Gyenes Levente, Gyömrő adócsalásért elítélt polgármestere örömmel osztotta meg a Facebook oldalán, hogy a Belügyminisztérium írásos tájékoztatása szerint az újraválasztott polgármester továbbra is betöltheti tisztét. Pár nappal ezelőtt azonban a Kormányhivatal ennek az ellenkezőjét kommunikálta.
Ezer ösztöndíjastól követelheti vissza az állam a kifizetett pénzt, amennyiben a jellemzően mesterszakos hallgatók augusztus 31-ig nem szereznek oklevelet - mondta az Oktatási Hivatal elnökhelyettese az M1 aktuális csatorna műsorában kedden.
A palesztinok a Gázai övezetben és Ciszjordániában egyaránt megpróbálják elhallgattatni az elégedetlenkedőket és rendszeresen börtönökben kínozzák az újságírókat a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet keddi jelentése szerint, amelyet a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet ismertetett.
Egy nap leforgása alatt mintegy 6500, Líbiából Európába tartó és a Földközi-tengeren bajba került embert mentett meg az olasz parti őrség - számoltak be hétfőn este az olasz hatóságok.
„Egy-két napra, hiszen elég egy erős téli havazásra gondolni, ami elzárja a külvilágtól a települést”. Németországban azt javasolják a lakosságnak, hogy halmozzanak fel öt napnyi ivóvizet és tíz napra elegendő élelmiszert. A katasztrófavédelmet arról kérdeztük, hogy Magyarországon van-e hasonló előírás, politikusoktól pedig azt tudakoltuk, miféle információkra alapozhatták a német akciótervet.
A pár órával ezelőtt első fokon 13 év fegyházra ítélt Budaházy György korábban azt a gyanúját fogalmazta meg az atv.hu-nak, hogy az őszödi beszéd tízéves évfordulója miatt gyorsultak fel az események kínosan elhúzódó ügyében. Az alábbiakban részleteket közlünk a Magyarok Nyilai (Hunnia) elnevezésű gerillacsoport megálmodójával májusban készített interjúnkból, amelyből az is kiderül, hogy a…
Az AP amerikai hírügynökség 72 tömegsírt dokumentált az Iszlám Államtól (IÁ) visszafoglalt iraki és szíriai területeken, és valószínűsíti, hogy ez a szám még növekedni fog a terrorszervezet visszaszorításával párhuzamosan.
A Jobbik igazságtalannak tartja, hogy a Fővárosi Törvényszék első fokon tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélte a terrorcselekménnyel, testi sértéssel, kényszerítéssel vádolt Budaházy Györgyöt.
Óva intett Szíria "teljes lángba borulásától" a török és orosz erők "többszöri ellentmondásos beavatkozásai" miatt Francois Hollande francia államfő kedden.
Vona Gábor az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt a Jobbik néppártosodásáról és a jövőbeni célokról, a pártot ért kritikákról. Kiválogattuk a beszélgetésben elhangzott 9 legütősebb mondatot.
Rendbontás zajlik a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy György és társai első fokú perének ítélethirdetésén kedden a Fővárosi Törvényszéken - jelentette az MTI tudósítója.
Pánik tört ki egy spliti strandon, miután két burkiniben fürdőző nőhöz férjeik is csatlakoztak, akik nagy fekete táskákkal érkeztek a tengerpartra, és törölközők helyett sporthorgászatra alkalmas szigonypuskákat vettek elő - írta a Slobodna Dalmacija című horvát napilap kedden.
Az uniós szabályok értelmében tiltott állami támogatásnak minősülnek az adókedvezmények, amelyeket Írország nyújtott az Apple-nek 2003 és 2014 között, az amerikai informatikai óriáscégnek ezért mintegy 13 milliárd eurót (körülbelül 4 ezer milliárd forintot) kell visszafizetnie az ír államnak - döntött kedden az Európai Bizottság (EB). Washington csalódását fejezti ki.
Kedden tizenhárom év fegyházbüntetésre ítélték a terrorcselekménnyel vádolt Budaházy Györgyöt. Schiffer András a Facebook-on adott hangot nemtetszésének.
Csaknem egy éve, 2015. szeptember 5-én nyitotta meg Angela Merkel kancellár a német határokat a menekültek előtt és befogadásukkal kapcsolatban akkor hangzott el az azóta sokat idézett kijelentése, a "Wir schaffen das", azaz "sikerülni fog". Ez azonban üres szólamnak bizonyult - mondta az MTI-nek az évforduló alkalmából Georg Paul Hefty magyar származású német újságíró és politológus.
A dubaji városi kormányzat több vezetőjét elbocsátotta Sejk Mohamed bin Rasíd Ál-Maktúm, Dubaj uralkodója és az Egyesült Arab Emírségek miniszterelnöke, miután meglepetésszerű látogatásakor nem találta őket a hivatalban.
Házi őrizetbe helyezte Budaházy Györgyöt és hat társát a Fővárosi Törvényszék kedden délután, azt követően, hogy kihirdette elsőfokú, nem jogerős ítéletét.
Ma van az Eltűntek Világnapja: az erőszakos eltüntetés még mindig világjelenség. Világszerte kormányok rendszeresen tüntetnek el embereket erőszakkal, hogy ezzel biztosítsák hatalmukat és hallgattassák el az ellenzéküket – áll az Amnesty International az Eltűntek Világnapja alkalmából szerkesztőségünkhöz is eljuttatott közleményében.
Megduplázódott az elmúlt három hónapban a kísérő nélkül érkező kiskorúak száma az észak-franciaországi Calais melletti menekülttáborokban, ahonnan reményeik szerint átkelhetnek Angliába.
Az illegális bevándorlási helyzet súlyosbodásának veszélyét rejti magában a törökországi helyzet - hangsúlyozta az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülését követően újságíróknak nyilatkozva Molnár Zsolt (MSZP) elnök és Németh Szilárd (Fidesz) alelnök.
Kilenc újságírót, köztük az angol nyelvű Hürriyet Daily News hírportál szerkesztőjét vették őrizetbe Törökországban egy ügyészségi elfogatóparancs értelmében. A hatóságok szerint az újságírók kapcsolatban álltak a júliusi puccskísérlet kitervelésével vádolt Fethullah Gülen hitszónokkal - jelentette kedden a Hürriyet.
Dániában újabban tömegesen követnek el autók elleni garázdaságot: ismeretlen okokból felgyújtanak, vagy kövekkel és faágakkal dobálnak meg gépjárműveket - jelentette kedden a Reuters hírügynökség.
Egyre veszélyesebbek az Európába vezető tengeri migrációs útvonalak, míg tavaly minden 276. ember vesztette életét az átkelés közben, idén már minden 85. - írta a Die Welt című német lap a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) becslését ismertetve kedden.
A Politico című amerikai lap a milliárdos befektető, Soros György szerepéről ír az amerikai igazságügyi rendszer átalakításában, ami az amerikai progresszív körök egyik kulcsfontosságú célja. Miközben ugyanis az amerikai társadalomban mind nagyobb az afroamerikaiak, vagy épp a spanyolajkúak aránya, az ügyészek 95 százaléka továbbra is fehér, sőt háromnegyedük fehér férfi.
Nehézségekkel küzdött a repülőgép-vezetés tanulásában az a német pilóta, aki tavaly szándékosan hegynek vezette a Germanwings légitársaság személyszállító repülőgépét a francia Alpokban, és amerikai kiképzése során nem is tudta letenni az egyik fontos vizsgát - derült ki az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálataiból, amelyeknek kivonata kedden került nyilvánosságra.
Megölték Aleppónál Abu Mohammed al-Adnanit, az Iszlám Állam szóvivőjét - jelentette be kedd este a terrorszervezet szócsövének számító Amak hírügynökség.
Az Európai Unió alábecsülhette a júliusi törökországi puccskísérlet súlyosságát, azonban mindenképpen folytatni kell a párbeszédet Ankarával a felek közötti migrációs egyezmény életben tartása érdekében - hangsúlyozták képviselők az Európai Parlament (EP) külügyi bizottságának keddi brüsszeli ülésén.
Gyaszszertartás keretében, az olasz állam- és kormányfő, valamint a pápát képviselő érsek jelenlétében vettek végső búcsút kedden a közép-olaszországi földrengés 292 halálos áldozatának egy részétől Amatricében, a katasztrófa által egyik legsúlyosabban érintett településen.
Bernd Storck, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, a magyar szövetség (MLSZ) szakmai igazgatója aktívan részt vesz az utánpótlás-akadémiák munkájában.