Kevesebb mint egy hónap alatt, a téli vízálláson bő egy métert emelve, befejeződött a Tisza-tó szokásos nyári vízszintjének beállítása - közölte honlapján a tavat üzemeltető Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) hétfőn.
Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője szerint a hétvégén a Soros György-párti szervezetek jelentős megmozdulást szerveztek a fővárosban egy abszurd ügyben.
Kétségbeesett levelet, utolsó segélykiáltást kaptunk egyik olvasónktól, aki súlyos beteg, csak kerekesszékkel tud közlekedni és most úgy néz ki, fedél nélkül is marad. Tudjuk, hogy nagyon sokan vannak hasonló helyzetben, az ő helyzetükre is fel szeretnénk hívni a figyelmet azzal, hogy olvasónk levelét megosztjuk, hátha valaki segítséget tud nyújtan
Az ellenzéki képviselők a Nemzetbiztonsági Bizottság zárt ülésén kértek volna tájékoztatást a szolgálatoktól az ügyben, de a bizottság fideszes alelnöke és a kormánypárti képviselők határozatképtelenné tették az ülést.
Közel 80 ezren vonultak fel vasárnap a Kossuth térre, hogy így tiltakozzanak a CEU-t is érintő kormányzat döntés ellen. Az atv.hu riportere ma az utcaemberét kérdezte arról, hogy mi jöhet ezt követően.
Kósa Lajos szerint semmilyen egyetemet nem akarnak bezárni. A Fidesz frakcióvezetője erről az Országgyűlés plenáris ülésén beszélt reagálva a hétvégi gigatüntetésre. Balog Zoltán viszont ennek az ellenkezőjét állította a múlt héten.
A miniszterelnök ezt hétfőn mondta a parlamentben, miután az MSZP számon kérte rajta a Lex CEU-t. Orbán szerint a Jobbik a gazdája whiskey-szagú kérdéseit tolmácsolja a parlamentben, a nőügyes kijelentése miatt pedig nem kér bocsánatot. Azt viszont elárulta, hogy Paks-ügyi minisztert fog kinevezni.
Alapvető cél minél több emberhez minél többféle módon eljuttatni a zenét - mondta el Hamar Zsolt Liszt Ferenc-díjas karmester, a Nemzeti Filharmonikusok márciusban kinevezett zeneigazgatója az MTI-nek.
Megkezdődött a Kecskeméti Törvényszéken hétfőn annak a két tiszakécskei férfinek a pere, aki a vád szerint tavaly tavasszal téglával agyonvert és kirabolt egy magyar származású izraeli állampolgárt.
Még 1996-ban tagadták meg Soros György egyetemétől a más felsőoktatási intézményektől eltérő, kivételes helyzetet biztosító extra jogosítványokat. Sorosnak távoznia kellett.
A kormány rálépett a középosztály kis lábujjára – nyilatkozta az InfoRádiónak a Publicus Intézet ügyvezetője a vasárnapi tüntetésről. Pulai András szerint a kormánypárti sajtóban megjelent magyarázatok pedig akár kontraproduktívak is lehetnek.
Nem biztos, hogy eléri Magyarországot a romániai Aranyos folyóba múlt héten ömlött szürkeiszap - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) szóvivője az MTI megkeresésére hétfőn.
A CEU oktatója ennek ellenére lát kiutat a helyzetből. Ürge-Vorsatz Diána fizikus, klímakutató, a CEU oktatója az ATV Start ma reggeli műsorában beszélt a nagy port kavart Facebook bejegyzéséről.
A kormány nem zár be egyetemet, Soros György egyetemét sem. A cél, hogy minden egyetemre azonos szabályok vonatkozzanak - mondta Orbán Viktor miniszterelnök parlamenti felszólalásában.