Jövő tavasszal nyílhat meg a 17-18. század egyik legnagyobb formátumú egyházi vezetője, Széchényi Pál érsek emlékkiállítása Győrben; a tárlat a katolikus főpap élete mellett kora emlékeit is feleleveníti.
Kicsit jaszkarizott vele, aztán elsodort egy taxit, és belelökte az előtte álló autóba. A taxis aztán elé vágott, és feltartotta amíg kiértek a rendőrök. (atv)
Szeret játszani, izgulni és nyerni, ám Fortuna eddig nem fogadta a kegyeibe? Itt az ideje, hogy ez megváltozzon! Tartson a Borssal! Az ecseri Szűcs Sándorné Zsuzsanna is ezt tette, és jól járt.
Nicaraguában a főváros, Managua közelében egy erdős területen. Senki sem sérült meg, bár a helyiek eléggé megijedtek, mert az hitték, hogy földrengés kezdődik.
Szenzációs hírt közölt a Daily Mirror. A brit portál szerint Cristiano Ronaldo jövő nyáron visszatérhet a Real Madridból a Manchester Unitedhoz. Csábító lenne számára Louis van Gaal épülő csapata?
A New York-i szeptember 11. múzeumban lesz egy vitrinje a pólónak, és az emlékéremnek, amit a Maya fedőnevű CIA ügynök kapott, aki rájött, hogy a terrorista Pakisztánban bujkál, és akiről a Zero Dark Thirty főszereplőjét mintázták (gawker)
Budapest – Megdöbbentő vereséggel kezdte az Európa-bajnoki selejtezősorozatot a magyar labdarúgó-válogatott, Pintér Attila (48) szövetségi kapitány együttese 2-1-re kikapott attól az Észak-Írországtól, amely még sosem győzte le együttesünket.
Hegedűs István, tankönyvellátásért felelős miniszteri biztossal beszélgetett a kormány udvari lapja, a Napi Gazdaság. A kevesebb választék tényleg olcsóbbságot eredményez.
Felháborodtak az újbudai Szent Kristóf Szakrendelő betegei azon, hogy a megszokott röntgenkép helyett fizetős CD-n kaphatják csak meg a róluk készült felvételt. Hiába visznek adathordozót, azt nem használhatják. Az intézmény szerint biztonsági okokból.
Monza – Jól rajtolt, sokáig vezetett, a kiállások után is előnyben volt, ám végül meg kellett elégednie a második hellyel Nico Rosbergnek (29) az Olasz Nagydíjon.
Édesapja, az életéért harcoló Michael Schumacher nem örült a fia által választott sportágnak, ettől függetlenül a tizenöt éves Mick egyre jobb eredményeket ér el a gokartjával.
Ha lesznek az energiaágazatunkat sújtó vagy a pénzügyi ágazatunkat tovább korlátozó szankciók, akkor kénytelenek leszünk aszimmetrikusan válaszolni - mondta az orosz kormányfő.
Az önhatalmúlag kikiáltott DNR hatóságai elutasítják a fogságba esett mintegy ezer ukrán katona elengedését addig, amíg Kijev nem hajlandó közölni azoknak a fogságba esett szakadároknak a névsorát, akiket kicserélnének értük.
Angelina Jolie és Brad Pitt augusztus 23-án összeházasodott. Az ara ruháját gyermekeinek rajzai díszítették, ám összeállításunkból kiderül: sok híresség esküdött különleges ruhában.
Budapest - Vasárnap este a Sztárban sztár című produkcióban Pál Dénes ByeAlex Kedvesem című dalát adta elő, amelyet a zsűri vegyes véleménnyel fogadott. A dal eredeti előadójánál kiverte a biztosítékot a kritika, ezért közösségi oldalán adott hangot a véleményének.
Tölgyesi-Khell Cynthia szerint kemény munka nőnek lenni Második gyermekét várja Hujber Feri ésszerelme. Cynthia már a kilencedik hónapban van, a elmúlt időszak pedig a sokboldogság mellett rengeteg stresszel is járt, hiszen ilyenkor mindenkibenfelmerül, hogy vajon egészséges lesz-e a csöppség, és hogyan fog megváltozni aszülők kapcsolata a szülést követően. Lassanelérkezik a nagy pillanat és…
Az unióból szankciókkal, akkor ők meg lezárhatják az orosz légteret a nyugati légitársaságok elől. Erre Dmitrij Medvegyev, orosz miniszterelnök utalt egy interjúban.
MOM Kulturális Központ, 2014.október 9.(csütörtök) Gájer Bálint első önálló nagylemezén tizenöt dal kapotthelyet, mely egy nagyszabású koncert keretében kerül bemutatásra október 9-én,19 órától, a MOM Kulturális Központban. A lemezen hallható kilenc saját dalbólhármat a Budapest Jazz Orchestra közreműködve rögzítettek, valamint méghallható lesz több világsláger feldolgozása is a korongon. …
Czippán Anett nehezen dolgozza fel válását Hiába próbálta megmenteni házasságátCzippán Anett, a Fem3 műsorvezetője, sajnos nem sikerült újra feléleszteni ük atüzet férjével. Öt év házasság után beadta aválókeresetet Anett és férje, Rendes Zoltán, a TV2 volt marketing igazgatója. Anett a napokban a Fem3Café műsorbanDemcsák Zsuzsának mesélt erről, amit élete legnehezebb időszakának tart.Demcsák…
Hétfőn, Szent Adorján napján 19. alkalommal rendezik meg a börtönőrök napját. Szent Adorján a fegyőrök védőszentje, római katona volt, kereszténysége miatt mártírhalált halt, máglyára vetették.
Megviseli a családot a szereplés Hajdú Péter és családja beköltözik azÉdes életbe – tudta meg a Bors. Aműsorvezető boldogan ment a forgatásra, ám azt mondta, úgy érzi, családjátérzelmileg megviselte a szereplés. „Összesen négy napig forgattunk a stábbal,rendkívül izgalmas és érdekes volt a munka, hiszen sokszor nem úgy alakultak aszituációk, mint ahogy arra számítottunk.” – mesélte a…
Pénteken 183, szombaton 99, vasárnap pedig 204 határsértőt fogtak el Csongrád megye déli részén. A legtöbben Ásotthalom, Mórahalom és Röszke környékén próbáltak Magyarországra jutni. A húsz-, harmincfős csoportokban sok gyerek és nő is volt. Letartóztattak 4 embercsempészt is. (MTI)