Május 18-ától lehet megválaszolni az internetről szóló nemzeti konzultáció kérdéssorát a konzultáció honlapján, a www.internetkon.hu címen - jelentette be Deutsch Tamás szerdán Budapesten.
1990. május 6. vasárnap: Először vesz részt az új, demokratikusan megválasztott magyar Országgyűlés küldöttsége az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének munkájában. A sajtó legyen az őszinte vita részese, a kompromisszumok létrehozásának és az emberi egyetértésnek az elősegítője - hangoztatta Göncz Árpád, a Magyar Köztársaság ideiglenes elnöke a Nemzetközi Újságíró Szervezet elnökségének vasárnap…
A korábbihoz képest igazságosabb lett, a szektor egészére ugyanakkor rendkívül negatív hatása lehet az újratervezett reklámadónak, amely a változtatás szerint százmillió forint feletti árbevétel esetén 5,3 százalékos adóterhet ró a médiavállalatokra.
Márciushoz képest nem változott érdemben áprilisban a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében, a rejtőzködők viszont nagyobb arányban vallották be valamely ellenzéki párthoz kötődő szimpátiájukat - tartalmazza a Nézőpont Intézet reprezentatív közvélemény-kutatásának eredménye.
Május 18-ától lehet megválaszolni az internetről szóló nemzeti konzultáció kérdéssorát a konzultáció honlapján, a www.internetkon.hu címen - jelentette be Deutsch Tamás miniszterelnöki biztos szerdán Budapesten.
Márciushoz képest nem változott érdemben áprilisban a Fidesz-KDNP támogatottsága a teljes népesség körében, a rejtőzködők viszont nagyobb arányban vallották be valamely ellenzéki párthoz kötődő szimpátiájukat - tartalmazza a Nézőpont Intézet reprezentatív közvélemény-kutatásának eredménye.
Egyre több ukrán katona veszti életét szerdai ukrán sajtójelentések szerint a kelet-ukrajnai harcok övezetében, az elmúlt 24 órában legalább öten haltak meg. Nő a veszélye annak, hogy a szakadárok nagyszabású offenzívákat hajtanak végre a közeljövőben.
Tilos a közoktatásban pénzt kérni az iskolaidőben zajló programokért, mint például a mostanában szokásos erdei iskoláztatásért - tudtuk meg a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének elnökétől. Keszei Sándor "bátor szülőknek" nevezi azokat, akik szólni mernek a gyakran több tízezer forintos anyagi terhek ellen.
A nemzetiségek megmaradása az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint nagy mértékben függ az egyházi kapcsolataiktól.
Részt vesz Abdel-Fattáh esz-Szíszi egyiptomi államfő a náci Németország legyőzésének 70. évfordulóját megünneplő moszkvai ünnepségeken - jelentette szerdán az egyiptomi sajtó.
Négy autó karambolozott az Árpád híd Budára vezető oldalán, a Népfürdő utcai villamosmegálló közelében szerda délután, a környéken torlódik a forgalom - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálata az MTI-vel.
Szinte semmiben nem értett egyet Zugló jelenlegi és volt polgármestere az ATV Hírvita műsorában. Karácsony Gergely nemes egyszerűséggel hazugnak nevezte Papcsák Ferencet.
Nem találták különösebben nehéznek a történelem írásbeli érettségi tételeket a diákok, illetve az ő véleményüket is tolmácsoló intézményvezetők és szaktanárok.
Emeli bruttó 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a 95-ös benziné nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.
Jelentősen erősödött a rubel árfolyama az euróhoz és a dollárhoz viszonyítva szerdán az olajárak emelkedésének és az amerikai dollár főbb devizákkal szembeni gyengülésének köszönhetően.
Akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat az a három ember, akit terrortámadás előkészítésével gyanúsít a cseh rendőrség - közölte Stepánka Zenklová, a prágai állami főügyészség szóvivője szerdán.
A lengyel szenátus jóváhagyta szerdán azt a törvényt, amely eltörli az eddigi május 9-i Győzelem és Szabadság Ünnepét. Lengyelországban továbbra is állami ünnep keretében emlékeznek meg a második világháború befejezéséről, de május 8-án, az újonnan létrehozott Nemzeti Győzelem Napján.
Magyarországon tavaly a felnőtt lakosság 65 százaléka túlsúlyosnak vagy elhízottnak számított, a nők 62 százalékának, a férfiak 67 százalékának, összesen mintegy 5 millió embernek volt súlytöbblete - derült ki az országos táplálkozási és tápláltsági állapotvizsgálatból.
Engedély nélkül tartott automata gépkarabélyt foglaltak le a rendőrök Érpatakon szerdán, egy férfit őrizetbe vettek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Drámaian megnő az elhízottak száma Európában 15 éven belül - figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely az európai régió mind az 53 országának túlsúlyra és elhízásra vonatkozó adatait vizsgálta.