2021. december 27. hétfő

dec. 27
0:09
Kórházszövetségi elnök: 525 napot kell várni egy csípőprotézis-műtétre (Infostart)
Ficzere Andrea őszintén beszélt néhány, a járvány miatt súlyosbodó ellátási problémáról.
dec. 27
0:09
Nem adják fel a Fertő tónál, megint kiírták a visszavont közbeszerzést (444.hu)
Az MTA is hiába tiltakozott a beruházás ellen.
dec. 27
0:13
Orbán kedvenc sportújságja elmagyarázta, hogy nem azért nem lesz Pécsen stadion, mert a kormány kiköltekezett, hanem azért, mert az emberek nem is akarják (444.hu)
Júniusban még megerősítette a kormány, hogy lesz Pécsen is új stadion, de most elkezdték kurtítani a beruházások listáját.
dec. 27
5:21
Kunhalmi: 2021-ben a progresszív politikai irányzatok megerősödtek (ATV)
2021 végének közeledtével közéleti szereplőket kértünk arra, hogy értékeljék az év legfontosabb világ-és belpolitikai eseményeit, valamint jövő évre vonatkozó politikai és személyes ambícióikról is meséljenek. Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke a német választásokat tartja a legfontosabb világpolitikai eseménynek, személyes célja továbbra is, hogy
dec. 27
5:27
Novák Katalin élete brutálisan megváltozik: napi 1,2 milliós protokollkiadás jár neki jövőre, de amit adnia kell cserébe, az sem kevés (Blikk)
- Hétköznapi ember nehezen tudja elképzelni micsoda fordulat előtt áll a köztársasági elnöki jelölt, Novák Katalin élete.
dec. 27
5:33
Külföldre ment a korábbi magyar sorozatsztár – ezt csinálja most (ATV)
Konta Barbara Hollandiában él, és elmondása szerint jól érzi magát, szereti az országot, a mentalitást, az embereket és a kultúrát.
dec. 27
5:57
Jakab Péter: a rendszer kíméletlen ellenfele maradok (Menedzsment Fórum)
Nagyinterjú Jakab Péterrel, a Jobbik elnökével az ellenzéki programalkotás folyamatáról, Völner Pálról, a NER-lovagokról, elszámoltatásról, élelmiszerárakról és Orbán Viktor maffiaállamáról.
dec. 27
6:15
Ez volt 2021 Magyarországon – az első védőoltástól az omikronig (Infostart)
Fudan, Pegasus, Városháza-ügy, Völner Pál és persze a járvány – címszavakban ez volt 2021 Magyarországon. Összeszedtük az elmúlt 12 hónap legfontosabb közeleti eseményeit.
dec. 27
6:21
Elkésett a tél, mostanra érkezett meg, amit karácsonyra vártunk (BorsOnline)
Folytatódik a télies időjárás, többfelé lehetnek mínuszok és helyenként további ónos eső, havazás is várható. Ezzel együtt erősödik a nappali felmelegedés, a következő hétvégén néhol 15 Celsius-foknál is melegebb lehet
dec. 27
6:27
Sas József, Törőcsik Mari, Börcsök Enikő, Monspart Sarolta - Ők hagytak itt minket 2021-ben - I. rész (ATV)
Színészek, tudósok, politikusok, sportolók - ebben a cikkben összeszedtük, kik azok a neves személyiségek, akik az év első felében hagytak itt bennünket.
dec. 27
7:09
Putyin: ha az Egyesült Államok és a Nato megtagadja a biztonsági garanciákat, Oroszország erre többféle választ adhat (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
dec. 27
7:45
Harmadfokú riasztást adtak ki: Kegyetlen időjárás csap le az országra (BorsOnline)
Ónos eső veszélye miatt ismét több déli járásra kiadta a legmagasabb, harmadfokú riasztásokat  az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn hajnalban.
dec. 27
7:57
Gyengült a forint hétfő reggelre (ATV)
Minimálisan gyengült a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi piacon hétfő kora reggel a péntek esti szintekkel összevetve.
dec. 27
8:15
Ijesztő fotókkal figyelmeztet a rendőrség (ATV)
A tűzijátékozás szabályait és következményeit ismertette a rendőrség Facebook-oldalán. Szabálysértési eljárás keretében akár 150 000 forint bírságot is kiszabhatnak.
dec. 27
8:21
Így ünnepelték a karácsonyt a hathetes leendő vakvezető kiskutyák (Blikk)
Hamar kiszimatolták ajándékaikat a Baráthegyi Vakvezető és Kutyaiskola hat hetes kiskutyái. A mini méretű labradorok első karácsonyukat ünnepelték kötött Mikulás sapkában, macikkal és természetesen sok-sok finomsággal.
dec. 27
8:21
Amiről az új magyar milliárdosnak tudnia kell, hogy hozzájusson a vagyonhoz (hirado.hu)
Történelmet írt a hatos lottó nyertese, aki a vasárnap kihúzott számokkal a játék eddigi történetének legnagyobb jackpotját tudhatja magáénak, egyúttal pedig milliárdosként zárja az évet.
dec. 27
8:21
Több mint négyszáz határsértő ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén (Demokrata)
Péntektől vasárnapig 404 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák.
dec. 27
8:39
Aggódik a vendéglátószakma az új Szép-kártya-rendelet miatt (Blikk)
Komoly károkat okozhat a turizmusnak az új SZÉP-kártya rendelet, amely szerint vendéglátás alszámlára utalt juttatás 2022. február 1. és május 31. között a kereskedő által értékesített élelmiszer vásárlására is felhasználható.
dec. 27
8:39
Kiadták a vörös kódot: ezekben a megyékben csap le az ónos eső hétfőn (Pénzcentrum)
Ónos eső veszélye miatt ismét több déli járásra kiadta a legmagasabb, harmadfokú riasztásokat  az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn hajnalban.
dec. 27
8:51
Több mint négyszáz migráns ellen intézkedtek a rendőrök a hétvégén (hirado.hu)
Péntektől vasárnapig 404 határsértővel szemben intézkedtek a rendőrök és katonák – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság.
dec. 27
8:53
Kásler Miklós: 2022 a szociális és kulturális béremelések éve lesz (hirado.hu)
Január elsejétől húsz százalékkal emelkedik a kulturális szektorban dolgozók bére – mondta Kásler Miklós.
dec. 27
8:57
Kásler Miklós: 2022 a szociális és kulturális béremelések éve lesz (ATV)
Az egészségügy mellett a szociális és a kulturális szférában szintén komoly béremelésre lehet számítani 2022-ben, erről is beszélt a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban Kásler Miklós.
dec. 27
8:57
Kásler Miklós: 2022 a szociális és kulturális béremelések éve lesz (Demokrata)
Az egészségügy mellett a szociális és a kulturális szférában szintén komoly béremelésre lehet számítani 2022-ben.
dec. 27
9:09
További béremeléseket helyezett kilátásba Kásler Miklós (Infostart)
A szociális és kulturális ágazat is jóval több pénzre számíthat - hamarosan.
dec. 27
9:09
Jakab Péter: Völner Pál korrupciós ügye rendszerhiba (444.hu)
A Jobbik elnöke szerint egy egész országot loptak el a fideszes oligarchák.
dec. 27
9:09
Tedd a jót, és beszélj róla! (Demokrata)
A Magyar Falu Program ezer kistelepülésen fordította meg a csökkenő demográfiai folyamatokat. Interjú Gaal Gergely miniszteri biztossal.
dec. 27
9:11
Hirdeti, de nincs egységben az ellenzék (Demokrata)
A baloldal rengeteg kritikát fogalmaz meg Márki-Zay Péterrel szemben.
dec. 27
9:15
Több száz magyar hunyt el koronavírusban a karácsony alatt, megjöttek a friss adatok (Blikk)
Csaknem nyolcezer új fertőzöttet találtak az elmúlt napokban, 436 beteg elhunyt.
dec. 27
9:15
A budaörsi Auchan akváriumában csobbant egy férfi (ATV)
Szenteste történt az eset, amelynek 50 ezer forintos bírság volt a következménye.
dec. 27
9:27
Friss adatok - Nyolcezer új fertőzöttet azonosítottak, 436 koronavírusos beteg elhunyt (Infostart)
Ezúttal a december 23-26-ai fertőzöttségi adatokat tették közzé, az oltásiakat nem.
dec. 27
9:27
Legfrissebb adatok: elhunyt 436 covid-fertőzött az ünnepek alatt (ATV)
Az oltás az ünnepek alatt is elérhető, 7989 az új fertőzött és elhunyt 436 beteg
dec. 27
9:39
Meghalt Damu Roland (ATV)
December 27-ére virradó éjjel hunyt el a 47 éves színész, aki súlyos állapota miatt feküdt kórházban.
dec. 27
9:39
Meghalt Damu Roland (Demokrata)
December 27-ére virradó éjjel, 47 évesen meghalt a súlyos állapotban, a hónap első felében kórházba került Damu Roland színész.
dec. 27
9:57
Jakab Péter: Rendszerhiba Völner Pál ügye (ATV)
„Maga a miniszterelnök és közvetlen környezete is érintett ebben” – mondta Jakab.
dec. 27
10:03
Honvédkórház-főigazgató: jön az ötödik hullám (Infostart)
Hamarosan kezdődik Magyarországon az ötödik járványhullám - ezt mondta a budapesti Honvédkórház főigazgatója az M1-nek. Wikonkál Norbert Miklós arról is beszélt, hogy a karácsonyi ünnepek idejére sem állt meg az oltás.
dec. 27
10:03
Koronavírus: 436 beteg halt meg az elmúlt négy napban, 7989 új fertőzöttet igazoltak (SzMo)
4063 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 409-en vannak lélegeztetőgépen.
dec. 27
10:21
Akkor, hogy is durrogtassunk? Így nem lesz bírság szilveszterkor és az ujjak is a helyükön maradnak (Blikk)
Tegnap már világos volt, hogy idén megint simán lehet majd tűzijátékozni szilveszterkor. Tavaly ugye a járvány alatt közterületen nem lehetett hivatalosan. Ma már állnak a bódék, ahol meg lehet venni a durrogó, robbanó, színes cuccokat.
dec. 27
10:21
Őrült tombolt az Auchanban: a pontyok közül kívánt kellemes ünnepeket + videó (Pénzcentrum)
Alsónadrágban fürdőzött egy férfi az akváriumban a budaörsi Auchanban, pénzbírságot kapott ezért az akcióért.
dec. 27
10:21
Közel nyolcezer fertőzöttet regisztráltak az ünnepek alatt (Demokrata)
Meghalt 436 beteg, és újabb 7989 koronavírus-fertőzöttet találtak Magyarországon.
dec. 27
10:27
Ön vásárol tűzijátékot szilveszterre? (Blikk)
Tűzijáték. Megosztja a magyarokat, mint a vasárnapi flex hangja a kertvárost. Holnaptól, december 28-tól lehet vásárolni és szilveszter éjjelén lehet eldurrogtatni.
dec. 27
10:39
Itt az ítélet: ilyen büntetést kaptak az iráni egyetemisták, akik egy budapesti kórházban őrjöngtek, miután elkapták a koronavírust (Blikk)
Tavaly márciusban, a koronavírus fertőzés gyanúja miatt járványügyi zárlat alá helyezett két külföldi férfi a kórházban kiabált és erőszakosan viselkedett, az erkélyajtót rángatták, a kórterem ajtaját rugdosták. Az ügyészség indítványára a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzéssel hozott érdemi döntést.
dec. 27
10:39
Kétféle húskészítmény magas zsírtartalma miatt nem nevezhető virslinek (hirado.hu)
A Magyar Élelmiszerkönyv a virsli megnevezés használatát minimális fehérje- és maximált zsír-, víz- és sótartalomhoz köti.
dec. 27
10:45
Brutalitás az M4-esen: Le akarták lökni az útról, majd megállásra kényszerítettek egy autóst (ATV)
December 25-én, az M4-esen, Monor környékén történt az eset, kishíján súlyos baleset történt.
dec. 27
10:57
Zsigó Róbert: 2022 is a családokról szól (hirado.hu)
Korábban nem látott mértékű anyagi segítséget kapnak a gyermeket nevelő családok 2022-ben az adóvisszatérítéssel – erről beszélt Zsigó Róbert, a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára a kormány Facebook-oldalára hétfőn feltöltött videóban.
dec. 27
10:57
MNB: Januártól újra fizethetnek osztalékot a bankok (ATV)
Januártól ismét fizethetnek osztalékot a hitelintézetek, lehetővé válnak a részvényesek díjazását célzó részvény-visszavásárlások és a teljesítményjavadalmazást szolgáló kifizetések is, a jegybank ugyanis nem hosszabbítja meg ezek korlátozását - tájékoztatta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn az MTI-t.
dec. 27
11:03
Karácsonykor is volt dolguk a tűzoltóknak: 80 épület gyulladt ki az ünnepek alatt (Pénzcentrum)
Szenteste 36, 25-én 27, 26-án pedig 17 épület gyulladt ki Magyarországon. A katasztrófavédelem szerint a tűzoltói beavatkozások kétharmadára műszaki mentést igénylő balesetek miatt volt szükség, egyharmaduk pedig tűzoltás volt. A vasárnapi ónos eső miatt mindössze 24 beavatkozásra volt szükség.
dec. 27
11:03
Aggódnak a vendéglátósok, amiért élelmiszert is lehet majd vásárolni a SZÉP-kártyával (SzMo)
A Szállodaszövetség elnöke szerint aggasztó, hogy az eddig stabil bevételt jelentő SZÉP-kártya költések az új rendelet miatt csökkenhetnek.
dec. 27
11:21
Megvizsgálták az itthon kapható virsliket: több nem ment át a teszten (Blikk)
Nincs igazi szilveszter legalább pár szál virsli nélkül. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ezért minden évben e termékek laborellenőrzésével zárja fogyasztóvédelmi vizsgálatait. 2021-ben húszból öt virslinél tapasztaltak valamilyen jelölési hibát – tájékoztatta a tárca hétfőn az MTI-t.
dec. 27
11:21
Nézze meg Damu Roland utolsó interjúját (ATV)
A színész néhány héttel halála előtt a Jakupcsek Night vendége volt.
dec. 27
11:21
Óriási üzletek a Cápák közöttben: 185 milliót ért egy-egy jó ötlet a befektetőknek (Pénzcentrum)
Kiderült, hogy a kőkemény befektetők nem álmokba, hanem üzletbe fektetnek a Cápák között 4. évadában is. A nagyhalak jópár versenyzővel közölték, hogy a termékükben nem lehet hinni. Viszont hatalmas üzletek is születnek az új évadban: Balogh Levente, Moldován András és Balogh Petya is jelentős összeggel szállt be egy-egy kishal ötletébe.

Keresés