Ajándéknak indult, életmentő felszerelés vált belőle. Egy amerikai programozó egy távirányítós kisautót küldött Afganisztánban szolgáló bátyjának, hogy segítsen neki a harcban. Most hat katona köszönheti az életét a játéknak.
Az aktuális művészeti, társadalmi és politikai helyzet megvitatása áll a szombaton Szentendrén kezdődő Ötödik Nemzetközi Új Média Kollektív Művésztelep és Konferencia középpontjában.
Belehalt szenvedélyébe egy híres brazil testépítő, akinek szó szerint felrobbant a felső karja. Caolhonak 90 centiméteres bicepsze volt, és szinte kizárólag junk-foodon élt.
A New York-i Filmfesztiválon debütál októberben a My Week With Marilyn című romantikus film, amely a híres színésznő egy forgatását idézi fel 1956 nyarán.
Mint ismert, Tolnai Sándort, az Újpest többségi tulajdonosát a héten a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó csalás és más bűntettek miatt őrizetbe vette.
Húsz kiló választja el Mónikát a TV2-től? A Bors értesülései szerint Peller Mariann vagy Erdélyi Mónika lehet a befutó a TV2 ősszel induló nagy durranásának, az ÖsszeEsküvőknek az élére. A verseny tehát kétesélyessé szűkült, mindkét hölgy bővelkedik szabad kapacitásban, rutinos a tévézésben, ráadásul a konkurens RTL Klubtól érkeztek. Ám az egykori talkshow háziasszonynak sikere állítólag azon…
A BUX 4,63 %-os 929,39 pontos zuhanással csökkenéssel, 19.137,76 ponton nyitott, tehát a lélektanilag fontos 20 000 pontos szint alá szakadt, ami 2 éves mélypontot jelent.
Rendhagyó show-műsorral lép színpadra Falusi Mariann, Kapócs Zsóka és Siménfalvy Ágota musicalszínésznő. A három díva a Sziget Fesztiválon a Mirror sátorban mutatja be a Toy Boyz címre keresztelt varieté kabarét.
36 óra Budapesten: ezzel a címmel ajánlja olvasói figyelmébe a magyar fővárost a The New York Times. A Halászbástya és a Vár helyett retrokocsmát, hidegháborús múzeumot, a Liszt-év borát és a helyi pálinkákat javasolja. Néhány izgalmas eldugott hellyel kiegészítettük a listát.
Délelőtt tíz órakor a frankot 252,05 forinton jegyezték a tegnap délutáni 247,84 forint, és az éjszakai 254,80-as csúcs után. Az euróval 273,87, a dollárral 193,02 forinton kereskedtek.
Meghalt 114 évesen Európa legidősebb embere, egy olasz nő. Venere Pizzinato 1896. november 23-án született egy Ala nevű kis településen, nem messze az Itália északi, vagyis az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó részén fekvő Trento városától.
Beköltözik az oroszlánok ketrecébe egy ukrán állatkerti gondozó. A negyvenéves Alekszander Pilisenko ugyanis így szeretné felhívni a figyelmet a nagymacskák rossz körülményeire.
A tartalékok már júniusban is 634 millió euróval csökkentek a májusban elért 37,637 milliárd eurós rekordszintről, így a múlt hónap végén 36,106 milliárd eurót tettek ki.
Robert De Niro azt tervezi, hogy a legendás amerikafoci-edző, Vince Lombardi bőrébe bújik a vásznon. Az amerikai tréner azt a bravúrt vitte végbe, hogy az NFL legrosszabb csapatából ötszörös bajnokot faragott.
Két hónappal Jeff Conaway tragikus halála után a Grease újabb sztárjától kell örökre búcsúzni. Los Angeles-i otthonában elhunyt Annette Charles, aki a világhírű musical filmváltozatában Cha Cha DiGregoriót, a hírhedt táncosnőt alakította.
A termelést húzó export kezdett visszaesni, a belföldre termelő iparágazatok rosszabbul teljesítenek. Az export nem tud már akkora ellensúlyt képezni, mint fél évvel korábban.
Sajtóinformációk szerint az újságíróról három egykori titkosszolgálati munkatárs is azt állította, hogy önként működött együtt a kommunista titkosszolgálattal.
Már angol nyelven is elérhető az az okostelefonokra tölthető alkalmazás, amelynek segítségével nemcsak a Sziget fesztivált, hanem a főváros III. kerületét is feltérképezhetik a látogatók.
Kovács László alelnök szerint a Járai vezette jegybank magasan tartotta az alapkamatot, ezért a forinthitelek helyett a devizahiteleket választották az emberek.
A bajor ügyészség azzal gyanúsítja Flavio Briatorét, hogy cégein keresztül ő mosta tisztára azt a piszkos pénzt, amelyet Bernie Ecclestone egy német bankárnak utalt át még 2006-ban.
Porrá zúzta autóját Rowan Atkinson, Mr. Bean megtestesítője óriási szerencsével kerülte el a halált. Az 56 éves brit színész egy méregdrága McLaren sportautót zúzott össze, a jármű ki is gyulladt.
Három nap alatt elfogyott a közel kétszázezer darab belépő Belgium, de valószínű a kontinens leglátványosabb elektronikus zenei fesztiváljára, a Tomorrowlandre.