2012. július 20. péntek

júl. 20
4:54
Meghalt egy lány a Balaton Sound után - az ÁNTSZ fertőzötteket keres (ATV)
Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat szerint "rémhír", hogy minden fesztiválozónak el kellene menni orvoshoz.
júl. 20
5:12
Teljesen átszervezték Orbán munkahelyét (ATV)
A kormányzati feladatok bővülésével a Miniszterelnökség létszáma a többi tárcától átvett dolgozók miatt 275-re emelkedik.
júl. 20
6:06
Megszorítások: közel százezren tüntettek a kormány ellen (ATV)
Csaknem százezren vonultak az utcára csütörtök este a spanyol fővárosban, és a jobboldali kormány újabb szigorú megszorító intézkedései ellen tiltakoztak. Nemcsak a fővárosban, hanem az egész voltak ilyen akciók, összesen több mint 80 településről jelentettek tüntetést. A két legnagyobb spanyol szakszervezet szervezte a demonstrációkat.
júl. 20
6:08
Újabb szíriai tábornok szökött át Törökországba (ATV)
Dezertált és Törökországba menekült egy szíriai tábornok csütörtökön. Ő volt a szíriai sereg huszonegyedik magas rangú vezetője, aki elhagyta az országot.
júl. 20
6:24
Gránátrobbantás volt Székesfehérváron (ATV)
Felrobbantották azt a második világháborús aknavető gránátot, amely a székesfehérvári Fiskális úton került elő földmunkák közben csütörtökön - mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-nek.
júl. 20
6:26
Lement kocogni egyet: agyoncsapta a villám (ATV)
Éppen egy hídon futott volna át a férfi, amikor lesújtott a villám - szörnyethalt.
júl. 20
6:27
Budapesten több mint félszázszor riasztották a tűzoltókat (Infostart)
Budapesten a péntek hajnali órákig 56, országszerte 203 esetben kellett vonulniuk a tűzoltóknak a vihar miatt, amely fennakadásokat okozott a vonatközlekedésben is. Ausztriában emberéletet is követelt az ítéletidő.
júl. 20
6:28
A magyar honvédelmi államtitkár gyúrt egy kicsit mellre és karra (ATV)
Hat olimpiai aranyéremben bízik Simicskó István a honvédelmi tárca parlamenti államtitkára, aki a Honvéd Sportegyesület elnökeként csütörtökön az öttusázókat látogatta meg a tatai edzőtáborban. A klub elnöke szerint a finisben különösen fontos, hogy a sportolók tudják, nem csak egy minisztérium vagy a kormány, hanem egy egész nemzet mögöttük áll.
júl. 20
6:42
Dúl a harc: már az iraki határon vannak a szíriai felkelők (ATV)
A szíriai tájékoztatási minisztérium pénteken határozottan cáfolta, hogy Bassár el-Asszad szíriai elnök kész lenne távozni a hatalomból. Előzőleg Oroszország franciaországi nagykövete egy rádiónyilatkozatban utalt rá: Asszad elnök beleegyezett abba, hogy távozik a hatalomból. A szíriai felkelők közben több határátkelőt is megszálltak az ország Törökországgal és Irakkal szomszédos mezsgyéjén.…
júl. 20
6:44
IMF-tárgyalás: Tarlós egy trapézmutatványt is bemutatott volna (ATV)
Az IMF képviselői Tarlós Istvánnal találkoztak csütörtökön. A megbeszélés napirendjén a főváros és a BKV sorsa volt. A főpolgármester szerint a küldöttségnek tetszettek a városvezetés intézkedései.
júl. 20
7:00
Budapesti vihar: több mint félszázszor riasztották a tűzoltókat (ATV)
Budapesten a péntek hajnali órákig 56 esetben kellett vonulniuk a tűzoltóknak a vihar miatt - tájékoztatta Ferenczi Norbert, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság hivatalvezetője az MTI-t.
júl. 20
7:18
Hazaszállították Bulgáriából az izraeli áldozatok holttesteit (ATV)
Helyi idő szerint péntek hajnalban megérkezett Izraelbe a tel-avivi Ben Gurion repülőtérre az a repülőgép, amely a szerdai burgaszi öngyilkos merénylet öt izraeli áldozatának holttestét szállította haza Bulgáriából.
júl. 20
7:21
Hatalmas viharral érkezett a hidegfront Budapestre (Metropol)
Budapesten a péntek hajnali órákig 56 esetben kellett vonulniuk a tűzoltóknak a vihar miatt.
júl. 20
7:36
„Váratlan rossz hír” Egy csomó embert elbocsátanak (ATV)
Dolgozóinak csaknem felét bocsátja el csoportos létszámleépítés keretében egy autó üléshuzatok gyártásával foglalkozó cég Lentiben. A németországi bejegyzésű konszern tulajdonában lévő négy magyarországi üzem közül Lentiben 142 embertől válnak meg augusztusban, de a Vas megyei Körmenden és Jánosházán még körülbelül 20 dolgozónak mondanak fel. A cégtulajdonos döntése szerint más országba telepítik…
júl. 20
7:38
Blikk: P. László nem vállalta a hazugságvizsgálatot, rokonát is keresik (ATV)
A Blikk információi szerint cáfolják a bizonyítékok P. László állítását, aki azt mondta a nyomozóknak, hogy egyedül végzett a pécsi rendőrpszichológussal. A hatóságok egy másik férfi anyagmaradványát is megtalálták a fiatal lány holttestén.
júl. 20
7:57
A posta nevével éltek vissza a csalók - lapszemle (Infostart)
Feltehetően csalókra bukkant lakossági bejelentések alapján a Magyar Posta Zrt - számol be a Népszabadság. A Legfőbb Ügyészség megkapta a moszkvai kereskedelmi kirendeltség értékesítése kapcsán kért adatokat - írja a Magyar Nemzet.
júl. 20
7:57
Országszerte több mint kétszázszor riasztották a tűzoltókat (Metropol)
Az éjszakai viharokban leginkább Budapest, valamint Pest, Nógrád és Fejér megye volt érintett.
júl. 20
8:12
"Kutyakorbáccsal ütlegelte az embereket" Cáfol a magyar gyanúsított (ATV)
Csatáry László nem érti, miért vádolják a kassai zsidóság deportálásával - a 97 éves, háborús bűncselekményekkel gyanúsított férfi erről a Magyar Hírlapnak adott interjújában beszélt. „A deportálásokban nem vettem részt, a két kassai gettónál mindössze négyszer jártam, az oda zárt zsidók fölött pedig nem a rendőrség, hanem a németek diszponáltak” – mondta. Az ügyészség ezzel szemben azt állítja,…
júl. 20
8:14
Figyelem: jelentősen visszaesik a hőmérséklet, viharok várhatók (ATV)
Elsősorban az ország északi felében pénteken is várható zápor, zivatar, de a várakozások szerint ezek már gyengébbek lesznek az éjszakai heves zivataroknál - közölte Pátkai Zsolt, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa az MTI-vel.
júl. 20
8:30
Fejcserékkel operál Orbán (ATV)
Több személyi változásról is döntött a miniszterelnök egyes nemzetközi pénzügyi intézményeknél - derül ki a Magyar Közlöny legutolsó számából.
júl. 20
8:32
Önellátóvá válnak a települések Somogyban (ATV)
Önellátó települések jönnek létre Somogyban. Kaposfő például megtermeli magának a zöldséget, gyümölcsöt. Az intézményei fűtését pedig a saját energiaültetvényükből fűtenék, illetve brikettet is gyártanának. Szilvásszentmártonban pedig a kecsketej és a zöldségek eladásából tesznek szert bevételre, sőt a helyi őstermelőknek is bevételt biztosítanak.
júl. 20
8:33
Felborult egy húst szállító autó az M7-esen (Metropol)
Felborult egy fagyasztott húst szállító autó az M7-es Budapest felé vezető sávjában, az agárdi lehajtó közelében. A balesetben senki nem sérült meg, de az autó elfoglalja a külső sávot.
júl. 20
8:34
Gazdaságpolitikai fordulatot vár az IMF? (ATV)
A Valutalap sokszor kritikus véleményt fogalmazott meg, és egy gazdaságpolitikai fordulatot tartana kívánatosnak, ezt a kormány viszont nem akarja - mondta Oszkó Péter.
júl. 20
8:36
"Én lettem a mumus" Élő adásban bírálta Kövért (ATV)
Zavarna, ha egy olyan kormány, amelyik kampányolni tud, de kormányozni nem, dicsérne – mondta Charles Gati az Egyenes Beszédben. A professzor szerint a magyar politikusok nagyon rosszul reagálnak a kritikára.
júl. 20
8:48
Antonio Banderas BMW-vel utazik Budapesten (ATV)
Márciusi látogatása után ismét Budapesten forgat a világhírű színész, Antonio Banderas. A spanyol művész magyarországi munkáját a BMW Magyarország, csakúgy, mint tavasszal, egy BMW 7-es luxuslimuzin használatával támogatja.
júl. 20
9:06
Orosz segítség a moszkvai magyar ingatlan ügyében (ATV)
Megérkezett az orosz segítség a moszkvai kereskedelmi képviselet gyanús eladása ügyében - írja a Magyar Nemzet. Az orosz hatóságoktól kapott dokumentumok alapján várhatóan újabb gyanúsítottjai is lehetnek a gyanú szerint áron alul eladott magyar ingatlan ügyének.
júl. 20
9:09
Józsefvárosi kertészkedés (Metropol)
Közösségi kertek. Óriási az érdeklődés a lakosok részéről, egyelőre négy kert üzemel a fővárosban.
júl. 20
9:11
Döcög a nemzeti konzultáció szekere (Metropol)
A miniszterelnök által kezdeményezett új nemzeti konzultáció "remekül halad", a felelős biztost mégis menesztették.
júl. 20
9:24
Tüzet nyitottak az orosz haditengerészek - egy halász eltűnt (ATV)
Kína megrótta az orosz hatóságokat és határozott elégedetlenségének hangot amiatt, hogy egy tilosban járó kínai halászhajó megállításakor lövéseket adtak le, s az incidensben egy halásznak nyoma veszett - jelentette pénteken a kínai média.
júl. 20
10:00
"Megrökönyödött az IMF-delegáció" Kitálalt a szakértő (ATV)
Az IMF-delegáció megrökönyödve fogadta azt, hogy az MNB felügyelőbizottságában nem létezik különvélemény - mondta Róna Péter az Egyenes Beszédben. A közgazdász szerint az MNB Felügyelőbizottságában nincs kisebbségi vélemény, és az ilyen hozzászólásokat és véleményeket a jegyzőkönyvbe sem veszik fel.
júl. 20
10:02
Sukoró-ügy: megszüntették a nyomozást Gyurcsány ellen (ATV)
Bizonyítottság hiányában megszüntette a Központi Nyomozó Főügyészség a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, országgyűlési képviselő ellen hivatali visszaélés bűntette miatt folytatott nyomozást az úgynevezett Sukoró-ügyben. Öt ember ellen ugyanakkor vádat emeltek.
júl. 20
10:03
Elfogták a szegedi hajléktalan gyilkosát (Metropol)
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki július 13-án úgy megvert egy hajléktalant, hogy az áldozat kórházba szállítását követően meghalt.
júl. 20
10:39
Nem nyomoznak már Gyurcsány után (Metropol)
Nem lehet egyértelműen bizonyítani a volt miniszterelnök szerepét a sukorói telekcseréről hozott döntésben.
júl. 20
10:54
Gyurcsány-reakció: Polt tartozik egy lemondással (ATV)
Polt Péter tartozik egy lemondással, egy bocsánatkéréssel – így reagált Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök az ATV Híradójának adott nyilatkozatában arra, hogy az ügyészség nem emel vádat ellene a Sukoró-ügyben.
júl. 20
10:56
Újabb brutális támadás: csoportosan (?) erőszakolták meg a német turistát (ATV)
Csoportos rablás és nem kizárt, hogy csoportos erőszak is történt Jánoshalmán - értesült a Halasi Tükör. Egy saját házukban itt nyaraló német házaspárt három fiatal jánoshalmi férfi támadott meg: mindkettőjüket megverték, a nőt megerőszakolták. A sértetteket ápoló kiskunhalasi kórház igazgatója személyesen kért bocsánatot Magyarország nevében a rendkívül durva incidensért.
júl. 20
11:12
Nácibarát iratott rejtett a bécsi Ismeretlen katona sírja (ATV)
Nácibarát iratot találtak az osztrák fővárosban az Ismeretlen katona sírjánál. Hivatalos források közlése szerint az iratot egy tokban fedezték fel a háborús emlékmű alatt.
júl. 20
11:15
Elbocsátottak két mezőkövesdi tanárt (Metropol)
A két pedagógust szocialista kötődésük miatt bocsáthatták el. A belügyminisztérium alaptalannak nevezte a vádakat.
júl. 20
11:48
Áll a bál: szocialista kötődésük miatt rúgtak ki két tanárt? (ATV)
Nyílt levélben fordult Mezőkövesd térségének fideszes parlamenti képviselőjéhez Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő, mert szerinte Tállai Andrásnak köze van két pedagógus elbocsátásához.
júl. 20
11:50
Vérfürdőbe torkollott a Batman-premier: 14 halott, sok sérült (ATV)
Lőfegyveres ámokfutó szabadult el egy denveri moziban, ahol egy tucatnyi emberrel végzett és sokakat megsebesített. A lövések mellett a gázálarcos támadó eldobott egy füstbombát vagy könnygázgránátot is - a rendőrség elfogta a tettest, akit később több amerikai újság is megnevezett. Obama közölte, hogy sokkolta és elszomorította a hír. A Warner Bros. filmstúdió lemondta a Batman-film párizsi vörös…
júl. 20
11:51
Amerikai kitüntetés az Élet Menete Alapítványnak (Metropol)
„Minden olyan országnak, amelynek múltjában tömeggyilkosság történt, ki kell vizsgálnia ezeket az eseményeket.”
júl. 20
11:52
Amerikai megbízott: az antiszemitizmus minden megnyilvánulását el kell ítélni (ATV)
Az amerikai külügyminisztérium különleges megbízottja szerint a magyar kormánynak azonnal és határozattan el kell ítélnie az antiszemitizmus minden megnyilvánulását.
júl. 20
11:54
Két új miniszteri biztost nevezett ki Hende (ATV)
Hende Csaba honvédelmi miniszter miniszteri biztossá nevezte ki Hudák Katalint és Borbíró Zoltánt, mandátumuk fél évre szól - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) sajtóirodája a kormány honlapján.
júl. 20
11:56
Műrepülő-vb: éremszerzésre gyúrnak a magyar pilóták (ATV)
Minden rajtra kész a 10. motoros műrepülő-világbajnokság helyszínén, a nyíregyházi repülőtéren, ahol csütörtöktől augusztus 5-ig húsz ország pilótái mérik össze tudásukat. A magyar pilóták éremszerzési reményekkel várják a rajtot.
júl. 20
11:58
A "mélyvízbe ugorva" döntött: visszatér a színésznő (ATV)
Az elmúlt hetekben nagy port vert fel, hogy kiderült: a színésznő elválik férjétől.
júl. 20
12:06
Pokolgép robbant: belehalt sérüléseibe a hírszerzési főnök (ATV)
Belehalt a szerdai damaszkuszi robbantásos merényletben szerzett sérüléseibe Hisám Behtjár, a szíriai hírszerzés vezetője - jelentette pénteken a Hezbollah televíziója, az al-Manar.
júl. 20
12:24
Több üdülőhelyen is megfordult a bulgáriai öngyilkos merénylő (ATV)
A szerdai burgaszi merénylet feltételezett elkövetője a támadás előtt legalább két másik bolgár tengerparti üdülőhelyen is megfordult - közölte pénteken a burgaszi területi ügyész.
júl. 20
12:27
Gyurcsány: Polt tisztességtelen és megijedt (Infostart)
Gyurcsány Ferenc szerint Polt Péter legfőbb ügyésznek le kell mondania és bocsánatot kell kérnie tőle.
júl. 20
12:42
Bándy-gyilkosság: P. László éjjel ismét feltűnt a helyszínen (ATV)
Lapinformáció szerint helyszíni meghallgatást tartott a rendőrség csütörtök éjjel a pécsi rendőrségi pszichológus megölésével kapcsolatban. A Bama.hu hírtortál pénteken arról számolt be: P. László az éjjel megmutatta a nyomozóknak az útvonalat, amelyen a gyilkosság éjszakáján haladt.
júl. 20
12:45
Visszaállítható-e Magyarországon a halálbüntetés? (Infostart)
A pécsi pszichológusnő meggyilkolásával kapcsolatban újra felerősödtek a halálbüntetés visszaállítását követelő hangok. A közigazgatási és igazságügyi miniszter emlékeztetett: ennek erkölcsi és nemzetközi jogi akadályai is vannak.
júl. 20
13:18
Romokban az ország: gazdasági reformokat fontolgat a diktátor (ATV)
Jól értesült forrás szerint Kim Dzsong Un az észak-koreai gazdaság reformját tervezi.

Keresés