Az OTP Bank, valamint a MOL is támogatja az újra indított Bozsik-programot, amelynek éves költségvetése összesen 1,16 milliárd forint. Ebből 400 millió az állami támogatás, a fennmaradó összeget pedig a két cég állja.
Pintér Sándor azt reméli, hogy a lengyel EU-elnökség alatt megvalósulhat Bulgária és Románia csatlakozása a belső határellenőrzéstől mentes schengeni rendszerhez. A holland bevándorlási miniszter azonban úgy nyilatkozott: Hága csak jövőre dönt a két ország csatlakozásához való hozzájárulásról.
Tizenhét előterjesztést, közöttük új törvényjavaslatot, törvénymódosító indítványt, illetve nemzetközi egyezményt nyújt be az Országgyűlésnek még ezen a héten a kormány. Az indítványok nagyobbik részének elfogadását a parlament nyári szünete előtt kéri a kabinet.
A főpolgármester szerint Magyarország és a súlyos környezetvédelmi gondokkal küszködő Budapest sokat tanulhat Svédországtól abban, hogyan lehet összehangolni az ökonómia és az ökológia, a gazdaságosság és környezetvédelem szempontjait.
Június végére készülhetnek el a Sajó, a Hernád és a Bódva mentén az új árvízvédelmi töltések és záportározók - mondta az InfoRádiónak Illés Zoltán környezetügyért felelős államtitkár. A politikus Nagy Anna kormányszóvivővel csütörtökön sajtótájékoztatón és helyszíni bejáráson mutatja be a beruházás eddigi eredményeit.
A főpolgármester szerint Magyarország és a súlyos környezetvédelmi gondokkal küszködő Budapest sokat tanulhat Svédországtól abban, hogyan lehet összehangolni az ökonómia és az ökológia, a gazdaságosság és környezetvédelem szempontjait.
Hivatali visszaélés miatt feljelentést tett Toroczkai László a Jobbik Csongrád megyei közgyűlési képviselője a legfőbb ügyésznél Kövér László, az Országgyűlés elnöke ellen.
Hivatali visszaélés miatt feljelentést tett Toroczkai László a Jobbik Csongrád megyei közgyűlési képviselője a legfőbb ügyésznél Kövér László, az Országgyűlés elnöke ellen - jelentette be csütörtökön Budapesten az ellenzéki politikus.
A Fidesz-frakció szerint erről szó nincs, az épületeket városi cégeknek adnák át, így garantálva, hogy Esztergom kezén maradnak. Mindenesetre most az kérdés, hogy a város ki tud-e egyezni hitelezőivel, vagy felosztják vagyonát.
Kína a közeli jövőben szívesen fogadja a líbiai ellenzék, az Átmeneti Nemzeti Tanács (NTC) küldötteit - jelentette be a külügyminisztérium illetékese csütörtökön Pekingben.
Közös ellenőrzéseket tart az ország kiemelten veszélyes vasúti átjáróiban a MÁV és a rendőrség. Magyarországon évente átlagosan 40 súlyos baleset történik, ezek közül húsz végződik halállal - mondta az InfoRádiónak Hackl Mónika, a MÁV szóvivője.
A főpolgármester szerint Magyarország és a súlyos környezetvédelmi gondokkal küszködő Budapest sokat tanulhat Svédországtól abban, hogyan lehet összehangolni az ökonómia és ökológia, a gazdaságosság és környezetvédelem szempontjait.
Ellentétes az uniós joggal az a magyar szabályozás, amely az Európai Bizottság engedélye nélkül kizárja a végelszámolás alatt álló mezőgazdasági vállalkozásokat a nemzeti kiegészítő támogatásból - mondta ki az úgynevezett Bábolna-ügyben hozott, csütörtökön közzétett ítéletében a luxembourgi székhelyű Európai Bíróság.
Több mint négy évtizeden keresztül segített nekünk eligazodni a várható időjárás rejtelmeiben. Tíz évvel ezelőtt a nézők őt választották a leghitelesebb női meteorológusnak, kiemelkedő szakmai munkásságáért pedig Pro Meteorológia Emlékplakett miniszteri kitüntetést kapott. A napokban elhunyt H. Bóna Márta utolsó interjúját a Heteknek adta.
A jelentősebb honi vízfolyások együttes hossza 3200 kilométer, az állóvizek száma megközelíti a 2000-et. Évente átlagosan 260-an fulladnak vízbe, többségük május 15-e és szeptember 15-e között.
A tervek szerint halad Afganisztánban az a folyamat, amelynek keretében a NATO vezette nemzetközi erő fokozatosan átadja az ellenőrzést az afgán hadseregnek - állapította meg Anders Fogh Rasmussen főtitkár a tagországok védelmi minisztereinek brüsszeli találkozóján, csütörtökön.
A Heti Válasz arról ír, hogy a Magyarországon ingatlant vásárló külföldiek közül harmadik helyre jöttek fel a hollandok. A Figyelőben a párkereső oldalakkal kapcsolatban figyelmeztet: nem árt az óvatosság!
Várhatóan július végére adja ki a hatévesnél fiatalabb gyerekek számára káros televíziós tartalmak besorolását segítő ajánlását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (NMHH).
Széteséssel fenyegeti a baloldalt Gyurcsány Ferenc, ex-miniszterelnök visszatérése - derült ki a Századvég május végén készített közvélemény-kutatásából, amely a frissen alakult Demokrata Párt hatását is vizsgálta. Gyurcsány politikai szerepvállalásának teljes elutasítása a középen állók körében 59, a jobboldalon pedig 83 százalékos.
A Fővárosi Közgyűlés várhatóan augusztusban dönt arról, milyen árvízi védmű épüljön a III. kerületi Római-parton - közölte Hutiray Gyula főpolgármester-helyettes csütörtökön az MTI-vel.
Cégvezető nem lehet polgármester, Miskolc polgármestere, Kriza Ákos (Fidesz-KDNP) pedig megválasztását követően két társaságban is az volt, ezért összeférhetetlenség állt fent - ezt szűrte le a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kormányhivatal határozatából Simon Gábor, az MSZP miskolci önkormányzati frakcióvezetője, aki minderről sajtótájékoztatón számolt be csütörtökön.
Heintz Tamás fideszes képviselő nyilatkozata után több orvos kereste meg a Magyar Rezidens Szövetséget azzal, hogy "az ilyen hozzáállás arra készteti, hogy az év végét se várja meg a felmondással", közölte Papp Magor, a szövetség elnöke.
Kiss László, a Mozdonyvezetők Szakszervezetének elnöke a korengedményes és korkedvezményes nyugdíj megszüntetése ellen tiltakozó demonstráción, csütörtökön a Kossuth téren bejelentette: június 29-én és július 7-én 9 órától 11 óráig sztrájkot tart, ha a kormány nem tárgyal érdemben követeléseikről.
A Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója, Matskási István egy levélből arról értesült, hogy az intézménynek mégis át kell adnia a jövendő Nemzeti Közszolgálati Egyetem számára a Ludovika főépületét - tudta meg az MTI.
A Századvég Alapítvány kutatása szerint nem fogadja jól Gyurcsány Ferenc visszatérését a közvélemény, szétesés és dezintegráció fenyegeti a politikai baloldalt a korábbi miniszterelnök visszatérésével kapcsolatban.
Egyrészt törvénysértő a szociális konzultáció, másrészt még törvénnyel sem lehet simán becsukni egy uniós elvek alapján működő független adatvédelmi intézményt.
Heintz Tamás fideszes képviselő nyilatkozata után több orvos kereste meg a Magyar Rezidens Szövetséget azzal, hogy "az ilyen hozzáállás arra készteti, hogy az év végét se várja meg a felmondással" - közölte Papp Magor, a szövetség elnöke csütörtökön az MTI-vel.
Több ponton is aggályokat fogalmaz meg a Velencei Bizottság jelentéstervezete az új magyar alaptörvénnyel kapcsolatban a hvg.hu csütörtöki írása szerint. A testület - közli a portál a birtokába került anyagra hivatkozva - ugyanakkor üdvözli, hogy figyelembe vették észrevételeit az alkotmány véglegesítésének utolsó szakaszában.
Határidőre, június végére befejeződnek azok az árvízvédelmi beruházások, amelyeknek köszönhetően vélhetően nem ismétlődhet meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az elmúlt év júniusi árvíz okozta pusztítás - mondta Nagy Anna kormányszóvivő.
Ezúttal a mozdonyvezetők sztrájkoltak vállvetve a BKV-sokkal, és akadtak nyugdíjas tűzoltók is. Kiderült, hogy "a politikusok a hazugságaikba halnak bele, és az is, hogy nem jogállamban élünk, úgyhogy a hatalom húzzon el az összes bandájával együtt".
Az együttműködés mindig kifizetődő - vallja Pál Ferenc atya, aki az együttműködés sikerességét az olimpiai bajnok magyar vízilabda-válogatott példáján is levezette az InfoRádió Aréna című műsorában.