Irán világi és vallási vezetői szerint az egyiptomi forrongások, és az arab világban népszerű hasonló megmozdulások mögött olyan iszlámista politikai ideológia húzódik meg, amely az iráni sah hatalmát megdöntő, 1979-es forradalomra vezethető vissza.
A kijelölt gyalogátkelőn ütött el egy 14 éves lányt egy autós kedden este Hódmezővásárhelyen - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Szenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Február elsején lépett életbe a szociális támogatás igénylését szabályozó törvénymódosítás Romániában. Nem kaphat családi pótlékot senki, aki a törvény által felsorolt javak bármelyikét birtokolja.
A Mátyás-templom hat harangja közül kettőt szerdán, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján emelnek be a harangtorony felső emeletére. Dél körül kezdődik a munka, elhelyezik a harangszék elemeit, az elleningákat, a harangnyelveket és a jármokat is - mondta a Független Hírügynökségnek Mátéffy Balázs, a harangrekonstrukció kordinátora. A többi harang is a helyére kerül néhány héten belül és várhatóan…
Két szabadnap törvényesen jár minden munkavállalónak közeli hozzátartozó halála esetén - szögezte le a munkajogász, miután az InfoRádió egyik hallgatója beszámolt arról, hogy munkáltatója nem engedte el édesanyja temetésére. Lehoczkyné Kollonay Csilla hozzátette: a munkavállaló akár nem vagyoni kártérítési pert is indíthat.
Németország vezető autós magazinja, az Auto Motor und Sport (AMS) szerint a Lexus tulajdonosok a legelégedettebb autósok Németországban járműveik megbízhatósága miatt. A magazin közzétette új márka profil elemzésének olvasói eredményeit, mely szerint a Lexus kiemelkedik versenytársai közül.
Az utóbbi napokban alig csökkent az Ukrajnából kilépésre várakozó kamionok sora a kárpátaljai ukrán-szlovák és ukrán-magyar határátkelőhelyeken, jóllehet az ukrán vámszervek feszített ütemben igyekeznek kezelni a jelentős mértékben megnőtt átmenő teherforgalmat.
Pofátlanság, hogy Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője sajtótitkárként kétszer annyit keres, mint a belügyminiszter - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Molnár Csaba, az MSZP országgyűlési képviselője.
Folyik a konyhakertekben és a haszonállat-állományban keletkezett károk felmérése az iszapkatasztrófa sújtotta térségben. Kolontáron 57, Tüskeváron 10, Devecserben 189, Somlóvásárhelyen pedig 48 jegyzőkönyvet készítettek el eddig, a kár összege már meghaladja a 105 millió forintot.
Ma kiderülhet, mi lesz a fővárosi kórházak sorsa: a főpolgármester tárgyalt a kormánnyal arról, hogy vegye át négy intézmény fenntartását. Délután sajtótájékoztatót tart Tarlós István és Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár.
Az Audi Ismét kiváló eredménnyel zárta az „ams“ olvasói szavazását Az Audi A4/A5, R8 Spyder, Q5 és A1 egyaránt kategóriája élén Az Audi A8 a második, az A3, az A6 és az R8 Coupé a harmadik helyen
Rendezte tartozásait az Emfesz gázkereskedelmi cég és most folynak az elszámolások a partnerekkel - közölte Góczi István, az Emfesz Kft. ügyvezetője az MTI-vel szerdán.
Az Alkotmánybíróság (AB) alkotmányellenesnek találta és idén június 30-i hatállyal megsemmisítette a Magyarország vízgyűjtő-gazdálkodási tervéről szóló tavaly májusi kormányhatározatot.
62 ország több mnt 60000 internetezője vett részt azon a szavazáson, amelyen végül a Citroën DS4 , a Citroën DS modellcsaládjának második tagja bizonyult az év legszebb autójának. A díjat január 27-én, a 26. Nemzetközi Automobil Fesztiválon vette át Frédéric Banzet, az Automobiles Citroën vezérigazgatója.
Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak és garázdaság miatt indult eljárás egy nő ellen, aki egy tanárt és egy diákot is megütött a kunszentmártoni általános iskolában.
Az „auto motor und sport” szakmai magazin Stuttgartban kiosztotta „2011 Legjobb Autói” („Die besten Autos 2011“) díjait, amelyek közül a legjobb import egyterűnek járó elismerést a SEAT Alhambra nyerte el.
Tanárára támadt és fojtogatta a férfit egy diák az egyik kiskunhalasi szakközépiskola tanműhelyében, amikor a szakoktató megpróbálta szétválasztani négy összeverekedő tanítványát. Az egyik fiú támadt a szakoktatóra, aki nem sérült meg. A fiú ellen eljárást indítottak a kiskunhalasi rendőrök.
Súlyos állapotban, alultápláltan, lázasan került kórházba egy külföldi kéregető gyermeke Budapesten. A beteg, legyengült, másféléves kislányra a budapesti rendőrök figyeltek fel, és hívtak hozzá mentőt.
Az al-Kaida megpróbál nukleáris alapanyagot előállítani, és tudósokat toboroz, hogy úgynevezett "piszkos bombát" építsen - erről számolt be szerdán a Telegraph, a WikiLeaks által kiszivárogtatott titkos iratokat idézve.
Tizennégy embert állított elő a rendőrség Komárom-Esztergom megyében kábítószer-kereskedelemmel összefüggésben - közölte a megyei rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója szerdai sajtótájékoztatóján Tatabányán.
Törvényjavaslatot nyújt be az LMP a következő parlamenti ülésszak elején a szórakozóhelyek biztonságának javítása érdekében - közölte Vágó Gábor, a párt országgyűlési képviselője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján. Az ellenzéki párt szerint szükség lenne egyebek mellett a felelősségi körök pontos meghatározására és a biztonsági őrök számának, végzettségének szabályozására.
Az elmúlt hetekben számos idős embert gyilkoltak meg otthonaikban, ezért a Jobbik felszólítja a belügyminisztert, hogy tegyen határozott lépéseket védelmükben - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Sneider Tamás. A Jobbik országgyűlési képviselője szerint az új kormány hivatalba lépése óta drasztikusan nőtt a bűncselekmények száma, több a munkanélküli és az adócsökkentésnek nevezett intézkedések…
A Fidesz esztergomi szervezete szerint Tétényi Éva független polgármester hazugságokkal járatja le a várost. A esztergomi képviselőtestület többségét adó párt a polgármester kedden Budapesten tartott tájékoztatójára reagált.
Alma és rizstortával várták a veszprémi óvodások a barnamedvéket a veszprémi állatkertben szerdán. Kata és Bori ki is jött a barlangjából, vagyis úgy tűnik a tél már nem sokáig tart.
A végső adatok szerint több, mint 102 ezren maradtak magán-nyugdíjpénztár tagok. Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi megbízott óriási sikernek nevezte, hogy a tagok 96,8 százaléka az állami nyugdíjrendszert választotta. Eddig a maradóknak volt dolguk, most az átlépőkön a sor.
A személyzet élethű, életnagyságú hologramjai ismertetik a folyadékok repülőgépre való felvitelére vonatkozó korlátozásokat és emlékeztetik az utasokat, hogy tartsák készenlétben beszállókártyáikat.
Az IMF budapesti képviseletének vezetője biztatónak látja a 660 milliárd forint megtakarítását célzó magyarországi terveket, de szeretné jobban megismerni a részleteket - tudósított a Magyar Rádió szerdán.
Összecsaptak szerdán Kairó központjában az egyiptomi államfő távozását követelő tüntetők és Hoszni Mubarak támogatói. Az elnök hívei menetet szerveztek a Tahrir térre, ahol többen összecsaptak a tüntetőkkel, akik kilencedik napja demonstrálnak az államfő lemondását követelve. Néhányan ökölharcot vívtak egymással, míg mások botokkal támadtak a tüntetőkre.
A nemzetpolitikai helyettes államtitkár szerint a magyar fél örül, hogy a szlovákiai államnyelvtörvény módosításával lezárult a folyamat egyik szakasza; azt reméli, hogy ez a folyamat folytatódni fog, és a jogszabályból kikerülhetnek a pénzbüntetések, s a kisebbségek anyanyelvhasználatával kapcsolatban megszűnhet a félelem légköre Szlovákiában.
A két gyanúsítottat kedden hallgatták ki és vették őrizetbe a Szegedi Rendőrkapitányság munkatársai - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) továbbra is azt javasolja, hogy a háromévesnél fiatalabb - 6-36 hónapos - csecsemők és kisgyermekek számára is kérjék az influenza elleni védőoltást a háziorvostól vagy a házi gyermekorvostól.
Orbán Viktor miniszterelnök megköszönte a pénztártagok 97 százalékának egybehangzó döntését a nyugdíjrendszerről tartott szerda délutáni sajtótájékoztatóján. Úgy vélte, mindez ismét példátlan összefogást jelent. Hozzátette: az egyéni számlavezetést az állami nyugdíjrendszerben és a nyugdíjkassza egyensúlyát még idén megteremthetik.
Szerdán az egyiptomi hadsereg Hoszni Mubarak elnök iráni lojalitását is kifejezve arra szólította fel a tüntetőket, hogy menjenek haza. A demonstrálók már több mint egy hete követelik az elnök távozását, aki kedd este bejelentette, hogy nem indul újra a választásokon és a hátralévő néhány hónapban hatalomban marad ugyan, de azon fog dolgozni, hogy átadja a kormányzást az új vezetésnek.
Jogszabálytervezet készült, amely biztonságosabbá tenné a szórakozóhelyeket. A kabinet azért alkot erre külön rendeletet, mert január 15-én a budapesti West-Balkánban három fiatal lány életét vesztette a diszkóból kiáramló tömegben. A tragédia után a szülők is ellenőrzéseket tartanak.