2015. július 18. szombat

júl. 18
5:21
Kettészakadt ország (Alternatív Energia)
Annyi lesz a szegények száma, amennyit eltűrünk, de semmiképp sem 1,9 millió.
júl. 18
5:23
Vida vágja a centit? (Alternatív Energia)
Vida Ildikó, mint ismert, Simicska Lajos, a Fidesz korábbi háttérembere bizalmasának számít.
júl. 18
5:25
Igazi termékbemutatók a "kamuk" ellen (Alternatív Energia)
Ádáz harc indult a termékbemutatós cégek között.
júl. 18
5:27
Lázár János fejcseréi (Alternatív Energia)
Miután a bevándorló-ellenes kampány sikert hozott a kormánypártnak, már nem sürgős az államtitkárok menesztése.
júl. 18
5:29
Csempészháború – politikai háttérrel (Alternatív Energia)
Munkács környékén talán nem is cél a fegyveresek elfogása.
júl. 18
5:31
Erőszakos kisebbség a felsőoktatás felett (Alternatív Energia)
Július 30-án nyilvánosságra hozzák az átszervezés tervezetét.
júl. 18
5:33
Jogszabállyal a gyermekek hallásáért (Alternatív Energia)
Javasolják a gyerek- és ifjúsági műsorok előzetes besorolását megadott hangerősségi kategóriák szerint.
júl. 18
5:35
Tovább csúszik a BCG oltás (Alternatív Energia)
Az idén még nem jött az országba tbc elleni szérum.
júl. 18
5:37
7-en a 7-ről: Ön kit telepítene sátortáborba? (Alternatív Energia)
júl. 18
5:57
Terror Tennessee-ben (Alternatív Energia)
Négy tengerészgyalogost ölt meg az ámokfutó.
júl. 18
5:59
Új felvétel a tragédiáról (Alternatív Energia)
Egy éve lőtték le a maláj gépet, már az is valószínű, hogy tévedésből.
júl. 18
6:01
Az esztétikum térnyerése (Alternatív Energia)
Oroszok a tökéletes művészi megvalósítás nyomában.
júl. 18
6:03
Nem veled nevetek (Alternatív Energia)
A novellagyűjtemény a kapcsolatok nehézségeiről rajzol fel néhány sajátos helyzetet.
júl. 18
6:05
A szelfiző Puzsér (Alternatív Energia)
Még hívei egy része fel is háborodott.
júl. 18
6:07
Kovács István főpróbát tart (Alternatív Energia)
„Egyáltalán nem tartom magam csodabogárnak, egyszerűen imádok sportolni."
júl. 18
6:09
Felébredhetünk a kupaálomból (Alternatív Energia)
Csodaszámba menne a Fradi továbbjutása az EL-ben – Nehéz ellenfél várna a Debrecenre és a Videotonra.
júl. 18
6:33
Egy sajtótájékoztató alatt omlott porrá a Fidesz kerítése (Alternatív Energia)
Találtuk: http://kettosmerce.blog.hu/
júl. 18
6:35
Krőzusok (Alternatív Energia)
Csúcsforgalomra rendezkedett be a kormányzati agit-prop.
júl. 18
6:36
Mészöly Orbánról: akár NB I-es futballista is lehetett volna (ATV)
Szombaton kezdődik az NB I-es labdarúgó-bajnokság. A magyar futballról megjelent és elhangzott mondatokból kiderül, hogy a legutóbbi két évtizedben a foci milyen sok szálon kötődik nálunk a politikához, különösen pedig egy politikushoz.
júl. 18
6:37
„Kényes természetű csend" Danzig körül (Alternatív Energia)
Népszava. 1939. július 18.
júl. 18
6:39
Athén: a borúlátás tért vissza (Alternatív Energia)
"Az Athénra ráerőszakolt gyámság sajátos gyógyszernek bizonyult."
júl. 18
6:41
"Ez itt az én hazám..." (Alternatív Energia)
Hétvége lévén ezúttal nem politikusokkal foglalkozunk.
júl. 18
6:51
Korszakváltás (Alternatív Energia)
Ismét van felügyelőbizottsága az MNB-nek.
júl. 18
6:53
Lövésnél jobb a fal (Alternatív Energia)
Történelmi előzményei vannak ezeknek a vitatott építményeknek.
júl. 18
6:54
Iráni atomprogram: "egy a jelszónk, a béke" (ATV)
„Soha ne tárgyaljunk félelemből, de soha ne féljünk tárgyalni.” John F. Kennedy több mint 50 évvel ezelőtti beiktatási beszédének híres mondatát idézte Barack Obama, amikor bejelentette az iráni atomegyezmény aláírását. Kennedy üzenetét a Capitolium előtt hatalmas ováció fogadta azon a csípős januári délelőttön, 1961-ben. Az 54 évvel később megkötött paktum hírére azonban nem Washingtonban,…
júl. 18
6:55
Tisztelt Somfai szerkesztő úr! (Alternatív Energia)
Az EU taglétszáma a mai napon is 28 ország.
júl. 18
7:54
Nem kapja meg minden gyermek a BCG-védőoltást (Infostart)
Nem minden újszülött kaphatja meg a kötelezően beadandó BCG-oltást Magyarországon, ugyanis az oltóanyagból Európa-szerte hiány van. A dán gyártó jelezte az előállítási gondokat. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal igyekszik újrarendelni más gyártótól, addig a tartalékampullákat a TBC-fertőzés által veszélyeztetett csecsemőknek adják csak be - mondta az InfoRádiónak Dánielisz Ágnes, az Országos…
júl. 18
8:06
A horvát vasember és a "Ferrari-gyilkos" elektromos autó (ATV)
Mate Rimac az általa elektromos meghajtásúvá átalakított BMW-vel öt FIA és Guinness gyorsulási rekordot állított fel. 2009-ben alapította meg saját cégét, a Rimac Automobilt, hogy fejleszteni és gyártani tudja a világ legmodernebb elektromos sportautóját, melynek első szériája a Concept One nevet kapta. Az autót 2011-ben mutatták be a nemzetközi közönségnek a Frankfurti Autószalonon, az első…
júl. 18
8:08
Belehalt sérüléseibe Jules Bianchi Forma-1-es pilóta (ATV)
Belehalt sérüléseibe Jules Bianchi Forma-1-es francia pilóta, aki tavaly októberben szenvedett súlyos balesetet a Japán Nagydíjon.
júl. 18
8:12
Lázár János: ha kell, befogadjuk a kárpátaljai magyarokat (Infostart)
Ha bántják a magyarokat Kárpátalján, és menekülniük kell, mindenkinek segíteni fogunk és mindenkit befogadunk; erre a legrosszabb verzióra is kész a magyar kormány terve - mondta a Napi Gazdaságnak adott, szombaton megjelent interjújában Lázár János.
júl. 18
8:24
"Az Amerika-ellenes iráni politikán nem változtat az atommegállapodás" (ATV)
A nagyhatalmakkal kötött nukleáris megállapodás nem változtat az Egyesült Államok "arroganciáját" elítélő iráni politikán - jelentette ki szombaton Irán legfőbb vallási és politikai vezetője.
júl. 18
8:26
Telefonon beszélt egymással Netanjahu és Abbász (ATV)
Felhívta telefonon Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő Mahmúd Abbász palesztin elnököt a ramadán böjti hónapot lezáró iszlám ünnep alkalmából. A két vezető több mint egy év után most először beszélt egymással - közölte Netanjahu hivatala.
júl. 18
8:28
Erős földrengés rázta meg a Salamon-szigetek térségét (ATV)
Erős földrengés rázta meg szombaton a Salamon-szigetek térségét, a földmozgás után szökőárriadót adtak ki, de fél órára rá visszavonták a figyelmeztetést.
júl. 18
8:30
Hőség és felhőszakadás veszélye miatt van elsőfokú figyelmeztetés (ATV)
A tartós hőség miatt az egész országra a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést, ezzel együtt viszont a heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt ugyancsak országszerte elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
júl. 18
8:30
Megtelnek a Balaton és a főváros szállodái a következő hétvégéken (Infostart)
Teltházra számítanak a Balatonon és a fővárosi szállodákban a következő hétvégéken turisztikai szervezetek, amelyek szerint az eddigi adatok erős nyári szezont vetítenek előre.
júl. 18
8:39
Tébolyító, végzetes szenvedélyek (Alternatív Energia)
Végre, annyi év kihagyás után, újra látható volt Goldmark Károly kiváló operája, a Sába királynője.
júl. 18
8:41
Kiugrottak a tűz elől a negyedikről (Alternatív Energia)
Hároméves unokáját mentette a nagymama.
júl. 18
8:42
Mérges gázt vetett be az IÁ a kurdok ellenőrzése alatt álló területeken (ATV)
Mérges gázt vetett be a kurdok által ellenőrzött északkelet-szíriai területeken az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet június végén - állítja egybehangzóan egy szíriai kurd fegyveres szervezet és egy, a szíriai konfliktust nyomon követő csoport.
júl. 18
8:43
Latin-amerikai anziksz (Alternatív Energia)
A katolikus egyházfő a legnagyobb nyomorúságban élők társaságát keresi.
júl. 18
8:44
Rengeteg halottja van a a bagdadi merényletnek (ATV)
Száznál több halottja van a Bagdadhoz közeli Hán-Báni-Szaad város piacán péntek este végrehajtott pokolgépes merényletnek - közölték rendőrségi és kórházi források.
júl. 18
8:48
Parragh László: a tudást gazdaságközelivé kell tenni (Infostart)
A tudás két forrását, az oktatást, valamint a kutatás-fejlesztés-innovációt gazdaságközelivé kell tenni ahhoz, hogy Magyarország igazán vonzó befektetési célpont legyen, ezáltal növekedjen a hozzáadott érték, emelkedjenek a jövedelmek, gyarapodjon a társadalom - nyilatkozta Parragh László az MTI-nek.
júl. 18
8:50
Trócsányi: az ősz legfontosabb feladata a magáncsőd alkalmazása (Infostart)
Az ősz legkiemelkedőbb feladata a magáncsőd gyakorlati alkalmazása lesz, az Igazságügyi Minisztérium (IM) mindent megtesz azért, hogy a magyar közigazgatás szeptembertől fogadhassa a kérelmeket - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter az MTI-nek adott interjújában.
júl. 18
8:57
Lakástűzben meghalt egy idős nő Nyíregyházán (Metropol)
Egy nagymama unokájával együtt leugrott az emeletről, az asszony meghalt, a gyerek súlyos sérüléseket szenvedett.
júl. 18
8:57
Én egész népemet fogom... (Alternatív Energia)
Ki fog a költő helyébe lépni?
júl. 18
8:59
Ősztől hatályba lép a magáncsőd intézménye (Metropol)
A cél az, hogy a magáncsőd lehetőségével élők esetében megakadályozzák azt, hogy az ingatlan automatikusan végrehajtás alá kerüljön.
júl. 18
9:00
Lázár: ha kell, befogadjuk a kárpátaljai magyarokat (ATV)
Ha bántják a magyarokat Kárpátalján, és menekülniük kell, mindenkinek segíteni fogunk és mindenkit befogadunk; erre a legrosszabb verzióra is kész a magyar kormány terve - mondta a Napi Gazdaságnak adott, szombaton megjelent interjújában Lázár János.
júl. 18
9:02
Kiakadtak a dohányipari különadó miatt a vállalatok (ATV)
A dohányipari különadó miatt veszélybe kerülhetnek a fejlesztések; és akár elbocsátás, vagy egyes cégek kivonulása is szóba kerülhet - ezt mondta az ATV Híradónak az egyik dohányipari cég vezetője. A cégek egy része igazságtalannak tartja a sávos mértékű adót. Lázár János azonban korábban arról beszélt, hogy mindenképpen adóztatni fognak. Varga Mihály pénteken azt mondta: meg akarnak egyezni az…
júl. 18
9:06
Hőség - A kánikula mellett zivatarok is lehetnek (Infostart)
A tartós hőség miatt az egész országra a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetést, ezzel együtt viszont a heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt ugyancsak országszerte elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
júl. 18
9:15
A kánikula mellett zivatarok is lehetnek (Metropol)
A tartós hőség miatt az egész országra a legmagasabb fokú, piros figyelmeztetés, a heves zivatar és felhőszakadás veszélye miatt ugyancsak országszerte elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.
júl. 18
9:18
Célirányosan ellenőrzi a tej kereskedelmét a NAV (ATV)
A tisztességes tejipari szereplők piaci pozíciójának védelmére, valamint a költségvetési bevételek biztosítására a Magyarországon polcokra kerülő import UHT tej kereskedelmét célirányosan ellenőrzi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal - közölte a szervezet szombaton az MTI-vel.

Keresés