2012. május 7. hétfő

máj. 7
11:54
Tovább marad előzetesben a kulcsi gyilkos (Metropol)
Három hónappal meghosszabbította a négy ember megölésével gyanúsított kulcsi férfi előzetes letartóztatását a Székesfehérvári Törvényszék - tájékoztatott a törvényszék elnökhelyettese hétfőn.
máj. 7
11:56
Nem vizsgálják Schmitt Pál vagyonát (Metropol)
Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága - elutasítva az egyik napilap újságírójának kezdeményezését - úgy döntött, nem indít vagyonnyilatkozati eljárást Schmitt Pál volt köztársasági elnök ellen.
máj. 7
11:58
Meghalt egy magyar hegymászó (Metropol)
Horváth Tibort, az Annapurna-expedíció egyik hegymászóját lavina sodorta el ereszkedés közben.
máj. 7
12:06
Frattini: Erősíteni kell a nemzetek feletti kormányzást az EU-ban (Infostart)
Franco Frattini volt olasz külügyminiszter és európai uniós biztos szerint az segíti leginkább a válságból való kilábalást, ha az Európai Unióban erősödik az integráció, a nemzetek feletti kormányzás.
máj. 7
12:06
Koalíciós egyezkedések Szerbiában: a mérleg nyelve kormányfő is lehet (ATV)
A szerbiai választáson harmadik helyen végzett, s az élen kialakult szoros eredmény miatt a mérleg nyelvévé vált Szerb Szocialista Párt (SPS) az első és második helyezettel is hajlandó tárgyalni a kormányalakításról - közölte hétfőn hajnalban Ivica Dacic pártelnök.
máj. 7
12:24
Újra árcsökkenés a benzinkutakon! (Infostart)
Újabb 10 forinttal csökken a benzinár, 6 forinttal lesz olcsóbb a gázolaj a hazai kutakon szerdától - értesült a holtankoljak.hu piaci forrásból.
máj. 7
12:24
Videó: Világhíradó délben (ATV)
Mi történt a világban? Aktualitások, és ami az események mögött van: háttér információk és új témák - a világ minden tájáról.
máj. 7
12:26
OMSZ-igazgató: Még nem tökéletesen, de működik a betegszállítás új irányítása (Infostart)
Még nem tökéletesen, de működik a betegszállítás új irányítása - jelentette ki az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) műveleti és szervezési igazgatója hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
máj. 7
12:26
Újabb 10 forinttal csökken a benzin ára szerdától (ATV)
Újabb 10 forinttal csökken a benzinár, 6 forinttal lesz olcsóbb a gázolaj a hazai kutakon szerdától - értesült a holtankoljak.hu piaci forrásból. Így a benzin országos átlagos ára 430 forintra csökken, a gázolajé 431 forintra.
máj. 7
12:33
Tízezer embert "lenulláztak" (Alternatív Energia)
Csak az ügyfél hibája lehet, ha nem kapta meg a rokkantnyugdíjasoknak címzett, felülvizsgálatról szóló küldeményt - legalábbis a nyugdíjbiztosítási főigazgatóság szerint. Mintegy 10 ezer ember májustól egyetlen forintot sem kap. A felülvizsgálatot végző intézet főosztályvezetője a felesleges hisztériát emleget, míg a betegek megalázó, néhány perces vizsgálatról beszélnek.
máj. 7
12:35
Betegszállítás: még nem tökéletes a rendszer (Alternatív Energia)
Még nem tökéletesen, de működik a betegszállítás új irányítása - jelentette ki az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) műveleti és szervezési igazgatója.
máj. 7
12:42
Varga: Magyarország kész arra, hogy holnap elkezdje a hiteltárgyalásokat (Infostart)
Nagyjából a piaci várakozásoknak megfelelő, 3 éves elővigyázatossági, körülbelül 15 milliárd euró összegű megállapodást kellene kötnie Magyarországnak a Nemzetközi Valutalappal (IMF) - mondta Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a TV2 Mokka című műsorában hétfőn.
máj. 7
12:42
Hivatalos végeredmény: Francois Hollande 51,62 százalékkal győzött (ATV)
A szavazatok teljes feldolgozottsága után a hivatalos eredmények szerint a szocialista Francois Hollande 51,62 százalékkal megnyerte a francia elnökválasztást. A konzervatív Nicolas Sarkozy leköszönő államfő 48,38 százalékot ért el az elnökválasztás második fordulójában - közölte hétfőn a francia belügyminisztérium.
máj. 7
13:00
Al-Kaida videó Obamának: „az életem az ön kezében van, elnök úr” (ATV)
Barack Obama amerikai elnöktől kér segítséget Warren Weinstein, az al-Kaida egyik amerikai túsza - ez hallható a nemzetközi terrorhálózat vasárnap közzétett videójában.
máj. 7
13:24
Elhunyt a jegybank korábbi elnöke (Metropol)
Tragikus hirtelenséggel, 69 éves korában hétfőn elhunyt Bartha Ferenc, a TriGranit Holding elnöke, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke - közölte a Trigranit.
máj. 7
13:26
A DK a médiahatósághoz fordul a Hír Tv miatt (Metropol)
A Demokratikus Koalíció (DK) a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósághoz (NMHH) fordul a Hír Tv Célpont című műsora miatt, a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc pedig több, a szakdolgozatával foglalkozó lappal szemben jogi eljárásokat kezdeményezett.
máj. 7
13:36
Rendben befejeződtek a magyar írásbeli érettségik (Infostart)
Renden befejeződtek hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségik; az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten a Nemzeti olvasókönyv, Karinthy Frigyes és Arany János, emelt szinten Heltai Jenő műve és a nyelvújítás szerepelt megoldandó feladatok között.
máj. 7
13:36
Elhunyt a TriGránit elnöke, Bartha Ferenc (ATV)
Tragikus hirtelenséggel, 69 éves korában hétfőn elhunyt Bartha Ferenc, a TriGranit Holding elnöke, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke - közölte a Trigranit az MTI-vel.
máj. 7
13:54
Orbán azt várja, hogy a magyar gazdaságpolitika egész Európában polgárjogot nyer (Infostart)
Magyarország mindig is erkölcsi kérdésnek tekintette, hogy támogassa Horvátország integrációs törekvéseit - mondta Orbán Viktor a budapesti látogatáson tartózkodó horvát miniszterelnökkel közös hétfői sajtótájékoztatón, ahol Zoran Milanovic arról beszélt, minden területen kiválóak a magyar-horvát kapcsolatok. A magyar kormányfő értékelte a hétvégi európai választásokat is, és közölte: azt várja,…
máj. 7
13:54
LMP: "új Orbán-csomag" - parlamenti percről percre (ATV)
Volner János jobbikos képviselő napirend előtti fölszólalásával megkezdődött az Országgyűlés hétfői, Lezsák Sándor által vezetett ülése. Az ellenzék a kormány gazdaságpolitikáját bírálta, a kormánypárt a kormány nemzetpolitikáját dicsérte. Cséfalvay Zoltán államtitkár az ortodox gazdaságpolitikával kacérkodott. A KDNP anyák napját tartott. Három interpellációnál is előfordult, hogy az azokra adott…
máj. 7
13:56
Selmeczi: felesleges kísérlet volt a magánnyugdíjpénztári rendszer (ATV)
A Fidesz szóvivője szerint a felesleges működési kiadások és az elmaradt haszon együttes összege mintegy 850 milliárd forintot tesznek ki.
máj. 7
13:58
Balog Zoltán teljesen átszabja az Emberi Erőforrások Minisztériumát (ATV)
Lényeges személyi változásokat és strukturális átalakításokat tervez Balog Zoltán leendő tárcavezető a majdani Emberi Erőforrások Minisztériumában. Erről a miniszterjelölt beszélt meghallgatásán az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága előtt hétfőn.
máj. 7
14:12
Elhunyt Bartha Ferenc (Infostart)
Tragikus hirtelenséggel, 69 éves korában hétfőn elhunyt Bartha Ferenc, a TriGranit Holding elnöke, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke - közölte a Trigranit az MTI-vel.
máj. 7
14:30
Megkapta az uniós támogatást 1-es és 3-as villamosvonal felújításának projektje (Infostart)
Megkapta az Európai Bizottság jóváhagyását, így uniós forráshoz jut a budapesti 1-es és 3-as villamosvonalak felújítását, valamint az 1-es meghosszabbítását célzó projekt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ. A 41 milliárd forint összértékű beruházás 94 százalékos uniós támogatásban részesül.
máj. 7
14:39
Rendben befejeződtek a magyar írásbelik (Alternatív Energia)
Renden befejeződtek hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbeli érettségik; az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint középszinten a Nemzeti olvasókönyv, Karinthy Frigyes és Arany János, emelt szinten Heltai Jenő műve és a nyelvújítás szerepelt megoldandó feladatok között.
máj. 7
14:41
Elhunyt Bartha Ferenc, a TriGranit elnöke (Alternatív Energia)
Tragikus hirtelenséggel, 69 éves korában hétfőn elhunyt Bartha Ferenc, a TriGranit Holding elnöke, a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnöke - közölte a TriGranit az MTI-vel.
máj. 7
14:48
Működnek-e a szigorú dohányzási szabályok? (Infostart)
Csaknem negyedére esett vissza a szigorított dohányzási szabályokat megszegők aránya április eleje óta, a bírságolásra vonatkozó türelmi idő lejárta után - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ).
máj. 7
14:48
Érettségi: "elegánsabb lett volna kevésbé ideologikus szöveget adni" (ATV)
Megfelelő nehézségű és jellegű volt az idei középszintű írásbeli magyar nyelv és irodalom érettségi vizsga, a tavalyinál jóval kevésbé voltak vitathatók a feladatok - mondta Arató László, a Magyartanárok Egyesületének (ME) elnöke hétfőn az MTI-nek.
máj. 7
14:57
MSZP: tíz ok a telefonadó ellen (Alternatív Energia)
Tíz okot sorolt fel az MSZP-s Baja Ferenc hétfőn sajtótájékoztatón a tervezett telefonadóval szemben.
máj. 7
15:06
Gyurcsány plágiumügye: megszólalt a szocialista politikus (ATV)
Nem látja bizonyítottnak a szocialista Baja Ferenc, hogy Gyurcsány Ferenc plágiumot követett el főiskolai diplomájának elkészítésekor. Az MSZP-s politikus hétfőn más témában tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre ugyanakkor azt mondta: nincs helye kettős mércének, a tudományos értekezések szabályai mindenkire egyformán érvényesek.
máj. 7
15:12
Büdös zsidózás az egri közgyűlésben (Metropol)
Az egri közgyűlés kulturális bizottságának tavalyi ülésén az hangzott el, hogy Székhelyi József azért sem léphetett fel a városban, "mert mindenki azt mondja, hogy Székhelyi egy SZDSZ-es büdös zsidó" - közölte a stop.hu a bizottsági ülés hangfelvétele alapján. A polgármester vizsgálatot rendelt el.
máj. 7
15:15
Baja Ferenc: nincs helye kettős mércének plágiumügyekben (Alternatív Energia)
Nem látja bizonyítottnak a szocialista Baja Ferenc, hogy Gyurcsány Ferenc plágiumot követett el főiskolai diplomájának elkészítésekor. Az MSZP-s politikus hétfőn más témában tartott sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre ugyanakkor azt mondta: nincs helye kettős mércének, a tudományos értekezések szabályai mindenkire egyformán érvényesek.
máj. 7
15:17
Egri listabotrány: "egy SZDSZ-es büdös zsidó" nem léphet fel - pert fontolgat Székhelyi (Alternatív Energia)
Korábban az egriugyek.hu, ma a stop.hu weboldal ír arról, hogy az egri önkormányzat listát készít a '"nemkívánatos" színészekről. A stop.hu birtokába került hangfelvétel szerint egy bizottsági ülésen elhangzottak "érv" szerint Székhelyi József azért sem léphetett fel tavaly Egerben, mert szerintük a színművész "egy SZDSZ-es büdös zsidó". A Népszavának Székhelyi József azt mondta, megpróbál…
máj. 7
15:24
A gazdaságpolitikáról vitáztak napirend előtt (Infostart)
Az ellenzék ismét a kabinet gazdaságpolitikáját támadta, a kormánypártok pedig a honosítási eljárás sikeréről, illetve az anyaságról beszéltek az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai során.
máj. 7
15:24
„Zűrzavar a pénzpiacokon” Be tudja-e tartani ígéreteit Hollande? (ATV)
A zűrzavar a pénzpiacokon, a diplomáciai feszültségek és a várható társadalmi konfliktusok azzal fenyegetnek, hogy a szocialista François Hollande-nak már elnöksége első 10 napjában "módosítania" kell ígéreteit – vélekednek a brit The Telegraph publicistái.
máj. 7
15:30
Műfüves villamosvágányok lesznek Kőbányán (Metropol)
Megkapta az Európai Bizottság jóváhagyását, így uniós forráshoz jut a budapesti 1-es és 3-as villamosvonalak felújítását, valamint az 1-es meghosszabbítását célzó projekt - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) hétfőn.
máj. 7
15:33
Tizenegy borsodi szervezetét oszlatta fel a Jobbik (Alternatív Energia)
Tizenegy Borsod megyei alapszervezetének feloszlatásáról döntött a Jobbik országos elnöksége, 5 másik alapszervezet működését pedig felfüggesztette az ellenzéki párt annak érdekében, hogy "a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetén belüli viszálykodás végére pontot tegyen" - derül ki a Jobbik pártigazgatójának hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményéből.
máj. 7
15:42
Andor: irreálisnak tűnik Orbánék ígérete (ATV)
A Magyarország és az Európai Bizottság közötti korábbi feszültségeket egy fajta konstruktív légkör váltotta fel – vélekedett Andor László uniós biztos az ATV Szabad szemmel című műsorában.
máj. 7
15:44
Oszlásnak indult a Jobbik Borsodban (ATV)
Tizenegy Borsod megyei alapszervezetének feloszlatásáról döntött a Jobbik országos elnöksége, 5 másik alapszervezet működését pedig felfüggesztette az ellenzéki párt annak érdekében, hogy "a párt Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezetén belüli viszálykodás végére pontot tegyen" - derül ki a Jobbik pártigazgatójának hétfői, MTI-hez eljuttatott közleményéből.
máj. 7
15:51
MSZP: nem igaz, hogy a családi vállalkozásokat segítik a földbérletpályázatokon (Alternatív Energia)
Nem igaz, hogy a kormány a családi vállalkozásokat és az állattartó gazdálkodásokat akarja megerősíteni a földbérletpályázatokkal - mondta hétfőn sajtótájékoztatón az MSZP-s Gőgös Zoltán.
máj. 7
15:53
"Rosszul lett a volánnál - holtan emelték ki a kocsiból (Alternatív Energia)
Feltehetően rosszul lett a volán mögött az a férfi, akit holtan emeltek ki fának csapódott autójából a Bács-Kiskun megyei Kisszállásnál - értesült a HavariaPress.
máj. 7
15:55
Ombudsman: iskolaőrök helyett alkalmazzanak iskolapszichológusokat (Alternatív Energia)
Az alapvető jogok biztosa nem ért egyet azzal a tervezett törvénymódosítással, amely megelőző intézkedések helyett akár testi kényszer alkalmazására is jogosult iskolaőrökkel akadályozná meg az iskolakerülést. Az ombudsman a tervezet átdolgozását kéri a kormánytól.
máj. 7
16:00
Navracsics: Tudomány kategóriájában Magyarország nagyhatalom (Infostart)
A tudomány csak akkor tud virágozni, a kutatók csak akkor tudnak teljesítményelvű pályát befutni, felelősséget vállalni teljesítményükért, ha a politika tiszteletben tartja a tudomány és a tudósok autonómiáját - hangsúlyozta köszöntőjében Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter az MTA 183. közgyűlésén.
máj. 7
16:00
Motorról lőttek egy olasz atomipari nagyvállalat vezetőjére (ATV)
A nyílt utcán meglőtték hétfőn Genovában Roberto Adinolfit, az Ansaldo Nucleare olasz atomipari nagyvállalat ügyvezető igazgatóját - közölte a rendőrség.
máj. 7
16:09
Orosz rulettet játszik és a farkába harap a kormány (Alternatív Energia)
Cséfalvay államtitkár kicsit idegesen lengeti a KSH-adatokat, melyek szerinte növekedésről szólnak, az ellenzék viszont életszínvonal-csökkenésről és 600 milliárdos megszorításról beszél. A legjobban fizető adó egységes vélemény szerint a kormányszidalmazási-adó lenne.
máj. 7
16:18
NGM: az államháztartás 289,3 milliárd forint többlettel zárt (Infostart)
Az államháztartás központi alrendszerének többlete áprilisban 289,3 milliárd forint volt, az első négy hónapban a deficit 228,2 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
máj. 7
16:18
Merkel: a stabilitási paktum nem tárgyalható újra (ATV)
A német kancellár az új francia elnök, Francois Hollande megválasztását követően is határozottan elutasítja az európai pénzügyi stabilitási paktum újratárgyalását.
máj. 7
16:20
Súlyos vádak - elvitték a volt államfőt, éhségsztrájkba kezdett (ATV)
A volt elnököt azzal gyanúsítják, hogy a többi között része volt egy szálloda törvénytelen privatizációjában.
máj. 7
16:22
Többlettel zárt az államháztartás áprilisban (ATV)
Az államháztartás központi alrendszerének többlete áprilisban 289,3 milliárd forint volt, az első négy hónapban a deficit 228,2 milliárd forintot tett ki - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
máj. 7
16:24
Orbán: évente ezermilliárdot jelent az EU-tagságunk (Metropol)
Az európai uniós tagság évente több mint ezermilliárd forintot jelent Magyarországnak - mondta a miniszterelnök hétfőn a parlamentben a Jobbik képviselőinek arra a kérdésére, hogy van-e élet az Európai Unión kívül.

Keresés