2022. április 30. szombat

ápr. 30
0:12
Cser-Palkovics András nem tartja reálisnak, hogy eltörölnék a közvetlen polgármester-választást (444.hu)
A fideszes polgármester nem is támogatná az ötletet.
ápr. 30
0:16
Karácsony kétli, hogy egy másik miniszterelnök-jelölttel más eredményt értek volna el (444.hu)
A főpolgármester nem akar utólag okos lenni.
ápr. 30
0:20
Hadházy a sajtóból tudta meg, hogy nem veszik be a Momentum frakciójába (444.hu)
Sok sikert kívánt a pártnak.
ápr. 30
0:24
Leváltották Schanda Tamás államtitkárt (444.hu)
Egy pénteki határozat szerint Orbán Viktor javaslatára Áder János április 30-ai hatállyal felmentette Schanda Tamást, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkárát, aki egyben miniszterhelyettes is volt. Schandát tavaly tavasszal a Nyíregyházi Egyetem kuratóriumába is beültették.
ápr. 30
4:18
A Blikk nagy felmérése – Így élnek valójában a magyar nyugdíjasok (Blikk)
Megedzette az élet a magyar nyugdíjasokat, akik úri huncutságokra nem költenek, minden egyes forintot alaposan beosztanak – legalábbis erről számoltak be a Blikknek az általunk megkérdezett idősek.
ápr. 30
4:48
Ezzel nem dicsekedett Karácsony: tízmillió forintnyi Bkv-bérletet loptak el a felújítás alatt álló városháza széfjéből (Blikk)
Tolvaj járt a budapesti városházán a Blikk értesülései szerint. Az enyveskezű ember nem is akármit nyúlt le, hanem tízmillió forintnyi BKV-bérletet! A rendőrség nyomoz az ügyben.
ápr. 30
6:12
Kamionba szaladt egy autós, teljes a lezárás az autópályán (hirado.hu)
A katasztrófavédelem azt közölte, hogy a járműben a balesett szenvedett autóban öten utaztak, közülük egy beszorult.
ápr. 30
6:36
Gulyás Gergely: Az ország megítélésében a magyar bornak kiemelkedő szerepe van (hirado.hu)
Pénteken tartották a Borászok Borásza 2022 díjátadóját.
ápr. 30
6:42
Megállt az M1-esen orgonát szedni (Infostart)
A Magyar Közút pedig versbe szedte a balesetveszélyes esetet.
ápr. 30
7:00
Tavaszi idővel búcsúzunk az áprilistól (hirado.hu)
Május első napjaiban újra megnövekszik az esély záporok, zivatarok kialakulására.
ápr. 30
7:06
Több mint hatszáz menekültnek segítettek pénteken (hirado.hu)
A BRFK és a társszervek pénteken 620 menekültet fogadtak a fővárosban.
ápr. 30
7:18
Felmentették Schanda Tamást, az ITM államtitkárát (Infostart)
A Magyar Közlönyben megjelent határozatból derült ki.
ápr. 30
7:18
Kell ez nekünk? Őssejt: életmentő, mégis csak a gazdag magyarok kiváltsága (Pénzcentrum)
Magyarországon már 20 éve van lehetőség köldökzsinórvérből nyert őssejt tárolásra, viszont aránylag kevés szülő veszi igénybe ezt a szolgáltatást. Amellett, hogy az őssejtek felhasználásának lehetőségit sem ismerik, az is visszatartó erő lehet, hogy az őssejt levétel és tárolás nem olcsó. Az alapszolgáltatás díja minimum 100 ezer forint, a tárolásé
ápr. 30
7:30
Szombaton nem lesz komfortos a Margit hídon közlekedni (Infostart)
Folytatódik a budapesti tavaszi nagytakarítás.
ápr. 30
7:36
Nagy Bandó András fejet hajt Bödőcs előtt (ATV)
Nemrég szívműtéten esett át Nagy-Bandó András.  Megerősödése után a Heti Napló stábja meglátogatta a humoristát.
ápr. 30
7:36
Megtörte a csendet a család: elárulta az igazságot M. Richárdról unokatestvére (Ripost)
Sokak szerint csak hazudja a betegséget M. Richárd.
ápr. 30
7:36
Lavrov: Oroszország nem tekinti magát háborúban állónak a NATO-val (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
ápr. 30
7:48
Rendszeresíti a drónos ellenőrzést az egyik megyei rendőrség (Infostart)
A közlekedők biztonságáéért.
ápr. 30
8:00
Elemző: Két különböző magatartást kíván a meglévő szavazók kielégítése és az újak szerzése (ATV)
Mégis leteszik az esküt a parlament hétfői alakuló ülésén a Momentum képviselői – jelentette be közleményében a párt. Ugyanakkor kiemelték: ezt követően bojkottálják majd az ülés érdemi részét, mert nem ismerik el tisztességesnek a választást. Hadházy Ákos – akit a Momentum képviselőcsoportja fogadott be a frakciójába – azt mondta: nem ért egyet az
ápr. 30
8:12
Cáfolta az Európai Bizottság Gulyás Gergelyt: nincs „nézetazonosság” a helyreállítási alap kifizetéséről (ATV)
Cáfolta az Európai Bizottság szóvivője a tegnapi Kormányinfón elhangzott kijelentést, miszerint nincs akadálya a helyreállítási alapról szóló megállapodásnak – írta meg a Népszava. Az erről szóló tárgyalások és a jogállamisági eljárás elindítása két különböző dolog, emlékeztettek Brüsszelben. A Momentum EP-képviselője úgy látja, hogy a magyar kormá
ápr. 30
8:12
Május 1. ünnepnap: így lesznek nyitva a boltok hétvégén (Ripost)
Vasárnap ünnepnap lesz, mutatjuk a boltok nyitvatartását.
ápr. 30
8:18
Segítség az apukáknak: ezekkel az anyák napi versekkel nem foghatnak mellé az ovis gyerekek (Blikk)
Mutatjuk a legjobb anyák napi verseket, amelyeket könnyedén megtaníthatnak az apukák az óvodás vagy kisiskolás gyermekeiknek, ha igazán menők akarnak lenni anyák napján. Mert tudjuk ám, hogy a legtöbben csak most kapnak észbe, de ezek közül a versek közül még vasárnapig meg tudnak tanulni közösen egyet a gyerekkel.
ápr. 30
8:36
Tragédia: Álló kamionba rohant bele az autós ma hajnalban, nem élte túl (ATV)
A baleset 4 óra 30 perc körül történt az M5-ös sztráda 173-as kilométerszelvényében.
ápr. 30
9:06
Hadházy Ákos a sajtóból tudta meg, hogy nem lesz a Momentum-frakció tagja (ATV)
A politikus szerint valamilyen fenyegetés állhat a háttérben.
ápr. 30
9:12
ORFK: Több mint 13 ezren érkeztek Magyarországra Ukrajnából pénteken (hirado.hu)
A háború elől pénteken 620 ember, köztük 255 gyermek érkezett Budapestre vonattal.
ápr. 30
9:18
Világháborús bombák kerültek elő egy nógrádi családi ház kertjéből (hirado.hu)
A Nógrád megyei településen két napig tartott a műveletet.
ápr. 30
9:18
Azonnali hatállyal felmentettek egy államtitkárt (ATV)
Orbán Viktor javaslatára 30-i hatállyal felmentették Schanda Tamást, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkárát - szúrta ki a Portfolio Áder János pénteki határozatát.
ápr. 30
9:24
Zsigó: a kormány 12 éve megbecsüli az időseket (ATV)
A kormány az év eleji 5 százalékos emelés után újabb 3,9 százalékos nyugdíjemelésről döntött, így összesen 8,9 százalékkal emelkednek a nyugdíjak - közölte a Miniszterelnökség családokért felelős államtitkára szombaton, a Facebookon.
ápr. 30
9:30
Zsigó Róbert: Az újabb emeléssel összesen 8,9 százalékkal nőnek a nyugdíjak (hirado.hu)
Az intézkedés több mint 2,4 millió nyugdíjast és nyugdíjszerű ellátásban részesülőt érint.
ápr. 30
9:48
Magyarország megpályázta a 2025-ös méhészeti világkiállítás rendezését (hirado.hu)
Az augusztusi isztambuli kongresszuson döntenek arról, hogy melyik ország rendezi a 2025-ös a méhészeti világkiállítást.
ápr. 30
9:54
Tízmillió forintnyi BKV-bérletet loptak el a budapesti Városházáról (ATV)
Ismeretlen tettes ellen lopás gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendőrség.
ápr. 30
9:54
Az újabb emeléssel összesen 8,9 százalékkal nőnek a nyugdíjak (Demokrata)
A kormány tizenkét éve családbarát kormányzást folytat, amelynek kiemelt eleme az idősek megbecsülése – mondta Zsigó Róbert.
ápr. 30
10:06
Liptai Claudia őszintén vallott gyerekkori zaklatásáról (ATV)
Emellett saját nőiségéről, Marton Lászlóról, a Metoo mozgalomról és Gesztesi Károlyról is beszélt.
ápr. 30
10:12
Már csak két hónapig érvényesek a járvány alatt lejárt okmányok (Demokrata)
Június 30-áig érvényesek a veszélyhelyzet alatt lejárt személyi igazolványok, a jogosítványok, útlevelek, forgalmi engedélyek.
ápr. 30
10:18
Elképesztő virágárkülönbségeket hozott az anyák napja (Ripost)
Emlékszel ilyen nagy eltérésekre a virágok árai között?
ápr. 30
10:24
Múzsa, segítő, hívásfogadó: ő volt az első telefonos kisasszony Magyarországon – 141 évvel ezelőtt állt munkába Matkovics Júlia (Blikk)
1881 május 1-jén, pontosan 141 évvel ezelőtt nyílt meg Magyarországon az első telefonközpont, Puskás Tivadar találmánya alapján. Az ő nevét valószínűleg sokan ismerik, azt azonban már kevesebben tudják, hogy az első telefonos-kisasszonyt Matkovics Júliának hívták és egy rendkívül összetett és komoly feladatot kellett ellátnia a hívások fogadása sor
ápr. 30
10:24
Ukrán zászlókat helyeztek ki Budapesten a szovjet emlékműnél (ATV)
Ukrán zászlókat tűztek ki fiatalok Budapesten a Szabadság téri szovjet emlékműnél.
ápr. 30
10:30
Fontos határidőre figyelmeztetnek (hirado.hu)
Már csak két hónapig érvényesek a járvány alatt lejárt okmányok.
ápr. 30
10:42
Jelentős mennyiségű robbanóeszközt találtak egy kállói családi ház hátsó kertjében (ATV)
Jelentős mennyiségű világháborús robbanóeszköz került elő egy kállói családi ház hátsó kertjében folyó építkezésen a napokban - közölte a Magyar Honvédség tűzszerész ezrede szombaton a Facebook-oldalán.
ápr. 30
10:54
Figyelmeztetés: Sürgősen ellenőrizze a személyi okmányait! (Infostart)
Közeledik a határidő lejárta a veszélyhelyzet idején lejárt okmányok meghosszabbítására. Aki Budapesten vagy annak környékén intézné a cserét, különösen iparkodjon.
ápr. 30
10:54
Fontos határidőre figyelmeztetnek (hirado.hu)
Már csak két hónapig érvényesek a járvány alatt lejárt okmányok.
ápr. 30
10:54
Szijjártó Péter: Kína után Katarba is rendszeresen repül az állami tulajdonú szállítógép (ATV)
Az Airbus A330-200F típusú cargo gépet bő két évvel ezelőtt vásárolta meg a kormány, melyet az elmúlt hónapokban Budapest és a kínai Csengtu közötti útvonalon állították kereskedelmi forgalomba, s mely mostantól Budapest és Doha között is rendszeresen repül majd.
ápr. 30
11:00
Erre érdemes figyelni: már csak eddig érvényesek a járvány alatt lejárt okmányok (Blikk)
Már csak két hónapig, június 30-ig érvényesek a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet alatt lejárt okmányok, köztük a személyi igazolványok, a jogosítványok, útlevelek és a forgalmi engedélyek - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára szombaton, a Facebookon.
ápr. 30
11:00
Bősz Anett lesz a DK új főpolgármester-helyettese Gy. Németh Erzsébet helyett (444.hu)
Gy. Németh új országgyűlési mandátuma miatt három pozíciója helyére kellett más DK-s képviselőt jelölni.
ápr. 30
11:06
Meghibásodott egy villamos, több vonalon is pótló busz jár, mutatjuk hol (hirado.hu)
A meghibásodott jármű miatt pótlóbuszok közlekednek.
ápr. 30
11:18
Több száz kiló robbanóeszköz volt egy családi ház kertjében (Infostart)
Két napig dolgoztak a tűzszerészek csak az elszállításukon.
ápr. 30
11:18
Gy. Németh Erzsébet lemondása után megvan az új Dk-s főpolgármester-helyettes (Blikk)
Ahogy korábban már kiderült, Gy. Németh Erzsébet, korábbi főpolgármester-helyettes lemondott a pozíciójáról, miután a parlamenti választások során mandátumot szerzett. Kiderült az is, ki fogja őt követni a poszton.
ápr. 30
11:18
Kétszer volt bent az Országgyűlésben, 15 milliót tett zsebre (Demokrata)
Az elmúlt egy évben Hadházy Ákos mindössze két alkalommal ment be a munkahelyére.
ápr. 30
11:24
Kormányhivatal: Több mint 700 menekülőnek segítettek a humanitárius tranzitponton pénteken (hirado.hu)
A MÁV kihelyezett nemzetközi jegypénztárat üzemeltet a tranzitponton, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket.
ápr. 30
11:30
Meghibásodott egy villamos, több vonalon is pótló busz jár, mutatjuk hol (hirado.hu)
A helyszínre több üzemzavar-elhárító autó is érkezett.

Keresés