2017. április 4. kedd

ápr. 4
8:39
Bulgária, Románia is leelőzött - Távolodunk a demokráciától (Alternatív Energia)
A friss jelentés szerint szinte valamennyi vizsgált területen rosszabb lett a helyzet.
ápr. 4
8:39
"Harcolni fogunk!" Az ATV-ben üzent a CEU rektor-helyettese (ATV)
Harcolni fogunk. Törvénytelen, igazságtalan, diszkriminatív, ami most zajlik, és ragaszkodunk az álláspontunkhoz, hogy mindent szabályosan csináltunk – állította az Egyenes beszédben Fodor Éva.
ápr. 4
8:41
Szanyi Tibor: itt az újabb példa, hogy Orbán csak rombolni képes (Alternatív Energia)
Lehet "sorosozni," de nem mindegy mit hagy maga után az ember: építményeket, vagy rombolást.
ápr. 4
8:43
Alig változott a forintárfolyam (Alternatív Energia)
Az euró árfolyama sem változott lényegesen.
ápr. 4
8:45
Tűz a dorogi erőműben - Kiürítették az épületet (Alternatív Energia)
ápr. 4
8:51
Spöttle: új terrorszervezet is állhat a szentpétervári támadás mögött (hirado.hu)
A biztonságpolitikai szakértő szerint nem kizárt, hogy csecsenek hajtották végre a merényletet, hiszen közülük sokan felesküdtek már az Iszlám Államra. "A csecsenekkel mindig baj volt, a legvéresebb dolgokat ők hajtották végre. Volt, hogy egy kis faluban több mint 70 embert lemészároltak” – nyilatkozta George Spöttle a Ma reggelben.
ápr. 4
8:53
Segítene módosítani a népszavazási törvényt az NVI (hirado.hu)
A Nemzeti Választási Iroda (NVI) kész segíteni a választási eljárási törvény népszavazásokat érintő módosítása esetén - közölte az NVI elnöke, Pálffy Ilona az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában.
ápr. 4
8:57
Szanyi Tibor: újabb példa, hogy Orbán csak rombolni képes (Alternatív Energia)
Lehet "sorosozni," de nem mindegy mit hagy maga után az ember: építményeket, vagy pusztítást.
ápr. 4
8:59
Havas Henrik beleáll a politikába? (Alternatív Energia)
Igaz, egyelőre csak viszonylag kispályán: egy időközi választáson méretteti meg magát.
ápr. 4
9:09
"A Jobbik milliárdos gazdája" - megjött Orbánéktól a válasz az RTL Klub megszüntetése ügyében (Blikk)
Reagált a Miniszterelnökség az Orbán Viktornál kegyvesztetté vált Simicska Lajos azon állításaira, miszerint a miniszterelnök meg akarta vetetni az orosz Roszatom pénzén az RTL Klubot.
ápr. 4
9:09
Szijjártó: csak a NATO-val győzhető le az Iszlám Állam (hirado.hu)
A legfrissebb információk szerint sincs magyar sérültje, áldozata a hétfői szentpétervári robbantásnak. A nagyvárosban működő magyar konzulátus mintegy hetven magyarról tud a térségben - mondta el a külgazdasági és külügyminiszter.
ápr. 4
9:21
A Jobbik Simicskát is elszámoltatná (ATV)
Mirkóczki Ádám, a Jobbik szóvivője nem tudja megítélni, hogy Simicska Lajos lopott-e, a párt másik szóvivője, Jakab Péter szerint a Jobbik az egyetlen párt, amely mögött nem áll egyetlen oligarcha sem.
ápr. 4
9:21
Rogán kedvenc ügyvédjének nagyon kedvező törvényt alkothat a kormány (444.hu)
Kertész Balázs egyszerre volt cégvezető és ügyvéd. Ez eddig nem fért bele, de a jövőben változhat.
ápr. 4
9:33
Hoppá, hirtelen négyszeresére drágult az M25-ös építése (Alternatív Energia)
Tavaly december óta potom közel 19 milliárddal nőttek a költségek.
ápr. 4
9:45
Csúnyán lebőgtünk: demokráciára okíthatnak minket a románok és a bolgárok (Blikk)
Eddigi leggyengébb szereplését érte el Magyarország a Freedom House éves jelentésében.
ápr. 4
9:51
Vargáékat elkergették a Quaestor-károsultak (Alternatív Energia)
A tüntetők megakadályozták a sajtótájékoztatót, amit a kormányablakban tartottak volna.
ápr. 4
9:51
Dopeman: Simicska olyan, mint a fogatlan kutya (ATV)
A CEU-t is érintő felsőoktatási törvénymódosító javaslat mellett a hálapénz és az Orbán-Simicska csörte legújabb fejezete is téma volt az ATV „A nap híre” hétfői adásában, ahol ezúttal Demeter Márta független országgyűlési képviselő, Fiala János riporter és Pityinger Dopeman László fogalmazta meg véleményét.
ápr. 4
9:53
Orbánék ma kivégzik a CEU-t (Alternatív Energia)
Egyre nő a hazai és nemzetközi összefogás az egyetemért: újabb megmozdulások várhatóak.
ápr. 4
9:55
"A pokoli helyzetben is figyeltünk a másikra" - Videó a metrórobbantásról (Alternatív Energia)
A robbanás miatt nem nyíltak a vagonok ajtajai, az emberek puszta kézzel próbálták sztétfeszíteni.
ápr. 4
9:57
Óbuda jobb- és baloldali ellenzéke együtt kéri a mobilgátdöntés elhalasztását (444.hu)
Várja meg a főváros, mi lesz a helyi népszavazással - írják a nyílt levélben.
ápr. 4
10:03
Simicska elárulta, hogyan szakított Orbánnal (ATV)
Simicska Lajos egy letiltott Reuters interjú részleteiről beszélt a 24.hu-nak, amelyben elárulta min vesztek össze Orbán Viktorral a kétharmados győzelem másnapján.
ápr. 4
10:09
Nyílt levélben próbálják puhítani Tarlóst (Alternatív Energia)
Ne döntsenek még a mobilgátról.
ápr. 4
10:11
Izgalom - Miről beszél Hoffmann Rózsa a Lex CEU-szavazás előtt? (Alternatív Energia)
Ki tud nagyobb pátosszal a semmiről? - A volt oktatási államtitkár Balog miniszter babérjaira tör.
ápr. 4
10:13
Kerényi Imre: Pénzügyminiszternek Sorost (Alternatív Energia)
Álmaim kormányában helyet kaphatna pénzügyminiszterként Soros György
ápr. 4
10:15
Eldőlhet a gyerekét brutálisan megerőszakoló pilisi férfi sorsa (Ripost)
Ma hirdetnek ismét ítéletet, a saját gyermekét megerőszakoló férfi feje felett, a Budapest Környéki Törvényszéken. A kegyetlen apa, hosszabbítóval az ágyhoz kötözve erőszakolta gyermekét.
ápr. 4
10:21
Tesvérei után meghalt a víztározóból kimentett kétéves nagyfügedi kisfiú is kórházban (Blikk)
Meghalt az a kétéves kisfiú kedd hajnalban, aki testvéreivel együtt egy tűzivíztározóba esett vasárnap a Heves megyei Nagyfügeden.
ápr. 4
10:21
Harrach szerint Simicska nem volt meghatározó a Fideszben, de a Jobbikban igen (444.hu)
A KDNP-frakcióvezető ugyan a felesége szerint nem ért a pénzhez, így ezt nem tudta bizonyítani, de legalább bemutatta a minden eddiginél primitívebb kormánykommunikációt: „Jobbik: Simicska, baloldal: Soros.”
ápr. 4
10:23
Hazugság a fideszesek összes állítása arról, hogy ez a törvény nem a CEU statáriumszerű bezáratására készült (444.hu)
A törvény szövege világosan kimondja, hogy a CEU nem működhet tovább Magyarországon.
ápr. 4
10:25
Péntek óta nem találják a 16 éves Kittit (Ripost)
A 18. kerületi Havanna utcából indult el pénteken Kitti, azóta nyoma veszett. A lány feltűnő szépség, mégsem látta senki azóta.
ápr. 4
10:27
"A pokoli helyzetben is figyeltünk a másikra" (Alternatív Energia)
A robbanás miatt nem nyíltak a vagonok ajtajai, az emberek puszta kézzel próbálták sztétfeszíteni.
ápr. 4
10:29
Tragédia - Meghalt a tűzivíztározóba esett harmadik kisfiú is (Alternatív Energia)
Azt, hogy a három testvér hogy került a medencébe, még nem tudni - Ezt soha nem heveri ki egy szülő.
ápr. 4
10:31
Gianni Pittella: Hogyan hallgathat az EPP? A Fidesznek mennie kell (Alternatív Energia)
"Független egyetemek bosszútól vezérelt beszántása" elfogadhatatlan.
ápr. 4
10:35
Bravúros munka, hat óra alatt elfogták a gyanúsítottakat Szolnokon (Ripost)
A szolnoki rendőrkapitányság eljárást indított két fiatal ellen, akik egy játszótéren zaklattak egy fiatalkorú fiút. Követték hazafelé áldozatukat, majd letépték arany láncát. Alig hat óra alatt kézre kerítették az elkövetőket.
ápr. 4
10:39
Meghalt a harmadik víztározóba esett nagyfügedi testvér is a kórházban (Blikk)
Meghalt az a kétéves kisfiú kedd hajnalban, aki testvéreivel együtt egy tűzivíztározóba esett vasárnap a Heves megyei Nagyfügeden.
ápr. 4
10:39
NFM-államtitkár: a magyar emberek érdekét a rezsicsökkentés szolgálja (hirado.hu)
Nemzeti konzultációt indított a magyar kormány több kérdésben.
ápr. 4
10:41
Mi történt a First Lady arcával? Megérkezett Melania Trump hivatalos, fehér házi fotója (Blikk)
Washington - Tudjuk, hogy Melania Trump jól tartja magát és valószínűleg a ránctalanító krémen és a kozmetikuson sem spórol, na de arcvonásai neki is vannak, nem?
ápr. 4
10:45
Robbanás volt a metróban - eddig tíz halottról tudnak (Ripost)
Robbanás történt a szentpétervári metró egyik kocsijában. Jelentette be, a TASZSZ orosz hírügynökség. Vannak áldozatok.
ápr. 4
10:45
Immáron Ausztria is bejelentkezett a CEU-ért (Alternatív Energia)
A kérelmet az osztrák rektori konferencia elnöke és a klagenfurti egyetem rektora fogalmazta meg.
ápr. 4
10:55
Minden, amit eddig tudni lehet a metróban történt robbantásról (Ripost)
Terrortámadássá nyilvánították a metró robbantásokat Oroszországban. Minimum 14 halottja, és 20 sérültje van a merényletnek.
ápr. 4
10:57
Szerelmes dalt írt Zuglóhoz a képviselőjelölt (ATV)
Tóth Imre a Magyar Kétfarkú Kutya Párt zuglói képviselőjelöltje, a szokatlan kampányhúzásai közül a legutolsó egy szerelmes dal, amit Zuglónak intézett.
ápr. 4
11:05
Szörnyű eset a Tescóban, perceken múlt a férfi élete (Ripost)
Egy hős dolgozó mentette meg az összeroskadó vásárlót.
ápr. 4
11:15
Megállíthatatlan a magyar tiniket öngyilkosságba hajszoló Kék Bálna? (Ripost)
Eddig két magyar áldozata van az öngyilkosságra buzdító kihívásnak, a szülők joggal aggódnak gyermekeikért. A hatóságok eddig nem hívták fel a figyelmet a valós veszélyre.
ápr. 4
11:15
Hoffmann Rózsa szerint azért nem baj, hogy nagyon kevés időt ad az új törvény a CEU-nak, mert ha sok időt kapunk valamire, akkor hajlamosak vagyunk csak… (444.hu)
A volt oktatási államtitkár is beszállt a vitába.
ápr. 4
11:25
Mégis kiengedhetik Magyarország legrettegettebb sorozatgyilkosát (Ripost)
Tavaly a bíróság elutasította, hogy Bene László kikerüljön a rácsok mögül, a négyszeres gyilkos újra a szabadulására készül...
ápr. 4
11:27
Annyira igazat írhattak egy Magyar Nemzet-cikkben, hogy Rogán Antalék rémült MTI-közleményben támadtak a kormány saját törvényjavaslatára (444.hu)
Ilyen sem történt még a NER-ben: Orbán Viktor saját kabinetirodája közleményben határolódott el Orbán saját kormányának módosító javaslatától. A háttérben Rogán polgármesterként elkövetett bizniszelései állhatnak.
ápr. 4
11:29
Hiller István a CEU-s vitában: Mondják ki, hogy nem akarják Magyarországon látni a CEU-t, ne álcázzák szakmai döntésnek a politikai célt (444.hu)
Az MSZP-s politikus szerint a CEU ügye nincs a magyar felsőoktatás tíz legnagyobb problémája között.
ápr. 4
11:33
Kerékpárja miatt vertek össze egy férfit Tégláson (Blikk)
Fegyház, illetve javítóintézet várhat arra a három férfira, akik egy bicikli miatt összevertek egy embert.
ápr. 4
11:33
Kettős mérce az élelmiszerpiacon: lépni fog a kormány (hirado.hu)
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) átfogó hatósági élelmiszer-minőségi vizsgálata is megerősítette, hogy kettős mérce működik az európai élelmiszerpiacon.
ápr. 4
11:35
Elképesztő dolog derült ki a vízbe fulladt kisfiúk anyukájáról (Ripost)
Néhány perc elég volt ahhoz, hogy a nagyfügedi család élete örökre megváltozzon, három, udvaron játszó kisgyermekük végzetes lépésre szánta el magát...
ápr. 4
11:35
Kiszivárgott levél: Magyar Bálint egyengette a CEU útját (hirado.hu)
Személyes hangvételű levélben kérte a milliárdos Soros György Gyurcsány Ferenctől és Magyar Bálinttól, hogy milyen módon szabályozzák a hazai felsőoktatást, hogy az az általa alapított egyetemnek minél jobb legyen – derült ki egy 2005-ös levélből, melyet az Origo.hu közölt.

Keresés