2015. május 28. csütörtök

máj. 28
5:21
Schiffer: Az állam szórakozik a közalkalmazottakkal (ATV)
Fontos, hogy a konkrét eseteket tárjuk a minisztériumok elé, a közalkalmazottakkal úgy szórakozik az állam, hogy kirúgja őket, majd közmunkásként alkalmazza tovább – ezt Schiffer András mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
máj. 28
6:27
Tűzszerész hajó állomásozik a Balatonon (Infostart)
Szolgálatba állt a honvédség tűzszerész szolgálata a Balatonon. Mostantól egészen szeptemberig egy AN-2es típusú hadihajóval lesznek jelen. Az alakulat az elmúlt években több bejelentést kapott tóban lévő robbanószerkezetről - mondta az InfoRádiónak Csurgó Attila, a Honvéd Tűzszerész- és Hadihajós Ezred parancsnoka.
máj. 28
6:33
Az UEFA elhalasztaná az elnökválasztást, bojkottal fenyeget (ATV)
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) péntekre kiírt elnökválasztó, tisztújító kongresszusának elhalasztására szólított fel az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) azt követően, hogy az amerikai hatóságok kérésére szerdán, Zürichben letartóztatták a FIFA hét tisztviselőjét korrupció gyanújával.
máj. 28
6:35
FIFA-botrány: Blatter is megszólalt (ATV)
Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke üdvözli azt az amerikai és svájci hatóságok által vezetett nyomozást, amely a korrupcióval gyanúsított FIFA-tagok ellen irányul. Közben 11 FIFA-tag munkáját ideiglenes felfüggesztették.
máj. 28
6:36
Lepattanó? A Fidesz nekimegy Gyurcsánynak (Alternatív Energia)
Találtuk: http://hu.blastingnews.com/
máj. 28
6:37
Elhúzódhat az iráni atomtárgyalás (ATV)
A kitűzött határidőnél, június 30-nál tovább tarthat az Irán és a nagyhatalmak közötti tárgyalások – közölte egy iráni tárgyaló a bécsi tárgyalások szünetében.
máj. 28
6:38
Susogják (Alternatív Energia)
Botrányos, tudtuk meg ismét az M1-en...
máj. 28
6:39
Dobrev cége beperli Lázárt, Gulyást és Deutschot is (ATV)
Az Altus Zrt. által elnyert pályázattal kapcsolatos "valótlan állításaik" miatt a cég beperel több fideszes politikust, köztük Lázár Jánost és Deutsch Tamást - közölte Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója szerdán az MTI-vel.
máj. 28
6:40
Hawks pilótakapitány váratlan röpülőrekordja (Alternatív Energia)
Népszava, 1931. május 28.
máj. 28
6:41
Terrorizmussal vádolnak két Hezbollah vezetőt (ATV)
A szaúdi kormány büntetőintézkedéseket rendelt el szerdán a Hezbollah libanoni síita radikális milícia két magas rangú vezetője ellen, akiket terrorcselekmények elkövetésével vádolnak - jelentette az SPA állami hírügynökség.
máj. 28
6:42
A német forgalmazók "kerülik" a Saul fiát (Alternatív Energia)
Nem volt zökkenőmentes a Saul fia című nagysikerű magyar film előélete.
máj. 28
6:44
"Ez itt az én hazám..." - Ingben, gatyában, hímzett rokolyában (Alternatív Energia)
Megkezdődött Budapesten az V. Magyar Világtalálkozó.
máj. 28
6:46
Batu kán leszármazottja (Alternatív Energia)
Az Európát lerohanni szándékozó tatárok egy hír hallatán visszafordultak és eltakarodtak.
máj. 28
6:48
Mi az első? (Alternatív Energia)
Az első számú nemzeti érdek – Mészáros Tamás cikke szerint – az egészségügy rendbetétele.
máj. 28
6:50
A bátor miniszterelnök (Alternatív Energia)
Az egész úgy kezdődött, hogy a Fidesz elveszített három egymást követő időközi választást és a népszerűsége is lefelé ívelt.
máj. 28
6:51
Irán: Obamának kémkedett a Washington Post újságírója (ATV)
Az iráni hatóságok szerint a Fehér Háznak kémkedett az az amerikai újságíró, akit tíz hónapja tartanak fogva az iszlám köztársaságban - jelentette szerdán a Mehr félhivatalos iráni hírügynökség.
máj. 28
6:53
A Sevilla nyerte az Európa Liga döntőt (ATV)
A Sevilla címét megvédve megnyerte a labdarúgó Európa Ligát, mivel a varsói döntőben szerda este 3-2-re legyőzte a Dnyipro csapatát, így története során negyedszer diadalmaskodott a második számú európai kupasorozatban, s ezzel rekorder lett.
máj. 28
6:55
Al-Kaida vezető: Asszad bukása "már nem várat sokáig magára" (ATV)
Az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet szíriai szárnyának tartott an-Nuszra Front fő célja továbbra is Damaszkusz elfoglalása és Bassár el-Aszad elnök rezsimjének megbuktatása - jelentette ki a fegyveres csoport vezetője, Abu Mohamed al-Goláni az al-Dzsazíra arab televíziónak nyilatkozva szerda este.
máj. 28
6:57
Rick Santorum másodszor is versenybe száll a Fehér Házért (ATV)
Rick Santorum volt pennsylvaniai republikánus szenátor szerdán Cabotban bejelentette, hogy ismét versenybe száll pártjánál az amerikai elnökjelöltség elnyeréséért.
máj. 28
6:59
A Coca-Cola felfüggesztette a paralimpiai bizottság támogatását (ATV)
A Coca-Cola HBC Magyarország felfüggesztette a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) milliós nagyságrendű támogatását, amíg a szervezet nem rendezi vitás pénzügyeit - írja csütörtöki számában a Népszabadság.
máj. 28
7:30
Alig mozdult a forint reggelre (Alternatív Energia)
Röviddel 6 óra után egy euró 309,23 forintot ért.
máj. 28
7:32
Újra járható a 74-es főút Vasvárnál (Alternatív Energia)
máj. 28
7:45
Százmilliókat kell most elkártyázni (Metropol)
Hét elején még 1,8 milliárd forint volt a kártyákon, de az összeg dinamikusan csökken.
máj. 28
8:03
Mit kezdene a világ egy görög államcsőddel? (ATV)
Egyértelmű, hogy Görögország lesz a fő téma a G7 csúcs most kezdődő értekezletein. A világ vezető hatalmainak pénzügyminiszterei és a központi bankok vezetői a héten Drezdában találkoznak, ahol a görög válságra is megoldást kellene találniuk.
máj. 28
8:06
Innen (is) kaphat pénzt Habony Árpád (Alternatív Energia)
Itt csupán havi egymillió forintról van szó.
máj. 28
8:08
Orbán veje menekül? (Alternatív Energia)
Tiborcz István eladta cégei egy részét.
máj. 28
8:10
Két olasz századot megsemmisítettek (Alternatív Energia)
100 éve ilyenkor már ropogtak a fegyverek az olasz határnál. Hajtóvadászat a háború ellen szavazó olasz képviselőkre. A Nagy Háború napról napra a Népszavában.
máj. 28
8:15
Előválasztással az ellenzéki kormányfő-jelöltségért? - lapszemle (Infostart)
A Népszabadság forgatókönyvet közöl arról, hogyan lehetne lebonyolítani az ellenzéki miniszterelnök-jelöltek megyénként rendezendő előválasztásait. Nem egyeztetett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem a kötelező holokausztról szóló tantárgya bevezetéséről - írja a Magyar Nemzet.
máj. 28
8:17
Tizennégy órában folytatódik ma a jövő évi költségvetés vitája (Infostart)
Az Országgyűlés ma összesen 14 órás időkeretben folytatja a jövő évi költségvetés általános vitáját, a kormánypárti és az ellenzéki frakciók egyenlő arányban fejthetik ki véleményüket a nemzetgazdasági miniszter előterjesztéséről.
máj. 28
8:21
Hornyák: nem én írattam a Katinkát doppingolással vádló cikket (ATV)
Hornyák Viktor tagadja, hogy köze lenne a Hosszú Katinkát doppingváddal illető cikkhez. Az úszó edző szerinte azért próbálták belekeverni az ügybe, mert elindult a hazai úszószövetség tisztújításán. Egyébként pedig ő maga sem hiszi, hogy Hosszú Katinka tisztességtelenül versenyezne.
máj. 28
8:51
Miként lehet a magyarországi zenepiac lehetőségeit minél jobban kiaknázni? - Music Hungary (Infostart)
Harmadszor rendezik meg Egerben a Music Hungary konferenciát. A magyar zeneipar, a könnyűzene szakmai találkozóját csütörtökön és pénteken tartják.
máj. 28
8:57
Tiborcz István eladta cégei egy részét (ATV)
Tiborcz István április 28-ai hatállyal eladta minden olyan érdekeltségét, amely közbeszerzési eljárás részese volt vagy lehet - írta csütörtöki számában a kormányközeli Napi Gazdaság.
máj. 28
8:59
Németh: Tegyen pontot a Jobbik Kovács Béla ügy végére! (ATV)
A Fidesz azt várja, hogy a Jobbik határolódjon el a kémkedéssel gyanúsított európai parlamenti (EP) képviselőjétől és zárja ki Kovács Bélát - mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
máj. 28
9:00
Megdöbbentő éhezési statisztikák (Alternatív Energia)
Csaknem egymilliárd ember alultáplált.
máj. 28
9:02
Véletlenül küldtek anthraxot (Alternatív Energia)
A minták állítólag nem jelentenek veszélyt.
máj. 28
9:04
Piros lap Sepp Blatternek (Alternatív Energia)
Blatter birodalmát úgy építette fel, hogy ő maga sértetlen maradjon.
máj. 28
9:15
Mirkóczki: Bízunk Kovács Béla ártatlanságában (ATV)
A Jobbik már régebben kezdeményezte a visszahívhatóság intézményének bevezetését, de jelenleg a magyar jogrendszerben egy pártnak sincs lehetősége arra, hogy képviselőjét visszahívja az Európai Parlamentből (EP) - mondta Mirkóczki Ádám, a jobbik országgyűlési képviselője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
máj. 28
9:27
Németh Szilárd: a Jobbik zárja ki Kovács Bélát! (Infostart)
A Fidesz azt várja, hogy a Jobbik határolódjon el a kémkedéssel gyanúsított európai parlamenti (EP) képviselőjétől és zárja ki Kovács Bélát - mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.
máj. 28
9:51
Halállal büntetné a kínai bíróság a drogbárókat, dílereket (ATV)
Kifejezetten a halálbüntetés alkalmazását kéri legfrissebb körlevelében a kínai legfelsőbb bíróság a kábítószerrel kapcsolatos súlyos bűncselekmények esetében - számolt be róla csütörtökön a helyi média.
máj. 28
10:09
Milliárdokat költöttek az ír melegházasság kampányára (ATV)
Több EP-képviselő is úgy látja, hogy „a megfélemlítő légkör lehetetlenné tette a szabad és tisztességes szavazást”, ráadásul a média is egyoldalúan az „igen” pártjára állt.
máj. 28
10:11
Több száz határsértőt fogtak el Csongrádban (ATV)
Több csoportban háromszáztizenöt határsértőt tartóztattak föl, és elfogtak egy tunéziai embercsempészt a rendőrök Csongrád megye déli részén szerdán - tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-t.
máj. 28
10:27
Felszámolás kezdődött a szombathelyi MÁV-nál (ATV)
Csődeljárás után felszámolás kezdődött a szombathelyi MÁV Vasjármű Járműjavító és Gyártó Kft.-nél, a felszámoló azonban bízik abban, hogy sikerül megtartani a mintegy 220 munkahelyet és tovább működhet a nagy múltú, a kormányzat által stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté nyilvánított cég.
máj. 28
10:30
Nem hagyhatja el Svájcot a FIFA elnöke (Alternatív Energia)
A letartóztatott vezetők azt közölték, nem akarják, hogy kiadják őket az Egyesült Államoknak.
máj. 28
10:45
Késsel rabolta ki egy tinédzser a trafikot, vádat emeltek (ATV)
Vádat emelt a Nyíregyházi Járási Ügyészség egy 16 éves fiú ellen, aki két hónappal ezelőtt késsel rabolt ki egy dohányboltot Vásárosnamény-Gergelyiugornyán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei főügyészhelyettes csütörtökön az MTI-vel.
máj. 28
10:57
Török: "Ne cincogjatok, itt van még a macska és itt is akar maradni" (Infostart)
Orbán Viktor kedden egyértelmű üzenetet küldött a párton belül elbizonytalanodott politikusoknak, miszerint ő kíván maradni a Fidesz meghatározó vezetője - mondta Török Gábor az InfoRádió Aréna című műsorában. A politikai elemző szerint az a korábbi meg nem erősített hír, miszerint Rogán Antalból miniszterelnöki kabinetfőnök lesz, azt mutathatja, hogy új erőtér jön létre a hatalmi centrumban.
máj. 28
11:03
Csaknem egymilliárdot csalt ki ismerőseitől egy férfi (Metropol)
A férfi már az Egyesült Államokban abból élt, hogy kölcsönöket kért, amiket soha nem adott vissza.
máj. 28
11:15
Ma választanak rektort a Semmelweis Egyetemen (Infostart)
Csütörtökön ismétlik meg a rektorválasztást a Semmelweis Egyetemen. A felsőoktatásért felelős államtitkár az InfoRádiónak azt mondta: a korábbi döntést szabálytalanul hozták meg, s erről valaki bejelentést tett, amelynek a tárca helyt adott.
máj. 28
11:15
Wakeboard pálya létesül Pécs mellett (Síelők)
Néhány héten belül új wakeboardközpont nyílik Magyarországon. A beruházó húsz éve kereste a lehetőséget egy vízisí és wakeboard kábelpálya építésére, mely a városközponttól 3,5 km-re, a Tüskésréti-tavon épül. Itt egy öt oszlopos és egy két oszlopos pálya is felállításra kerül.
máj. 28
11:21
Észak-koreai atomfegyverszakértők járhattak Iránban (ATV)
Észak-koreai atomfegyver- és rakétaszakértők kerestek fel egy Teherán melletti katonai létesítményt a múlt hónapban, miközben javában folynak a tárgyalások Irán és nagyhatalmak között a perzsa állam atomprogramjáról - állította csütörtökön egy, párizsi emigrációban működő iráni ellenzéki csoport.
máj. 28
11:23
Csaknem egymilliárdot csalt ki ismerőseitől egy férfi (ATV)
Vádat emeltek üzletszerűen elkövetett csalás bűntette miatt egy amerikai-magyar kettős állampolgárságú budapesti férfi ellen, aki a Szegedi Járási Ügyészség szerint húsz év alatt összesen csaknem egymilliárd forintot csalt ki ismerőseitől - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön az MTI-t.

Keresés