2015. május 22. péntek

máj. 22
7:23
Meggyilkoltak egy nőt Budapesten, az élettársa lehet a tettes (ATV)
Holtan talált egy nőt élettársa csütörtök délután öt óra körül Budapesten, XVIII. kerületi otthonukban. Az 51 éves nő bűncselekmény áldozata lett - tette közzé a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu-n.
máj. 22
7:25
A skót rendőrség is nyomoz a gyermekmolesztálási ügyben (ATV)
Skócia is nyomoz az Egyesült Királyságban kirobban gyermekmolesztálási ügyben. Eddig 110 gyanúsítottjuk van.
máj. 22
7:30
Megújul a Magyar Tartalékosok Szövetsége (Infostart)
A Magyar Tartalékosok Szövetségének (MATASZ) megújítását, tagságának bővítését, fiatalítását tűzte ki céljául a szervezet új elnöke, Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki az MTI-nek adott interjújában kiemelte: azon dolgozik, hogy népszerűsítse az önkéntes honvédelem ügyét, a Magyar Honvédséget és a tartalékos katonai szolgálatot. Szeretné elérni a magyar társadalomban azt a jelentős réteget, amelyhez…
máj. 22
7:30
Több női jelentkező a felsőoktatásba (Metropol)
Az idén is több nő jelentkezett a felsőoktatásba, mint férfi, a kérelmet benyújtók átlagéletkora 23,6 év.
máj. 22
7:33
Visszaélésgyanús pályázattal nyert a Századvég (Alternatív Energia)
máj. 22
7:35
Ismét megöltek egy asszonyt Budapesten - Az élettársat gyanúsítják (Alternatív Energia)
máj. 22
7:45
A skót rendőrség is nyomoz a gyermekmolesztálási ügyben (ATV)
Skócia is nyomoz az Egyesült Királyságban kirobban gyermekmolesztálási ügyben. Eddig 110 gyanúsítottjuk van.
máj. 22
7:47
Farkasházy: Több az egyéni ambíció, mint a közös cél (ATV)
Vannak, akik baloldalinak nevezik. Vannak, akik demokratikusnak, hogy megkülönböztessék a Jobbiktól. Vajon az utolsó országos megmérettetés, az önkormányzati választás óta milyen kép rajzolódik ki a nyilvánosság fórumain a baloldali, demokratikus, széttagolt ellenzékről?
máj. 22
7:48
A felszámolt bankok ügyfelei közül sokan bukhatják a visszatérítést (Infostart)
A tízezres nagyságrendet is eléri azon banki ügyfelek száma, akiknek hiába járna vissza pénz az elszámoltatásnak köszönhetően, várhatóan soha sem fogják megkapni, mivel a pénzintézetüket felszámolták - írta a Blikk.
máj. 22
8:09
Bevándorlóellenesek, ha randiznak - Magyarországra jöhet Cameron (Alternatív Energia)
A brit miniszterelnök a jövő hét második felében indul villámkörútra.
máj. 22
8:11
Az új háború előtt (Alternatív Energia)
Miért adta el magát Olaszország? Az olasz parlament megszavazta a háborút! Hogyan mondták fel a hármasszövetséget. Hárommilliárd a vérdij. Száz éve írta a Népszava
máj. 22
8:21
Obama Havannába látogathat (ATV)
Barack Obama amerikai elnök Havannába látogathat hivatali idejének lejárta előtt - jelenttette ki csütörtökön Washingtonban Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője.
máj. 22
8:23
Kiszabadult 42 ember az iszlamista fegyveresek fogságából (ATV)
Kiszabadult 42 ember csütörtökön abból a több mint másfél száz tunéziai vendégmunkásból, akit a Fadzsr Líbia (Líbia Hajnala) nevű iszlamista fegyveres szövetség egyik csoportja tartóztatott le a hét elején a líbiai fővárosban - közölték helyi tisztségviselők.
máj. 22
8:25
Ukrajnáról, Szíriáról és Jemenről is beszélt Kerry az orosz külügyminiszterrel (ATV)
A szíriai, a jemeni és az ukrajnai helyzetről tárgyalt az orosz és az amerikai külügyminiszter - jelentették be csütörtökön Moszkvában.
máj. 22
8:27
Hónaljstift okozott pánikot a pécsi buszon (ATV)
Bombának látszó csomagot dobott fel az egyik pécsi buszra egy 15 éves fiú. Az utasok pánikba estek, mert a csomagon egy arab felirat is volt. A rendőrök elfogtak egy 16 éves gyereket, a másik fiú pedig - aki feldobta a csomagot a buszra - maga jelentkezett a rendőrségen. Kiderült, hogy együtt tervelték ki az egészet. Eljárás indult ellenük.
máj. 22
8:42
Czomba: a béremelkedés motorja a gazdasági növekedés (Infostart)
A béremelkedés motorja a gazdasági növekedés - mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában a Központi Statisztikai Hivatal közlését kommentálva, miszerint az első negyedévben 4,1 százalékkal nőttek a bruttó bérek.
máj. 22
8:45
Bárkire sor kerülhet - Van mitől félni az egészségügyben (Alternatív Energia)
A "rövid pórázon" tartott intézményvezetők leállhatnak a jövő évi költségvetési pénzekért vívott harccal.
máj. 22
8:47
Motoroshalál - Gépkocsi elé hajtott a középkorú férfi (Alternatív Energia)
A súlyosan sérült embert kórházba vitték, ahol azonban nem sikerült megmenteni az életét.
máj. 22
8:49
Késnek a vonatok a dél-balatoni vonalon (Alternatív Energia)
Fél órás várakozásra is készülni kell.
máj. 22
8:51
Fénystaféta indult Szegedről (Alternatív Energia)
A résztvevők egymásnak továbbított fényjelei körbejárták az országot.
máj. 22
8:57
Halálos baleset történt Szegeden (ATV)
Meghalt egy motoros, aki személygépkocsi elé hajtott csütörtök este Szegeden – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
máj. 22
8:59
Az Iszlám Állam elfoglalta az utolsó szíriai határátkelőhelyet is (ATV)
Az Iszlám Állam dzsihadista szervezet elfoglalta az Irak és Szíria közötti utolsó határátkelőhelyet is azután, hogy a szíriai kormányerők kivonultak onnan - közölte csütörtökön az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ellenzéki szervezet.
máj. 22
9:00
Új uniós pályázat jelent meg kkv-knak (Infostart)
Megjelent az idei első, a mikro-, kis- és középvállalkozások versenyképességét, a munkahelyteremtést és a magyar ipar fejlesztését támogató pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára az MTI-t.
máj. 22
9:03
Ámokfutás az oktatásban is (videó a tüntetésről) (Alternatív Energia)
Monopolizálnák az államtudományi képzéseket a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen.
máj. 22
9:05
Titkosított finanszírozás - Súlyos módosításokkal (Alternatív Energia)
A képviselőknek nem marad idejük a törvényjavaslatok alapos áttanulmányozására.
máj. 22
9:07
Folytatódnak a tárgyalások, Obama Kubába menne (Alternatív Energia)
A két ország képviselői több mint félévszázados szünet után negyedszer ülnek tárgyalóasztalhoz.
máj. 22
9:15
Több kiló heroint csempészett volna át a magyar határon két német (ATV)
Vádat emeltek két török nemzetiségű német állampolgár ellen, aki mintegy 12 kilogramm heroint próbált meg Magyarországon keresztül Németországba csempészni 2014 őszén – tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-t.
máj. 22
9:17
Békítette volna a rendőr a verekedőket, őt is megütötték (ATV)
Négy férfi összeverekedett egy szegedi szórakozóhelyen csütörtökön éjszaka, egyikük megütötte az őket szétválasztani próbáló rendőrt is – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-t.
máj. 22
9:18
Kövér László: több történelmi esemény közel hozta egymáshoz Chilét és Magyarországot (Infostart)
A nagy földrajzi távolság ellenére vannak olyan történelmi események, amelyek közel hozták egymáshoz Chilét és Magyarországot - jelentette ki Kövér László, az Országgyűlés elnöke azokon a megbeszéléseken, amelyeket a chilei törvényhozás vezetőivel folytatott csütörtökön Valparaísóban.
máj. 22
9:51
Megszavaznák a melegházasságot az írek (ATV)
Írországban péntek reggel népszavazás kezdődött az azonos neműek házasságának legalizálásáról.
máj. 22
9:57
Kelenföldnél is késnek a vonatok (Alternatív Energia)
Meghibásodott a biztosítóberendezés.
máj. 22
10:09
Bűnösnek vallotta magát a combinós gyilkos (ATV)
A férfi tavaly augusztusban az érkező villamos elé lökött egy idős asszonyt a Margit híd budai hídfőjénél. A nő később meghalt. A gyilkos azt állította: nem akarta az asszony halálát.
máj. 22
10:11
Irakiakat és szíreket juttattak Magyarországra szerb embercsempészek (ATV)
Vádemelést javasol a rendőrség hét szerb embercsempész ellen. A gyanúsítottak két csoportban 18 iraki és szír állampolgárt juttattak át Magyarországra a zöldhatáron - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-t.
máj. 22
10:13
Elhunyt Kristóffy Imre (ATV)
Hosszú betegség után, életének 104. évében elhunyt Kristóffy Imre szalon- és tánczenész, a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) egykori karmestere - tájékoztatta az MTI-t a MACIVA.
máj. 22
10:15
Mitől lett milliomos Ördög Nóra? (Alternatív Energia)
Pillantsunk be a pénztárcájába, vagyis inkább bankszámlájába.
máj. 22
10:17
Elrabolták a Népszavát! (Alternatív Energia)
A törvény iránti tisztelet címén kobozzák el a Népszavát. Azok, akik a parlamentben az erőszak uralmát teremtették meg, a sajtószabadságot is erőszakkal akarják megfojtani. Népszava anno
máj. 22
10:19
Egy órát is késhetnek a vonatok Kelenföldnél (Alternatív Energia)
Meghibásodott a biztosítóberendezés.
máj. 22
10:30
Milliókat csalt ki idős nőktől egy férfi (Metropol)
A 40 éves férfi a gyanú szerint összesen több mint 7 millió forintot csalt ki 70 év feletti nőktől, bajba jutott fiára vagy unokájára hivatkozva.
máj. 22
10:48
Kovács Zoltán: paradigmaváltás a Kárpát-medencei magyarsággal való kapcsolatartásban (Infostart)
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint szemléletváltás figyelhető meg a kapcsolattartásban a Kárpát-medencei magyarsággal.
máj. 22
11:03
Rigai csúcstalálkozó: összegyűltek Európa vezetői, köztük Orbán (ATV)
Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások pénteken Rigában az Európai Unió keleti partnerségi csúcstalálkozóján. Megfigyelők nem várnak szenzációs bejelentést az értekezleten, amelyet beárnyékol a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus.
máj. 22
11:05
Milliókat csalt ki idős asszonyoktól beteg rokonaira hivatkozva egy férfi (ATV)
Budapest, 2015. május 22., péntek (MTI) - Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján azt a 40 éves férfit, aki a gyanú szerint összesen több mint 7 millió forintot csalt ki 70 év feletti nőktől, a telefonon megkeresett sértetteknek bajba jutott fiára vagy unokájára hivatkozva - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteken az MTI-…
máj. 22
11:09
De hova tűnt Orbán a rigai csúcson készült csoportképről? (Alternatív Energia)
Eltűnt. Vagy elküldték a közös fotózásról. Pedig megérkezett a találkozóra.
máj. 22
11:11
8 ezer éves településre bukkantak (Alternatív Energia)
A felfedezők három utcányi kétszintes 7-8 méter magas házakat találtak.
máj. 22
11:21
Ő lehet Nancy gyilkosa (ATV)
A rendőrség azonosította a május elején történt, Akácfa utcai emberölés feltételezett elkövetőjét, a 32 éves Jao Kao-peng kínai állampolgárt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a honlapján.
máj. 22
11:23
Nekihajtott a rendőröknek egy embercsempész az M1-es autópályán (ATV)
Az M1-es autópályán az előtte haladó rendőrautónak vezette mikrobuszát egy embercsempész még szerda hajnalban, majd kiugrott a járműből és elszaladt. A balesetben két rendőr könnyebben megsérült - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség pénteken az MTI-vel.
máj. 22
11:25
Illatos út: Sallaiék megdöbbentek, nincs pénz a szennyezés felszámolására (ATV)
Az LMP-s politikus szerint az elkülönített összeg csak a mérgező hordók elszállítására elegendő, de a talaj és a talajvíz is szennyezett.
máj. 22
11:27
RTL Klubnak többmillió, Lánchíd rádiónak 150 ezres bírság a Médiatanácstól (Alternatív Energia)
Az M3 csatorna is 150 ezres bírságot kapott.
máj. 22
11:27
Scheppele: Orbán mögé álltak a republikánusok (ATV)
"Általában a magyar demokrácia gyászos helyzetéről írok, de ezúttal az amerikai demokrácia lehangoló állapotáról", így kezdi legfrissebb írását a Hungarian Spectrum blog vendégposztjában Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem alkotmányjogásza, aki civil érdeklődőként részt vett kedden az amerikai Kongresszus albizottságának a magyar-amerikai kapcsolatok jövőjéről szóló meghallgatásán. Szerinte…
máj. 22
11:29
56 milliós bírság az Auchannak (Alternatív Energia)
Enyhítő körülményként vette figyelembe a hatóság, hogy a cég igyekezett javítani a hibákon.
máj. 22
11:39
Rigai csúcstalálkozó: összegyűltek Európa vezetői, köztük Orbán (ATV)
Megkezdődtek a hivatalos tárgyalások pénteken Rigában az Európai Unió keleti partnerségi csúcstalálkozóján. Megfigyelők nem várnak szenzációs bejelentést az értekezleten, amelyet beárnyékol a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus.

Keresés