Varga Feriék nagyon várták a Mikulást Varga Feri és BalássyBetti kislánya és kisfia is nagyon várta már, hogy találkozzon a Mikulással, ígynagyon boldogok voltak, mikor beülhettek a lappföldi Mikulás ölébe. „Ezvolt az első olyan év, amikor úgy éreztük, hogy Róza és Dani is boldog lesz, hatalálkozhat a Mikulással, bár Dani azért még nem nagyon érti miről is van szó.” – mesélte Betti a…
A bahamai Nassau térségében történik a második legtöbb cápatámadás szerte a világon, nem csoda hát, hogy a kutatók és a veszélyt kereső búvárok is ide költöznek. Jan Phillip Morton fotós az ő munkájukat örökítette meg.
Ismerd meg a Virtuózokat! Hidd el, érdemes... A Magyar Virtuózok Kamarazenekart 1988-ban alapítottaSzenthelyi Miklós Liszt-díjas hegedűművész, a Liszt Ferenc ZeneművészetiEgyetem tanára, a főiskolán végzett fiatal tehetséges tanítványaiból. A kizárólagvonósokból álló együttes az évek során széles repertoárt épített fel és igensikeres pályafutást mondhat magáénak, az elmúlt 25 évben a hazai…
Továbbra is kössék a pedagógusbéreket a minimálbérhez és ne változtassanak az erről szóló jogszabályon - egyebek mellett ezt kéri a pedagóguskar elnöke és több igazgató.
Maszkos támadók bántalmaztak és raboltak ki Keszthelyen két idős embert, akiktől több millió forintot raboltak el. Az elkövetőket elfogták, a zsákmányukat még keresik.
Hétfőn érkeznek a tűzszerész szolgálat szakemberei a Békés megyei Gyomaendrődre, hogy az ott talált nagy mennyiségű, második világháborús robbanótestet kiemeljék a földből.
Elveszettnek hitt 1927-es karácsonyi Walt Disney-mesefilm, az Empty Socks (Üres zoknik) egy kópiájára bukkantak Norvégia északi részén - írja a The Guardian című brit lap internetes kiadása.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) az önkormányzatok képviselőivel egyeztet hétfőn délelőtt az útdíjrendszer változásairól - közölte a tárca szombaton az MTI-vel.
A valódi közösségeknek nincs alternatívájuk, a kormány ezért fontosnak tartja a Kárpát-medencei magyar ifjúsági közösségek megerősítését - mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten.
LOS ANGELES – Bárányhimlője van, ezért nem tud részt venni az új, Rendíthetetlen című filmjét népszerűsítő eseményeken, interjúkon, sőt a film premierjén sem Angelina Jolie (39).
A szombati budapesti pártértekezleten a politikus közölte, az MSZP győzelemre és nem háborúra készül, egy kettéhasadt társadalom egyesítése 1989 után újfent pártja felelőssége.
A jók nem voltak elég erősek, az erősek nem voltak elég jók - mondta Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke a nyilasok által 70 éve kivégzett Bajcsy-Zsilinszky Endre emlékére rendezett ülésen szombaton a Parlamentben.
A kikiáltási ár többszöröséért vásárolták meg Latinovits Zoltán nemrég előkerült szerelmes levelét. A Stúdió Antikvárium tegnapi aukcióján egy telefonos licitáló vitte el.
A papír és az üveg hulladékok között, a futószalagon találták meg egy újszülött fiú holttestét. A csecsemő maradványai úgy összeroncsolódtak, hogy nem lehet beazonosítani a személyét.
BUDAPEST – Nagy Ricsinek (22) az elmúlt hónapokban csupán egyszer járt Nyíregyházán szüleinél, így érthető módon már nagyon várja, hogy hazautazhasson. Ám erre csupán a verseny után kerül majd sor.