Újabb, több százezer fős tüntetést tartottak szombaton a dél-koreai fővárosban, Szöulban a korrupciós botrányba keveredett Pak Gun Hje elnök lemondását követelve.
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) felszámolt egy, a betiltott Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezettel kapcsolatban álló csoportot, amely terrorcselekmények végrehajtására készült Oroszországban - jelentette be az FSZB sajtóosztálya szombaton.
Több ezer ember gyűlt össze - a szervezők kérésére könyvvel a kezében - szombat délután a marosvásárhelyi Vársétányon, hogy a magyar felekezeti oktatásért tüntessen, és tiltakozzon a római katolikus gimnázium ellehetetlenítése, igazgatójának, Tamási Zsoltnak a meghurcolása ellen.
A tavaly november 13-i, 130 halálos áldozatot követelő párizsi merényletek európai koordinátora, a belga-marokkói Abdelhamid Abaaoud is Magyarországon keresztül tért vissza 2015 nyarán Európába több tucat dzsihadistával, köztük a párizsi és brüsszeli támadások elkövetőivel - írta szombaton megjelent számában a Le Monde.
A havazás, a szél és a hófúvás veszélye, valamint az északira forduló, viharossá fokozódó szél miatt Vas, Veszprém és Zala megyében elsőfokú figyelmeztetéseket, a sok eső miatt három dunántúli megyére másodfokú, további kilenc megyére és a fővárosra elsőfokú figyelmeztetést adott ki szombatra a meteorológiai szolgálat.
Legalább harminc ember meghalt és további 95 megsebesült egy pakisztáni pokolgépes merényletben, amelyet szombat este követtek el a délnyugati Beludzsisztán tartomány egy muszlim kegyhelyén - közölték tartományi tisztségviselők.
Folyamatosan terjed kelet felé a havazás, miközben a nyugati országrészben csökken az intenzitása. A közútkezelő egyelőre nem jelzett nagyobb fennakadást az utakon - hangzott el az M1 híradójában.
Budapesten rendezik meg a római katolikus egyház 52. Eucharisztikus világkongresszusát 2020-ban. A magyar kormány a sikeres rendezés érdekében támogatja az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye fejlesztéseit, 2019-ig húszmilliárd forinttal. Csarnok is épülne Csepelen, ötmilliárdért - írja a Napi.hu.
Bernd Storck szövetségi kapitány szerint a magyar labdarúgó-válogatott alaposan felkészült és örömet akar szerezni szurkolóinak vasárnap az Andorra elleni világbajnoki selejtezőmérkőzésen.
Ali Laridzsánival, az iráni parlament (Madzslisz) elnökével tárgyalt Kövér László Teheránban. Az Országgyűlés elnökét szombaton fogadta Haszan Róháni köztársasági elnök is.
Munkavégzés közben vesztette életét szombaton egy 47 éves férfi, akire ráborult egy terménnyel teli pótkocsi egy hajdúböszörmény-pródi tanyán - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-vel.
Sáskajárás alakulhat ki az ENSZ mezőgazdasági szervezetének november elején közreadott előrejelzése szerint az afrikai Száhel-övezetben, a táplálékbőség pedig megállította vándorútjukon a fehér gólyákat (Ciconia ciconia) - tájékoztatta a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) programkordinátora az MTI-t.
Madárinfluenza jelenlétét mutatták ki egy második helyszínen is az észak-németországi Schleswig-Holstein tartományban, a dán határ melletti Flensburgban, egy zárt baromfitelepen - közölte a német mezőgazdasági minisztérium szombaton a Friedrich Löffler szövetségi állategészségügyi kutatóintézet (FLI) vizsgálatára hivatkozva.