2015. május 17. vasárnap

máj. 17
13:27
Hende: készen állunk az Iszlám Állam ellen (ATV)
Befejeződött az ISIS elleni harcba induló 140 magyar katona kiképzése, jelentette be Hende Csaba a Ludovika Fesztiválon. Ezt az ünnepséget 1924-ben rendezték meg először. A mai parádén kapta meg a legjobban teljesítő honvédtiszt-jelölt a Szent László díjat, amelyet az egyetemi zászlóanya, Schmitt Pálné Makray Katalin alapított. A díjazott egy székesfehérvári laktanya fegyverjavító műhelyének…
máj. 17
13:29
Halálos baleset az M6-os szedresi lehajtójánál (ATV)
Két ember meghalt, hárman megsérültek a Tolna megyei Szedres közelében, amikor két személygépkocsi összeütközött az M6-os autópálya lehajtójánál - közölte honlapján a rendőrség és a katasztrófavédelem.
máj. 17
13:30
Utolsó ülését tartotta a leköszönő kormány - 25 éve történt (Infostart)
1990. május 17. csütörtök: Várhatóan július elsején magyar-svéd vegyesvállalattá alakul át a jászberényi Lehel Hűtőgépgyár - jelentették be a nagyüzem központjában tartott sajtótájékoztatón. Megkezdte az új típusú - három betű-három számjelű - gépjármű-rendszámtáblák gyártását Győrben, a Plakett Fémtáblakészítő és Forgalmazó Kft.
máj. 17
13:45
Palesztin szerzetesnőket avatott szentté Ferenc pápa (ATV)
Több mint kétezer keresztény palesztin zarándok és Mahmúd Abbász palesztin elnök is részt vett a római Szent Péter téren vasárnap bemutatott misén, amelyen Ferenc pápa szentté avatta Marie-Alphonsine Ghattas és Mariam Bavardi palesztin szerzetesnőket.
máj. 17
13:48
Baleset a XIII. kerületben (Infostart)
Baleset miatt lezárták a XIII. kerületi Váci út mindhárom, belváros felé vezető sávját a Gyöngyösi utcánál.
máj. 17
13:50
Nyáron nem jár a HÉV a Batthyány térig (Infostart)
A fonódó villamosberuházás miatt június közepétől augusztus 10-ig a szentendrei HÉV csak a Margit hídig jár majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ stratégiai, fejlesztési és beruházási divízióvezető-helyettese. Horn Gergely kiemelte, hogy a Batthyány téri, valamint a korábbi vágányzár alatt megsüllyedt Margit hídi födémet erősítik meg.
máj. 17
13:52
Hamarosan digitálisan lehet matekot tanulni (Infostart)
Elindult a Geomatech projekt nyilvános tesztelése, ami azt jelenti, hogy ezt a matematikát digitális formában oktató rendszert bárki elérheti és használhatja, diák, tanár egyaránt - mondta a projekt vezetője. Mészáros László hozzátette: a Geomatech segítségével játszva tanulhatják a gyerekek a matematikát.
máj. 17
14:03
Vadászpuskával ment a lakodalomba, halottak (ATV)
Hat emberrel, majd saját magával is végzett egy 55 éves férfi a szerb-magyar határhoz közel eső vajdasági Martonoson vasárnap, fia lakodalma után - közölte a szerb belügyminisztérium.
máj. 17
14:21
Lesz mecset Kőbányán? Orbán megszólalt (ATV)
A kormány minden döntését transzparens módon hozza meg - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Budapesten újságíróknak, egy a volt amerikai nagykövet könyvét firtató kérdésre.
máj. 17
14:23
Kunhalmi: Orbán elismerte, hogy tönkre tette az oktatást (ATV)
Az MSZP szerint a sportra és az oktatásra szánt pénzeket nem egymás rovására kellene elkölteni, és ha ezt okosan teszik, akkor csodákra lennének képesek.
máj. 17
14:24
NATO-közgyűlés: a szövetség bővítésének fontosságát hangsúlyozta a testület elnöke (Infostart)
A NATO-nak nyitottnak kell lennie új országok csatlakozására - mondta Michael Turner, a NATO parlamenti közgyűlésének elnöke vasárnap Budapesten.
máj. 17
14:25
Olasz lap: Orbán meglovagolja a nacionalista tigrist (ATV)
A La Stampa olasz napilap Magyarország, Európa fekete szíve. Orbán meglovagolja a nacionalista tigrist címmel közölt budapesti tudósítást vasárnap.
máj. 17
14:26
Ketten meghaltak az M6-os szedresi lehajtóján (Infostart)
Két ember meghalt, hárman megsérültek a Tolna megyei Szedres közelében, amikor két személygépkocsi összeütközött az M6-os autópálya lehajtójánál - közölte honlapján a rendőrség és a katasztrófavédelem.
máj. 17
14:28
Orbán Viktor a Normafáról: az egységről fog szólni a siker (Infostart)
Az egységről fog szólni a miniszterelnök szerint a Normafa területének rendezéséről szóló helyi népszavazás sikere.
máj. 17
14:45
Orbán: az egységről fog szólni a Normafa sikere (Metropol)
A kormányfő igennel szavazott a Normafa területének rendezésére.
máj. 17
14:57
Jövő héten jön a kánikula (ATV)
A következő napokban melegszik az idő, helyenként akár 30 Celsius-foknál is melegebb lehet - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnap az MTI-vel. Az országos, középtávú előrejelzés szerint viszont a sok napsütés mellett a jövő héten is várhatók záporok, heves zivatarok.
máj. 17
15:03
A jövő héten 30 fokos melegre is lehet (Metropol)
Az előrejelzések szerint nem csupán nyárias melegre, hanem záporokra, zivatarokra is készülhetünk.
máj. 17
15:03
Mészárlásba torkollt a lakodalom (Alternatív Energia)
Szerbiában a legutóbb 2013 tavaszán történt hasonló eset.
máj. 17
15:15
Ezrek tüntettek Macedóniában a kormány lemondásáért (ATV)
Több mint tízezren tüntettek vasárnap Macedóniában a kormány távozását követelve.
máj. 17
15:21
Orbán, az igazi keresztapa (Alternatív Energia)
Még nincsen neve az új létesítménynek, ami kétségkívül zavart jelez az erőben.
máj. 17
15:33
Kínai elnök: a Csendes-óceán elég nagy Kína és az USA számára (ATV)
Hszi békülékeny hangú nyilatkozata szerint a két ország közötti viszony "összességében továbbra is stabil".
máj. 17
15:51
Kövér bírálta Romániát és Szlovákiát (ATV)
Magyarország érdekérvényesítő képessége ma sok tekintetben rosszabb, mint amilyen valaha is volt az elmúlt 25 évben, mert a gazdasági kilábalásnál olyan utat választott, amely külföldi érdekeket sértett - nyilatkozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
máj. 17
15:57
90 millió dolláros rekord lottónyeremény (Metropol)
Csehországban adták fel a nyertes Eurojackpot szelvényt.
máj. 17
16:09
A Sony Pictures lecsapott a Saul Fiára (ATV)
Az egyik legjelentősebb amerikai forgalmazó, a Sony Pictures Classics megvette Nemes Jeles László Saul fia című filmjének észak-amerikai forgalmazási jogait - tudta meg vasárnap a Variety című filmes szaklap.
máj. 17
16:11
Harry herceg: a hadsereg mentett meg az elzülléstől (ATV)
Harry herceg szerint a hadseregben eltöltött tíz év mentette meg őt a teljes elzülléstől. A brit uralkodó 30 éves unokája üdvösnek tartaná akár a sorkatonai szolgálat újbóli meghonosítását is Nagy-Britanniában.
máj. 17
16:12
Kövér László: mélyponton van az ország érdekérvényesítő képessége (Infostart)
Magyarország érdekérvényesítő képessége ma sok tekintetben rosszabb, mint amilyen valaha is volt az elmúlt 25 évben, mert a gazdasági kilábalásnál olyan utat választott, amely külföldi érdekeket sértett - nyilatkozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
máj. 17
16:15
Amerikába megy a Saul fia (Alternatív Energia)
Az egyik legnagyobb amerikai forgalmazó megvette a magyar versenyfilmet Cannes-ban.
máj. 17
16:27
Így ölték meg az Iszlám Állam pénztárosát (ATV)
Az Egyesült Államok különleges erői megölték az Iszlám Állam egyik pénzügyi vezetőjét Szíriában. A CNN közzétett egy animációt az akcióról.
máj. 17
16:29
A német hírszerzés is segített bin Laden megtalálásában (ATV)
A német külföldi hírszerző szolgálat (BND) segítségével sikerült megtalálni Oszama bin Laden terroristavezért rejtekhelyét - írta a Bild am Sonntag című vasárnapi német lap.
máj. 17
16:45
Vezető közgazdászok a készpénz megszüntetését javasolják (ATV)
A készpénz, a bankjegyek és a pénzérmék forgalomból való kivonását javasolják neves közgazdászok.
máj. 17
17:09
Ózd, a Jobbik kísérleti laboratóriuma - Videó (Alternatív Energia)
Törleszteni akaró családokat is utcára tesznek.
máj. 17
17:39
Tógás szobrot kapott Putyin (ATV)
Vlagyimir Putyint római császárként ábrázoló mellszobrot lepleztek le az orosz elnök szülővárosának, Szentpétervárnak a közelében - számolt be róla vasárnap a helyi sajtó.
máj. 17
17:41
Iráni hajó tart Jemen felé (ATV)
Belépett vasárnap az Ádeni-öbölbe a humanitárius segélyeket és nemzetközi aktivistákat szállító iráni teherhajó, amely május 21-én éri el a jemeni Hodaida kikötőt - közölte az IRNA iráni állami hírügynökség vasárnap.
máj. 17
17:45
TeSzedd!: rekordmennyiségű szemetet gyűjtöttek össze (Metropol)
Az önkéntesek 1590 helyszínen csaknem 1,5 milliárd forint értékű munkát végeztek el.
máj. 17
17:45
Bin Ladent német segítséggel találták meg (Alternatív Energia)
A lehallgató központból éjjel-nappal figyelték az észak-pakisztáni telefon- és e-mailforgalmat.
máj. 17
17:57
Több száz bevándorlót tartóztattak fel Líbiában (ATV)
Mintegy 400, Európába készülő illegális bevándorlót tartóztattak fel vasárnap a líbiai hatóságok - közölte a törvénytelen migráció elleni harccal megbízott helyi szervezet.
máj. 17
17:59
Megfékezték a tüzet a keszthelyi szeméttelepen (ATV)
Vasárnap délutánra eloltották a keszthelyi hulladéklerakó telepen dél körül keletkezett tüzet - közölte a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
máj. 17
18:51
Lezuhant egy motoros a hegyoldalról Pécsnél (ATV)
Súlyos sérüléseket szenvedett egy motoros, amikor a szalagkorlátot átszakítva lezuhant egy hegyoldalban a 66-os főúton Pécs és Mánfa között vasárnap délután - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
máj. 17
18:53
Szijjártó: a NATO-nak reagálnia kell a kihívásokra (ATV)
A NATO-nak alkalmazkodnia kell a megváltozott viszonyokhoz, reagálnia kell a keleti és déli biztonsági kihívásokra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten, miután tárgyalt Alexander Vershbow-val, az észak-atlanti szövetség főtitkárhelyettesével.
máj. 17
18:55
Pál Csaba kapta a Bolyai-díjat (ATV)
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa, aki a genetikai rendszerek és biológiai hálózatok evolúciójával foglalkozik, Áder János köztársasági elnöktől vehette át vasárnap este Budapesten a jelentős tudományos elismerést.
máj. 17
19:27
Faültetési világrekordot állított fel Ecuador (ATV)
Faültetési világrekordot állított fel Ecuador szombaton - jelentette be a dél-amerikai ország elnöke, Rafael Correa.
máj. 17
19:45
Busz és autó ütközött Balatonfűzfőnél, sérültek (ATV)
Autóbusz ütközött személyautóval vasárnap este Balatonfűzfő-Gyártelepnél, három ember megsérült - tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense és a megyei mentőszolgálat mentésvezetője az MTI-t.
máj. 17
19:51
Négy diósgyőri gól, biztos hazai győzelem (Alternatív Energia)
Diósgyőri VTK-Győri ETO FC 4-1 (1-0).
máj. 17
20:27
Szijjártó: a NATO-nak reagálnia kell (Alternatív Energia)
Magyarország egy katonai századdal hozzájárul ehhez a két nap alatt bevethető haderőhöz.
máj. 17
20:29
Normafa - Az igen szavazatok nyertek (Alternatív Energia)
A kerület vezetőjének tájékoztatása szerint a referendumon 27,6 százalékos volt a részvétel.
máj. 17
20:42
Normafa és Pokorni: az igen szavazatok nyertek (Infostart)
Az igen szavazatok nyertek a Normafa rendezésével kapcsolatos helyi népszavazáson - jelentette be Pokorni Zoltán (Fidesz-KDNP), a XII. kerület polgármestere vasárnap este.
máj. 17
21:03
Lex rád gondom (Alternatív Energia)
Pápai Gábor rajza.
máj. 17
21:05
Átadták a „magyar Nobel-díjat”, a Bolyai-díjat (Alternatív Energia)
Pál Csaba biológus, a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának főmunkatársa kapta.
máj. 17
21:18
Szijjártó: a NATO-nak reagálnia kell a keleti és déli biztonsági kihívásokra (Infostart)
A NATO-nak alkalmazkodnia kell a megváltozott viszonyokhoz, reagálnia kell a keleti és déli biztonsági kihívásokra - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten, miután tárgyalt Alexander Vershbow-val, az észak-atlanti szövetség főtitkárhelyettesével.
máj. 17
21:20
Az "igen" győzelme után hamarosan kezdődnek a munkálatok a Normafánál - a nap hírösszefoglalója (Infostart)
A NATO-nak nyitottnak kell lennie új országok csatlakozására a szervezet parlamenti közgyűlésének elnöke szerint. Az igen szavazatok nyertek a Normafa rendezésével kapcsolatos helyi népszavazáson. Pál Csaba biológus kapta az idei Bolyai-díjat. A nap hírösszefoglalója.

Keresés