Budapest - Párja tudta nélkül nevezett be a Blikk szépe versenyünkre Horváth Andrea (26), a barna hajú szépség ugyanis szeretné meglepni a szerelmét félaktfotóival.
Budapest ‒ Egymásnak estek a Ferencváros és az Újpest szurkolói. A két legnépszerűbb fővárosi klub drukkerei különleges módját választották az élvonalbeli focibajnokság lezárásának, egy erdő melletti tisztáson vívtak ökölpárbajt.
Egy ország előtt bohócot csinált belőlem, ennek a műsornak a Hülyeség a legfölsőbb szinteken címet kellett volna adni – mondta magából kikelve a mellőzött menyasszony, aki úgy érzi, hogy az érdi görög régi szerelme, Tünde miatt már szakított is vele.
Menedzsmentje elérhetetlenné tette az interneten Tóth Gabi videoklipjét, amelyet a Karmatronic DJ párosával forgatott. Az a hír kelt szárnyra, hogy a pikáns képsort Gabi főnökei túl szexinek találták.
Özönlenek a felkérések és a táncolni vágyó fiatalok Gomeshez, aki ezzel a Csillag születik legnagyobb nyertesévé vált. A táncos végre pénzre válthatja kivételes tehetségét.
Őrületbe kergeti a kecskeméti rendőröket és a város lakóit is a magányos álbombás. Tegnap már harmadszor jelentkezett: ezúttal egy főiskola melletti parkban hagyott egy hatástalan szerkezetet.
Tinilányok milliói rajonganak érte, Ashton Kutchert azonban ez hidegen hagyja, mert többre vágyik a szépfiú szerepénél. Sorozatunk harmadik részében karrierje kezdetéről olvashatnak.
Drámai véget ért a családi terror: egy ózdi asszony férje ütlegei elől a mélybe vetette magát. M. Tímea édesanyja is részesült veje rúgásaiból, az asszony a kórházban nyilatkozott lapunknak.
Július második és harmadik hetére célszerű időzíteni a nyaralást, mivel ekkor várható a legjobb időjárás. Legtöbben a wellness-szállókat és a fürdőket keresik, a fiatalok fesztiválokra járnak.
Értékelőbeszédnek indult, kisebb vita kerekedett Orbán Viktor miniszterelnök Budapesten, a Millenáris Parkban tartott összegzéséből, miután Demján Sándor több kritikával is illette a kormányt.
"Egy ország előtt bohócot csinált belőlem... ...ennek a műsornak a Hülyeség a legfölsőbb szinteken címet kellett volna adni!" - mondta magából kikelve Alekosz mellőzött menyasszonya, Veronika, aki úgy érzi, hogy az érdi hős régi szerelme, Tünde miatt dobta őt. Veronika csak kapkodja a csinos kis szilikonfejét, és nem érti, mi történik körülötte. Alekosz sem a legelső, sem pedig a második…
Korábban sem ellenezte az integrációt, csak azt megyei szinten képzelte el és a működéssel kezdte volna - jelentette ki a fővárosi kormányhivatal vezetője a Semmelweis-terv kapcsán.
Huszonötezer dolláros óvadék és 50 ezer dolláros biztosíték ellenében kerülhet szabadlábra az egyik legnagyobb egyiptomi bank volt elnöke, akit szexuális visszaélés vádjával vettek őrizetbe.
Budapest - Ki hallott már ilyen furcsa balesetről? Betörte a metrószerelvény szélvédőjét, és beesett a vezetőfülkébe egy férfi kedden délután negyed hat körül a Klinikák állomásnál.
Két óra különbséggel születtek meg a hódmezővásárhelyi Kardos nővérek kislányai. A véletlenek sorozatának ezzel nincs vége: mindkét gyermek édesapja Tunyogi.
Leszállt az Endeavour amerikai űrrepülőgép szerdán a floridai Kennedy-űrközpontban. Ez volt az utolsó repülése, és egyben az amerikai Space Shuttle program utolsó előtti missziója.
Lezárult az Adecco Magyarország és a Creative Selector.hu közös innovációs pályázata, melynek célja a hazai munkahely keresés feltételeinek támogatása és új munkavégzési formák kidolgozása volt.
Kondákor Zsófi a Jóban Rosszban című sorozatban rút kiskacsából szépséges hattyúvá változott, ez pedig legújabb fotóin is látszik. A TV2 sztárja Kasza Tibor kamerája előtt gombolta ki a blúzát.
Sepp Blatter az egyedüli jelölt a FIFA elnöki posztjára, miután katari kihívóját vesztegetéssel vádolják. Az egyik „megkent” leleplező fotóval állt elő. A botrány dagad.