2016. október 13. csütörtök

okt. 13
5:06
Orbán titkolná a multik támogatását is (Alternatív Energia)
Nem csak a taopénzeket rejtenék el – Úgy látszik, megunta az adatigényléseket a kormány.
okt. 13
5:08
Pecina bíróság előtt (Alternatív Energia)
A Der Standard úgy mutatja be, mint aki egy magyar földesúr, illetve egy Wall Street-i cápa keveréke.
okt. 13
5:10
Ma nincs egészséges ellátott Magyarországon (Alternatív Energia)
A háziorvosoknak és a pácienseknek is el kell fogadni a megelőzés fontosságát.
okt. 13
5:24
Törvénytelen örvényben az oktatás (Alternatív Energia)
Valós jogszabályi háttér nélkül "dönt" fontos kérdésekben a Köznevelési Kerekasztal.
okt. 13
5:26
Bérplafonról nem dönthet a nép (Alternatív Energia)
A kérdés feltevését Kész Zoltán független képviselő kezdeményezte.
okt. 13
5:27
Újabb fordulat a 3-as metró felújításában (ATV)
Lapinformációk szerint ugyanis Tarlós István azt tervezi, hogy megfelezi a 140 milliárd forintos költségvetést, így 70 milliárdból kell majd megoldani a felújítást. Ez azt jelentené, hogy a legszükségesebb dolgokat, például a síneket és a biztosítóberendezéseket kicserélnék, de az állomásokhoz nem nyúlnának hozzá. Az Index közben már arról írt, hogy a teljes felújítás bukhat. További részletek a…
okt. 13
5:28
Kényszervallatás gyanúja BKV-ügyben (3.rész) (Alternatív Energia)
A végkielégítési botrányt meglovagolva a Fidesz tűz alá vette a fővárost irányító koalíciót.
okt. 13
5:30
A Fidesz bepanaszolta az uniós baloldalt (Alternatív Energia)
A közös európai menekültügyi rendszer reformjáról tanácskoznak a belügyminiszterek.
okt. 13
5:32
Nincs elég pénz a 3-as metró felújítására (Alternatív Energia)
Tarlós István főpolgármester kiszivárgott hírek szerint felére vágná a költségeket.
okt. 13
5:34
Szigorúbban védenék a gyermekeket (Alternatív Energia)
Súlyos veszélyeztetettségként értékelnék, ha a szülők elzárkóznak az ellátóktól.
okt. 13
5:36
Eltűnt egy egytonnás, római kori sírkő (Alternatív Energia)
A bábolnai férfi a kőtáblát a telkén elásta.
okt. 13
6:03
Veszprémi pedofil-botrány: Megszólalt a molesztált fiú édesanyja (ATV)
Gyermekprostitúció kihasználása miatt folytat eljárást a rendőrség egy Veszprém megyei kistelepülésen élő 60 éves férfi ellen, aki fiatalkorú fiúkat vett rá édességért vagy pénzért arra, hogy őt szexuálisan kielégítsék. Az ATV Híradó értesülései szerint a férfi 14-15 éves fiúkkal ismerkedett meg, közülük egy nem tudta a titkot tartani és elmesélte a helyi közösségi házban, hogy mi történt vele. Az…
okt. 13
6:33
Félrenyomás (Alternatív Energia)
Mi hülyék voltunk, te ne legyél az. Lényegében ezt üzente a közvéleménynek és személy szerint Áder János köztársasági elnöknek a szocialista párt.
okt. 13
6:35
A Népszabadság és a bloggerek (Alternatív Energia)
Találtuk: http://gerillamarketing.blog.hu/
okt. 13
6:36
Tyson Fury lemondott profi bokszvilágbajnoki címeiről (ATV)
Tyson Fury azonnali hatállyal lemondott a Boksz Világszövetség (WBA) és a Boksz Világszervezet (WBO) világbajnoki címéről - közölte a nehézsúlyú profi ökölvívó istállója csütörtök hajnalban.
okt. 13
6:37
Mit mondott Csurka István a Népszabadságban 1990-ben? (Alternatív Energia)
"Csak az ökör következetes..."
okt. 13
6:39
Szűkítették a katonai bíróságok hatáskörét; a politikai perek az Igazságügyminisztériurahoz tartoznak, leváltották a mártír-perek bíráit (Alternatív Energia)
Népszava, 1956. október 13.
okt. 13
6:41
Az európai hadsereg Putyinnak jönne jól (Alternatív Energia)
Európának jelenleg az önálló hadseregre van a legkevésbé szüksége.
okt. 13
6:43
"Ez itt az én hazám..." - Fájdalmas örökségünk (Alternatív Energia)
Az 1956-os forradalom 60. évfordulójának küszöbén Fájdalmas örökség - 1956 és Bényi Árpád festőművész emlékezete címmel nyílt kiállítás.
okt. 13
6:45
Érvénytelen (Alternatív Energia)
A Fidesz a választás valós veresége után igyekszik tisztára mosni a kimoshatatlant.
okt. 13
6:47
Csatlakozom én is! (Alternatív Energia)
Bármennyire is nehezemre esik kénytelen vagyok emlékeztetni arra, hogy nem ez az első napilap- megszüntetés a magyar demokrácia történetében.
okt. 13
6:49
Rekviem a Népszabadságért (Alternatív Energia)
Elért engem is a "gyászjelentés", hogy testvérlapjukat, a Népszabadságot halálra ítélték.
okt. 13
6:51
Hová jutottunk? (Alternatív Energia)
Nem kívánom vissza a Kádár-korszakot, mert akkor is diktatúra volt, de Kádár János sokkal okosabb politikus volt, mint a manapság istenített Orbán Viktor.
okt. 13
6:53
Legyen Szabadság! (Alternatív Energia)
Önök nyilván tudják tartani a kapcsolatot a Népszabadság szerkesztőivel.
okt. 13
6:54
"A Wikileaks elvégzi Putyin piszkos munkáját" (ATV)
Újabb 1200 elektronikus levelet hozott nyilvánosságra a WikiLeaks szerdán, állítólag valamennyi az amerikai demokraták kampányfőnöke, John Podesta magán email-fiókjából származik.
okt. 13
7:12
Drágul a tévézés: Fizetős lett a TV2 és az RTL Klub műsora (ATV)
Mintegy háromszáz forinttal kérnek többet a kábelszolgáltatók az előfizetőktől amiatt, hogy díjat kell fizetniük a TV2 és az RTL Klub műsoraiért - írja csütörtöki számában a Világgazdaság.
okt. 13
7:30
Elszabadult az erőszak: Egymásnak feszül a két atomhatalom (ATV)
Két fegyverest lőttek agyon az indiai biztonsági erők, miután megtámadtak egy kormányzati épületet Pampore városában. A vitatott felségterületű Kasmír régióban egy évtizedes nyugalom után ismét fellángoltak a harcok az indiai és a pakisztáni erők között. Néhány hete egy indiai katonai bázist támadtak meg fegyveresek, akik 19 embert öltek meg. Válaszul az indiai erők rajtaütöttek egy pakisztáni…
okt. 13
7:48
15 dolog, amit nem tudott Szél Bernadettről (ATV)
Az ATV Magánszféra című műsorának kamerái elé ezen a héten Szél Bernadett, az LMP társelnöke állt. A politikusok magánéletét bemutató ötven perces riportfilmből kiderül, hogy a képviselőnő mennyiből él, kire szavazott korábban, és hogy mikor tanult meg főzni.
okt. 13
8:06
Népszabadság-ügy: Több tízezren vonulhatnak utcára a kormány ellen (ATV)
A munkavállalók felháborodása és az ellenzéki szolidaritás mellett immár nemzetközi sajtóvisszhang is kíséri a Népszabadság kiadásának felfüggesztését. Juhász Péter és az Együtt vasárnapra tüntetést szerveznek, amelyre több tízezer résztvevőt várnak, eközben a lap munkatársai folyamatos nyomásgyakorlást ígérnek.
okt. 13
8:08
Öngyilkos lett az Iszlám Állam bombagyárosa egy német börtönben (ATV)
Holtan találták cellájában szerdán késő este a németországi Lipcse börtönében Dzsaber al-Bakrt, az iszlamista indíttatású robbantásos merénylet előkészítésének gyanúja miatt előzetes letartóztatásba helyezett szír menekültet.
okt. 13
8:21
Gyurcsány: A helyzet sokkal jobb, mint gondolnák (ATV)
Mármint a demokratikus ellenzéken belül, ahol informálisan konstruktív beszélgetések zajlanak.
okt. 13
8:54
"Lopják a szabadságunk!" - Óriási tüntetés készülődik Budapesten (Alternatív Energia)
A Népszabadság munkatársai továbbra sem adják fel, folyamatos nyomásgyakorlást ígérnek.
okt. 13
9:30
Eltűnt Matolcsy? (Alternatív Energia)
Napok óta nem látták a luxuslakás környékén.
okt. 13
9:51
"Hillary Clinton atomháborúba sodorhatja a világot" - Hazarendelték az oroszokat (ATV)
Az amerikaiaknak Donald Trump elnökjelöltre kell szavazniuk, ellenkező esetben az atomháborút kockáztatják - jelentette ki szerdán Vlagyimir Zsirinovszkij, az orosz jobboldali populista Liberális Demokrata Párt vezetője a Reuters hírügynökségnek adott interjújában.
okt. 13
10:06
Népszava anno: A Furious repülőgéphordozó (Alternatív Energia)
Képünkön a Furious nevű óriás repülőgéphordozó - a brit flotta egyik büszkesége
okt. 13
10:08
Kálomista eljárása ellen már majd' 500 filmes tiltakozik (Alternatív Energia)
Újságírók is felháborodtak a példátlan cenzúrán és a felháborító eljáráson.
okt. 13
10:21
"Lopják a szabadságunk!" - Tízezrek tüntethetnek a Népszabadságért (Alternatív Energia)
A lap munkatársai továbbra sem adják fel, folyamatos nyomásgyakorlást ígérnek.
okt. 13
10:23
"Gyalázatos hazugság" - Megszólalt Kálomista Gábor (Alternatív Energia)
A producer szerint a nyílt levelet megfogalmazó filmesek becsapják a közvéleményt.
okt. 13
10:39
Felfüggeszti a bíróság a Class FM frekvenciájára kiírt pályázatot (Alternatív Energia)
Az eljárást csak az Advenio által indított per lezárultát követően indíthatja el a Médiatanács.
okt. 13
11:03
Csalási botrány: Lemondott az amerikai nagybank vezetője (ATV)
Lemondott szerdán John Stumpf, az egyik legnagyobb amerikai lakossági bank, a Wells Fargo elnök-vezérigazgatója, a pénzintézet hetek óta húzódó csalási botránya miatt.
okt. 13
11:05
Szexuális bűncselekménnyel vádolják Trumpot (ATV)
Két nő azzal vádolja Donald Trumpot, hogy szexuálisan zaklatta őket - közölte szerdai számában a The New York Times. A republikánus elnökjelölt tagadja a vádakat.
okt. 13
11:07
Szürreális körülmények között várakoznak a migránsok (videó) (ATV)
Menekültek raktak tüzet Belgrád egyik elhagyatott gyár épületében. Az elmúlt hetekben olyan sokan érkeztek Szerbiába, hogy már teljesen megteltek a menekülttáborok, ahol csaknem kétezren laknak tábori körülmények között. Azok, akiknek nem jut hely a menekültszállásokon, az üresen álló iroda- és gyárépületekbe költöznek be önkényesen. A szerb főváros elhagyatott házait és lakásait is kisajátítják,…
okt. 13
11:19
Több tízezren tüntettek a kolumbiai fővárosban (ATV)
Bogotában több mint 50 ezer kolumbiai tüntetett fehér virággal a kezében a békéért, és biztosította támogatásáról a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) nevű szélsőbaloldali gerillaszervezet és a kormány közötti egyezményt.
okt. 13
11:21
Intenzív légitámadás rázta meg Aleppót, gyerekek is meghaltak (ATV)
Legkevesebb négy gyerek meghalt, mert tüzérségi lövedékek csapódtak be egy iskola közelében Aleppóban, a városnak azon a részén, amelyet a kormányerők ellenőriznek - jelentette csütörtökön a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
okt. 13
11:33
Mészáros szállodáit tömnék ki milliárdokkal, közpénzből? (Alternatív Energia)
Miatta indulhat a program, ami 44 milliárdos kamatmentes hitelt biztosítana vendéglátóknak.
okt. 13
11:35
Meghalt a Nobel-díjas rendező, színész (Alternatív Energia)
okt. 13
11:36
Gémesi: Ez egy kemény politikai kiszorítósdi (ATV)
Nem csak az óriásplakátok okoznak vizuális környezetszennyezést, inkább a hulladékszállítás kérdését kellene megoldani, mert az aktív környezetszennyezés – erről Gémesi György beszélt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
okt. 13
11:37
Tűz pusztított Érden, súlyos sérült is van (Alternatív Energia)
A kigyulladt ház teljesen lakhatatlanná vált.
okt. 13
11:51
Lopott autóval szenvedtek balesetet - Elfogták a tolvajokat (Alternatív Energia)
A két férfi egy nap alatt két motort és két kocsit is ellopott.
okt. 13
11:53
Újabb lúzer tolvaj bukott le - Videó! (Alternatív Energia)

Keresés