Elmarad a sokak által várva várt Lionel Richie koncert. A jellegzetes hangú énekes a Papp László Sportarénában lépett volna színpadra. A megvásárolt jegyeket visszaváltják.
A Daily Mail bemutatta Roger Federer ismeretlen oldalát. A svájci teniszezőről kiderült, hogy imádja a James Bond-filmeket, kedvenc együttese az AC/DC, és ő az első svájci, akiről már életében bélyeg készült.
Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet igazgatója a Kossuth Rádióban arról is beszélt, hogy számos továbbképzés indul a tanároknak, mert több speciális ismeret is beépült a tantervbe.
Letartóztattak egy moldvai férfit, mert rajtakapták, hogy 2000 euróval próbálja megvesztegetni egy 12 éves lány családját, akivel állítólag szexuális kapcsolatba került a fia.
A szombati élő show-ban Keresztes Ildikó két mentoráltja kapta a legkevesebb szavazatot Keresztes Ildikó ezúttal nem kívül, hanem belül sírva vette tudomásul, hogy két mentoráltja kapta a nézőktől a legkevesebb szavazatot. Stone és Lass Bea párbajozott az X-Faktor tegnapi adásában. Egyik énekes produkciójáról sem vallott kitörő lelkesedéssel a zsűri, végül azonban el kellett dönteniük, hogy kit…
Bogdan Diaconu januárban azt találta mondani, "a magyar címer kihelyezése egy romániai iskolára olyan, mintha náci horogkereszt kerülne egy zsidó tanintézetre".
A kegyetlen gyilkosokat lebuktató vadász a sántosi erdőben vadászott hétfőn, amikor Szita Bence eltűnt. A férfi volt az, aki értesítette a rendőröket a területen mozgó idegen autóról - ma is a hideg leli, ha felidézi a történteket – írta a Kaposvariujsag.hu.
Bő másfél óra borzongás egy szelet csokit is eltüntet A Westminster Egyetem kutatói mérték meg a horrorfilmek fogyasztó hatását: figyelték az alanyok pulzusát, légzését, azon belül külön az oxigénfelvételt és a szén-dioxid-kibocsátást. Arra jutottak, hogy átlagosan egyharmaddal több kalóriát éget el a szervezet másfél órányi horrormozizás közben, mint nyugalmi helyzetben. Abszolút értékben…
Az idén az első kilenc hónapban 6509 új lakás épült Magyarországon, 20 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban, de a lakásépítések visszaesése mérséklődött - közölte KSH.
Nem hétköznapi osztályfőnökük van a debreceni Lilla Téri Általános Iskola hetedikeseinek. Rácz Irén napközben szelíd tanárnő, de este kemény harcos. Néha kikönyörgik a diákjai, hogy nekik is mutassa meg, mit tud.
Részeges videókkal gyúrt a legújabb filmjére A két Oscarral kitüntetett Denzel Washington a method acting híve, azaz mindig teljesen átlényegül az általa alakított figurává. A Kényszerleszállás című thrillerben alkohol- és kábítószerfüggő pilótát játszik, mégsem kezdett el inni és szippantani a felkészülés során, hanem sokkal egyszerűbb módszert alkalmazott. "A youtube tele van csodálatos…
A nézők bájos, mindig visszafogott, vérprofi híradósként ismerik Várkonyi Andreát. A mûsorvezetô a Bors olvasóinak őszintén vallott másik énjéről, ami a tévében nem látható.
Európa legnagyobb fapados légitársaságának profitja tíz százalékkal gyarapodott az első félévben, mert emelkedtek a jegyárak, miközben olcsóbb lett az üzemanyag.
Az évtized végére a 600 milliót is eléri a kínai középosztálybeliek száma, akik a gazdaság fejlődésének fontos motorjaként is szolgálnak majd - jósolja a Reform és Fejlődés kínai kutatóintézet.
Merkel zöld kosztümkabátot vesz föl, Sarkozy magasított sarkú cipőt hord, Orbán Viktor lila nyakkendőt köt, ha rázós tárgyalásra készül. Válságos idők kabalaként használt ruhadarabjait mutatjuk be.
Nem szívesen beszélünk róla még a barátnőinknek sem, így aztán alapvető kérdések maradnak megválaszolatlanul. A Blikk Nők összeállítása most segít ezek tisztázásában!
A Parajelenségek még mindig képes a frászt hozni a közönségre Egy angliai moziban a Parajelenségek 4-et kezdték el vetíteni a Madagaszkár 3 helyett, és a nézők rögtön rájöttek a turpisságra, amikor felütésként egy véres hulla repült a kamera felé. A gyerekek nem díjazták a meglepetést, sírógörcsöt kaptak, a szülők meg dührohamot. A kijáratnál akkora lett a lökdösődés, hogy csoda, hogy senki nem…
A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége először készítette el Gazdasági helyzetkép című kiadványát, amelyben értékeli a munkaadói oldal szempontjából létfontosságú gazdasági kérdéseket.
Az MNB szerint a magyar bankrendszer likviditása és tőkehelyzete erős, de 2015-ig sem a vállalati, sem a lakossági szektorban nem várható érdemi hitelállomány-növekedés.
Egész nap rádiót hallgat a Szegedi Vadaspark három zsiráfja, Tabo, Luke és Atlant. A félénk állatoknak azért van szükségük a zenére és az emberi beszédre, hogy hozzászokjanak.