Krokodil Dundee perre készül az ausztrál kormány ellen Paul Hogan, a Krokodil Dundee című filmek sztárja, perre készül az ausztrál kormány ellen, amiért az ellene adócsalás címén indított eljárással megsértette a jó hírnevét. A 71 éves színészt a hatóságok azzal vádolták, hogy külföldi adóparadicsomokba menekítette eltitkolt jövedelmét. Hogan ügyvédje elmondta, hogy a színész mintegy 80 millió…
A párt javaslata szerint a Peron Reklám Kft. lejárt szerződését egy fővárosi tulajdonú közszolgáltató nonprofit társaság, esetleg a Budapesti Közlekedési Központ vehetné át
A jelenetet egy családapa rögzítette egy franciaországi kávéház teraszán. Egy harmonikás-énekes állt meg a vendégek előtt, hogy egy zeneszámmal szórakoztassa alkalmi közönségét, ám egy éppen telefonáló férfi nem értékelte a produkciót. Egy vendég nem tudott telefonálni.
Az euró erősítését, az unió bővítésének fontosságát és az energiabiztonságot emelte ki a soros elnökség céljaival kapcsolatban a miniszterelnök a José Manuel Barrosoval tartott közös sajtótájékoztatón. Orbán Viktor szólt arról is, hogy a kormány mindent megtesz azért, hogy a médiatörvény körüli vita ne nehezítse az Európai Unió munkáját, és ne akadályozza a magyar elnökség sikerességét
A színésznőt szinte már csak az erotikával és a meztelenkedéssel azonosítják, legutóbbi filmje is rájátszik a szexuális síkra: durvábbnál durvább szexjeleneteket vállalt be, amelyek semmit sem bíznak a képzelőerőre
A Fővárosi Ítélőtábla kimondta, hogy az MDF egykori elnöke az UD Zrt.-ügy kipattanásakor tett egyik nyilatkozatával megsértette Tombor András személyiségi jogait
Az új év máris több változást hozott a válogatott kézilabdázó Tóth Tímeának. Csapatváltása után már az érdieknek szerzi a gólokat, s az öttusázó világbajnok Marosi Ádámmal is véget ért a kapcsolata.
Ted Williams milliókat kereshet hangjával Itt az újabb mesébe illő internetes sikersztori: egycsapásra sztár lett az aranyhangú hajléktalan. Ted Williamsre az egyik Ohio állambeli napilap talált rá. A columbusi újság internetes oldala felvételt készített róla - miközben az út szélén kéregetett, megkérték, hogy beszéljen egy kicsit nekik. Amikor meghallották az orgánumát, elképedtek. Kiderült,…
Új év, új élet! Szilveszter éjszakáján biztosan sokan fogadták meg, hogy 2011-ben a korábbinál sokkal fittebben, egészségesebben élnek. Sajnos, az újévi fogadalmak többsége csak napokig, legfeljebb hetekig tart.
Az emberszabásúak fennmaradását fenyegető veszélyekre szeretnék felhívni a figyelmet, a fő látogatási szezonban adományokat is gyűjtenek majd a szabad természetben zajló védelmi programok közvetlen támogatására
Ki hinné, hogy idehaza is van olyan sípálya, amely egy szezon alatt közel 100 napig tart nyitva? Hóágyúrendszerének köszönhetően a 2003-ban megnyitott Mátraszentistváni Sípark melegebb időben is garantálja a havat.
Szeretnéd tudni, milyen az állóképességed? Végezd el az angol Men's Fitness által összeállított hat egyszerű tesztet, s a gyakorlatok után megtudhatod, mennyire vagy fitt!
Európai Bizottság elnöke azt mondta: Orbán Viktor biztosított őt arról, hogy a médiatörvény az EU jogszabályainak teljesen megfelel, és ígéretet tett arra, hogy módosítják a törvényt, ha az Európai Bizottság erre kéri Magyarországot
Makány Márta az elmúlt időkben ezernél is több esküvői ruhát varrt, így elérkezettnek látta az időt, hogy tapasztalatait, ötleteit, gondolatait megossza azokkal, akik éppen most készülnek kimondani a boldogító igent, vagy még csak álmodoznak róla, méghozzá egy könyv formájában.
Hat év után Tom Ford végre visszatért a női divattervezéshez, és egy igazán különleges kollekcióval lepett meg mineket. Még szeptemberben tartott egy showroom-ot saját üzletében, a képek és a bemutató teljes videója azonban csak most vált elérhetővé a nagyközönség számára.
Kábítószer elvonásnál jellemző tüneteket tapasztaltak kutatók azoknál az egyetemistáknál, akiket egy napra megfosztottak minden modern kommunikációs eszköztől. Az információk betegei lettünk. A szakértő szerint egy megoldás létezik: az önmegtartóztatás.
Radnai Péter a híresztelésekkel kapcsolatban elmondta, hogy nincs száz százalékig meggyőződve a hír igazságtartalmáról, de elképzelhetőnek tartja, hogy valóban így van
Elutasította a J. K. Rowling elleni plágiumvádat egy amerikai bíróság Elutasította a Harry Potter-könyvek szerzője, J. K. Rowling ellen benyújtott plágiumvádat egy New York-i bíróság csütörtökön. Az írónőt és könyveinek amerikai kiadóját a néhai Adrian Jacobs hagyatékának gondozója, Paul Allen perelte be, azt állítva, hogy a Harry Potter és a Tűz Serlege című regényének írásakor Rowling…
A színészt saját bevallása szerint most leginkább a tétlenség viseli meg, illetve az anyagi problémák és a munkahiány, de mindenképpen vissza akarja kapni régi életét
Mébih információi szerint a németországi vizsgálatok eredményei azt mutatták, hogy az ottani szennyezett tojások dioxinszintje megközelítette a maximálisan megengedett mennyiséget, de egyes esetekben a határérték négyszeresét is elérték, de hazánkba nem jutott belőle
Szombat este nyitja meg a kapuit a Millenárison az európai uniós információs központ, az Európa Pont. A nyitóbulin Palya Bea és a Magashegyi Underground mellett Gryllus Dorka berlini zenekara, a RotFront is színpadra lép. A nyitófesztivál kapcsán válaszolt villámkérdéseinkre Dorka.
Legfrissebb filmjeiben Natalie Portman durvábbnál durvább szexjelenetekben szerepel. A Csak szexre kellesz című moziban Ashton Kutcher a partnere. Nézd meg a videót!
Ha te is szeretnéd megtudni azt, hogyan lehet szebben, jobban és még élvezetesebben összegyűrni a lepedőt, akkor a legújabb trendek és játékok hasznodra lesznek.