2011. március 17. csütörtök

márc. 17
0:48
Szörnyű baleset az M3-ason (Infostart)
Hárman a helyszínen életüket vesztették a szerda este fél tizenegy körül az M3-as autópálya 42-es kilométerénél, a fővárosból kifelé vezető oldalon történt súlyos közlekedési baleset sérültjei közül - közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője
márc. 17
4:45
Kanyargós életút: rovarokat irtott a magyar színész (ATV)
Ma inkább lovasoktatóként dolgozik.
márc. 17
5:18
Rákot nem lehet aszpirinnel gyógyítani (Alternatív Energia)
Ma mutatják be a sajtónak a Bécsben élő Lendvai Pál új magyarul megjelenő könyvét Az eltékozolt ország címmel. A szerző szerint Orbán Viktor a nyugati világ felé nyájasan igyekszik viselkedni, idehaza azonban goromba, bírálóit keményen támadja. Teheti, mert pártjában és kormányában csak talpnyalói vannak, a hatalom nagy kerítő.
márc. 17
5:20
Ezután ki-ki magában füstölögjön (Alternatív Energia)
Tegnap a parlamentben elmaradt a dohányzás elleni törvény zárószavazása, amely még nagyobb szigorral lépne fel a nemdohányzók védelmében. Eszerint a jövőben valamennyi közforgalmú intézmény és munkahely zárt légterű helyiségében tilos lenne a dohányzás.
márc. 17
5:21
Súlyos vád: maffiát működtettek a tábornokok + videó (ATV)
200 millió forint kárt okoztak az ügyészség szerint.
márc. 17
5:22
Megvan az Elvis tér helye: nem ott lesz (Alternatív Energia)
Bár a legtöbb szavazatot a Margit híd budai hídfője kapta, mégsem azt nevezné el a főváros vezetése Elvis Presley térnek.
márc. 17
5:23
Hamarosan itthon is megérezhetjük a japán katasztrófa hatását + videó (ATV)
Általában nem keresik a hazai patikákban a jódot, de ma volt olyan gyógyszertár, ahol hárman is vettek. A jód ugyanis megköti a sugárzó anyagot a szervezetben, külföldön az elmúlt napokban tömegével keresték a készítményt.
márc. 17
5:24
Rendőri jelenlét mellett kapnak erőre a szélsőségesek (Alternatív Energia)
Amióta a rendőrség fenntartja a rendet Gyöngyöspatán, nem történt bűncselekmény - jelentette ki tegnap a fideszes Kontrát Károly a parlamentben, egyúttal jelezte: a kormány a "rendfenntartás monopóliumát is fenntartja".
márc. 17
5:36
Michelin csillag: megvan a második! (Alternatív Energia)
A gasztronómia Oscar-díjának is nevezik a Michelin-csillagot, amelyet Magyarországon másodikként a budapesti Onyx étterem kapott meg. A rangos nemzetközi díj értékét csak növeli, hogy a kitüntetett étterem főleg hazai alapanyagokból, magyaros ételeket kínál. Tavaly a szintén budapesti Costes volt az első hazai vendéglő, amely kiérdemelte a világhírű Michelin Guide elismerését.
márc. 17
5:38
Kész a koncepció Budapest új szimbólumaira (Alternatív Energia)
Elkészült Budapest arculatának módosított változata - értesült lapunk. A főváros új szimbólumainak kidolgozására Tarlós István adott megbízást, a tervek már az asztalán vannak, de a főpolgármester információink szerint még nem foglalt állást.
márc. 17
5:40
Újabb kormánypárti képviselő "dupla gázsin" (Alternatív Energia)
Jövő héten áll a Fidesz etikai bizottsága elé Szabó Zsolt, a kormánypárt országgyűlési képviselője. Szabónak azért kell a testület előtt megjelennie, mert nyilvánosságra került, hogy képviselőként választókerületi pótlékot vett fel, miközben kiutalták neki - mint Hatvan polgármesterének - az önkormányzati költségtérítést is.
márc. 17
6:15
Atomerőmű: két éve figyelmeztették Japánt a földrengésveszélyre + videó (ATV)
Kimenekítették a fukusimai atomerőműből a dolgozókat, miután a létesítményben növekedni kezdett a sugárzás szintje. Jelenleg is elkeseredett próbálkozások folynak, hogy stabilizálják a pénteki földrengésben és cunamiban súlyosan megsérült létesítményt. Közben három nagyobb rengés is volt Japánban, továbbá heves hóesés is nehezíti a helyzetet. Becslések szerint a giga földrengés, az óriási cunami…
márc. 17
6:30
Martonyi János: Kvótarendszer alapján kellene befogadni az észak-afrikai menekülteket (Infostart)
Martonyi János szerint az uniós országoknak egy bizonyos kvótarendszer alapján kellene majd befogadni az Észak-Afrikából érkező menekülteket. Az InfoRádió Aréna című műsorában a külügyminiszter azt hangsúlyozta, hogy ebben az ügyben Európának egészen különleges felelőssége van.
márc. 17
6:33
Milliomosok lettek Orbán tanácsadói + videó (ATV)
Nyilvánosságra hozták a szerződéseket.
márc. 17
6:51
Japán percről percre: "újabb katasztrófa jöhet", rekordszinten a jen (ATV)
Erős visszhangot váltottak ki a német energiaügyi EU-biztos kijelentései, mely szerint "következő órákban újabb katasztrofális események történhetnek", hiszen a "reaktorbaleset kicsúszott a japán hatóságok ellenőrzése alól".
márc. 17
7:06
Közpénzből fizet magának a HM médiacégének ügyvezetője - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság szerint hiányosságokat, főleg késedelmeket tárt fel az Állami Számvevőszék a vízvédelmi és vízgazdálkodási feladatok ellenőrzésekor. A HM médiacégének ügyvezetője tiszteletdíjat fizetett magának, saját könyvének szerkesztéséért - írja a Magyar Nemzet.
márc. 17
7:45
Orbán Viktor volt a téma a román parlamentben (ATV)
Orbán Viktor március 15-i üzenetén vesztek össze a román képviselők szerda este a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány megvitatásakor. Az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt egy képviselője az ülés közepén azt kérte, ítéljék el annak az üzenetnek az egyik kijelentését, amelyet a magyar kormányfőnek küldött a romániai magyarságnak. A felvetést már napirendre tűzték volna, ám a…
márc. 17
8:03
Április 15-től hatósági áras lesz a távhő (ATV)
Az Országgyűlés 231 igen szavazat és 71 nem ellenében fogadták el az energetikai tárgyú törvényt.
márc. 17
8:21
Nyár közepéig hosszabbították meg a kilakoltatási moratóriumot (ATV)
Az Országgyűlés szerdán július 1-ig meghosszabbította a kilakoltatási moratóriumot a lakáshitel-tartozások adósai számára. A képviselők 267 igen szavazattal, 29 nem ellenében és 4 tartózkodás mellett fogadták el a bírósági végrehajtásról szóló törvény ezt szabályozó módosítását.
márc. 17
8:36
Balesetben elhunyt Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő (Infostart)
Autóbalesetben meghalt Arnóth Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő, Püspökladány polgármestere - közölte Petőné Papp Margit, a helyi önkormányzat tanácsnoka. A helyi városházára kora reggel kitűzték a gyászlobogót. A Fidesz saját halottjának tekinti a politikust.
márc. 17
8:39
Balesetben elhunyt Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő (ATV)
Autóbalesetben meghalt Arnóth Sándor (Fidesz) országgyűlési képviselő, Püspökladány polgármestere - tudta meg az MTI csütörtök reggel püspökladányi forrásból. A helyi városházára kora reggel kitűzték a gyászlobogót.
márc. 17
8:41
"Népirtás lehet Líbiában" Repülési tilalom bevezetéséről tárgyal az ENSZ (ATV)
Repülési tilalom bevezetéséről állapodhatott meg az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerdán New Yorkban a líbiai lakosság védelmének érdekében francia diplomaták szerint. Konkrét döntés csütörtökön lehet, a líbiai ENSZ-nagykövet szerint minden perc drága, úgy véli, ha nem cselekszenek gyorsan, népírtás lesz Líbiában.
márc. 17
8:54
Heti Válasz: újabb lista szt-tisztekről (Infostart)
Újabb listát jelentetett meg a Heti Válasz csütörtökön az egykori szigorúan titkos (szt) állományú tisztek nevével.
márc. 17
8:54
Balesetben elhunyt Arnóth Sándor (Metropol)
Autóbalesetben meghalt Arnóth Sándor fideszes országgyűlési képviselő, Püspökladány polgármestere. A városházára kora reggel kitűzték a gyászlobogót. Magyar politikusok halálos közúti balesetei az írás végén.
márc. 17
8:54
Vona polgárőrnek áll Hajdúhadházon? - Hajdú-Bihari Napló (Alternatív Energia)
Kétszáz tagjával a rossz közbiztonságáról elhíresült Hajdúhadházra készül a Szebb Jövőt Polgárőr Egyesület. Azt tervezik, hogy áprilisban több héten keresztül nonstop járőrözést tartanak a 13 ezres - jelentős számú cigány lakossal bíró - kisvárosban - írja a Hajdú-Bihari Napló. A lap úgy tudja, a vizit még szervezés alatt áll, és a polgárőrökhöz egy napra Vona Gábor a Jobbik elnöke is csatlakozik.
márc. 17
8:57
Megbukott az első kör: tovább árulják a magyar énekes ingóságait (ATV)
Ezúttal személyesen lehet ajánlatot tenni.
márc. 17
9:33
Segély: a lassú éhenhaláshoz éppen elég (ATV)
A Policy Agenda szerint a segélyekből a megélhetéshez szükséges summa alig egyharmadát szedheti össze a nyomorban élők egy része, így a segélyvadászok hibáztatása csak politikai trükk.
márc. 17
10:06
Autóbalesetben elhunyt Arnóth Sándor, püspökladányi polgármester (Alternatív Energia)
Elhunyt Arnóth Sándor, Püspökladány fideszes polgármestere, országgyűlési képviselő - erősítette meg a Független Hírügynökség kérdésére a város humánpolitikáért felelős tanácsnoka. A politikus Budapestről tartott hazafelé, amikor az M3-as autópályán összeütközött a sztrádára szemben felhajtó autóval. A balesetben elhunyt a politikus gépkocsivezetője is.
márc. 17
10:24
Szijjártóra is vonatkozzon a törvény! (Metropol)
Az MSZP továbbra is arra szólítja fel Szijjártó Pétert, hogy fizesse vissza "a jövedelme és a „mezei” államtitkárok juttatása közötti, havi egymillió forintos különbözetet, amelyet továbbra is fölmarkol minden hónap elején.
márc. 17
10:24
Elhunyt Arnóth Sándor: Vizsgálják, hogy a vétkes autó meddig ment forgalommal szemben (Alternatív Energia)
Még vizsgálja a rendőrség, hogy meddig ment a forgalommal szemben az M3-as autópályán az az autó, amely a sztráda 42-es kilométerében összeütközött a püspökladányi polgármester kocsijával. Az is lehetséges, hogy több mint 10 kilométert tett meg így.
márc. 17
10:26
Elsodort egy nőt a vonat Orosházán (Metropol)
Elsodort egy nőt a vonat Orosházán egy vasúti átjárónál csütörtök reggel. A 65 éves asszonyt életveszélyes állapotban szállították kórházba.
márc. 17
10:45
Japán katasztrófa: az atomreneszánsz vége (ATV)
A japán atomkatasztrófa nyomán egész Európában kiújult a vita a nukleáris energia jövőjéről. Németországban nemcsak az atomerőmű ellenes tüntetők vonultak újra az utcákra, hanem a kormány is visszavonta korábbi döntését az erőművek továbbműködtetéséről.
márc. 17
11:00
Tizenhárom évet kapott a lányával fajtalankodó férfi (Metropol)
Többször is fajtalankodott saját tízesztendős lányával, majd az esetet felismerő feleségét is bántalmazta egy újteleki férfi, akit emiatt jogerősen tizenhárom év fegyházbüntetéssel sújtott csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla.
márc. 17
11:03
"Szijjártó fizessen!" (ATV)
Az MSZP továbbra is arra szólítja fel Szijjártó Pétert, hogy fizesse vissza "a jövedelme és a +mezei+ államtitkárok juttatása közötti, havi egymillió forintos különbözetet, amelyet továbbra is fölmarkol minden hónap elején".
márc. 17
11:36
Hétszáz dolgozója perli a pécsi egyetemet (Metropol)
Több mint hétszáz alkalmazottja perli a Pécsi Tudományegyetemet elmaradt kockázati pótlékok, illetve az egyenlő bánásmód elvének megsértése miatt - írta az Új Dunántúli Napló csütörtöki számában.
márc. 17
11:36
Gyurcsány-blog: A gyalázat alkotmánya (Alternatív Energia)
Gyurcsány Ferenc mai blogbejegyzésében arról elmélkedik, hogy a Demokratikus Koalíció eddigi legnagyobb sikere az alkotmány bojkottálása.
márc. 17
11:39
"Vona Gábor szájkaratéjával nem érdemes foglalkozni" + videó (ATV)
Március eleje óta járőröznek a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület tagjai.
márc. 17
11:57
Zsinórban az ötödik: helyén marad a román kormány, elbukott a bizalmatlansági indítvány (ATV)
Nem fogadta el a román parlament az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítványt szerdán, így helyén marad az Emil Boc vezette kormány. A kabinet kevesebb mint egy év alatt immár az ötödik bizalmi szavazást élte túl.
márc. 17
12:12
Duna tévés volt az MTVA szóvivője (Metropol)
Cserháti Ágnest nevezte ki péntektől a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szóvivőjének és kommunikációs igazgató-helyettesének Böröcz István, az alap vezérigazgatója - tájékoztatott Szabó László, az MTVA kommunikációs igazgatója csütörtökön.
márc. 17
12:15
Videó: így tűnt el egy teljes japán városrész (ATV)
10 ezer eltűntet keresnek Minamisanriku városban a japán hatóságok. Az NHK állami televízió megdöbbentő légi felvételt tett közzé arról, milyen volt, és milyen lett a város a pénteki földrengés és az azt követő cunami pusztítása után. A videó alatt a Reuters friss fotói láthatóak a városról.
márc. 17
12:30
Orbán Viktor kitüntette a Richter Gedeon elnökét (Infostart)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntette ki Gelsey Vilmost, a Richter Gedeon Nyrt. elnökét, az Unicredit Bank főtanácsadóját Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön az Országházban.
márc. 17
12:33
Déli News: Brutális kitelepítés, maffia-tábornok, befagyasztott távhő + videó (ATV)
12 hír 12-ig. Itt az atv.hu híradó!
márc. 17
13:06
Magyarország tranzit- és származási ország is (Metropol)
Magyarország tranzit- és származási országként is szerepet játszik a nemzetközi emberkereskedelemben; magyar nőket elsősorban szexuális kizsákmányolás céljából szállítanak Nyugat-Európába.
márc. 17
13:24
Fábry bíróság elé állítaná a kommunista bűnök felelőseit - hetilapszemle (Infostart)
Alig keresnek valamit a magyar uniós elnökséghez kapcsolódó megbízásokon a cégek - számol be a Figyelő. A Heti Válasz Fábry Sándorral közöl interjút.
márc. 17
13:24
Orbán kitüntette a Richter Gedeon elnökét (Metropol)
A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntette ki Gelsey Vilmost, a Richter Gedeon Nyrt. elnökét, az Unicredit Bank főtanácsadóját Orbán Viktor csütörtökön az Országházban.
márc. 17
13:27
Havas: én is szívesen tapsoltam volna Orbánnak + videó (ATV)
"Mit szól ahhoz, hogy március 15-én bértüntetők állták körül az ünnepi beszédét mondó Orbán Viktor miniszterelnököt?"
márc. 17
13:42
Elhunyt Arnőth Sándor - Gyertyás felvonulás Püspökladányban - Képek a balesetről! (Alternatív Energia)
Gyertyás felvonulást tartanak csütörtök este Püspökladányban, a balesetben elhunyt polgármester tiszteletére - olvasható a város honlapján. A megemlékezés este 6 órakor kezdődik, a menet a Polgármesteri Hivataltól indul.
márc. 17
13:44
Jövőre jönnek a vármegyék, 2013-tól pedig a járási rendszer (Alternatív Energia)
A közigazgatás átalakításának részeként a jövő évben életbe lép a vármegyerendszer, 2013-ban pedig jön a kistérségeket felváltó járási rendszer. Rétvári Bence parlamenti államtitkár szerint ezek jobban illeszkednek majd az ország adottságaihoz, de hozzátette, hogy az önkormányzatok munkájára továbbra is számítanak.
márc. 17
13:45
Cenzúrázta Petőfit a Fidesz (ATV)
A Nemzeti Múzeumnál tartott állami ünnepségen erősen megcsonkított változatban hallhatta a közönség Petői Sándor egyik versét - számolt be csütörtökön az FN.hu.
márc. 17
13:47
A férfi leszúrta lakótársát, majd megitta a vérét (ATV)
Florida államban egy 43 éves férfit 20 év börtönre ítéltek.

Keresés