2016. szeptember 15. csütörtök

szept. 15
5:21
Spéder Zoltán úgy ment, hogy maradt (Alternatív Energia)
Az üzletember befolyása megmaradt a posta és a takarékszövetkezeti integráció vezetésében.
szept. 15
5:21
MSZP: A Fidesz áruba bocsátja a magyarságot (ATV)
Cáfolja a kormány, hogy változtatna az unión belüli szabad mozgást is biztosító letelepedési kötvények szabályozásán. A Magyar Nemzet írta meg, hogy egyes közvetítő cégek úgy reklámozzák a kötvényeket, hogy annak megvásárlásával hamarosan akár nyelvvizsga nélkül, öt év elteltével már megszerezhető lesz a magyar állampolgárság. A szocialisták törvényjavaslatot nyújtottak be arról, hogy azonnal…
szept. 15
5:23
Sztrájk az közszférában - Miért bujkál Rogán Antal? (Alternatív Energia)
A polgármester-jelöltek semmit nem tudnak majd ígérni 2019-ben a lakosságnak.
szept. 15
5:25
MTVA-vezetőket hallgattak ki (Alternatív Energia)
Az ügy tisztázásáig Vas Imre és Enyedi Csaba sem dolgozik a közmédiánál.
szept. 15
5:27
Eltűnhet Európa legnagyobb temészetvédelmi területe (Alternatív Energia)
Veszélyben 170 000 ember megélhetése, 6 millió vándormadár és több mint 4000 faj otthona.
szept. 15
5:29
Megéri őssejtet tároltatni? (Alternatív Energia)
A világon eddig több mint 26 000 köldökzsinórvér transzplantációt végeztek.
szept. 15
5:31
Minden másodperc számít (Alternatív Energia)
Hipernet 4G+-on száguldottak a digitális esetnapló adatai.
szept. 15
5:33
Szelíd motorosok a Pető Intézetben (Alternatív Energia)
A mozgássérült gyerekek a vasparipák nyergéből csodálhatták meg a főváros utcáit.
szept. 15
5:35
Megújult a Jahn Ferenc szülészeti osztálya (Alternatív Energia)
A felújítás során a mostanáig színtelen, fakó várótermet festette újra a PPG Trilak Kft.
szept. 15
5:37
Ingyenes ultrahangos szűrővizsgálat (Alternatív Energia)
A 6-8 hetes csecsemőknél az eszközzel számos probléma felfedezhető.
szept. 15
5:39
Polipokkal a biztonságért (Alternatív Energia)
Magyarországon az idő előtt világra jött újszülöttek száma jelentősen meghaladja az uniós átlagot.
szept. 15
5:39
Mától nem nyit ki ebben az öt megyében a CBA (Alternatív Energia)
A kft a térség legnagyobb partner volt, és Nógrád megye legnagyobb munkaadója is.
szept. 15
5:41
Matolcsy késleltetné a magyar eurót (Alternatív Energia)
Az MNB-elnök még nem tartja elég erősnek az országot.
szept. 15
5:43
Tűzoltók végzik majd a kéményseprők munkáját? (Alternatív Energia)
A lakosság biztonságát is veszélyeztető mértékű munkaerőhiány alakulhat ki a szakterületen.
szept. 15
5:45
Válaszol: Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) elnöke (Alternatív Energia)
szept. 15
5:47
Hamar felejt Nicolas Sarkozy (Alternatív Energia)
A választók többsége nem örülne a volt államfő jelöltségének.
szept. 15
5:49
Megfedte az EP a varsói kormányzatot (Alternatív Energia)
Lengyelországnak október végéig meg kell oldani az alkotmányos válságot.
szept. 15
6:15
Sáling: Lázadás előtti állapot alakult ki (ATV)
Rendkívüli helyzet alakult ki a kereskedelemben a munkaerőhiány miatt az alkalmazottak szakszervezete szerint. A szervezet elnöke úgy fogalmazott: lázadás előtti állapot alakult ki. Az LMP részben a kormány oktatáspolitikáját teszi felelőssé a kialakult helyzetért. A Demokratikus Koalíció piacbarát megoldásokat sürget és járulékcsökkentést javasol. Kedden Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azt…
szept. 15
6:33
Üzenjünk Orbánnak: ne hantázz! (Alternatív Energia)
Találtuk: http://b1.blog.hu/
szept. 15
6:33
Rétvári bejelentette: minden védőnő megkapja a teljes emelést (ATV)
A vonatkozó jogszabály-módosítás révén a szolgáltatók kötelesek kifizetni az idei évre járó kétmilliárd forintos többletpénzt a védőnők részére, így minden védőnő megkapja a teljes emelés összegét, sőt, visszamenőlegesen is jár nekik a különbözet - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a szocialista Bangóné Borbély Ildikó kérdésére válaszul.
szept. 15
6:35
Mit mondott Martonyi János az Unióról 2006-ban? (Alternatív Energia)
"Csak az ökör következetes..."
szept. 15
6:37
A kereskedelmi miniszter hazahozatja a Belgiumból kiutasított magyar bányamunkásokat (Alternatív Energia)
Népszava, 1932. szeptember 15.
szept. 15
6:39
Európa sorsa Merkel kezében van (Alternatív Energia)
The Times: eddig még soha nem volt olyan nehéz helyzetben a német kancellár, mint most.
szept. 15
6:41
"Ez itt az én hazám..." - Befejeződött a budafoki kálvária kálváriája (Alternatív Energia)
A budafokiak jó ideje készültek arra, hogy a kerület egyik értékes műemlékét, a kálváriát végre felújíthassák.
szept. 15
6:43
Mégis tollat ragadok... (Alternatív Energia)
A legutóbbi választás után elhatároztam, hogy nem írok több politikai témájú olvasói levelet a Népszavának.
szept. 15
6:45
Az NVI méretes öngólja (Alternatív Energia)
Már többször feltűnt, hogy a Nemzeti Választási Iroda tudatosan félreértelmezi az alkotmányt és a választási törvényeket.
szept. 15
6:47
Meg kell védeni! (Alternatív Energia)
Mit kell megvédeni, ráadásul mindenáron? Ezt kérdeztem magamtól Orbán minapi nyilatkozatát hallgatva.
szept. 15
6:49
Megkaptam a magamét! (Alternatív Energia)
Már szinte alig pislákolt bennem a remény, és teljesen elkámpicsorodtam, amiért én még nem kaptam meg...
szept. 15
6:51
Ötvenes (Alternatív Energia)
A minap egy szupermarketban a pénztáros felhívta a figyelmemet, hogy egy teljesen új ötvenest adott vissza.
szept. 15
6:51
Bardack: Clinton továbbra is egészséges és alkalmas az elnökségre (ATV)
Orvosa szerint Hillary Clinton, a demokraták elnökjelöltje egészséges és alkalmas az elnökségre.
szept. 15
7:09
Paralimpia: Megvan a tizedik magyar érem (ATV)
Osváth Richárd ezüstérmet szerzett a kerekesszékes vívók A sérültségi kategóriájának tőr egyéni versenyében a riói paralimpia szerdai versenynapján.
szept. 15
7:27
Az USA bejelentette: Sokkal több menekültet fog befogadni (ATV)
Az Egyesült Államok kormányzata 85 ezerről 110 ezerre emelte a 2017-es pénzügyi évben befogadható menekültek létszámkeretét.
szept. 15
7:45
Veszélyes munkaerőhiány - Tűzoltók söpörhetik a kéményeket (Alternatív Energia)
A lakosság biztonságát is veszélyeztető mértékű munkaerőhiány alakulhat ki a szakterületen.
szept. 15
7:45
Tajvant szinte elsöpörte a szupertájfun, most elérte Kínát is (ATV)
Megszelídült Kínában csütörtökre a Meranti nevű szupertájfun, amely szerdán szinte teljesen megbénította az életet Tajvan déli részén.
szept. 15
7:47
Szakértő: Lehet, hogy Trump sincs sokkal jobban Clintonnál (ATV)
Megszólalt Hillary Clinton orvosa, aki szerint a demokraták elnökjelöltje egészséges és alkalmas az elnökségre. Magyarics Tamás Amerika-szakértő az ATV Start című műsorában ugyanakkor hangsúlyozta, Clinton fölé még árnyékként tornyosul az email-botrány, amely továbbra is tartogathat meglepetéseket.
szept. 15
8:03
Milyen betelepítésre vonatkozik a népszavazás kérdése? (ATV)
Az unió menekültpolitikája megváltoztatásának lehetőségét látja immár a kormány az októberi referendumban, és azért ragaszkodik hozzá Jean-Claude Juncker békülékenyebb szavai után is, mert szerintük a brüsszeli intézményrendszerben már megszülettek a döntések egy új áthelyezési mechanizmusról. Mindeközben még mindig nem tudjuk, hogy a népszavazásban feltett kérdés milyen betelepítésre vonatkozik:…
szept. 15
8:39
Elnyelte a tízezrest az automata, a BKK sajnálja, de nem fizeti vissza (ATV)
A Budapesti Közlekedési Központ szabályozta az automaták visszaadását, de erről nincs tájékoztatás a gépeken. Elnézést kértek az okozott kellemetlenségért, de nem fizetik vissza a kárt.
szept. 15
8:54
Hiába került 15 millió eurónkba - 2043-ig titkosak a Seuso-akták (Alternatív Energia)
Mi akik fizettünk, évtizedekig nem ismerhetjük meg az ügylet részleteit.
szept. 15
8:56
Elegáns és érzékeny gesztus az RTL-Klubtól (Alternatív Energia)
Nem szakítják meg reklámblokkok a Saul fia vetítését.
szept. 15
8:57
Migránsválság: Összecsapások voltak Híosz szigetén (ATV)
Összecsapások voltak a helyiek, a készenléti rendőrség, valamint menedékkérők között szerda este Görögországban, Híosz szigetén az egyik befogadó központnál tartott tiltakozáson.
szept. 15
9:15
Gyurcsány: A Fidesz legfelső vezetése is érintett az őszöd utáni káoszban (ATV)
"Létezik olyan, államtitokká minősített dokumentum, amely tényszerűen arról ír, hogy az őszödi beszéd kiszivárogtatása utáni káosz előállításában a Fidesz legfelső vezetése is érintett" - állítja Gyurcsány Ferenc egy, a beszéd kiszivárgásának évfordulójára készülő kötetben.
szept. 15
9:51
Ismert sportolókról közölt bizalmas információkat egy orosz hekkercsoport (ATV)
A Fancy Bear nevű orosz hekkercsoport további sportolókról közölt bizalmas, a riói olimpiával összefüggő információkat a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) feltört adatbázisából.
szept. 15
10:09
Légpisztolyt rántott egy 13 éves fiú, agyonlőtték a rendőrök (ATV)
Légpisztolyt rántó, 13 éves gyerekgyanúsítottat lőttek agyon rendőrök az Ohio államban található Columbusban, az Egyesült Államokban helyi idő szerint szerda este.
szept. 15
10:27
"Itt szörnyű" - Parkolóházakban húzzák meg magukat a migránsok (ATV)
Egyre több migráns érkezik Szerbia dél határához, ezért a szerb segélyszervezetek egy újabb menekülthullámról beszélnek. Azt mondják, most átlagosan napi 100-200 ember jön át Macedóniából és Bulgáriából.
szept. 15
10:39
Mától nem nyit ki ebben az öt megyében a CBA-partner (Alternatív Energia)
A napokban már rebesgették a Palóc Nagyker csődközeli helyzetét.
szept. 15
10:41
Idén is lehet pályázni a Gábor Dénes-díjra (Alternatív Energia)
szept. 15
10:45
Horror: Felrobbant egy turistahajó a népszerű üdülőparadicsomban (ATV)
Felrobbant egy turistákat szállító kirándulóhajó motorja az Indonéziához tartozó Bali partjainál, a balesetben két ember meghalt, és legkevesebb 13-an megsérültek - közölték csütörtökön a hatóságok.
szept. 15
11:19
Visszacsúszott a magyar válogatott a világranglistán (ATV)
A magyar válogatott egy helyet rontva augusztushoz képest a 20. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) szeptemberi világranglistáján.
szept. 15
11:33
Törőcsik Mari kapta a Szenes Iván-életműdíjat (Alternatív Energia)
Rajta kívül elismerésben részesült Nyári Károly és Tabáni István.
szept. 15
11:35
Lecserélték az Országos Vérellátó Szolgálat főigazgatóját (Alternatív Energia)
Jákó Kinga 2014 májusától töltötte be a főigazgatói posztot.

Keresés