoltatási moratórium (Infostart)
December 1-jétől jövő márciusig ismét hatályos a kilakoltatási moratórium - közölte a kormányszóvivő.

Keresés