Vezető nélkül, utasokkal indult el egy szerelvény szombaton a fővárosi állatkertben található hullámvasúton. Az üzemeltető Fővárosi Állat- és Növénykert szerint az utasoknak nem lett volna szabad beszállniuk a kocsikba, de az állatkert felülvizsgálja, kell-e szigorítani a biztonsági előírásokon - hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Az iraki erőkből "hiányzik a harci kedv", amire erős bizonyíték, hogy az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elfoglalta Ramádi várost - jelentette ki vasárnap a CNN hírtelevíziónak nyilatkozva Ash Carter amerikai védelmi miniszter.
Nemes Jeles László filmje, a Saul fia kapta a második legjelentősebb díjat, a zsűri Nagydíját a 68. cannes-i filmfesztiválon vasárnap este a Joel és Ethan Coen vezette zsűritől.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a jövő héten Ázsiába látogat, a háromnapos utazás során előbb Malajziába, majd Szingapúrba, végül pedig Mongóliába utazik - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium vasárnap az MTI-vel.
Több mint 526 millió forintból korszerűsítik az Országos Sportegészségügyi Intézet, a Sportkórház Alkotás utcai épületeit. Az energetikai felújítás során egyebek között szigetelik egyes épületek homlokzatát, felújítják a nyílászárókat, illetve gépészeti korszerűsítés is történik.
Vezető nélkül, utasokkal indult el egy szerelvény szombaton a fővárosi állatkertben található hullámvasúton. Az üzemeltető Fővárosi Állat- és Növénykert szerint az utasoknak nem lett volna szabad beszállniuk a kocsikba, de az állatkert felülvizsgálja, kell-e szigorítani a biztonsági előírásokon - hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A rendszerváltás megtörtént - mondta Kónya Imre volt MDF-es politikus, korábbi belügyminiszter az M1 aktuális csatornán vasárnap az Antall-kormány 25 évvel ezelőtti megalakulására emlékezve.