Az emberi erőforrások új minisztere azt kérte Orbán Viktor kormányfőtől, csökkentse a tárcájához tartozó államtitkárságok számát, a miniszterelnök viszont éppen ellenkezőleg döntött, és megnövelte.
Halottnak tettették magukat, és így élték túl Anders Behring Breivik Utoya szigetén elkövetett merényletsorozatát - derült ki a túlélők szerdai tanúvallomásából, amelyek a szélsőséges norvég tömeggyilkos oslói perében hangzottak el.
Az új btk.-val szembeni egyik legfontosabb elvárás a szigorúság. Várhatóan 3-ról 5 évre emelik a büntethetőség elévülési idejének alsó határát. Sok új tényállás kerül be.
Sajtóhírek szerint törvénytelenül adott fegyvert a honvédség a rendőrségnek a 2006-os tömegoszlatáshoz. A volt honvédelmi miniszter cáfolta a vádakat, a Honvédelmi Minisztérium pedig jövő hétre ígérte a vizsgálat lezárását.
A végéhez közeledő célzott nukleáris biztonsági felülvizsgálat (stressz-teszt) megerősítette, hogy az EU-ban üzemelő atomerőművek teljes mértékben megfelelnek a jelenlegi legkorszerűbb biztonsági előírásoknak - egyebek mellett ezt tartalmazza az Európai Nukleáris Energia Fórum (ENEF) állásfoglalása, amelyet a Magyar Atomfórum Egyesület juttatott el az MTI-hez szerdán.
Megtárgyalta és elfogadta a kormány a nemzeti alaptantervet (NAT) - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán a tárca miniszteri értekezletén.
Megtárgyalta és elfogadta a kormány a Nemzeti alaptantervet (NAT) - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerdán a tárca miniszteri értekezletén.
A Minden Gyerek Lakjon Jól Alapítvány a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen kezdte idei kismalacosztását, összesen negyven állatot és hozzájuk tápot vittek haza a rászorultak, kilenc állat azonban nem oda került, ahová azt eredetileg szánták.
Módosította korábbi döntését a gyömrői képviselő-testület, nem a város főtere viseli Horthy Miklós nevét júniustól, csak a téren lévő park - erősítette meg az MTI értesülését a város alpolgármestere. A kompromisszumos megoldásnak szánt szerdai döntésbe a civilek nem nyugszanak bele.
Az elmúlt öt évhez képest nőtt azoknak az aránya, akik szerint egyetlen menedékkérőt sem kellene beengedni Magyarországra; idén márciusban tíz felnőtt magyarból már négyen számítottak nyíltan idegenellenesnek.
Az elmúlt öt évhez képest nőtt azoknak az aránya, akik szerint egyetlen menedékkérőt sem kellene beengedni Magyarországra; idén márciusban tíz felnőtt magyarból már négyen számítottak nyíltan idegenellenesnek - közölte a Tárki Társadalomkutatási Intézet szerdán az MTI-vel.
Az izraeli biztonsági erők újabb csőbombákkal felszerelt palesztinokat tartóztattak le a Szamaria északi részén – írja az Arutz Sheva izraeli hírportál.
Módosította korábbi döntését a gyömrői képviselő-testület, nem a város főtere viseli Horthy Miklós nevét júniustól, csak a téren lévő park. A kompromisszumos megoldásnak szánt szerdai döntésbe a civilek nem nyugszanak bele.
Neelie Kroes EU-biztos szerdán nyilatkozatban üdvözölte, hogy a strasbourgi székhelyű Európa Tanács (ET) az előző napon szakértői értékelést adott a magyar médiaszabályozásról.
A miniszterelnök a jelek szerint feledi, hogy hosszú hónapok óta kész egy kormány-előterjesztés a UCG-technológia magyarországi alkalmazásáról. Pedig ez nagyban csökkentheti Magyarország oroszgáz-függőségét, illetve húsz év alatt mintegy 670-1000 milliárd forintnyi beruházást hozhat.
Az emberi erőforrások új minisztere azt kérte Orbán Viktor kormányfőtől, csökkentse a tárcájához tartozó államtitkárságok számát, a miniszterelnök viszont éppen ellenkezőleg döntött, és megnövelte.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány a budapesti Kossuth Lajos tér rekonstrukciójával, az ottani mélygarázsépítéssel, a parlamenti látogatóközpont és múzeum kialakításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket.
Wes Anderson Holdfény királyság című komédiájának díszbemutatójával szerda este hivatalosan kezdetét vette a 65. Cannes-i Filmfesztivál. A mustrát a film rendezője és hollywoodi szereplőgárdája - Bill Murray, Bruce Willis, Edward Norton, Frances McDormand és Tilda Swinton - közösen nyitotta meg.
A ferencvárosi önkormányzat átmeneti szálláson helyezi el annak a háznak a lakóit, amelynek tetőszerkezete szerda délután gyulladt ki a Kén utcában - közölte az önkormányzat szerda este az MTI-vel.
Június 17-én lesznek az újabb választások Görögországban. Bízik a megegyezésben a tranzakciós illetékről a bankszövetség elnöke. Elfogadta a Nemzeti alaptantervet a kormány. A nap legfontosabb hírei május 16-án.
Rekordszámú, nyolcvan traktort neveztek be előzetesen az idén tízéves, május 19-én, szombaton 10 órakor kezdődő bokori veterántraktor-ünnepre, az Axiál Veterán Traktormajálisra.
Hétvégén rendezték Nyirádon a rallycross OB harmadik verseny hétvégéjét, amely egyben a Közép-Európa Zóna Trófea első fordulja volt. A Hell Racing Team pilótája, Papp Viktor – miután az első versenyen leamortizálódott autóján, amit tudtak, helyrehoztak – nagy várakozásokkal állt rajthoz az erős nemzetközi mezőnyben.