"Nem Washington határozza meg Svédország külpolitikáját!" - kelt ki a svéd külügyminiszter az Egyesült Államok ellen, miután Washington bírálta, hogy Stockholm a palesztin állam elismerését tervezi elsőként az Európai Unió régi tagjai közül.
1989. október 5. csütörtök: Szabályos közelharcot vívott az éjszaka az NDK rohamrendőrsége a drezdai főpályaudvarra behatolni próbáló majd 30 ezres tömeggel. 500 millió márka hitelről szóló keretmegállapodást írt alá Budapesten Bartha Ferenc a Nemzeti Bank elnöke és Elmar Prasch, a Bajor Egyesületi Bank Elnökségének tagja
Az Iszlám Állam (IÁ) fegyveresei vasárnap nyilvánosan kivégeztek hat iraki katonát a nyugat-iraki Anbár tartományban, ahol a terrorszervezet az egyre fokozódó amerikai légicsapások ellenére mind nagyobb területet von ellenőrzése alá.
Tragikus emlékkel szolgált feleségének a japán vulkánkitörés egyik halálos áldozata: fényképekkel élete utolsó perceiről és annak kioltójáról, az Ontake-hegyről. Az immár özvegy asszony csak azért nem ment túrázni férjével, mert aznap dolgoznia kellett.
Az elveszített választás után Szanyi egy magánfogadás miatt közpénzen látta vendégül a Gój Motorosokat Brüsszelben. A vendégeket az EP képviselő egyik gyakornoka kísérte, aki nem mellesleg Szanyi sógornője.
Kínában a Foglald el a központot! mozgalom tagjai vasárnap közölték, hogy készek részlegesen eltávolítani barikádjaikat a kormányzati negyed épületeinél. A rendőrség egyidejűleg figyelmeztetett, minden szükséges intézkedést megtesznek, hogy a hét elejére megtisztítsák az utakat.
A 8-17 éves gyerekek csaknem fele internetezik naponta egy két órát, ezzel egy időben ötödük tévézik is. A többség a közösségi oldalakat nézi, nekik általában fogalmuk sincs a világháló veszélyeiről. Ez derült ki egy idei felmérésből, amelyben 2300 általános is középiskolást kérdeztek internetezési szokásairól.
Mintegy százezer aktivistával mozgósítja szavazóit a Fidesz-KDNP az október 12-ei önkormányzati választás utolsó hetében - közölte Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Magyarország megerősítésében a magyar művészekre döntő szerep hárul, ezért a kormányzat kiemelten fontosnak tartja támogatásukat - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat vasárnapi megnyitóján, Hódmezővásárhelyen.
Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint David Cameron miniszterelnök utasította a brit titkosszolgálatokat annak a terroristának a felkutatására, aki az Iszlám Állam nevű szélsőséges dzsihadista milícia négy nyugati - két amerikai és két brit - túszát gyilkolta meg.
Magyarország megerősítésében a magyar művészekre döntő szerep hárul, ezért a kormányzat kiemelten fontosnak tartja támogatásukat - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter a 61. Vásárhelyi Őszi Tárlat vasárnapi megnyitóján, Hódmezővásárhelyen.
A Szíriából Törökországba tartó menekültáradatba szivárogva próbálhatják megközelíteni Európát az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet terrorcselekményekre készülő tagjai - írta hírszerzési forrásokra hivatkozva a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.
November elején áll forgalomba az első új hibrid csuklós autóbusz Budapesten - jelentette be a nemzeti fejlesztési miniszter vasárnap budapesti sajtótájékoztatón.
A jövő héten többször is ködre kell számítani, de csapadék, lehűlés nem várható. A hétvégén akár 26 Celsius-fokig is melegedhet a levegő - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat által az MTI-hez vasárnap eljuttatott országos középtávú előrejelzésből.
Az Egyesült Államok vezette katonai koalíció légicsapásai ellenére lankadatlan erővel folytatta támadásait Kobani észak-szíriai kurd város ellen vasárnap az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorista milícia. Irakban is támadást hajtott végre egy olajfinomító ellen, de a hadsereg visszaverte.
Régi vágyuk válik valóra a Szegedi Vadaspark látogatóinak; megérkeztek és hamarosan láthatóak lesznek a medvék - közölte a város polgármestere vasárnap, amikor örökbe fogadta a Berlinből érkezett Kodat és Kenait.
A szelfiőrület a mekkai zarándokokat is elérte: az iszlám legszentebb helyei előtt fényképezik magukat, kockáztatva, hogy magukra haragítják konzervatívabb hittestvéreiket - olvasható az AFP francia hírügynökség tudósításában.
Magyar teherautóban akart Nyugatra szökni az a hat fiatal afgán menekült, akit szombaton az ausztriai Karintiában tartóztattak le - jelentette az APA hírügynökség vasárnap.
Joe Biden amerikai alelnök a hét végén bocsánatot kért Recep Tayyip Erdogan török elnöktől, amiért egy korábbi beszédében azt állította, hogy Törökország és más országok szélsőséges szervezeteket és dzsihadistákat támogattak a szíriai polgárháborúban. Az Egyesült Arab Emírségek kormánya vasárnap hivatalos magyarázatot kért az elhangzottakra.
A pakisztáni tálibok testvéreiknek tekintik az iszlamista harcosokat Irakban és Szíriában, és minden tőlük telhető módon megpróbálnak segíteni nekik - adta hírül a Tehrik-e Talibán Pakisztán (TTP) nevű tálib ernyőszervezet vezetője közleményében.
Szakértők szerint hetvenöt százalék az esélye annak, hogy az elsősorban Nyugat-Afrikát sújtó Ebola-járvány október 24-éig Franciaországot is eléri, a vírus Nagy-Britanniában való megjelenésének a valószínűsége pedig ötven százalék - közölte vasárnap a Reuters brit hírügynökség egy friss helyzetértékelésre hivatkozva.
A települések "zsarolásának" abbahagyására szólította fel a kormányoldalt Ujhelyi István európai parlamenti képviselő, az MSZP alelnöke vasárnapi győri sajtótájékoztatóján.
Halottnak nyilvánítottak egy amerikai tengerészgyalogost, aki a Perzsa-öbölbe vetetette magát egy MV-22-es Osprey billenőrotoros repülőgépről, amikor úgy tűnt, hogy a jármű vízbe zuhan - közölte vasárnap az amerikai haditengerészet.
Az éllovas Chelsea legyőzte az Arsenalt a mezőny korábbi két veretlen csapatának csatájában az angol labdarúgó-bajnokság hetedik fordulójának vasárnapi rangadóján.
Legkevesebb tizennyolcan életüket vesztették a Hezbollah libanoni síita szervezet és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat szíriai szárnyának tartott, an-Núszra Front nevű lázadócsoport közötti összecsapásokban Libanon keleti részén vasárnap - közölte a Hezbollah egyik tagja.
Egy időre felhagy az úszással a 18 olimpiai bajnoki címével rekorder Michael Phelps, aki azt tweetelte vasárnap, hogy most saját magára kell figyelnie - jelentette a CNN.
Siklóernyősök sérültek meg vasárnap Csolnokon, egyiküket mentőhelikopterrel vitték kórházba - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Ellentétes az amerikai értékekkel a Fehér Háznak Izrael kelet-jeruzsálemi telepépítéseivel kapcsolatos bírálata - jelentette ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az amerikai CBS televízió által vasárnap közvetített interjújában.
Határidőn belül aláírta az elszámoltatási törvényt az államfő. Novembertől januárig 28 új dízel-elektromos hibrid csuklós busz áll forgalomba a fővárosban.
A kormányzat az önkormányzati választások után nem azt fogja nézni, hogy melyik városvezetés "milyen színű", hanem azt, hogy mi a programja, hogyan tud gazdasági növekedést elérni - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap este az ATV Szabad szemmel című műsorában.