Alkotmányellenes passzusokat talált az egyházügyi, a kiemelt büntetőügyekre vonatkozó egyes büntetőeljárási, valamint a médiaszabályozással kapcsolatos törvényekben az Alkotmánybíróság - közölte Sereg András sajtófőnök. Emiatt az egyházügyi törvényt teljesen, a büntetőeljárási törvényt és a médiatörvény egyes rendelkezéseit megsemmisítette a testület.
Az új egyházügyi törvény megalkotásáig a jelenleg érvényes szabályozás marad hatályban. Az újságírót nem lehet arra kötelezni, hogy minden esetben felfedje a forrást, és az ügyész sem választhat bíróságot illetve bírót. Ezek a legfontosabb döntések.Változtatás nélkül közöljük az Alkotmánybíróság szerkesztőségünkhöz is eljuttatott dokumentumait.
Az Alkotmánybíróság hétfőn közölte, hogy alkotmányellenesnek tartja a médiatörvény és a büntetőeljárási törvény több rendelkezését, valamint megsemmisíti az egyházügyi törvényt. Utóbbi hatályon kívül helyezését már korábban bejelentette a Fidesz-frakció.
A Fidesz kezdeményezi, hogy ezen a héten csütörtökön és pénteken is ülésezzen az Országgyűlés, valamint december 28-án és 30-án is tartsanak plenáris ülést, ennek elsődleges oka, hogy az év vége előtt elfogadhassák az új egyházügyi törvényt - jelentette be Lázár János hétfőn, a képviselőcsoport ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
A BKV-járműállomány cseréjének a megkezdése miatt szükséges a buszközlekedést részlegesen kiszervezni - mondta Tarlós István főpolgármester hétfőn újságírók előtt.
A BKV-járműállomány cseréjének a megkezdése miatt szükséges a buszközlekedést részlegesen kiszervezni — mondta Tarlós István főpolgármester hétfőn újságírók előtt.
A Költségvetési Tanács egyhangúlag egyetértett a 2012. évi költségvetési törvényjavaslat módosításának szükségességével és a javasolt 320 milliárd forint összegű kiigazítással - közölte Járai Zsigmond elnök hétfőn azt követően, hogy a testület rendkívüli ülésen megtárgyalta a kormány módosító javaslatait.
Basár el-Asszad szíriai elnök elfogadta az Arab Liga kezdeményezését, és beengedi a nemzetközi megfigyelőket az országba. Ezzel párhuzamosan sajtóinformációk szerint elkezdte a csapatkivonásokat a városokból, és tárgyalásba kezdett az ellenzékkel. Kína támogatja a múlt héten beterjesztett Orosz ENSZ BT határozattervezetet a szíriai szankciókról.
Alkotmányellenesnek ítélte az Alkotmánybíróság a médiaszabályozás több olyan rendelkezését, amely az írott sajtó tartalomszabályozásával, az újságírók információforrásainak védelmével, az adatszolgáltatási kötelezettséggel, valamint a média- és hírközlési biztos intézményével függ össze.
A képviselők az Országgyűlés mai ülésén fogadhatják el a jövő évi költségvetést, valamint az új közoktatási és önkormányzati törvényt is. A szavazások várhatóan a késő estébe nyúlnak majd, mivel a 17 óra körül kezdődő határozathozatalok során csak az időkeret nélküli záró vitát követően dönthetnek tíz javaslat végleges formájáról, míg további tizennyolc előterjesztés esetében a benyújtott módosító…
Az Ab döntése szerint az alkotmányba ütközik, valamint nemzetközi egyezményt sért az az illetékességi szabály, amelynek értelmében egyes ügyekben az a bíróság jár el, ahol az ügyész vádat emel.
A napirend előtti hozzászólásokkal megkezdődött a Ház hétfői ülése. Az LMP szerint ami most zajlik, az rendeleti kormányzás, nem parlamentarizmus. Ismét volt kormánypárti interpelláció, ami az abszurd netovábbja (lett volna száz vagy húsz éve). Megtudtuk: "Edelény nem hátrányos település".
Megsemmisítette a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló, júliusban megszavazott törvényt az Alkotmánybíróság, közjogi érvénytelenség miatt.
Martonyi János külügyminiszter szerint olyan külpolitikára van szükség, amelynek kialakításakor az univerzális, "abszolút értékekkel" - például a demokráciával, az emberi jogokkal és a jogállamisággal - egyeztetik az érdekeket.
Alkotmányellenesnek ítélte az Alkotmánybíróság a médiaszabályozás és a büntetőügyi törvény több rendelkezését. A testület az egyházügyi törvényt megsemmisítette. A Fidesz frakcióvezetője közölte, tiszteletben tartják az AB döntéseit, az MSZP szerint az egyházügyi törvény oda került, ahová való: a szemétdombra.
Feladta a küzdelmet a finanszírozási forrásokért a Saab, és hétfőn csődöt jelentett. Az autógyár több milliárd euróval tartozik a beszállítóinak, és az alkalmazottainak sem fizet egy hónapja.
A horvát Jutarnji list napilap 2011. december 15-i számának esti kiadása részletes beszámolót jelentetett meg Hernádi Zsolt a Mol elnök-vezérigazgatójának budapesti meghallgatásáról a horvát államügyészség által a korábbi horvát miniszterelnök, Ivo Sanader ellen vesztegetés vádjával indított eljárás keretében.
A magyar olajtársaság első embere több mint három órán át beszélt Ivo Sanaderről, a MOL-ról és az INA-ról a Legfelsőbb Ügyészség budapesti irodájában, november 29-én - írja egy horvát lap múlt csütörtöki száma.
A volt titokminiszter polipszerűen működő, államtitkok után fürkésző árnyék-titkosszolgálatként beszélt a cégről 2008 szeptemberében az MTV és a TV2 műsoraiban.
Egy vonatútja során elhunyt a „Kedves Vezető”. A hivatalos közlés szerint egyik „szokásos” vidéki szemleútján, „testi és szellemi kimerültség” miatt vitte el a szívelégtelenség. Az utcákon tömegek siratták.
Százmillió forint kamatmentes tulajdonosi kölcsönt kaphat a Budapesti Vidám Park Zrt. a jövő évi szezonkezdéshez, az összeget az operatív működéssel kapcsolatos kiadásokra fordíthatja a társaság. A javaslatról szerdán, rendkívüli ülésen dönt a Fővárosi Közgyűlés.
Az MSZP kifogásolja, hogy Nagykőrös fideszes polgármestere háromhavi jutalmat kaphatott, és arra szólítja fel a "dupla költségtérítéses, Azori-szigeteket látogató" és most "jutalmakat bezsebelő" fideszes képviselőket, hogy ne a dőzsölésükkel villogjanak, hanem a nép érdekében végzett szerény szolgálatukkal - erről Török Zsolt, az MSZP szóvivője juttatott el hétfőn közleményt.
Felfüggesztették egy Bács-Kiskun megyei börtön vegyesboltjának működését, miután a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai a bevételek szisztematikus eltitkolását leplezték le szombaton - közölte a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága (BVOP) hétfőn az MTI-vel.
Alkotmányos megoldásokra törekszik a Fidesz mind az új médiaszabályozás, mind az új büntetőeljárási rendelkezések azon részleteiben, amelyeket hétfőn alkotmányellenesnek minősített az Alkotmánybíróság (Ab) - közölte Lázár János, hozzátéve, hogy az egyházügyi törvény megsemmisítéséről szóló Ab-döntést pedig okafogyottnak tartja. Az MSZP azonban úgy vélekedett: az Ab hétfői megsemmisítő döntésével…
Az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottsága hétfői ülésén 19 igen szavazattal 4 ellenében támogatta a kormánynak a jövő évi költségvetés 320 milliárd forintos módosítására irányuló javaslatát.
Prágában pénteken délben lesz Václav Havel exelnök temetése, a hivatalos búcsúra a legnagyobb valószínűséggel a prágai Várban álló Szent Vitus-székesegyházban kerül sor.
Az év végi ünnepi időszakban drágább, de nem a nyári szezonra jellemző belföldi szállodai árakra számítsanak a turisták - tudta meg az InfoRádió a Magyar Szállodaszövetség főtitkárától. Kovács István azt is elmondta, hogy az élénk forgalom miatt a foglalást nem érdemes az utolsó pillanatra hagyni.
Az LMP szerint az Alkotmánybíróság hétfőn napvilágot látott döntéseivel "egy elég átfogó pofonsorozatot kapott ma Orbán Viktor kormánya" - mondta Schiffer András. A képviselő elképzelhetőnek tartotta, hogy ezután a költségvetés is el fog bukni.
Tizennyolc év fegyházra ítélte hétfőn nem jogerősen a Fővárosi Bíróság azt a több fegyveres bankrablást elkövető fiatalembert, aki utolsó, sikertelen támadásakor fejbe lőtte magát, és csak a gyors orvosi segítségnek köszönhetően maradt életben.
Egyesült a két vezető orosz tőzsde, a MICEX és az RTS - jelentették be hétfőn. Az egyesítéssel azt akarják elérni, hogy az orosz és a külföldi cégek a tőzsdei részvénykibocsátásokat inkább Moszkvában és ne Londonban, vagy más globális pénzügyi központban hajtsák végre.
Szerény mértékben erősödött a forint árfolyama hétfőn a hétvégihez képest. Az eurót hétfő délután negyed ötkor 302,68 forinton jegyezték a bankközi deviza kereskedelemben a péntek délutáni 304,94 forint után.
Az MSZP frakciójának mai ülésén a parlament féléves munkáját értékelték. Tóbiás József frakcióvezető-helyettes elmondta, az elmúlt egy évben a kormány szisztematikusan számolta fel azokat az ellensúlyokat, amelyeket egy mindenkori demokráciában a kormánynak el kellene fogadnia.
A régi pesti zsidónegyed 18 helyszínén 100 program várja a látogatókat keddtől nyolc napon át a hanuka, a zsidó fény ünnepe alkalmából. Több tucat zenei esemény, kiállítás, színházi előadás mellett filmfesztivál, városi séta vezetővel, közösségi főzési akció és utcai nyitóesemény szórakoztatja az érdeklődőket.
Szilvásy György a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatokat felügyelő minisztereként megsértette az UD Zrt.-nek, illetve a cég két egykori vezetőjének a személyiségi jogait azzal, hogy "polipszerűen" működő, az állam titkait fürkésző "árnyék-titkosszolgálatként" említette a céget 2008 szeptemberében az MTV és a TV2 műsoraiban - mondta ki a Fővárosi Bíróság (FB) hétfői, nem jogerős ítéletében.
Négy hónap telt el azóta, hogy a Standard and Poor’s lerontotta az Egyesült Államok hitelbesorolási minősítését a legjobb AAA fokozatról AA+ szintre, de úgy látszik a befektetőket ez egyáltalán nem zavarja. A tőzsde emelkedett, a dollár erősödik, a tízéves lejáratú államkötvények pedig 1950 óta nem keltek el ilyen alacsony kamattal.
Kővel esett neki a Santa Maria Maggiore bazilika bronzkapujának hétfő hajnalban egy román hajléktalan, aki nem tudta megmagyarázni tettét az őt súlyos műemlékrongálásért letartóztató rendőröknek.
Az európai szocialisták látják, hogy Magyarország nehéz helyzetben van, és függetlenül a magyar kormány pártállásától támogatni kívánják azt, hogy az ország kapja meg a szükséges pénzügyi segítséget - mondta hétfőn Brüsszelben újságíróknak Martin Schulz, az Európai Parlament (EP) szocialista frakciójának vezetője, miután megbeszélést folytatott Mesterházy Attilával, az MSZP elnökével.
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága hétfői délutáni ülésén ellenezte további egy alelnök kinevezését és a monetáris tanács bővítését, amelyre az új MNB törvény adna lehetőséget.
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottsága hétfői délutáni ülésén ellenezte további egy alelnök kinevezését és a monetáris tanács bővítését, amelyre az új MNB törvény adna lehetőséget.
Túszmentési gyakorlatot tartott a Terrorelhárítási Központ (TEK) Budapest X. kerületében, az Újhegyi úton, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának Oktatási Központjában hétfő kora délután.
Bírálta a fehéroroszországi elnyomást és az Aljakszandr Lukasenka rendszere elleni szankciók szigorítását szorgalmazta hétfőn Carl Bildt svéd, William Hague brit, Radoslaw Sikorski lengyel és Guido Westerwelle német külügyminiszter.