Pécs — Megálmodta a címlapot Szentgyörgyi Erika (19)! A csinos lány tegnap hajnalban az elsők között látta meg toplessfotóit a blikk.hu-n, pedig nem is sejtette, hogy bekerül az újságba.
Debrecen - Kiki (55) leütötte a saját gitárosát! Az Első Emelet frontembere a színpadon húzott be egyet zenésztársának, aki egy pillanatra csillagokat látott a hirtelen csapástól.
Budapest — Óvadék ellenében, szabadlábon akar védekezni Eva Varholíková Rezesová, aki tegnap BMW terepjárójával ittasan a halálba küldött három embert az M3-as autópálya 44-es kilométerénél, a bagi lehajtónál.
Nem csak a színpadon alakít szerelmespárt Makranczi Zalán és Szinetár Dóra, a valóságban is egy párt alkotnak. A színésznő sármos, ifjú kollégája miatt szakított Bereczkivel.
Két felnőttet és két gyermeket szállítottak vágott sérülésekkel kórházba tegnap a tatabányai Sport Hotelből. A Bors úgy tudja: egy Svájcban élő magyar család feje vágta fel előbb saját, majd a felesége, végül 8 éves fia és 6 éves kislánya ereit.
Három extravagáns énekesnőnk is bebizonyította: Lady GaGa nem egyedülálló jelenség. Mindenki másként csinálja; a látvány lehet lélegzetelállítóan szexi, sokkolóan merész, sőt, visszataszító is.
Dúsgazdag, politikai kapcsolatokban bővelkedő szlovák iparos család lánya tarolta le azt a Fiatot kedden az M3-ason, amelyben hárman vesztették életüket. A kocsiban bennégett M. család lánya nem hisz benne, hogy szülei gyilkosát megbüntetik.
Újabb benzinár-emelkedés lépett életbe mától, a 95-ös literje 439 forintba kerül. Bár van, ahol ennél jóval többet kell fizetni az üzemanyagért, ott a keresetek is nagyobbak. A világon nálunk az egyik legfájóbb a benzinár folyamatos emelkedése.
Ricardo Moniz, a Ferencváros új edzője olyan duplázásra volt képes a Red Bull Salzburgnál, mint előtte senki – még a sztártréner Giovanni Trapattoni sem –, mégis lehetetlenné tették.
Budapest — Óvadék ellenében, szabadlábon akar védekezni Eva Varholíková Rezesová, aki kedden BMW terepjárójával ittasan a halálba küldött három embert az M3-as autópálya 44-es kilométerénél, a bagi lehajtónál.
A nagy visszatérő 3. rész - Malek Andrea olyan ember, aki nem adja fel egykönnyen, ha valamibe belekezdett. Az énekesnő életében pedig számos akadály volt, ám ő sosem hátrált meg. Válása után is újra talpra állt.
Ez már az ötödik tartósabb hőhullám az idei nyáron, így mindenképpen rendkívüli esztendő a 2012-es. Szakemberek szerint a forróság egyre inkább kitolódik, parádés indián nyár elé nézünk.
Fokozottabban támaszkodjon a kormányzati és törvényhozási munka az ellensúlyt jelentő intézményekre, ami ellensúlyozhatná a nemzetközi kritikákat is – mondta Szabó Máté.
Hamis egykoronások tűntek fel Svédországban, amelyre a „XVI. Károly Gusztáv, Svédország királya” felirat helyett „A mi kurafi királyunk” szöveget írták.
Egy nap elteltével árnyaltabb lett a kép Urbán Flóriánnak az intézkedő rendőrökkel szembeni állítólagos erőszakos fellépésével kapcsolatban. A volt válogatott focista perre viszi az ügyet.
Repülőroncstól a gránátig sok minden kerül elő a Balatonból, most azonban még a magyar tenger legedzettebb látogatói is megdöbbentek: egy sértetlen urnát találtak a vízben egy nő hamvaival, Siófokon, egy hotel közelében.
Újabb botrányba keveredett Harry herceg. A brit királyi család fekete báránya Las Vegasban bulizott, és a képek tanúsága szerint teljesen levetette magáról az etikett béklyóját.