2015. május 9. szombat

máj. 9
9:06
Ki hallgatja meg a "jobbágyok" panaszait? (Alternatív Energia)
A „súlyos egyén látogatóit megkérjük, hogy látogatásuk rövid legyen”.
máj. 9
9:15
Orbán: ezért kellene bevezetni a halálbüntetést (ATV)
Hiába a sok bírálat: Orbán Viktor újra a halálbüntetésről beszélt. A miniszterelnök az unió tagállamainak hatáskörébe helyezné a halálbüntetés bevezetésének kérdését. A kormányfő az állami rádióban azt mondta: bár az élet pártján áll, de ha másképp nem tudják megvédeni az ártatlan embereket, akkor be kell vezetni a halálbüntetést. Részletek a videóban.
máj. 9
9:33
A vád ejtését vagy az államügyész félreállítását kérik a baltimore-i rendőrök (ATV)
Az ellenük felhozott vádak ejtését vagy az ügyüknek az őket megvádoló Marilyn Mosby államügyésztől való elvételét kérelmezte pénteken az a hat baltimore-i rendőr, akit egy 25 éves afroamerikai őrizetes, Freddie Gray halála miatt vettek őrizetbe.
máj. 9
9:35
Több száz illegális bevándorlót fogtak el Csongrád megyében (ATV)
Háromszázhatvanegy határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök Csongrád megyében pénteken, az elfogottak többsége Afganisztánból és Szíriából érkezett – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője szombaton az MTI-t.
máj. 9
9:51
Futóverseny miatt megint lezárják a belvárost (ATV)
Futóverseny miatt forgalomkorlátozásokra kell számítani ma délelőtt Budapesten, több közösségi közlekedési járat menetrendje pedig módosul.
máj. 9
10:00
Forgalomkorlátozások Budapesten futóverseny miatt (Alternatív Energia)
Több közösségi közlekedési járat menetrendje is módosul.
máj. 9
10:09
Paksi bővítés: hiányos a környezetvédelmi hatástanulmány (ATV)
Számos kérdésre nem ad választ a Paksi Atomerőmű bővítéséről szóló környezetvédelmi hatástanulmány - legalábbis ezt állítja a Greenpeace. A környezetvédők szerint a kétezer oldalas nyilvános dokumentum nem foglalkozik az atomerőmű hulladékainak tárolásával, és azok kezelésének finanszírozásával sem. Pakson csütörtök este tartottak közmeghallgatást. Részletek a videóban.
máj. 9
10:27
Putyin egyetemes biztonsági rendszert javasol (ATV)
A világ minden országára egyformán kiterjedő, a mai fenyegetésekre megfelelő választ adó biztonsági rendszert kell létrehozni, amely nem a katonai tömbök logikáján nyugszik - jelentette ki az orosz államfő a moszkvai Vörös téren szombaton tartott jubileumi katonai díszszemlén.
máj. 9
10:36
"A GYED extra is jelentősen hozzájárult a gyermekvállalás növekedéséhez" (Infostart)
A család és népesedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint a GYED extra is jelentősen hozzájárult a gyermekvállalás növekedéséhez.
máj. 9
10:38
Újabb határsértők Csongrád megyében (Infostart)
Több mint 360 határsértőt tartóztattak fel a határon Csongrád megyében.
máj. 9
10:45
Hamis karórákat, fejhallgatókat foglalt le a NAV (ATV)
Hamis karórákat, borotvapengéket, fejhallgatókat és sportcipőket foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 230 millió forint értékben két budapesti raktárban a héten - tájékoztatta a NAV szombaton az MTI-t.
máj. 9
10:54
Foghíjas "VIP-emelvény" a moszkvai ünnepségen (Alternatív Energia)
Putyin "megfelelő biztonsági rendszert" sürgetett.
máj. 9
11:03
Már Tőkés László sem érti Orbánt (ATV)
Már én magam sem értem Orbán Viktor miniszterelnök nemzetpolitikáját – jelentette ki csütörtök este nagyszámú hallgatóság előtt Tőkés László, írja a Magyar Nemzet.
máj. 9
11:05
Kaposvári gyilkosság: megszólalt a gyanúsított ügyvédje (ATV)
Exkluzív interjút adott az ATV-nek a kaposvári trafikos lány gyilkosának ügyvédje. Farkas István Tetthely című műsorunknak azt mondta: nem ért egyet azokkal a hírekkel, hogy a 19 éves fiú nem bánta meg tettét. Szerinte a gyilkos nem fogja fel, hogy mit követett el. A bűnügyi magazinunk riportere egyébként úgy tudja: valaki rányitott a gyilkosra a trafikban, aki ezért elhajtotta a vevőt. Részletek…
máj. 9
11:12
Ahogy szeretnénk Európát (Alternatív Energia)
A béke és egység jegyében ünnepel a kontinens, ma Budapest is.
máj. 9
11:30
Hamis termékek budapesti raktárakban (Infostart)
Összesen 230 millió forint értékű hamis termékeket találtak az adóhatóság pénzügyőrei két budapesti raktárban.
máj. 9
11:30
Ne bántsd a magyart, mert...! (Alternatív Energia)
Gond nélkül vonulgathat a betyársereg.
máj. 9
11:32
A szocialista választmányi elnök szerint május 9. kettős ünnep (Infostart)
Az MSZP választmányának elnöke szerint a Fidesz-rezsim lebont és megtagad minden európai értéket, míg a szocialisták számára az Európai Unió nem pusztán érdek-, hanem valódi értékközösséget jelent.
máj. 9
11:32
"A Fidesz-rezsim lebont és megtagad minden európai értéket" (Alternatív Energia)
Botka László szerint az MSZP valódi értékközösségnek tekinti az EU-t.
máj. 9
11:34
El a közpénzek közeléből az adókerülő ügyeskedőkkel! (Alternatív Energia)
máj. 9
11:39
Lemondták az iráni holokausztkarikatúra-kiállítást (ATV)
Röviddel a tervezett megnyitó előtt lemondták szombaton Iránban a nagy port kavart holokausztkarikatúra-kiállítást, amelyet a Charlie Hebdo című francia szatirikus hetilapban Mohamed prófétáról közölt gúnyrajzokra "válaszként" hirdettek meg.
máj. 9
11:48
Vasárnap még csak Drezdáig járnak a berlini és hamburgi vonatok (Infostart)
Drezdáig közlekednek üzemi okokból a Budapest-Keleti-Berlin, valamint -Hamburg közötti vonatok vasárnap, a német vasúton meghirdetett sztrájk után is - közölte a Mávinform.
máj. 9
11:57
Botka: a Fidesz célja engedelmes alattvalók nevelése (ATV)
Az MSZP választmányának elnöke szerint "a Fidesz-rezsim lebont és megtagad" minden európai értéket, míg a szocialisták számára az Európai Unió nem pusztán érdek-, hanem valódi értékközösséget jelent.
máj. 9
12:06
A felelős internethasználatra figyelmeztet az ORFK (Metropol)
Nem minden igaz, ami a világhálón feltűnik.
máj. 9
12:24
Nyolc (!) sérült egy délelőtti balesetben (Alternatív Energia)
Valamennyiüket kórházba vitték, egyiküket súlyos állapotban.
máj. 9
12:33
Kisteherautók ütköztek Tiszabercelen, sérültek (ATV)
Nyolcan sérültek meg egy közúti balesetben Tiszabercelen, ahol szombaton kisteherautók ütköztek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.
máj. 9
12:35
A DK három megyével összefogva törné meg a vasárnapi zárva tartást (ATV)
A Demokratikus Koalíció (DK) három balatoni megye összefogását kezdeményezi a boltok vasárnapi zárva tartása ellen.
máj. 9
12:42
A Schuman-nyilatkozatra emlékeznek (Infostart)
Közös közleményben emlékeztek Robert Schuman néhai francia külügyminiszter európai integráció kiindulópontját jelentő, 65 évvel ezelőtti nyilatkozatára az Európai Unió tagállamainak vezetői.
máj. 9
12:42
MSZP: Áder János az egyetlen helyes döntést hozta (Metropol)
Az államfő álláspontja szerint az állami földvagyonról szóló törvénymódosítás egyes pontja Alaptörvény ellenesek.
máj. 9
12:44
Nyolc sérült egy tiszaberceli balesetben (Infostart)
Nyolcan sérültek meg egy közúti balesetben Tiszabercelen, ahol szombaton kisteherautók ütköztek - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
máj. 9
12:51
Egyiptom: Mubarak és fiai szabadlábra kerülhetnek (ATV)
Sikkasztás miatt három-három év szigorított börtönbüntetésre ítélte Hoszni Mubarak volt egyiptomi elnököt és két fiát egy kairói büntetőtörvényszék szombaton, ennek ellenére rövidesen szabadlábra kerülhetnek, ha a bíróság figyelembe veszi az eddig fogságban töltött idejüket.
máj. 9
13:00
Spanyol Nagydíj: Rosbergé a harmadik szabadedzés (Alternatív Energia)
A második Vettel, a harmadik Hamilton.
máj. 9
13:18
Teljes szélességében lezárták a 86-os főutat (Infostart)
Teljes szélességében le kellett zárni a 86-os számú főutat a Vas megyei Répcelak és Vámoscsalád között, ahol szombaton délben kigyulladt egy teherautó utasfülkéje - közölte a honlapján a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
máj. 9
13:18
Helyreállították a pilisi parkerdő turistaútjait (Metropol)
Az ónos eső okozta károk miatt még mindig sok a teendő, de az útvonalak már járhatóak.
máj. 9
13:20
Módosították az Alkotmányt - 25 éve történt (Infostart)
1990. május 9. szerda: Az Alkotmány az Országgyűlés május 9-i ülésén elfogadott módosítása értelmében a kormány a miniszterelnökből és a miniszterekből - közöttük tárca nélküli miniszterekből - áll majd. A Győzelem Napja alkalmából rendezett moszkvai Vörös-téri katonai díszszemlét a Lenin Mauzóleum mellvédjéről tekintette meg Mihail Gorbacsov elnök, Nyikolaj Rizskov kormányfő, valamint az elnöki…
máj. 9
13:27
Terroristák szöktek meg egy iraki börtönlázadás során (ATV)
Sok ember meghalt és több tucatnyi rab, köztük terrorizmusért elítéltek szöktek meg egy börtönlázadás során Irakban szombaton - közölte az iraki belügyminisztérium.
máj. 9
13:45
Szijjártó is Moszkvában ünnepel (ATV)
A külföldi állam-, és kormányfők, külügyminiszterek Vlagyimir Putyin orosz elnök kíséretében megkoszorúzták a moszkvai Vörös tér közelében lévő ismeretlen katona sírját a második világháborús győzelem 70. évfordulóján.
máj. 9
13:47
Le Monde: a britek biztos, hogy népszavazást tartanak az EU-tagságról (ATV)
A francia Le Monde szombati értékelése szerint a konzervatív David Cameron győzelmével biztossá vált, hogy 2017-ben népszavazást tartanak az EU-tagságról Nagy-Britanniában. A baloldali liberális lap szerint ez bizonytalanságot jelent a jövőre nézve, amely bizonytalanság ugyanakkor tehertétel lesz a második Cameron-kormány számára.
máj. 9
14:03
Konrád: Heisler nincs begyulladva (ATV)
A világban odafigyelnek arra, hogy egy zsidó közösség szószólója mit mond - mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában Konrád György.
máj. 9
14:21
Macedónia: albán fegyveresekkel csaptak össze a rendőrök, halottak (ATV)
Három rendőr meghalt és tucatnyi megsérült albán fegyveresekkel vívott összecsapásokban Macedónia északi részén szombaton - jelentette a helyi média.
máj. 9
14:30
"A kormány megbukott, a szocialistáknak be kell mutatni politikájukat" (Alternatív Energia)
Tóbiás József MSZP elnök-frakcióvezető szerint a Fideszt mind baloldalról, mind szélsőjobbról meg lehet verni, ez pedig komoly felelősség az MSZP számára.
máj. 9
14:32
Óbuda fideszes polgármestere: nem kell új kórház (Alternatív Energia)
Bús Balázs szerint a két meglévő súlyponti kórházat kellene a jelenlegihez képest nagyságrendekkel jobban fejleszteni.
máj. 9
14:34
Evakuálnak Újbudán (Alternatív Energia)
máj. 9
14:39
Bús Balázs szerint nincs szükség új kórházra (ATV)
Nem feltétlenül egy új kórház megépítése lenne a megoldás Buda és az agglomeráció egészségügyi ellátására, hanem a meglévő intézmények fejlesztése - közölte Bús Balázs (Fidesz-KDNP), a III. kerület polgármestere szombaton az MTI-vel.
máj. 9
14:48
Csepreghy: számtalan eredményt hozott Magyarország EU-tagsága (Infostart)
Bár az elmúlt 11 évben voltak viták, számtalan eredményt hozott Magyarország európai uniós tagsága - mondta Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkára a margitszigeti Európa-napon, szombaton.
máj. 9
14:50
Tűzszerészi munkák miatt lezártak egy utcát Újbudán (Infostart)
Tűzszerészi munkák miatt részlegesen lezártak két utcát a főváros XI. kerületében és húsz házból költöztettek ki lakókat - tájékoztatta a honvédség tűzszerész alakulatának kommunikációs altisztje.
máj. 9
14:57
A donyecki szakadárok szabadon engedtek két amerikai állampolgárt (ATV)
A kelet-ukrajnai Moszkva-barát szakadárok szabadon engedtek két amerikai állampolgárt, akit kémkedés címén korábban őrizetbe vettek.
máj. 9
15:24
Fidesz: a problémákról őszintén kell beszélni (Infostart)
A Fidesz szerint Magyarország és Európa is akkor tud erősödni, ha a problémákról őszintén beszél, szembenéz azokkal és cselekszik.
máj. 9
15:24
Spanyol Nagydíj: Rosberg az idén először nyert időmérőt (Alternatív Energia)
A vasárnapi futamon a Mercedes német pilótája rajtolhat az élről.
máj. 9
15:33
Lezuhant egy katonai szállítógép Spanyolországban (ATV)
Lezuhant egy katonai szállítógép a dél-spanyolországi Sevilla közelében, a fedélzetén állítólag több mint tízen tartózkodtak, közülük legalább három vesztette életét - jelentette be szombaton a spanyol miniszterelnök, valamint a spanyol belügyminisztérium.

Keresés