DEBRECEN – Félig vakon úszott, és eltaktikázta magát Cseh László (26) az országos úszóbajnokságon. A háromszoros olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa-bajnok sportolót fiatal kihívója, Biczó Bence (19) győzte le 200 méter pillangón. Cseh mindössze egy századmásodperccel kapott ki, de csak a célbaérés után döbbenhetett rá, hogy megverték. Ő ugyanis úszás közben taktikai megfontolásból olyan…
Hungary's president Pal Schmitt reiterated on Sunday his decision not to resign over the plagiarism scandal which led to the withdrawal of his doctorate, saying "my conscience is clear".
Az LMP véleménye szerint a kormány a jövőben korlátozhatja a közérdekű információkhoz való hozzáférést - jelentette ki vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András.
BUDAPEST – „Egy órája még Jézus voltam" – jegyezte meg rezignáltan Feke Pál (30), miután rózsaszín babydollban, neccharisnyában és fekete lakk térdcsizmában belibbent a Budapesti Operettszínház rejtett zugait látogató nézők kis csoportjába.
Martonyi János külügyminiszter szerint feltétlenül eredményes volt a Szíria barátai nemzetközi konferencia, és a közeljövőben várhatóan fokozódik a nyomás Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerére.
Tulassay Tivadar fenntartja, hogy az egyetem a Schmitt Pál államfő kisdoktori dolgozatával kapcsolatos munka során a hatályos jogszabályoknak megfelelően járt el.
GACSÁLY – Képtelen elszámolni lelkiismeretével, ezért ki akarja fizetni a temetést D. János (55), aki még múlt hét szerdán gázolta halálra a 9 hónapos terhes Usztics Szilviát (†29). Mint megírtuk, a kismama párjával, Horváth Tamással (35) és nagyfiával, Alexszel (14) békésen sétáltak egymás előtt az út szélén, amikor a férfi szürke Toyotájával elsodorta a családot. Tamás hosszú perceken…
VALENCIA – Megemlékezett a monzai „madárvészről" Michelisz Norbert (27). A Zengő Motorsport versenyzője a túraautó-világbajnokság Spanyol Nagydíján egy különleges matricával az autója elején száguldott.
A kilencvenes évek budapesti alvilágáról írt regényt Árpa Attila (40). Tart is attól, hogy fenyegetésekben lesz része, de ez szerinte csak addig tart majd, amíg el nem olvassák a Holtomiglan című regényt.
BUDAPEST – Úgy tűnik, Liptai Claudiát (38) már egyáltalán nem hatják meg volt férje, Gesztesi Károly (48) viselt dolgai. A csinos műsorvezetőt az sem rendítette meg, hogy a színészről kiderült: nevére vette egykori élettársa legkisebb gyermekét.
Egy ember halála mindig szörnyű tragédia. Vannak azonban olyan esetek, amelyek mégis mosolyra késztetnek bennünket. Hőseink végzete az együgyűség lett.
Hiába bünteti Roberto Mancini Mario Balotellit, a játékos nem veszi komolyan sem az edzőjét, sem a focit, de még önmagát sem. Időzített bomba, aki éppúgy képes mesterhármasra, mint piros lapra.
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke nem tartja megvalósíthatónak a verseny és az együttműködés összehangolását a júniusi romániai helyhatósági választásokon.
Az LMP üdvözli, hogy "tizenöt hónap késlekedés után" Matolcsy György nemzetgazdasági tárcavezető miniszteri biztost nevezett ki a nők munkaerő-piaci helyzetének javítására, az ellenzéki párt egyúttal reméli, "nem áprilisi tréfa az egész"
Egy több mint 34 méter magas szökőár is lecsaphat Japán déli, csendes-óceáni részén egy a Richter-skála szerinti 9,0-es erejű földrengés nyomán - állapították meg japán tudósok.
Tom Hanks felesége Bulgáriába utazott, hogy felkutassa az európai országból származó családját. Az asszony olyan dolgokat tudott meg, melyekre álmában sem mert volna gondolni.
BUDAPEST – Nem gondolnak még a KEK-döntőre az FTC női kézilabdázói. Pedig a zöld-fehérek parádés játékkal győzték le az orosz Dinamo Volgográdot az elődöntő első mérkőzésén, nyolcgólos előnnyel utaznak a jövő szombati visszavágóra. Ráadásul a fradisták azért is bizakodhatnak, mert a sorozatban két másik orosz együttest, a Rosztov-Dont és Zvezda Zvenyigorodot is búcsúztatták.
Nemsokára leáldozhat a szélfarmoknak. Így hívják a gyakorta például autópályák mellett elhelyezett szélturbinák csoportját, melyek elektromos áramot termelnek.
MAGYARORSZÁG – Szex közben sem tagadhatjuk meg önmagunkat – kedvenc pózaink ugyanis menthetetlenül elárulják, milyenek vagyunk valójában, vagy milyenek szeretnénk lenni.
BUDAPEST – Kétesélyes a hazai focibajnokság, a Győr és a Debrecen fut versenyt az aranyért. Hiába érkezett szombaton lőtávon belülre az üldöző ETO, ez sem törte meg az éllovas DVSC futballcsapatának lendületét. A bajnoki listavezető Loki Újpesten is nyerni tudott 5-1-re, így a 22. forduló után is őrzi négypontos előnyét.
Több évtizedes, sikeres munkásságáért életműdíjjal jutalmazták Kőszegi Edit dokumentum-, és játékfilm rendezőt a harmadik Budapesti Nemzetközi Cigány Filmfesztivál díjkiosztó ünnepségén vasárnap.
WATTISHAM – Három részeg katona erőszakolta meg egy negyedik társát azon a katonai bázison, ahol Harry herceg (28) is szolgál – állítja a brit The Sun napilap.
VALCEA – Hiába vezetett, mégis hátrányból várja a szombati visszavágót a Győr női kézilabdacsapata a román Oltchim Valcea ellen. A zöld-fehérek a Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén 35-31-re kaptak ki, így nyolc éve már, hogy nem tudnak győzni a román sztárcsapat otthonában.
Egyre inkább elmérgesedik a korábbi két jó barát viszonya: a tenisz-világranglista számításán vesztek össze, s a vita már-már személyeskedésbe csap át.
Több szabálytalanság is tapasztalható az egykori Volga Szálló bontása során, és csak a véletlennek köszönhető, hogy még nem halt meg senki - állítják építészek.
Megújította együttműködési megállapodását a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a vele lojális ifjúsági szervezeteket tömörítő Magyar Ifjúsági Értekezlet.
Nagyobb hatékonysággal és gyorsabb reakcióidővel dolgoznak azok a járőrök, akik kamerával felszerelt autókban ülnek. Jelenleg harminc ilyen járőrautó van Budapesten.
Sikerült megfékezni Pilisszentlászlón, a hegyoldalban pusztító tüzet, amelyben három faépület is kiégett - közölte a Pest megyei katasztrófavédelmi szóvivő vasárnap este az MTI-vel.