Gyurcsány Ferenc pártelnök mellett Horváth Csaba, a szocialisták fővárosi listavezetője és Falus Ferenc a baloldali pártok főpolgármester-jelöltje is felszólal.
Változások érezhetőek az éghajlatunkat meghatározó áramlási rendszerekben, ennek volt köszönhető az idei, szokatlanul csapadékos nyár - mondta az InfoRádióban Lakatos Mónika, az Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlati szakértője.
Az egységes, koordinált kormányzati kommunikáció érdekében központi kommunikációs hivatalt hoz létre a kormány. Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny legfrissebb, pénteki számában jelent meg.
Az otthonából több ezer társával együtt elűzött Amel Shamon Nona, moszuli káld érsek, valamint Arthur Serratelli püspök megrázó üzenettel fordult a nyugati világhoz. Az Iszlám Állam brutális eszközökkel megsemmisítette az egyik legősibb keresztény közösséget Irakban. Maalulában, ahol a mai napig Jézus nyelvét beszélték, tűzzel-vassal kényszerítették az iszlám felvételére a keresztényeket.…
"Biztonság, innováció és számon kérhetőség" - ezek a program meghatározó pillérei, amelyet a főpolgármester-jelölt a Demokratikus Koalícióval, az Együtt–PM-el, a szocialistákkal - valamint független szekértőkkel és a civilekkel együtt dolgozott ki. Az ellenzéki politikusok szerint jó esély van a Fideszes polgármesterek leváltására és Falus Ferenc programjának megvalósítására. További információk…
A borászat ma már újra nemcsak termelő tevékenység, üzleti vállalkozás, hanem életforma, filozófia, szép divat is - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a 25. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál megnyitóján, a XXII. kerületi Savoyai Jenő téren.
A borászat ma már újra nemcsak termelő tevékenység, üzleti vállalkozás, hanem életforma, filozófia, szép divat is - mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a 25. Budafoki Pezsgő- és Borfesztivál megnyitóján, a XXII. kerületi Savoyai Jenő téren.
Az orosz versenyhatóság vizsgálatot indított annak kiderítésére, hogy indokoltan emeltek-e árat az ország vezető csirkehústermelői azóta, hogy Moszkva élelmiszerembargót vezetett be augusztus elején.
Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerint a magyar szocialisták hátba támadták Magyarország uniós biztosjelöltjét, amikor azt közölték, hogy nem támogatják Navracsics Tibort.
Víztoronyban rekedt embert mentenek a katasztrófavédelem munkatársai Ráckeresztúron, a férfi szombat délelőtt karbantartási munkálatok közben lett rosszul és elvesztette az eszméletét.
Jamaica partjainál lezuhant pénteken egy amerikai kisrepülőgép, amelyiknek pilótája a mintegy 2700 kilométeres útján nem reagált az irányítók, és a kíséretére küldött vadászgépek hívásaira.
Teljesen lezárták baleset miatt az M1-es autópályát Hegyeshalom irányában a 105-ös kilométernél, Nagyszentjánosnál, a Budapest felé vezető oldalon a külső, illetve a leállósávban lehet közlekedni – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese szombaton az MTI-t.
Gyanúsítottként hallgatták ki Dopemant nemzeti jelkép gyalázása miatt. A rappernek az egyik dala miatt kellett újra megjelennie a rendőrségen, melyben szitokszóval bírálja a mostani hatalmat és többször idézi a himnuszt. Dopeman szerint ő csak a véleményét fejezte ki. További információk a videóban.
1989. szeptember 6. szerda: Csehszlovákia a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer építésének eredeti tervét megváltoztatva saját területén, a Somorja közelében levő Gutornál akarja elkeríteni a Duna medrét, hogy még idén feltölthesse a körtvélyesi tározót. A Magyar Demokrata Fórum vezetői szerint az MSZMP-ből esetleg létrejövő szocialista reformpárt a leendő országos választásokon a szavazatok 30…
A főváros az élhető nagyvárosok sorrendjében egyre előkelőbb helyen szerepel a nemzetközi listákon az utóbbi években - mondta Tarlós István főpolgármester szombaton a Népligetben, a Múltidéző Piactér és a SzeptEmber Feszt ünnepélyes megnyitóján.
A címvédő és világelső Serena Williams, valamint jó barátnője, a tizedik helyen kiemelt Caroline Wozniacki játssza vasárnap a női egyes döntőjét a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon.
A 2-es metró és a Puskás Ferenc Stadion és a Közvágóhíd közötti szakaszon újra közlekedő 1-es villamos igénybevételét javasolja a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a vasárnapi, a ferencvárosi Groupama Arénában megrendezendő Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés megközelítéséhez a mérkőzésre kilátogatóknak.
Euróban, és nettóban számolva kevesebb pénz jön, mint az előző ciklusban, mondta Veres János az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, arra a hírre reagálva, hogy a magyar kormány – az önerővel együtt – nagyjából 12 ezer milliárd forintos fejlesztési keretben állapodott meg az Európai Bizottsággal a 2014-2020 közötti időszakra.