2012. július 16. hétfő

júl. 16
15:44
Harminc embert mentettek ki a Velencei-tóból (ATV)
Több mint harminc embert mentettek ki a Velencei-tóból eddig az idei szezonban a Gárdonyi Rendőrkapitányság vízi körzeti megbízottjai; a múlt hétvégi viharban nyolcszor kellett mentésre indulniuk - mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-nek.
júl. 16
16:00
Párizs: a náci bűnök elévülhetetlenek, Csatárynak felelnie kell (ATV)
Csatáry Lászlónak a bíróság előtt kell felelnie tetteiért - mondta hétfői sajtótájékoztatóján Párizsban a francia külügyi szóvivő.
júl. 16
16:18
Orbán a bírák nyugdíjazásáról szóló Ab-döntés után: "a rendszer marad" (ATV)
Marad a bírák nyugdíjazásának új rendszere - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, reagálva az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői döntésére, amely szerint alkotmányellenes a bírák nyugdíjazásának szabályozása, ezért azt a hatálybalépés napjára visszaható hatállyal megsemmisítette a testület.
júl. 16
16:30
Répássy: A kormány szerdán tesz javaslatot az Ab döntése nyomán (Infostart)
A kormány szerdai ülésén értékeli az Alkotmánybíróság (Ab) döntését a bírák nyugdíjazásának alkotmányellenessé nyilvánításáról, és várhatóan ekkor tesz javaslatot az Országgyűlésnek az Ab által megállapított ellentmondások feloldására - mondta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára az MTI-nek.
júl. 16
16:32
Orbán: A kugligolyó elgurult, a bábuknak dőlniük kell (Infostart)
"Vagy együtt, vagy sehogy" - Orbán Viktor szerint ennek jegyében végzi közös munkáját a két kormánypárt, a Fidesz és a KDNP. A miniszterelnök beszélt az IMF/EU-tárgyalásokról is.
júl. 16
16:36
Tüntetők vonulnak a népirtással vádolt Csatáry háza elé (ATV)
A Facebookon hétfő délutánra tüntetést szerveznek Csatáry László krisztinavárosi lakása elé. A tüntetők az akcióval a magyar hatóságokat sürgetik Csatáry mielőbbi vád alá helyezése végett. A Simon Wiesenthal Központ szerint Csatáry 1944-ben az egyik kassai gyűjtőtábor parancsnoka volt és ebben a minőségében a Soá mintegy 15 700 áldozatának élete részben az ő lelkén szárad. Az atv.hu a tüntetés…
júl. 16
16:38
Körülmetélési-ügy: Merkel szerint nevetségessé válhat Németország (ATV)
Nevetségessé válhat Németország a fiúgyermekek vallási indíttatású körülmetélését tiltó bírósági ítélet miatt - figyelmeztetett hétfőn a Kereszténydemokrata Unió (CDU) berlini elnökségi ülésén Angela Merkel pártelnök, német kancellár.
júl. 16
16:54
MSZP: a magánnyugdíjak után a babakötvényeket is lenyúlná az állam (ATV)
Elfogadhatatlannak tartja a babakötvények államosítását az MSZP – a szocialisták attól tartanak, hogy a magánnyugdíjpénztári számlák sorsára jutnak majd a babakötvények is.
júl. 16
16:56
Orbán szerint az IMF a mi bankunk, nem az ellenségünk (ATV)
Orbán Viktor szerint a magyar társadalomban nagyon komoly félreértés van az IMF-tárgyalások szerepéről; a kormányfő szerint az országnak erre nem a talpon maradáshoz, hanem az olcsó finanszírozhatósága érdekében van szüksége.
júl. 16
17:15
Orbán: alpinista helyzet a Fidesz és a KDNP közt (Metropol)
"Vagy együtt, vagy sehogy" - Orbán Viktor szerint ennek jegyében végzi közös munkáját a két kormánypárt.
júl. 16
17:48
Rally Országos Bajnokság (ATV)
Újabb győzelmet aratott a Skoda Rallye Team Hungaria, a Herczig Norbert/Igor Bacigal duó 39,2 másodperces előnnyel nyerte meg a Veszprém Rallye összetett versenyét.
júl. 16
17:50
Alkoholtilalom a fesztiválon? (ATV)
Az esemény puszta megtartását sem nézték jó szemmel konzervatív iszlám csoportok.
júl. 16
18:36
Bírák nyugdíjazása: a bírói egyesület vezetője jogalkotói lépést vár (Infostart)
A kormány nem köt olyan megállapodást ami ellentétes lenne a magyar nemzetgazdaság, a magyar emberek érdekeivel.
júl. 16
18:42
Áder Izraelben: az államfő felkereste Jeruzsálem szent helyeit (ATV)
Jeruzsálem szent helyeinek, vallási és történelmi nevezetességeinek fölkeresésével kezdte meg háromnapos közel-keleti útját Áder János hétfő délután Izraelben.
júl. 16
18:44
Itt az új SEAT Leon (ATV)
Az új SEAT Leon erőteljes és érzelmekben gazdag és egyben sokoldalú, praktikus autó – a maga legszebb formájában. A teljes egészében új fejlesztésű Leon infotainment technikája vezetői segéd-rendszerei, futóműve és hajtásrendszere egyaránt high-end technikák sokaságát rejti . Motorjai az erőteljes dinamika és a példamutató gazdaságosság igényes kombinációival épültek. A SEAT úttörő az…
júl. 16
19:00
Amerikai hajó nyitott tüzet a Perzsa-öbölben (ATV)
Egy ember meghalt, amikor egy amerikai hajó tüzet nyitott egy kisebb hajóra a Perzsa-öbölben, az Egyesült Arab Emírségek partjaitól nem messze - közölte az amerikai konzulátus hétfőn Dubajban.
júl. 16
19:21
Áder első útja a Siratófalhoz vezetett (Metropol)
Háromnapos közel-keleti útját Áder János hétfő délután kezdte meg Izraelben.
júl. 16
19:36
Bírák nyugdíjazása: Viviane Reding üdvözölte az Ab döntését (ATV)
Üdvözölte Viviane Reding, az Európai Bizottság igazságügyi felelőse hétfőn, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a bírák nyugdíjazásának szabályozását.
júl. 16
20:12
Elhunyt Jon Lord, a Deep Purple egykori billentyűse (ATV)
A Deep Purple egykori billentyűse hasnyálmirigyrákban szenvedett. A halál közvetlen oka tüdőembólia volt. Jon Lord hétfőn, a London Klinikán hunyt el, családja körében, hetvenegy éves korában.
júl. 16
20:14
Hajléktalantanya lángolt Budapest közepén (ATV)
Kigyulladt egy hajléktalanok által használt faház és az a körül lévő szemét hétfőn a budapesti Hajógyári-szigeten; senki sem sérült meg - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-vel.
júl. 16
20:30
Sajtóhírek: Portik V. László csendestársa volt? (ATV)
Sajtóhírek szerint V. László segítségével úszhatta meg eddig a felelősségre vonást Portik Tamás. Az alvilági leszámolások felbujtójaként meggyanúsított férfira a rendőrségi korrupciós ügyben letartóztatott egyenruhások tehettek terhelő vallomást. A védők tagadnak.
júl. 16
20:48
Bajban a rezsim? Utcai harcok törtek ki Damaszkuszban (ATV)
Utcai harcokat jelentettek hétfőn Damaszkusz egyes külvárosaiból, miközben ellenzéki aktivisták egy időre téglákkal és égő gumiabroncsokkal eltorlaszolták a szíriai fővárosba vezető egyik főutat is.
júl. 16
21:00
Áder János meghívta Magyarországra Simon Pereszt (Infostart)
Magyarországi látogatásra hívta meg Simon Peresz izraeli államfőt Áder János.
júl. 16
21:06
Mubarakot visszavitték a börtönbe (ATV)
Visszavitték a börtönbe hétfőn Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt. A visszaszállítást Abdel-Megíd Mahmúd egyiptomi főügyész rendelte el, miután javulást tapasztaltak az exelnök egészségi állapotában. A volt elnököt egy hónapja szállították a kairói katonai kórházba, agyvérzéssel.
júl. 16
21:09
Parlamenti képviselők a halálbüntetésért (Metropol)
Érdemi egyeztetést sürget a Jobbik és kisgazdas fideszesek a halálbüntetés visszaállításáról.
júl. 16
21:11
Fellebbezünk! (Metropol)
Amikor ezeket a sorokat írom, tízezer-nyolcvan perce tekintünk személyes ismerősünknek egy fiatal pécsi pszichológusnőt.
júl. 16
21:18
Alkotmányellenes a bírák nyugdíjazásának szabályozása - a nap hírei (Infostart)
Megsemmisítette a bírák nyugdíjazásának szabályozását az Alkotmánybíróság. A kormányoldal szövetségeseivel kezdett konzultációsorozatot a miniszterelnök. Ismét drágul az üzemanyag.

Keresés