A bevándorlók gyerekei "húzóerőt" jelentenek a matematika és a természettudományok terén az Egyesült Államokban egy tanulmány szerint, amely egy gyerekeknek szánt rangos tudományos verseny eredményeit vette alapul.
Nem könnyű mostanság hitelhez jutni egy kisméretű vállalkozásnak Magyarországon. Pénzszerzési esélyeinket azonban nagyban javíthatjuk, ha tudjuk hogyan tárgyaljunk a bankokkal. Egy átláthatóan működő, jól gazdálkodó, pontos jövőképpel rendelkező cég jó ügyfél bármelyik bank számára, így a pénzintézeteknél kedvező feltételeket harcolhat ki magának. Csak arra kell figyelnünk, hogy a hitel…
A sikeresen lefogyott nőknek több sikerük lehet a férfiaknál, mint azoknak, akik sohasem voltak elhízva - idézte egy friss kutatás eredményét a The Daily Telegraph című brit lap online kiadása.
"Nem ablakpucoláshoz használok létrát, csak a hátfájásom kezelésére cipelem" - többek közt ezzel próbálta megcáfolni, hogy feketén dolgozik egy munkanélküli-segélycsa(po)ló brit férfi.
Van egy távoli ország, amely olykor egy lapra kerül Magyarországgal, pedig sok szempontból igen távol esik tőle. Ugyanakkor az IMF igazgatótanácsának év eleji ülésén egyedüliként támogatta a magyar...
Emelte bruttó 6-6 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelemi árát szerdán a Mol Nyrt. Az emeléssel a benzin ára 382-383 forintra nőtt, míg a gázolajé 366 forint lett. A Mol...
Huszonkétezer vállalkozásra tett lakatot április végéig az adóhivatal a számviteli beszámoló hiánya miatt - írja a Magyar Nemzet. Szakértők szerint a hatóság két-három év alatt akár százezer társaság...
A forint árfolyamának mozgását továbbra is sokkal inkább a nemzetközi hangulat határozza meg, ezért a közeljövőben a görögországi fejleményekre érdemes fókuszálni - írják legfrissebb heti devizapiaci...
Ma forognak utoljára osztalékkal az OTP papírjai. Az OTP a 2010-es eredménye után, a névértékre vetítve 72 százalékos osztalékot fizet. A társaság a saját részvénynek minősülő részvényekre eső...
Sztrájkbizottságot alakított az Autóbusz-közlekedési Szakszervezetek Szövetsége (AKSZSZ) kedden - közölte a szövetség az MTI-vel. Közleményükben emlékeztetnek arra, hogy a korkedvezményes nyugdíj meg...
Még 190 pályázatot hirdetnek idén az Új Széchenyi-terv keretében. A január közepe óta megjelent felhívások hatására eddig több mint 3.100 fejlesztéshez igényeltek összesen csaknem 380 milliárd forint ...
A világgazdaság számos gonddal küszködött az elmúlt években, de sokak számára úgy tűnt, hogy a globalizáció legalább egy veszélyt kiküszöbölhet: az ipari termelés és számos szolgáltatás alacsonyabb bérszínvonalú országokba történő tömeges "kitelepítésével" világszerte csillapult az infláció.
A kínai feldolgozóipar hivatalos teljesítménymutatója májusra 52,0 pontra romlott az áprilisi 52,9 pontról, 27-ik hónapja jelezve - ezúttal lassuló - javulást egyik hónapról a másikra, a mutatót kezelő kínai logisztikai és beszerző szövetség (CFLP) szerdai közlése szerint. A szervezet a kínai statisztikai hivatal megbízásából és számára készíti e mutatót.
A globálisan mutatkozó piaci optimizmust kihasználva emelkedéssel zártak az USA piacok a hó utolsó kereskedési napján, azonban ez nem volt elegendő ahhoz, hogy havi szinten teljesen eltűnjenek a veszteségek.
Orbán Viktor szerint sarkalatos - azaz kétharmados - törvényben kell rögzíteni a nyugdíjrendszer, az adórendszer és a költségvetési gazdálkodás alapvető szabályait. A miniszterelnök erről a TV2-nek adott interjúban beszélt. Elmondta azt is: a kormánynak meg kell egyeznie a rendvédelmi dolgozókkal, az életpályamodelleket pedig úgy alakítanák, hogy az utolsó tíz évben magasak legyenek a fizetések
Az oktatásért felelős államtitkár kérése ellenére sem állnak el vasárnapra tervezett demonstrációjuktól a pedagógus-szakszervezetek - jelentette be Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke kedden, a Hoffmann Rózsával folytatott megbeszélésük után tartott sajtótájékoztatón.
A PannUnion igazgatósága támogatja a cégre tett vételi ajánlatot, amely szerint a Pannunity Kft. részvényenként 210,32 forintot fizetne a részvényeseknek.
Orbán Viktor szerint sarkalatos - azaz kétharmados - törvényben kell rögzíteni a nyugdíjrendszer, az adórendszer és a költségvetési gazdálkodás alapvető szabályait. A miniszterelnök erről a TV2-nek...
Átalakítják június 28-án az Est Media Vagyonkezelő Nyrt. 100 forint névértékű "A" sorozatú törzsrészvényeit 1.000 forintos névértékűre - tette közzé a társaság kedden a BÉT honlapján. Az új részv...
Orbán Viktor szerint a kormánynak meg kell egyeznie a rendvédelmi dolgozókkal, először is abban, hogy nekik mindig a rend oldalán kell állniuk. A miniszterelnök a TV2-nek kedden adott interjúban elmondta: a nyugdíjszámítást úgy akarják átalakítani, hogy az utolsó tíz, munkával töltött év különösen nagy súllyal essen latba, hogy az emberek minél tovább akarjanak dolgozni.
Legalább évente négyszer ülésezik majd a Nemzeti Gazdasági és Társadalmi Tanács (NGTT), amely várhatóan 2012-től működik majd új, országos érdekegyeztető fórumként, felváltva többek között az Országos Érdekegyeztető Tanácsot (OÉT).
A 90 nap feletti és alatti hátralékos adósok száma, a hátralék összege ismert. Ismeretlen viszont, milyen mértékben kell az eddigi törlesztő részleteket átmenetileg mérsékelni, hogy az adósok nagy...
Hiába nyújtotta be időben a szolgálati idő elismerési kérelmét az Országos Nyugdíjfolyósítóhoz, mégis le kell mondani a nőknek 40 év után járó kedvezményes nyugdíjról. Hol "csúszott hiba a rendszerbe"? Olvasói kérdésre Molnár László, az Adózóna nyugdíjszakértője válaszol.
A tegnapi kereskedésben délelőtt enyhén pozitív hangulat jellemezte a piacot, a délután hozta a nagyobb emelkedést, amit a Mol vezetett valamint az OTP. A magyar piac teljesítménye kiemelkedő volt a régiós és a nyugat-európai börzékhez képest is. Az OTP szépen araszolgatott felfelé, a svájci frank árfolyam rögzítését az első körben inkább negatívan reagálta le a piac, most ennek történt meg a…
Londoni értékforgalmazók szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 öt pont körüli gyengüléssel, a frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 harminc pont körüli erősödéssel nyithat szerdán.
Az indiai feldolgozóipar teljesítménye még igen erősen nő, de üteme májusban már lassult az áprilisihoz képest: a teljesítménymutató (beszerzési menedzser mutató) 57,5 pont lett az áprilisi 58,0 pont után, amely öthavi csúcs volt.
A kormány keddi ülésén rábólintott az egészségügy átalakítását célzó (kibővített) Semmelweis Tervre, így megindulhat az egészségügyi ellátórendszer szerkezeti átalakítása - tudta meg a Népszava. A...
Júliusban indul a T-Mobile új adatroaming szolgáltatása. A szolgáltatás külföldi bejelentésekor 14,95 euróért ígért csomag átszámítva itthon a kétszeresébe, 10590 forintba kerül....
Az econet.hu februári közgyűlésén döntés született a társaság törzsrészvényei névértékének 100-Ft-ról 1 000-Ft-ra történő felemeléséről. Az econet most ismertette a részleteket a részvénycserével...
Minden soron nagy ugrás mutatkozik az E-Star első negyedéves gyorsjelentésében, amit az EETEK január elsejével történő konszolidálása magyaráz. Bár az árbevétel arányos mutatók romlanak, a társaság...
Az energiapolitikáért felelős miniszter javaslatára dr. Grabner Pétert nevezték ki a Magyar Energia Hivatal elnökhelyettesévé. A szakember kinevezése a mai naptól hat évre szól - olvasható a mai...
A tegnapi jelentősebb hegymenet után ma megpihentek az ázsiai piacok, melyek végül vegyesen zárták a keddi kereskedést. A térségből két kedvezőtlenebb makroadat is érkezett, melyek azonban nem voltak...
Írországnak jó esélye van arra, hogy jövőre az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap segítsége nélkül térjen vissza a pénzpiacra - véli az S&P. A hitelminősítő intézet elemzője szerint Írország...
A Malév kereskedelmi tevékenységének megerősítését, és a belső erőforrások hatékonyabb kihasználását emelte ki az előtte álló feladatok közül a Malév új, megbízott vezérigazgatója.
Az E-Star az első negyedévben 6,29 milliárd forint árbevétel mellett 2,03 milliárd forint adózott nyereséget ért el, míg 2010 első negyedévében a bevételek 1,22 milliárd forintot, a profit pedig 247 millió forintot tett ki - közölte a társaság a BÉT honlapján.
A Malév kereskedelmi tevékenységének megerősítését, és a belső erőforrások még hatékonyabb kihasználását emelte ki az előtte álló feladatok közül a Malév új, megbízott vezérigazgatója
Az E-Star az első negyedévben 6,29 milliárd forint árbevétel mellett 2,03 milliárd forint adózott nyereséget ért el, míg 2010 első negyedévében a bevételek 1,22 milliárd forintot, a profit pedig 247 m...
A jelenleg futó hitelprogram ötödik, június végéig esedékes hitelrészletét csaknem biztos, hogy nem fogja kifizetni Görögországnak a Nemzetközi Valutaalap - jelentette név nélküli forrásokra...
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 24,75 pontos emelkedéssel, 23.400,94 ponton nyitott szerdán. Ez a keddi záró értékéhez képest 0,11 százalékos erősödést jelent. Balásy Zsolt, a Concorde ...
A tegnapi szép amerikai teljesítmény és a ma is bizakodó határidős indexek alapján a magyar piac is emelkedhet a szerdai kereskedésben - véli Pap Attila, a Quaestor pénzügyi tanácsadója. A hazai...
A kormány keddi ülésén rábólintott az egészségügy átalakítását célzó (kibővített) Semmelweis Tervre, így megindulhat az egészségügyi ellátórendszer szerkezeti átalakítása - tudta meg a Népszava. A napilap szerint a bejelentésre már szerda délelőtt sor kerülhet....
Magyarország, Csehország és Szlovákia nemzeti energetikai szabályozó hatóságainak (MEH, ERÚ, ÚRSO), átviteli rendszerirányítóinak (MAVIR, ÈEPS, SEPS) és szervezett villamosenergia-piacainak...
2011 első negyedévében 1,2 százalékos gazdasági visszaesést regisztrált az ausztrál statisztikai hivatal, a piaci fogadtatás azonban kedvező volt, hiszen az elemzők rosszabb értékekre számítottak. ...