2023. január 14. szombat

jan. 14
4:54
Kitálalt a Fekete Vonat tagja: L.L. Junior nem vállalt bajtársiasságot velünk (ATV)
Beat, azaz Fehér Tibor Ábrahám Róbert műsorában elmondta, hogyan látja a történteket a saját szemszögéből. Nem akar ujjal mutogatni senkire, de szerinte több sebből is vérzik a dolog - írta meg a Bors.
jan. 14
5:48
Azt ajánljuk, sürgősen keressen egy túratérképet, remek időnk lesz ma (Infostart)
Eső után jön a napsütés, szép időt jósolnak a szakemberek szombatra.
jan. 14
6:06
Csaknem egymilliárdos turisztikai fejlesztés Bács-Kiskunban (hirado.hu)
Kiskunmajsán 659 millió forintból újítják fel a Deák Ferenc utca és a helyi fürdő közötti kerékpárútszakaszt.
jan. 14
6:30
„Az Antarktiszon lehettem vele” – 90 éve született Rockenbauer Pál (hirado.hu)
Egy magyar Attenborough volt, az egész világról szeretett volna valamit elmondani – így emlékezett vissza a hirado.hu-nak nyilatkozva a 90 éve, 1933. január 14-én született Rockenbauer Pál természetjáróra, világutazóra, a magyar televíziós természetfilmezés egyik megteremtőjére Szabados Tamás. A ma 87 éves operatőr, rendező együtt járta végig a Más
jan. 14
6:42
Közgazdász: Orbán Viktornak nőtt a fizetése, neki ez egy jó év volt, de vannak, akiknek nem (ATV)
A szankciók el vannak szúrva, el vannak kalkulálva, a diákok viszont készüljenek úgy, ahogy eddig készültek, a kormány ugyanis nem engedi, hogy ők legyenek a kárvallottjai bármilyen brüsszeli döntésnek - minderről Orbán Viktor beszélt szokásos rádióinterjújában. A miniszterelnök kitért a gazdasági helyzetre is, amivel kapcsolatban úgy fogalmazott:
jan. 14
6:54
Párttitkár nyomta be az egyetemre dr. Kaáli Gézát: 30 ezer gyerek jött a világra a módszerének köszönhetően (Blikk)
Kinyom a markába vagy négy-öt gyógyszert, bekapja, narancslével öblíti le. "Ezek tartanak fiatalon" - kacsint hamiskásan, aztán kiszáll a kocsijából. Dr. Kaáli Géza professzor, akit a róla elnevezett meddőségi centrumok tettek itthon ismertté, manapság már nem az orvoslással foglalkozik. Régi-új szerelmének hódolva Dörgicsén autómúzeumot nyitott, d
jan. 14
6:57
Rossz idő jön: Mutatjuk, hol havazhat ma (BorsOnline)
Szombaton elhagyja az országot az a hidegfont, ami miatt a hegycsúcsokon az eső mellett kisebb havazás is kialakulhat.
jan. 14
7:00
Jelentősen megnőtt a SZÉP-kártya forgalom tavaly (hirado.hu)
A kártyabirtokosok a legtöbbet a vendéglátás zsebből költötték.
jan. 14
7:00
Orbán az Erasmus-ügyről: „Azért akarják ütni a gyerekeinket, mert nem tudnak mire menni a kormánnyal” (SzMo)
A kormányfő azt mondta, nem engedik, hogy a diákok kárvallottjai legyenek bármilyen brüsszeli döntésnek.
jan. 14
7:06
A hatvanéves avasi kilátót ünnepli Miskolc (hirado.hu)
Díszkivilágítással ünnepli a hatvanéves avasi kilátót Miskolc vasárnap – tájékoztatta a város polgármesteri hivatala pénteken az MTI-t.
jan. 14
7:57
Vitatta azokat az eredményeket a klímaváltozással kapcsolatban az Exxon, amelyeket saját kutatásai is kimutattak (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
jan. 14
8:30
Mehet vissza a Tescóba, ha tejérzékeny és vett ezekből (Infostart)
Nem jelölt tej allergén miatt a TESCO-Global Zrt. "Tesco Plant Chef Protein Vegan Bar" és "Tesco Free From GM" termékeket hívott vissza a forgalomból - közölte a a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal.
jan. 14
8:30
„Hideg van, sötét van és kaja sincsen – a rászorulóknak az ünnepek után a legrosszabb” - 11 éve segít a Budapest Bike Maffia (SzMo)
Szociális farmot és karitatív kávézókat is terveznek nyitni az idei évben. Mindekinek segítenek a hajléktalanoktól az idősekig.
jan. 14
8:36
Idén ünnepli 50. évfordulóját hazánk első nemzeti parkja (hirado.hu)
A nemzeti park eredetileg mintegy 52 ezer hektáros területen jött létre, amely az elmúlt 50 évben csaknem 82 ezer hektárra bővült.
jan. 14
8:42
Öt finomsággal is baj van: Allergiás reakciót válthatnak ki (Ripost)
Az érintett termékek árát blokk nélkül is visszatérítik.
jan. 14
8:54
Útinform: ezeket az utakat kerülje el szombaton (Blikk)
Útépítési munkálatok nehezítik a közlekedést szombat reggel, többfelé is korlátozták a forgalmat.
jan. 14
9:00
ORFK: csaknem 16 ezren érkeztek Ukrajnából pénteken Magyarországra (hirado.hu)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6204-en léptek be Magyarországra pénteken.
jan. 14
9:06
Az építőipari cégek szerint a beruházók óvatosabbá váltak (hirado.hu)
A következő időszakban kihívást jelent majd a megrendelők és megrendelések megtalálása, a megrendeléseket az infláció és a kapacitáshiány befolyásolja elsősorban
jan. 14
9:12
Nem volt olcsó a brüsszeli szankciókról szóló nemzeti konzultáció (Infostart)
2 725 496 059 forintba került a legutóbbi nemzeti konzultáció. Ez a brüsszeli szankciókról szólt.
jan. 14
9:24
Brutális adatokat közöltek, pénteken is rengeteg ukrán menekült érkezett hazánkba (ATV)
A tavaly februárban kitört orosz-ukrán háború kezdete óta naponta több ezren érkeznek a háború sújtotta országból Magyarország területére.
jan. 14
9:30
Navracsics Tibor az RTL-nek elismerte, az Európai Bizottsággal folytatott tárgyalásokon volt szó a politikusok kuratóriumi tagságáról (SzMo)
Gulyás Gergely a Kormányinfón még azt állította, hogy a Bizottság részéről korábban nem merült fel ilyen igény.
jan. 14
9:48
Jelentősen megnőtt a Szép-kártya-forgalom tavaly (Blikk)
Jelentősen megnőtt a SZÉP-kártya-forgalom tavaly, a kártyabirtokosok a legtöbbet a vendéglátás zsebből költötték.
jan. 14
9:48
Miniszterelnökség: több mint 15 millió ügyet intéztek tavaly a kormányablakokban (hirado.hu)
Az online intézhető ügyek száma egyre bővül, valamint az új, mesterséges intelligenciát alkalmazó, önkiszolgáló ügyintézési pontok is elérhetővé válnak a legtöbb ügyfélszolgálaton az idén.
jan. 14
9:54
Elmeorvosi vizsgálat vár az újbudai rendőrgyilkosra (ATV)
A beszámolók szerint a férfi egyértelműen zavarodott volt a támadáskor, olyan, mint akinek fogalma sincs, mit cselekszik.
jan. 14
10:00
Két kamion ütközött, lezárták egy utat a fővárosban (hirado.hu)
Baleset miatt teljes szélességében lezárták a IX. kerületi Kvassay Jenő utat a Soroksári útnál.
jan. 14
10:24
„A magyar kormány összevissza hazudozott Brüsszelben is” – túlságosan is jól öregedett Orbán 2007-es szövege (SzMo)
Az akkor ellenzékben lévő Orbán Viktor a Gyurcsány-kormányt ostorozta éppen. Hadházy Ákos szerint minden másnál aktuálisabb a szöveg.
jan. 14
10:27
Több mint 15 millió ügyet intéztek tavaly a kormányablakokban (Demokrata)
Több mint 14,3 millió ügyfél kereste fel a kormányablakokat 2022-ben – közölte a Miniszterelnökség a tavalyi számokat.
jan. 14
10:30
Kizuhant egy fiatal egy Pesti úti panelházból (Infostart)
Nem sokat tudni a körülményekről
jan. 14
10:30
Szervezkedni kezdtek a magánorvosok az Orbán-kormány terve ellen (ATV)
A magánorvosok időközben létrehoztak egy csoportot is, ami a Magánorvosok az egészségügyért elnevezést kapta és már egy állásfoglalást is közzétett.
jan. 14
10:36
Kizuhant egy tinédzser egy XVII. kerületi panelházból (444.hu)
Nem élte túl a zuhanást.
jan. 14
10:42
Hornung Ágnes: Tovább emelkedett a családtámogatások összege (hirado.hu)
Tovább emelkedett a családtámogatások összege – írta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán szombaton.
jan. 14
10:48
Felfoghatatlan tragédia történt Budapesten (ATV)
A baleset részleteit egyelőre nem lehet tudni.
jan. 14
11:00
Bejelentést tett a kormány - megvannak a nemzeti konzultáció eredményei (ATV)
A konzultáció eredményeit Szentkirály Alexandra kormányszóvivő ismertette Magyarország Kormánya Facebook-oldalán.
jan. 14
11:18
Megint lecsapott a NAV: kamu számlák ezreit találták, milliárdos a kár (Pénzcentrum)
Több mint hárommilliárd forintos adóhiányt okozó fiktív számlázási láncra derített fényt egy vállalkozás ellenőrzésekor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
jan. 14
11:30
A kormány nemzeti konzultációs eredményei szerint 1,4 millió magyar van, de azoknak 97 százaléka elutasítja a szankciókat (444.hu)
Szentkirályi Alexandra a kormány Facebook oldalán értelmezi a nemzeti konzultáció eredményeit.
jan. 14
11:30
Megindító videó: meglátogatták az újbudai késelés sérültjeit, így vannak most az érintett rendőrök (ATV)
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közösségi oldalán tettek közzé egy videót arról, hogy a két sérült rendőrnél látogatást tettek a kollégáik.
jan. 14
11:33
Megvannak a konzultáció eredményei: a magyarok 97 százaléka elutasítja a súlyos károkat okozó szankciókat (BorsOnline)
Kijött a nemzeti konzultáció eredménye.
jan. 14
11:33
A kormány összesítette a nemzeti konzultáció eredményeit (Demokrata)
Videó! A kitöltők 97 százaléka elutasítja a szankciókat – közölte Szentkirályi Alexandra.
jan. 14
11:42
Vigyázat: több saját márkás terméket is visszahívott a Tesco (Blikk)
Nem jelölt tej allergén miatt a TESCO-Global Zrt. "Tesco Plant Chef Protein Vegan Bar" és "Tesco Free From GM" termékeket hívott vissza a forgalomból - közölte a a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
jan. 14
12:00
Államtitkár: tovább emelkedett a családtámogatások összege (ATV)
Tovább emelkedett a családtámogatások összege - írta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán szombaton.
jan. 14
12:06
Összesítette a kormány a nemzeti konzultáció eredményeit (Infostart)
A szankciós konzultációban 1,4 millió ember vett részt.
jan. 14
12:06
Fontos felhívást tett közzé a Tesco, ha ilyet vett ne egye meg! (Ripost)
Több termékét is visszahívta a Tesco.
jan. 14
12:12
Kevesebb a BKK-ellenőr, a cég szerint mégis javult a hatékonyság (444.hu)
Növelték az elsőajtós buszok számát, az ellenőröket pedig a villamosokra küldték.
jan. 14
12:18
A magyarok fele már most is rövidlátó - Két évtized múlva egymilliárd ember veszítheti el a látását (Blikk)
A szakemberek szerint 2050-re a világ népességének fele rövidlátó lesz. Minderre abból lehet következtetni, hogy Európában a rövidlátók aránya megháromszorozódott az elmúlt ötven-hatvan évben.
jan. 14
12:24
Nyitrai Zsolt: A kormány továbbra is számít a polgárőrökre (hirado.hu)
Magyarországon több mint 65 ezer polgárőr teljesít szolgálatot.
jan. 14
12:24
Többet kell fizetni a telefonért, a tv-ért és az internetért is – árat emelnek a telekommunikációs cégek is, bár nem így nevezik (SzMo)
A helyes kifejezés a díjkorrekció, és erre a törvény is lehetőséget ad nekik. Emelkedtek az energia- és a bérköltségek az infláció miatt.
jan. 14
12:30
Egy jó hír: tovább emelkedett a családtámogatások összege (Blikk)
Tovább emelkedett a családtámogatások összege - írta a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára a Facebook-oldalán szombaton.
jan. 14
12:36
Több mint 15 millió ügyet intéztek tavaly a kormányablakokban (Blikk)
Több mint 14,3 millió ügyfél kereste fel a kormányablakokat 2022-ben, akik összesen 15,7 millió ügyet intéztek el, ami megközelíti a koronavírus-járvány előtti, 2019-es év rekordot jelentő számait - közölte a Miniszterelnökség.
jan. 14
12:36
Nyitrai Zsolt: Számítunk a polgárőrökre, mert az emberek biztonsága a legfontosabb (ATV)
A kormány továbbra is számít a polgárőrökre, akiket komoly anyagi és erkölcsi megbecsülésben részesít - mondta el Nyitrai Zsolt miniszterelnöki megbízott a Facebook-oldalára szombaton feltöltött videóban.
jan. 14
12:39
A kormány továbbra is számít a polgárőrökre (Demokrata)
Nyitrai Zsolt emlékeztetett: Magyarországon több mint 65 ezer polgárőr teljesít szolgálatot.

Keresés