2014. május 14. szerda

máj. 14
5:00
Letartóztatták és bevitték a kedvelt színészt - ezért (ATV)
Rövid időre letartóztatták Alec Baldwint kedd délelőtt, mert harciasan lépett fel két rendőrrel szemben, akik megállították őt kerékpározás közben, mivel rossz irányban haladt New York utcáin.
máj. 14
5:18
Vasmarokkal uralnák a minisztériumokat is (Alternatív Energia)
máj. 14
5:18
Felvétel: Így rabolták ki a szegedi takarékot (ATV)
Fegyveres bankrablás történt Szegeden. A város egyik takarékszövetkezeti fiókjába kedd reggel tért be egy férfi. Fegyvert fogott az alkalmazottra és pénzt követelt. Az ATV Híradója úgy tudja, több mint egy millió forintot vitt magával. A rendőrség nagy erőkkel keresi a rablót és félmillió forintot fizet annak, aki segít megtalálni. Egyébként Szeged ezen városrészében ez már a sokadik bankrablás.…
máj. 14
5:20
Átverték a védőnőket, most hízelegnek nekik (Alternatív Energia)
Egy védőnőnek 250 gyerek ellátása lehetetlen feladat.
máj. 14
5:20
Legalább két „csontváz-minisztérium” lesz (ATV)
Az igazságügyi és a mezőgazdasági minisztériumnak alig lesz hatásköre. Az előbbit „második külügynek”, a másodikat hatósági, minimális mozgástérrel rendelkező tárcának tartják fideszes forrásaink. A legnagyobb homály a fejlesztési minisztérium feladatkörét veszi körül.
máj. 14
5:22
Sántító ügyészségi érv Duró Dóra ügyében (Alternatív Energia)
Korábban volt példa arra, hogy sajtóhírek alapján lépett a vádhatóság.
máj. 14
5:24
Rejtegetik Simon állítólagos útlevelét (Alternatív Energia)
A Simon-ügy, és főleg az előzetes, csak a kampányban volt igazán érdekes.
máj. 14
5:26
Szanyi: nem áraztuk be a Jobbik előretörését (Alternatív Energia)
A Facebookon is kampányolnak az EP-választásra.
máj. 14
5:28
Paksi itt a piros - Újabb orosz-magyar megállapodás készül (Alternatív Energia)
Nagy a baj, ha nincsenek előtanulmányok.
máj. 14
5:30
Miért Erdős Norbert megy Brüsszelbe? (Alternatív Energia)
EP-képviselő lehet a Békés Megyei Kormányhivatal vezetője.
máj. 14
5:32
Öt és fél év letöltendő börtönre ítélték Biszkut (Alternatív Energia)
Biszku az egész eljárás során alig szólalt meg.
máj. 14
5:34
A Páva utca „visszalép” (Alternatív Energia)
Haraszti György felmondja az általa "véletlenül" aláírt megállapodást.
máj. 14
5:36
Kérdések sora Vajna és Szima kaszinóiról (Alternatív Energia)
máj. 14
5:36
Olcsóbb lett az élet (Alternatív Energia)
Deflációról még nem beszélhetünk.
máj. 14
5:38
Áll a Bubi, áll... (Alternatív Energia)
Budapest nem teker eléggé, a próbaüzem egy kissé elhúzódik.
máj. 14
5:38
Lázár nem utazik Brüsszelbe (Alternatív Energia)
Az Európai Bizottság előbb meg akar győződni arról, hogy jól működik a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszer.
máj. 14
5:40
A magyarok érdeke a Norvég Alapok ügyének tisztázása (Alternatív Energia)
Az MSZP szerint Lázár Jánosról kiderült, hogy alkalmatlan a posztjára.
máj. 14
5:42
Késve fizetnek a cégek a versenyszférában (Alternatív Energia)
A skandináv országok és Svájc indexe a legalacsonyabb.
máj. 14
5:44
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke (Alternatív Energia)
máj. 14
5:46
Liszt-rajongó Japán jószolgálati nagykövete (Alternatív Energia)
A hazájában népszerű Macusita Nao Japán jószolgálati nagykövete ismeri a klasszikus zeneirodalmat, a magyar szerzők közül Liszt Ferenc a kedvence.
máj. 14
5:54
Diplomáciai háború (Alternatív Energia)
Büntetőintézkedések sora lépett életbe az ukrajnai konfliktus nyomán.
máj. 14
5:56
Káoszba süllyesztenék Nigériát (Alternatív Energia)
Nemzetközi segítséget nyújtanak az abujai kormánynak az elrabolt több mint kétszáz diáklány mielőbbi megtalálásához.
máj. 14
5:58
Brüsszeli netprecedens (Alternatív Energia)
máj. 14
6:00
Orbán Kijevvel is ujjat húz (Alternatív Energia)
Tusk is elítélte a vitatott nyilatkozatot.
máj. 14
6:02
A színtévesztő multimilliárdos (Alternatív Energia)
Zuckerberg és a Facebook életében különleges az idei év.
máj. 14
6:04
Elhunyt az Alien atyja (Alternatív Energia)
A svájci szürrealista képzőművész az Alien-filmeknek köszönheti a világsikert.
máj. 14
6:06
Versenyez a Fehér Isten (Alternatív Energia)
Ma este nyílik a 67. Cannes-i Filmfesztivál - Grace Kelly a vásznon.
máj. 14
6:06
Biszku-ügy - "Végre nem maradt büntetlenül a társadalom igazságérzetét sértő bűncselekmény" (Infostart)
Üdvözölni kell azt a tényt, hogy végre nem maradt büntetlenül a társadalom igazságérzetét sértő bűncselekmény - mondta Horváth Attila jogtörténész az MTI-nek annak kapcsán, hogy halmazati büntetésként öt és fél év szabadságvesztésre ítélte a 92 éves Biszku Béla volt állampárti vezetőt a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen kedden.
máj. 14
6:08
Rácz Zoltán a Bóta Caféban (Alternatív Energia)
Régóta tanít, izgalmasan beszél a zenéről.
máj. 14
6:24
Kampányhírek - összefoglaló (Infostart)
A védőnői szolgálat hungarikummá nyilvánítása, az elvándorlás megállítása és a közös uniós iparpolitika megalkotása - egyebek közt ezekről beszéltek tegnap a magyar Európai Parlamenti képviselőjelöltek.
máj. 14
6:30
Török bányarobbanás: több mint 200 halott (ATV)
Háromnapos nemzeti gyászt hirdetett a török miniszterelnök a bányaszerencsétlenség miatt. Az utolsó hírek szerint már kétszázöt halott van, de ez a szám várhatóan még nő majd. Az energiaügyi miniszter szerint valószínűleg a mostani Törökország legsúlyosabb bányaszerencsétlensége.
máj. 14
6:48
A polgárok legalizálnák, a törvény tiltaná a prostikat (Alternatív Energia)
A kínaiak fenntartanák a bordélyházakat.
máj. 14
6:48
A Diósgyőr legyőzte a Videotont, elvitték a Ligakupát (ATV)
A Diósgyőr labdarúgócsapata története során először hódította el a Ligakupát, mivel kedden a Miskolcon rendezett döntőben 2-1-re legyőzte a Videotont.
máj. 14
6:50
Tragédia! Kétszáz halott egy török bánya poklában (Alternatív Energia)
Rövidzárlat okozta a katasztrófát.
máj. 14
6:50
Agysérülés: újra téma lett, hogy mi történt Hillary Clintonnal (ATV)
Politikai vihart kavart az Egyesült Államokban Carl Rove, a két választást megnyerő ifjabbik Bush elnök kampánystratégája azzal, hogy választ követelt arra, miért viselt Hillary Clinton 2012 és 2013 fordulóján olyan szemüveget, amilyet azok szoktak, akik agysérülést szenvedtek.
máj. 14
6:52
Jimmy Page, az aranyásó (Alternatív Energia)
Zep-kincsek a "mennyországból"
máj. 14
6:52
Négy kontinensen, több száz fiút molesztált egy amerikai pedofil tanár (ATV)
Több százan fordultak a Szövetségi Nyomozó Irodához (FBI) egy amerikai pedofil tanár ügyében, aki a több mint négy évtizedes, négy kontinensre kiterjedő pályafutása során fiúkat kábított el és molesztált - jelentette be kedden Shauna Dunlap különleges ügynök.
máj. 14
6:54
Tovább csökkent a benzin és a gázolaj ára (ATV)
Csökkentette bruttó 4 forinttal a benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
máj. 14
6:56
Online pénztárgépek: 2,8 milliárdot kérnek a magyar államtól (ATV)
Összesen több mint 68 ezer pénztárgép után, több mint 2,8 milliárd forint összegben nyújtottak be nyilatkozatot az előleg, illetve vételár állam általi átvállalására a visszavont engedélyű pénztárgépek, illetve az előlegekkel eltűnt vállalkozás miatt pórul járt kereskedők - tudta meg az MTI az adóhatóságtól.
máj. 14
7:00
Erről árulkodnak a netes kommentek (Infostart)
Az internet robbanásszerű terjedése kísérő jelenségeként a blogolás, kommentelés egyre inkább beépül a mindennapi médiahasználatba, a különféle bejegyzések hangvétele pedig sok esetben képet ad a lappangó társadalmi feszültségekről is - állítja a témát kutató Kelen András szociológus, közgazdász.
máj. 14
7:06
Újabb fordulat: Pistorius elmebetegségét vizsgálják (ATV)
Azzal, hogy a vizsgálati eredményeket akár egy hónapig is értékelhetik, tovább húzódhat a per.
máj. 14
7:24
Börtönből a luxusba: Ide költözik Simon (ATV)
Ugyan a börtönből kiengedték, az eljárás folytatódik Simon Gábor ellen. Sajtóhírek szerint a korábbi baloldali politikus egy XII. kerületi luxuslakóházban tölti majd a júliusig tartó házi őrizetet. Simon Gábor ügyvédje szerint a bíróság most szakmai döntést hozott és gyakorlatilag kimondta, hogy tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a választások előtt az MSZP-s politikus letartóztatásáról döntött.…
máj. 14
7:39
Júliustól jön az e-anyakönyv (Metropol)
A jelenlegi négyféle anyakönyvet egyetlen elektronikus adatbázisban kezelik júliustól.
máj. 14
7:41
Többnyire még régi típusú bérletet árulnak (Metropol)
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) tegnap kezdte el bevezetni, hogy a vásárlás helyén nyomtatja a jegyeket és a bérleteket.
máj. 14
7:42
Molnár nem szerepel a titkosszolgálati jelentésben (ATV)
Nem szerepel Molnár Zsolt az 1992 október 23-i szkinhed-tüntetéséről szóló titkosszolgálati jelentésben - tudta meg a Népszabadság.
máj. 14
7:43
Orvosválasztásért is adunk hálapénzt (Metropol)
Az orvosok döntő többsége elutasítja a hálapénzt.
máj. 14
7:44
3,4 millió magyar lehet antiszemita (ATV)
Magyarország a 30. helyezést érte el abban a felmérésben, amelyet az ADL 102 országban végzett el az antiszemitizmussal és zsidóellenességgel kapcsolatban.
máj. 14
7:45
A nyáron jobban terjed a gyermekbénulás vírusa (Metropol)
A WHO 1988-ban indított programot a betegség felszámolására.
máj. 14
7:54
Kártérítés fizetésére kötelezték a Mal Zrt.-t - lapszemle (Infostart)
A napi.hu arról ír, nem lesz könnyű a Kerepesi úti ipari park hasznosítása. Memóriahiány miatt állt le Los Angeles repterének 2,4 milliárd dolláros számítógépes légiirányító rendszere - számol be az Index.
máj. 14
8:00
Durva kommentek = éretlen társadalom (Alternatív Energia)

Keresés