2014. szeptember 17. szerda

szept. 17
11:11
Elutasították a Hypo Alpe-Adria Leasing Zrt. keresetét (Alternatív Energia)
Újabb vesztes pénzintézet.
szept. 17
11:11
Agyonlőtte 10 éves kislányát az abonyi férfi, 18 évet kapott (ATV)
Felesége el akarta hagyni, így állt bosszút.
szept. 17
11:27
Súlyos szabálytalanságokat tártak fel a hatóságok a Ganz-telepen (Infostart)
Hét hatóság tartott ellenőrzést a fővárosban, a volt józsefvárosi piaccal szembeni Ganz-telepen, a nagyszabású ellenőrzés súlyos szabálytalanságokat tárt fel, várhatóan több millió forintot tesz ki a bírságok összege, és néhány esetben büntetőfeljelentést is tesznek - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szerdán az MTI-vel.
szept. 17
11:27
Budapesten jó keresni, vidéken jó elkölteni (ATV)
A magyar gazdaság elmozdult a holtpontról - ezt mondja a NAV a 2013-as adóév számai alapján. Ezek szerint, ha kevéssel is, de nőtt a cégek bevétele, és egyre többen vallanak be jövedelemadót. Az 1%-os felajánlások terén kevés az újdonság, még mindig kevesen döntenek erről, ugyanakkor a Hit Gyülekezetének például sokkal több felajánlója volt, mint egy évvel korábban.
szept. 17
11:45
A Mura apad, a Zalán azonban jelentős az áradás (Infostart)
A rekordvízállás után jelentősen apadt szerdára a Mura, ahol továbbra is harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A Zalán ugyanakkor nagy tömegű árhullám vonul le, ami néhány óra alatt egy méterrel emelheti meg a vízszintet - közölte a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szerdán az MTI-vel.
szept. 17
11:45
A Mura apad, a Zalán azonban jelentős az áradás (Alternatív Energia)
Továbbra is harmadfokú készültség van érvényben.
szept. 17
11:45
Csányi reagált Orbán szavaira: Batman-ről beszélt (ATV)
A bankvezér egy Batman-jel előtt beszélt.
szept. 17
11:47
Educatio kft.: idén is használható a Magiszter e-napló (Infostart)
A köznevelési intézmények e tanévben is maguk határozhatnak arról, használnak-e bármilyen intézményi adminisztrációs rendszert - közölte az Educatio Nonprofit kft. szerdán az MTI-vel. Az előző tanévben az iskolák csaknem egyharmada döntött az elektronikus napló (e-napló) használata mellett.
szept. 17
11:47
Kiegészíti az ítéletet a bíróság az AXA Bank ügyében (Alternatív Energia)
A pénzintézet fellebbezett.
szept. 17
11:49
Elutasították a szlovák állampolgársági törvényhez fűzött beadványt (Alternatív Energia)
szept. 17
12:03
Állampolgársági törvény: elutasította a beadványt a szlovák alkotmánybíróság (ATV)
Nem hozott érdemi döntést a szlovák alkotmánybíróság (Ab) az állampolgársági törvény alkotmányosságát vitató beadványról: a testület szerdán eljárásjogi okokra hivatkozva elutasította a panaszt.
szept. 17
12:05
Ipsos: Fidesz 56, Jobbik 17, MSZP 16 (ATV)
Az elmúlt egy hónapban a Fidesz valamelyest növelte táborát, a többi politikai erőé nem változott; Budapesten a Fidesz jelöltje, Tarlós István a leginkább esélyes a főpolgármesteri posztra - ismertette az Ipsos a szeptember első felében végzett közvélemény-kutatásának eredményét szerdán az MTI-vel.
szept. 17
12:21
Székely: alkotmányos alapjog sérült a józsefvárosi tűcsereprogram megszüntetésével (Infostart)
A józsefvárosi tűcsereprogram megszüntetése az egészséghez és az egészséges környezethez való jog sérelmének közvetlen veszélyét idézte elő - állapította meg jelentésében Székely László, az alapvető jogok biztosa.
szept. 17
12:21
Tovább apad a Rába Vas megyében (Alternatív Energia)
Csökken az árvízveszély, de a vízitúra tilos.
szept. 17
12:21
Öt egyetemistát kirúghatnak az ELTE-ről a nemi erőszak miatt (ATV)
Az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának HÖK-elnöke tudott arról, hogy a fonyódligeti gólyatáborban elkövetett nemi erőszak gyanúsítottja korábban is zsarolt már egy lányt, ennek ellenére engedélyezte, hogy a 38 éves férfi jelen legyen a rendezvényen – derült ki az egyetem tényfeltáró vizsgálatának eredményéből, amelyet szerda délelőtt ismertetett Rónay Zoltán főtitkár. Nyolc hallgató ellen indítanak…
szept. 17
12:23
Törölték az Air France több budapesti járatát (Alternatív Energia)
Sztrájkolnak a francia pilóták.
szept. 17
12:39
Semjén: a kormány csalódott a szlovák alkotmánybíróság elutasító döntése miatt (Infostart)
A magyar kormány csalódással értesült arról, hogy a szlovák alkotmánybíróság formai okokra hivatkozva elutasította a szlovák állampolgársági törvény alkotmánnyal való összeegyeztethetőségének vizsgálatát célzó beadványt - közölte Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes szerdán az MTI-vel.
szept. 17
12:57
Veszélyesek gyerekjátékokra figyelmeztet a fogyasztóvédelmi hatóság (Infostart)
A nedvesség hatására erősen duzzadó anyagból készült gyerekjátékok veszélyére figyelmeztet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH), amely szerdai közleményében arra hívja fel a figyelmet, hogy ezek a játékok lenyelve akár bélelzáródást vagy fulladást is okozhatnak.
szept. 17
12:57
Pál: Skócia elszakadása lavinát indíthat el (ATV)
Komoly nemzetközi bonyodalmakat okozhat Skócia esetleges elszakadása, vélekedett Pál Mónika külügyi szakértő az ATV Start című műsorában.
szept. 17
13:15
Emelték a készültségi szinteket a Rába mentén Győr megyében (Infostart)
A Rába több szakaszán emelték az ár- és a belvízvédelmi készültség szintjét az érkező árhullám miatt szerda délelőtt - tájékoztatta az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-t.
szept. 17
13:15
Matolcsy György csodálkozik (Alternatív Energia)
A jegybankelnök nyílt levélben magyarázza az ingatlanvásárlást.
szept. 17
13:15
Matolcsy nyílt levélben magyarázkodik (ATV)
Matolcsy György meglepetéssel értesült Bod Péter Ákosnak, az MNB egykori elnökének, a Budapesti Corvinus Egyetem tanárának az MNB ingatlanvásárlásait kifogásoló nyilatkozatáról, amelyekre a jegybankelnök nyílt levélben válaszolt. Ebben egyebek mellett külföldi példákat hoz jegybanki ingatlantulajdonokra, és leszögezi, hogy az Eiffel Palace-hoz nyomott áron jutott hozzá az MNB, az irodaházat pedig…
szept. 17
13:17
Együtt-PM: a Fidesz ne fenyegesse a fejlesztési források elvonásával a választókat! (Alternatív Energia)
Pécsen "Páva Zsolt és csapata" azzal kampányol szórólapokon, hogy a város lakóinak ki kell használniuk, hogy a Fidesz van kormányon.
szept. 17
13:19
Jacenyuk teljes harci készültségre utasított (Alternatív Energia)
Oroszország láthatóan nem akarja "sem békével, sem stabilitással megajándékozni" Ukrajnát.
szept. 17
13:21
Közösségi rendőrséget állítana fel az LMP (Alternatív Energia)
Szétválasztanák a rendzavarásokat a bűncselekményektől.
szept. 17
13:33
A Fidesz októberben tartja II. kongresszusát - 25 éve történt (Infostart)
1989. szeptember 17. vasárnap: Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt tagtoborzó gyűléseket tartott Csongrád megyében. A hét végén folytatódott az NDK-ból menekülők határátlépése Hegyeshalomnál.
szept. 17
13:33
Cameron hideg verejtékben úszva riad fel éjszaka (ATV)
A brit miniszterelnök szerint tragédia lenne, ha a csütörtöki skóciai népszavazás eredményeként Nagy-Britannia szétszakadna.
szept. 17
13:51
Glattfelder Béla: készül a Jedlik Ányos Terv (Infostart)
Körvonalazódik a Jedlik Ányos Terv, amely meghatározza az elektromobilitás magyarországi elterjedéséhez szükséges szabályozási és támogatási keretet - közölte Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára az első Magyar Elektromobilitás Napon szerdán Budapesten.
szept. 17
13:52
Nem lesz most döntés Pintér Attila sorsáról (ATV)
Nem várható, hogy döntés születik Pintér Attila szövetségi kapitány jövőjéről a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerdai elnökségi ülésén.
szept. 17
13:53
Törölték az Air France két induló és három érkező budapesti járatát szerdán (Infostart)
Az Air France pilótáinak hétfő óta tartó sztrájkja miatt szerdán a párizsi Charles de Gaulle repülőtér és Budapest között közlekedő 3 induló járatából töröltek kettőt és mindhárom érkező járatot. Csütörtökön a 3 érkező és 3 induló járatból egy sem közlekedik - derül ki a Budapest Airport járatinformációiból.
szept. 17
14:09
A svéd király sérülés nélkül vészelt át egy autóbalesetet (Infostart)
XVI. Károly Gusztáv svéd király sérülés nélkül vészelt át egy autóbalesetet Stockholmban szerda reggel, útját másik járművel folytatta - közölte a királyi udvar.
szept. 17
14:09
Meghatározza a jövőt, hogyan bánunk a gyermekekkel (Alternatív Energia)
25 éves az ENSZ gyermekjogi egyezménye
szept. 17
14:11
Fegyelmi eljárásokat indít az ELTE a gólyatáboraiban történtek miatt (Infostart)
Az ELTE rektora kari szinten fegyelmi eljárásokat indít az intézmény gólyatáboraiban történtek miatt; több esetben a legsúlyosabb büntetés, azaz a hallgatói jogviszony megszűnése sem kizárt - derült ki az egyetem szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
szept. 17
14:11
Döntöttek: Katona Tamás váltja Velezt (Alternatív Energia)
Egy kézben marad a pártigazgatói poszt.
szept. 17
14:13
Fegyelmi eljárások a gólyatábori erőszak miatt (Alternatív Energia)
Kizárás fenyeget több hallgatót.
szept. 17
14:27
Ipsos: a Fidesz növelte táborát, a többi párté változatlan (Infostart)
Az elmúlt egy hónapban a Fidesz valamelyest növelte táborát, a többi politikai erőé nem változott; Budapesten a Fidesz jelöltje, Tarlós István a leginkább esélyes a főpolgármesteri posztra - ismertette az Ipsos a szeptember első felében végzett közvélemény-kutatásának eredményét szerdán az MTI-vel.
szept. 17
14:27
Még nem döntenek Pintér jövőjéről (Alternatív Energia)
A szakvezető eddig öt találkozón irányította a nemzeti együttest, ezeken két-két győzelem és vereség mellett egy döntetlent ért el.
szept. 17
14:45
Matolcsy György nyílt levélben válaszolt Bod Péter Ákosnak (Infostart)
Matolcsy György meglepetéssel értesült Bod Péter Ákosnak, az MNB egykori elnökének, a Budapesti Corvinus Egyetem tanárának az MNB ingatlanvásárlásait kifogásoló nyilatkozatáról, amelyekre a jegybankelnök nyílt levélben válaszolt. Ebben egyebek mellett külföldi példákat hoz jegybanki ingatlantulajdonokra, és leszögezi, hogy az Eiffel Palace-hoz nyomott áron jutott hozzá az MNB, az irodaházat pedig…
szept. 17
14:45
MSZP: Fazekas Sándor ismét elkésett (Alternatív Energia)
Reagálás a kormányszóvivő és a földművelésügyi miniszter sajtótájékoztatójára.
szept. 17
14:45
Jövő pénteken vesznek végső búcsút Sztankay Istvántól (ATV)
Jövő pénteken, szeptember 26-án 15 óra 30 perckor vesznek végső búcsút Sztankay Istvántól, a nemzet színészétől Budapesten, a Farkasréti temetőben - tudatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kulturális Államtitkársága szerdán az MTI-vel.
szept. 17
14:47
DK: a centralizáció rontja az oktatás minőségét (Alternatív Energia)
A kötelezővé tett tankönyvekbe durva szakmai hibák kerültek, de ideológiai elfogultság is tetten érhető bennük.
szept. 17
14:47
Alig van munkanélküli Oroszországban, bővült a kiskereskedelem (ATV)
Oroszországban minimálisan csökkent, történelmi mélypontra süllyedt a munkanélküliség augusztusban, miközben bővült a kiskereskedelmi forgalom.
szept. 17
15:03
ELTE: fegyelmi eljárások indulnak a gólyatáborokban történtek miatt (Infostart)
Súlyosan hibázott az ELTE tanító- és óvóképző kar hallgatói önkormányzatának vezetője - ezt állapította meg az a vizsgálat, amelyet az ELTE rektora kezdeményezett miután megerőszakoltak egy lányt a fonyódligeti táborban. Fábri György, az egyetem kommunikációs főigazgatója elmondta: fegyelmi eljárás indult több hallgatóval szemben is, elképzelhető, hogy megszüntetik a felelősök hallgatói…
szept. 17
15:03
Jövő pénteken búcsúztatják Sztankay Istvánt (Alternatív Energia)
2012-ben választották a nemzet színészének.
szept. 17
15:03
Figyelmeztetnek: Navracsicsnak kötélidegzet kell ehhez (ATV)
Navracsics Tibornak erős idegekre lesz szüksége az október végi meghallgatásán, mert már most erős ellenállás mutatkozik jelölésével szemben - írta a Die Presse című konzervatív osztrák lap az Európai Bizottság oktatási, kulturális, ifjúsági és állampolgársági biztosi tisztségére jelölt jelenlegi magyar külgazdasági és külügyminiszterről.
szept. 17
15:21
Balog Zoltán: egyetemi tanárnak lenni közügy, a közjó szolgálata (Infostart)
Egyetemi tanárnak lenni közügy, mert a közjó, a nemzet szolgálatát jelenti - hangoztatta az emberi erőforrások minisztere szerdán a Pesti Vigadóban, ahol egyetemi tanári kinevezési okiratokat adott át.
szept. 17
15:21
Navracsics Tibornak erős idegekre lesz szüksége (Alternatív Energia)
Die Presse: már most erős ellenállás mutatkozik jelölésével szemben.
szept. 17
15:21
A magyarokra mutogatnak: kelet-európai cunamitól tartanak a britek (ATV)
A brit sajtóban is felbukkant a hír, miszerint az "ukrán maffia magyar állampolgárságot közvetít" mindenkinek, aki ki tudja fizetni. A Daily Mail attól tart, hogy ez az unióban egyelőre alig ismert kiskapu félmillió kelet-európait engedett be az Európai Unió területére.
szept. 17
15:23
Élőlánccal védenék meg a baloldali pártok a Városligetet (Alternatív Energia)
Karácsony: Ha megválasztják, azon lesz, hogy a múzeumi negyed ne a Városligetbe épüljön.
szept. 17
16:33
Katona Tamás az MSZP új pártigazgatója (Infostart)
Katona Tamást választotta pártigazgatónak az MSZP Országos Elnöksége szerdán.

Keresés