Az ellenzéki párt szerint a beruházás egyetlen valódi célja a Fidesz gazdasági hátországának feltőkésítése. A Fidesz szerint a paksi áram a legolcsóbb.
Mészáros Lőrinc a megengedettnél 100 hektárral több, összesen 400 hektár állami földet vett magának a földárveréseken. A törvény úgy szól, hogy magánszemély legfeljebb 300 hektárnyi területet szerezhet.
Az egyformán nyolc évre felfüggesztett Michel Platini és Joseph Blatter megkapta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntését tartalmazó dokumentumokat, és hétfőn mindketten benyújthatják fellebbezésüket.
Hét ember, köztük három gyerek szenvedett füstmérgezést, illetve égési sérülést abban a gyáli családi házban, amelynek szombat délelőtt gyulladt ki a tetőszerkezete - közölte a korábbi információkat kiegészítve a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője az MTI-vel.
Donald Trump pénteki kampányáról a rendőrségnek kellett kikísérnie egy hidzsábot viselő muzulmán nőt, aki némán állva tüntetett az elnökjelölt-jelölt beszéde alatt.
A német "polgárok és a menekültek nagy többségének érdekében" változtatni kell a menekültügyi szabályozáson a Kölnben szilveszter éjszaka nők ellen elkövetett tömeges támadások fényében - közölte Angela Merkel német kancellár a legnagyobb kormánypárt, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) vezetésének ülését követően, szombaton Mainzban.
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke azzal a felhívással fordult egy szombaton megjelent interjújában a holland választópolgárokhoz, hogy az április 6-ára tervezett népszavazáson ne vessék el az Európai Unió és Ukrajna közötti szerződést, mert szerinte ezzel "megnyitnák az utat egy európai válság" előtt.
Az orosz légierő légicsapást mért szombaton az al-Kaidával szövetséges an-Nuszra Front ellenőrzése alatt álló börtönre Szíria északnyugati részén, a támadásban legkevesebb 39 ember vesztette életét.
A Magyar Államkincstár haladéktalanul és egyesével kivizsgálja az állami szférában dolgozók esetleges, bérekkel kapcsolatos panaszait - mondta Dancsó József, az államkincstár elnöke szombaton az MTI-nek.
Szigetvári Viktor feljelentése is mutatja, hogy a magyar baloldal bevándorláspárti - reagált a Fidesz-frakció az Együtt elnökének szombati közleményére.
Tízezrek tüntettek Lengyelország több nagyvárosában szombaton a kormány ellen a médiatörvény módosítása miatt, a közmédia függetlenségének helyreállítását követelve.
A németországi Pegida hirdetett meg utcai demonstrációt a bevándorlók, illetve menekültpárti politika ellen, így reagálva a szilveszterkor történt tömeges, nők ellen elkövetett molesztálásokra, rablásokra, amelyet a beszámolók szerint nagy számban már régebb óta Németországban élő, illetve nemrég érkezett menedékkérők, bevándorlók követtek el.
Hányásos, hasmenéses tünetekkel több mint százötvenen betegedtek meg a Pest megyei Halásztelken péntek délután óta, főként gyerekek. A valószínűleg valamilyen vírus miatti fertőzés okát még vizsgálják, a központi konyhának helyet adó iskolát, illetve az érintett három óvodát hétfőn még biztosan nem nyitják ki - tájékoztatta a város polgármestere szombat délután az MTI-t.
Hányásos, hasmenéses tünetekkel több mint százötvenen betegedtek meg a Pest megyei Halásztelken péntek délután óta, főként gyerekek. A valószínűleg valamilyen vírus miatti fertőzés okát még vizsgálják, a központi konyhának helyet adó iskolát, illetve az érintett három óvodát hétfőn még biztosan nem nyitják ki - tájékoztatta a város polgármestere szombat délután az MTI-t.
Miközben édesapja szívroham következtében eszméletlenül feküdt otthon, egy ötéves francia fiúcska három kilométert kerékpározott az esős éjszakában a nyugat-franciaországi Mayenne városába vezető úton, hogy segítséget hozzon neki.
Az erdélyi magyar történelmi egyházaknak és egyes erdélyi oktatási intézményeknek nyújtott támogatásról számolt be szombaton egy gyimesfelsőloki sajtótájékoztatón az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.
A mexikói hatóságok azt tervezik, hogy kiadják az Egyesült Államoknak a börtönből való szökése után pénteken elfogott drogbárót, Joaquín "El Chapo" Guzmánt - jelentette szombaton az ügyet ismerő forrásokra hivatkozva a Reuters brit hírügynökség.
A német belügyminisztérium azzal számol, hogy 2016-ban is nagyjából egymillió migráns indul útnak Törökország irányából az Európai Unióba - jelentette szombaton a Der Spiegel német hírmagazin.
Több megyében és a fővárosban továbbra is másodfokú figyelmeztetés van érvényben az ónos eső miatt. Vasárnap is több megyében kell ónos esőre készülni, több helyen tartós ködre és sok esőre is figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat.
Az önkormányzatok és a mérnökök tetszését sem nyerte el maradéktalanul az a változás, hogy a 300 négyzetméternél kisebb lakóházak építéséhez január 1-jétől nem kell engedélyt kérni.
Már mintegy négyszáz feljelentés érkezett a kölni rendőrkapitányságra a németországi városban szilveszter éjszakáján történtekkel kapcsolatban, ezek 40 százaléka szexuális visszaélésekről szól - közölték szombaton a kölni hatóságok.
Haladéktalanul kivizsgálja a közalkalmazotti bérekkel összefüggő esetleges panaszokat a Magyar Államkincstár. Ónos eső nehezítette a közlekedést Pest megyében és az észak-keleti megyékben. Kölnben feloszlatta a rendőrség a csaknem 2 ezer fős bevándorlás-ellenes tüntetést. A nap hírösszefoglalója.